Battaplébánia

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

János evangélista arra törekszik, hogy a lehető legpontosabban írja le az eseményeket, gyakran megjelölve a helyet és az időt is. A csodálatos kenyérszaporítás a Genezáreti-tó keleti partján történt. Innen indultak az apostolok bárkával éjszaka Kafarnaum felé, ekkor történt Jézus vízen járása. A kenyércsoda utáni napon immár Kafarnaum közelében zajlanak az események. Az emberek feltehetően nem hajókkal jöttek, hanem a tavat északi irányban megkerülve gyalogosan tették meg a mintegy 12-14 km-es távolságot. Jézust keresik. Amikor megtalálják őt, Jézus beszédet intéz hozzájuk, amelyben az élő kenyérről, az örök élet kenyeréről ad tanítást. Ezt a beszédet olvassuk részleteiben a héten.

Lényeges, hogy Jézus azoknak beszél, akik jelen voltak a kenyérszaporításnál és ettek az általa adott kenyérből. A hallgatóságnak tehát már van tapasztalata arról, hogy Jézus tud kenyeret adni. Erre a tapasztalatra, élményre épít a beszéd. Egyrészt beszél a földi kenyérről, másrészt utal a mennyei kenyérre, amelyet szintén Jézus ad majd az Oltáriszentségben. A testi táplálékról fokozatosan a lelki táplálékra helyezi a hangsúlyt, mint olyan eledelre, amelyért érdemes az embernek fáradoznia az örök élet elnyerése érdekében.

Keresem-e Jézust? Vágyom-e az általa adott mennyei kenyérre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt! Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön meg a szívem! Hiszen te valóban a szívek békéje vagy, egyedül te vagy a nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan.

Canisius Szent Péter

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19

Elmélkedés

Megelőző szeretet

Újra és újra elcsodálkozunk azon a drámai párbeszéden, amelyet a mai evangéliumban olvasunk. Jézus háromszor kérdezi meg Péter apostoltól, hogy szereti-e őt, és Péternek háromszor kell kinyilvánítania az Úr iránti szeretetét. Jézus nem elégszik meg azzal, hogy egyszer teszi fel a kérdést, hanem még kétszer megismétli azt, s teszi mindezt a többi apostol füle hallatára. Miért teszi mindezt? Lehetséges magyarázatként a keresztény igehirdetésben sokszor megjelenik az a gondolat, hogy Jézus ilyen módon ad lehetőséget Péternek arra, hogy jóvátegye háromszori tagadását. Emellett azért is történt mindez, mert Jézus többet, nagyobb szeretetet várt Pétertől, mint a többi apostoltól. Jézusnak az a szándéka, hogy Péterre bízza az Egyház vezetését. De ezen megbízás előtt megkívánja azt, hogy a kiválasztott személy megvallja szeretetét. Megkívánja azt, hogy ez a szeretet ne csak egyszerű szóbeli vallomás, hanem a szív legmélyebb érzésének megnyilvánulása legyen. Péter pozitív válasza után kap megbízást arra, hogy vezesse a krisztusi közösséget.

Péter apostol szeretet-vallomása nem egyszerűen csak Jézus kérdésére adott felelet, hanem Jézus szeretetére adott válasz. Mert Krisztus szeretete minden szeretetet megelőz. Megelőzi Péter szeretetét és megelőzi a miénket. Az Úr előzetes szeretete megnyilvánul a meghívásban, ahogyan Pétert kiválasztja apostolának és megmutatkozik abban is, ahogyan neki különleges feladatot ad. De Krisztus szeretetének a legnagyobb jele az, hogy a kereszten meghalt értünk. Ezért van jelentősége annak, hogy Péter felé nem a szenvedés előtt, hanem a kereszthalál után hangzik el a kérdés. A szenvedés és a halál vállalásával a szeretet legnagyobb jelét adja az Úr és erre az előzetes szeretetre válaszol Péter. A drámai beszélgetésben nincs szó Krisztus szeretetéről, de nincs is erre szükség. Péter jól tudja, hogy az Úr előbb szerette őt, s ő legfeljebb csak viszonozhatja ezt a szeretetet.

Be kell látnunk, hogy Jézus megelőző és mindent felülmúló szereteténél nincs nagyobb. Isten Fia azért jött el emberi világunkba, azért lett emberré, azért élt a földön, azért tanította az embereket, azért szenvedett és halt meg, támadt fel a halálból és küldte el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük Isten végtelen szeretetét, bennünk éljen ez a szeretet és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak.

Ahhoz, hogy ki tudjunk lépni önmagunk világából és megnyíljunk mások felé, szükség van arra, hogy megtapasztaljuk: szeretnek minket. Mindenekelőtt Isten szeret minket és az emberek is szeretnek minket. Isten szeretete tökéletes, az emberek szeretete nem mindig teljes. Minél tökéletesebb teremtményei, képmásai vagyunk Istennek, annál jobban megmutatkozik bennünk az önzetlen szeretet. Nekünk Jézus nem háromszor, hanem naponta felteszi a kérdést, hogy szeretjük-e őt. S nekem válaszolnom kell erre a kérdésre. Nem érdemes megsértődnöm azon, hogy az Úr minden nap a szeretet megvallását kéri tőlem, hiszen éppen azáltal erősödik bennem a szeretet. Kéri tőlem, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálható életem értelme.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vízen járásának eseményét Máté és Márk evangélista is lejegyzi, valamint János is, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A Máté és a Márk szerinti változatban a tanítványok állnak a figyelem középpontjában. A tanítványok az ellenszél miatt küszködnek az evezéssel. Jézust megpillantva azt gondolják, hogy egy kísértet közeledik feléjük. Félelmükben felkiáltanak. Ezt követően Péter elindul a vízen, majd süllyedni kezd félelme miatt, ekkor Jézus megmenti őt. Máté és Márk nem feledkezik meg leírni a tanítványok ámulatát a vihar megszűnése, a háborgó tenger lecsillapítása láttán.

Ezzel szemben János evangélista nem rájuk, hanem Jézusra figyel. Ő nem a bárkában evezők halálfélelmével foglalkozik, hanem Jézussal, aki istenségét nyilvánítja ki apostolai előtt. Jézus nem azért érkezik hozzájuk, hogy segítsen és megmentse őket, hanem azért, mert meg akarja nekik mutatni, hogy nem vonatkoznak rá ennek a világnak fizikai törvényei, s ezzel igazolja előttük azt, hogy valóban Isten. Ha János gondol is megmentésre vagy szabadításra, akkor semmiképpen nem arra, hogy közbelépésével Jézus megakadályozza a bárka elsüllyedését és tanítványai halálát. Legfeljebb az a szándéka, hogy bemutassa Jézust, aki megmenti a gonosz erőktől az embert, hiszen az éjszakai sötétség és a megfékezhetetlen természeti erők a gonoszt jelképezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.