A Budapesti Máltai Fiatalok által szervezett rendezvényen április 12-én, a budapesti Nem Adom Fel Caféban a fogyatékkal élő emberekről, tényekről és tévhitekről, az emberek viszonyulásairól és érzéseiről beszélgettek segítő szervezetek tagjai, önkéntesei, köztük fogyatékkal élő emberek.
Beszélgetés Kubiszyn Viktorral
Női cipők kopogása töri meg a vasárnap esti csendet Budapest szívében: idősödő asszony siet kis lábaihoz képest nagy léptekkel. Szolid, de ünnepi ruhát vett fel a mai alkalomra, bárki kitalálhatja, hogy számára fontos találkozóra készül: lassan őszülő haját kontyba szedve, legszebb fülbevalóját felvéve. Másnak talán egyszerű bizsu, az ő anyagi lehetőségeihez képest a legnagyobb érték.
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51
Elmélkedés
Beszédének végéhez közeledvén Jézus kimondja a lényeget, az igazi újdonságot: „A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Ezzel kifejezetten az Oltáriszentségre utal. Jézus az utolsó vacsorán a kenyeret saját testeként adta apostolainak, s ez az esemény ismétlődik meg a szentmisében, újra és újra nekünk adja önmagát az átváltoztatott kenyérben. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy az egykori hallgatóság nem érti, mit akar mondani azzal, hogy a kenyérben saját testét adja eledelül, mert az emberi értelem nem látja át az Oltáriszentség titkát. Ami ugyanis az utolsó vacsorán történt, s ami minden szentmisében történik, az Isten világából és a feltámadás világából való, mi viszont földi életünkben még a feltámadásnak ezen az oldalán élünk.
Ha Jézus földi, emberi teste halála után elporladt, teljesen megsemmisült volna, akkor hogyan lehetne jelen a kenyérben? Ha Jézus nem kapott volna a feltámadásban új testet, akkor milyen test lehetne jelen a kenyérben? A feltámadásban Jézus olyan új, megdicsőült testet kapott az Atyától, amelynek nincsenek határai, képes megjelenni egy kicsiny kenyérben és képes önmagát szétosztani az embereknek. Jézus feltámadása nélkül nem létezhetne az Oltáriszentség. Az Oltáriszentség vétele nélkül pedig számunkra nem volna örök élet a feltámadás után.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János
A mai elmélkedésünk tárgyát képező festmény címe Mária és Éva. A Mississippi Apátság ciszterci nővérei közösségében élő Grace Remington OCSO nővér készítette viaszkrétával és ceruzával.
Ennek a gyönyörű képnek a jelképrendszere több szempontból is összefoglalja mindazt, amit hiszünk Máriáról.
A kép formája és esztétikuma Éva nyilvánvaló sérülékenységét és Mária tiszta örömét sugallja.
Baloldalt Évát látjuk, pontosabban önmagunkat, ahogy az úton haladva visszatart a kígyó ránk tekeredő pikkelyes teste, mialatt fájdalommal telve magunkhoz szorítjuk élvezetvágyunk és isteni nagyravágyásunk szimbólumát.
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40
Elmélkedés
Az élet kenyeréről szóló beszéd folytatásában Jézus említést tesz a feltámadásról, de csak később fejti ki, hogy milyen kapcsolat van az általa adott kenyér és az örök élet között. Kijelentése szerint a feltámadás az „utolsó napon” fog bekövetkezni. A Szentírásban több helyen előfordul a „végső idők,” a „világ vége” kifejezés, de az „utolsó nap” szófordulatot egyedül János evangélista használja, mégpedig ezen a helyen, valamint akkor, amikor Márta vallja meg Jézusnak hitét azzal kapcsolatban, hogy testvére, Lázár, fel fog támadni majd az „utolsó napon.”
Hitünk szerint Isten irányítja a történelmet és vezeti az emberiséget egy végső cél felé. Már a teremtéskor terve volt a világgal és az emberrel, s az évszázadok során, amit hívő emberként üdvtörténetnek nevezünk, újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy milyen irányba érdemes haladnunk, s Jézus feltámasztásában reményt ad mindenkinek, hogy eljuthatunk az örök boldogságra. Bár Jézus szava szerint senki ember nem tudhatja előre, hogy mikor jön el ez a bizonyos „utolsó nap,” biztosak lehetünk abban, hogy egyszer be fog következni. Krisztus második eljövetele lesz ez, a végső ítélet napja az ember számára, és a feltámadás napja. Akik hisznek Jézusban, reménnyel várhatják e napot, mert az örök életre juthatnak. E nap várása meghatározza jelen életünket és magatartásunkat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!
Szentként kezelnek a saját temetéseden – szenvedni fogsz emiatt a tisztítótűzben
Az utóbbi 50 évben a papok úgy beszélnek a temetésen, mintha az elhunyt a mennyben lenne, és ennek eredményeként a lelkek bánkódnak a Purgatóriumban, mert senki sem imádkozik értük.
A tisztítótűz helyszíne, ahol az elhunytak az életük során elkövetett bűneik miatt ideiglenes büntetéssel vezekelnek, egy katolikus dogma, amiről a papok nem beszélnek, félve attól, hogy bárkit megbántanak.
Vajon le kell mondania a kereszténységnek az igazságra formált igényéről ahhoz, hogy modern és toleráns legyen?
Ezt a szöveget eredetileg 1963-ban írtam a Karl Rahner 60. születésnapjára megjelent emlékkönyvbe, majd a munkásságom keresztmetszetét bemutató kötetben, melyet egyik tanítványom a 70. születésnapomra adott ki, újranyomták. 1955-től 1963-ig fundamentális teológiát adtam elő Freisingben és Bonnban, melynek keretében vallásfilozófiát és vallástörténelmet is tanítottam. Ekkor fedeztem fel, mennyire fontos a világvallások témája.
Vajon le kell mondania a kereszténységnek az igazságra formált igényéről ahhoz, hogy modern és toleráns legyen?
Ezt a szöveget eredetileg 1963-ban írtam a Karl Rahner 60. születésnapjára megjelent emlékkönyvbe, majd a munkásságom keresztmetszetét bemu…
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Jn 6,30-35
Elmélkedés
Jézus Kafarnaumban tartott beszédének folytatását olvassuk a mai napon, amelyben az Úr kijelenti: „Én vagyok az élet kenyere.” Ez a kijelentés hasonlít a következőkhöz: „én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11), „én vagyok az út” (Jn 14,6), „én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12), „én vagyok a feltámadás” (Jn 11,25). E sajátos kijelentésekkel Jézus az ő személyének és küldetésének titkát fedi fel. Amikor az élet kenyerének nevezi magát, akkor túlmutat evilági küldetésén. A kenyérben ugyanis minden időkre szólóan önmagát adja nekünk. Akkor is jelen lesz a kenyérben, amikor már felment a mennybe, visszatért az Atyához. A mi Urunk éppen azért adja nekünk az élet kenyerében önmagát, hogy örökre velünk maradhasson, jelenléte szüntelen legyen ebben a világban.
Valóban ő az élet kenyere számunkra. Kenyér, amelyben élet van. Kenyér, amelyben az Úr valóságosan jelen van. Kenyér, amely nekünk az életet ajándékozza és tartalmazza. Kenyér, amely az örök életünket biztosítja. Legalábbis akkor, ha hisszük jelenlétét az Oltáriszentségben és élünk a lehetőséggel, hogy a szentáldozásban egyesüljünk ővele. Az éhség és a szomjúság csak ezen a földön léteznek, mint hiányosságok. Az örök életben már nem érzünk ilyet, mert Istennel együtt élünk, s teljes boldogságunkhoz nem fog hiányozni semmi.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.
