Elgondolkodtató

  • Elsiratjuk előre
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,15-16)

    Évekkel ezelőtt történt, hogy akkor még tinédzser fiam odaállt elém, és megkérdezte, elviheti-e a kisebb testvéreit fagylaltozni. Mekkora ötlet! Milyen figyelmes! „Persze” – mondtam. „Hozom a kulcsaimat, és indulhatunk!”

    „Anya… mi úgy gondoltuk, hogy inkább csak mi megyünk, gyerekek” – válaszolta gyorsan.

    Bővebben …

  • 2016. április 2. – Szombat (Mk 16,9-15)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
    Mk 16,9-15

    Elmélkedés

    Márk evangélista nem titkolja el írásában, hogy az apostolok, tehát Jézus legközvetlenebb tanítványai és barátai milyen nehezen jutottak el a hitre az Úr feltámadását követően. A mai szövegrészlet leghangsúlyosabb szava a hitetlenség. Mária Magdolna örömmel mondja el húsvéti élményét, a Feltámadottal való találkozását a tizenegy apostolnak (az áruló Júdás már nincs köztük). Ők azonban nem hisznek neki. Ezt követően két tanítvány említése következik, akiknek útközben jelent meg Jézus. Ők nyilvánvalóan az emmauszi tanítványok, akiknek az esetét Lukács evangélista részletesen elbeszéli (vö. Lk 24,13-35). Lukács azzal zárja az elbeszélést, hogy visszatérvén Jeruzsálembe az apostolok azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt Jézus és megjelent Simon Péternek. Márk azért írja kissé másként az eseményeket, mert e helyen a hitetlenséget akarja kiemelni, amelyet aztán szemükre is vet az apostoloknak Jézus, amikor újra megjelenik.

    Az a tény, hogy Jézus mégis megbízatást ad nekik, hogy az egész világra elmenvén hirdessék evangéliumát és tanúságot tegyenek róla, két dolgot feltételez. Egyrészt azt, hogy a kezdeti hitetlenség után mostanra eljutottak a hitre, másrészt azt, hogy Jézus teljes mértékben megbízik bennük korábbi hitetlenkedésük, bizonytalanságuk és kételkedéseik ellenére is.

    Jézus hozzám is ugyanilyen bizalommal fordul és kéri, hogy tanúja legyek.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.

    Szent II. János Pál pápa

  • Nem jön ki, segíts!
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Lélekben

    Szentmise áhítatában, felfigyeltem édesanyám szép éneklésére, imádkozására. Tisztán, szépen, hibátlanul, áhítattal imádta Istenét.

    Megdöbbentem! Ez rendkívüli Kegyelem! Hogyan, honnan tudja az imádságokat folyékonyan mondani?

    Bővebben …

  • Nem jön ki, segíts!
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Lélekben

    Szentmise áhítatában, felfigyeltem édesanyám szép éneklésére, imádkozására. Tisztán, szépen, hibátlanul, áhítattal imádta Istenét.

    Megdöbbentem! Ez rendkívüli Kegyelem! Hogyan, honnan tudja az imádságokat folyékonyan mondani?

    Bővebben …

  • Életige, 2016. február
    Posted in: Elgondolkodtató

    keczelyTematizálás.-   Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Az előző életigében Istennek felénk forduló Arcáról elmélkedtünk, mely boldogságot és derűt áraszt. Ez a drága fény – itt a földi életben, a nyomorúság tanyáján, ahol az ember vétkezett – bizony gyakorta eltűnik, s a sötétség angyala megpróbál összekavarni minket. Gyatraságaink és a ránk zúduló csapások láttán, rövid úton megállapítjuk, hogy még nem Urunk országában, a mennyországban vagyunk, hanem elég goromba vidéken, vagyis idegen földön.

    Bővebben …

  • Életige, 2016. február
    Posted in: Elgondolkodtató

    keczelyTematizálás.-   Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! – Az előző életigében Istennek felénk forduló Arcáról elmélkedtünk, mely boldogságot és derűt áraszt. Ez a drága fény – itt a földi életben, a nyomorúság tanyáján, ahol az ember vétkezett – bizony gyakorta eltűnik, s a sötétség angyala megpróbál összekavarni minket. Gyatraságaink és a ránk zúduló csapások láttán, rövid úton megállapítjuk, hogy még nem Urunk országában, a mennyországban vagyunk, hanem elég goromba vidéken, vagyis idegen földön.

    Bővebben …

  • 2016. április 1. – Péntek (Jn 21,1-14)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
    Jn 21,1-14

    Elmélkedés

    A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus megjelenik Péternek és apostoltársainak. Ebben az esetben nem a szokásos megjelenés elbeszélésről van szó, bár itt is megfigyelhető, hogy kezdetben nem ismerik fel az Urat és csak később egy jel hatására jutnak el a felismerésre. Nem is egy csoda bemutatása a fő cél. Az evangélista a csodálatos halfogás eseményét és a Jézussal való találkozás élményét elsősorban azzal a szándékkal írja le, hogy Péter apostol elsőségét hangsúlyozza. Ezt a következők igazolják: Péter a kezdeményező, aki halászni indul és őt követi hat társa, köztük maga János evangélista is. Péterhez fordul a „szeretett tanítvány,” amikor felismeri az Urat. Péter előbb akar találkozni Jézussal, mint a többiek, ezért a vízbe ugrik, hogy a partra ússzon, majd pedig egyedül vonja partra a halakkal teli hálót.

    A történet ugyanakkor rávilágít az Egyház életére és az Egyház kapcsolatára Jézussal. Az apostolok az Úr távollétében nem fognak egyetlen halat sem, munkájuk teljesen eredménytelen. Fáradozásuk csak az Úr jelenlétében hoz eredményt. Ugyanígy az Egyház bármiféle szolgálata csak akkor lesz eredményes és gyümölcsöző, ha őrzi a Krisztussal való egységet. A Krisztushoz való hűség teszi hitelessé tanúságtételünket a Feltámadottról.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    A beteg testvérek tapasztalataiban való tevékeny részvétel útján kísérjen bennünket a boldogságos Szűz Mária, aki a kereszt tövében részt vett Fia szenvedéseiben, és „szakértő” a fájdalomban. Ő kísérje állandóan és szeretetteljesen mindazokat, akik testükön, lelkükben és szellemükben az emberi lét korlátait és sebeit tapasztalják.

    Reá, a betegek gyógyítójára és a béke királynéjára bízom a betegeket és a hozzájuk közelállókat: anyai közbenjárásával segítse őket, hogy a szeretet civilizációjának terjesztői legyenek.

    Szent II. János Pál pápa

  • Elfelejtjük a mennyet, az örökkévalóságot – interjú Athanasius Schneider püspökkel
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Az Ösvény katolikus újság munkatársai interjút készítettek S.E.R. Dr. Athanasius Schneider ORC kazahsztáni segédpüspökkel magyarországi látogatása alkalmával, a püspök atya március 4-én elhangzott előadását követően. Köszönet az írás közreadásának lehetőségéért. A szerk.

    Püspök Atya miért szokott rendszeresen a római rítus rendkívüli formájában misézni?

    – Nem mondanám, hogy főleg a régi rítus szerint misézek, mert az új szerint is szoktam. Az én egyházmegyémben mind a két formában szoktam misézni. XVI. Benedek pápánk megengedte, sőt biztatta és buzdította is a papságot a régi rítus használatára, így hát én ezért teszem ezt.

    Bővebben …

  • Imádság a keresztények egységéért
    Posted in: Elgondolkodtató

    ,… hogy mindnyájаn egyek legyenek…” (Jn 17,21)
    Urunk Jézus Krisztus,
    Te vagy a Gyülekezet Feje. Könyörgünk megosztott testedért: egyesíts minket szeretetben sebeidből kiomló véred által.
    Segíts, hogy komolyan vegyük utolsó kérésedet, hogy mindny…