Archives for Elgondolkodtató - Page 677
2016. október 3. – Hétfő (Lk 10,25-37)
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a…
„Rosszak az idők, mert rosszak az emberek…”
Az imént felolvasott evangéliumi szakasz (Lk 17, 5 – 10) kezdetén hallhattuk az apostoloknak az Úr Jézushoz intézett kérését: „Növeld bennünk a hitet”. Egy jó keresztény ember gyakran elimádkozza a…
Kelet felé fordulva
Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 2014-ben Ferenc pápa által kinevezett prefektusa ez év június végén egy londoni konferencián sokak számára meglepő, sőt megdöbbentő javaslatot tett nemcsak…
2016. október 2. – Évközi 27. vasárnap (Lk 17,5-10)
Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a…
Házasságunk lenyomata gyermekeink lelkén
A gyermek biztonságérzetéhez nemcsak arra van szükség, hogy a szülei szeressék őt, hanem arra is, hogy szeressék egymást… Másfél évtizeddel ezelőtt egy forgalmas budapesti utcából kiköltözhettünk a városon kívülre, egy…
2016. október 1. – Szombat (Lk 10,17-24)
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így…
A legjobban elhíresült parancsolat
Jézus összes parancsa között van egy, ami a legjobban elhíresült. Ez az egyetlen parancsolat, amiről többször azt hallottam, hogy Jézus valójában nem azt érti alatta, amit mondott. Több kifogást…
2016. szeptember 30. – Péntek (Lk 10,13-16)
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban…
