Battaplébánia

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

Az irgalom felemel

A házasságtörő asszony történetében csodálatosan megnyilvánul az isteni irgalmasság és megbocsátás. Ezt a szempontot figyelembe véve úgy érezzük, hogy jobb helye volna Szent Lukács írásában, amely a négy evangélium közül elsősorban Jézus példabeszédei alapján a leggazdagabban fejti ki az irgalmasság témáját. János evangélista gondolatmenetébe más szempontból illeszkedik az esemény. Ő azt akarja bemutatni, hogyan formálódik idővel a Jézussal szembeni ellenállás. Az előzményekben és az eset utáni történésekben arról van szó, hogy a farizeusok és az írástudók bele akarnak kötni Jézus tanításába. A viták általában megmaradnak elméleti szinten, a házasságtörő asszony esete azonban kivétel. A farizeusok és az írástudók feltehettek volna egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi az eljárás egy olyan esetben, amikor valakit hűtlenségen érnek. Ők azonban továbbmennek, odacipelnek Jézus lábaihoz egy asszonyt, aki ellen házasságtörés a vád, és ítéletet várnak tőle. Az elméleti kérdés azonnal gyakorlativá válik, s Jézus válasza nem csupán elméleti felelet lesz, hanem döntés egy ember sorsáról, életéről vagy haláláról. „Te mit mondasz?” – hangzik Jézus felé a kérdés.

János evangélista leszögezi, hogy a kérdezők vádolni akarják Jézust. Ismerik, hogy Jézus mit tanít az Isten irgalmáról. Jól tudják, hogy szóba áll a bűnösökkel, betér házukba, együtt étkezik velük. És azt is tudják, hogy egy tanítónak az ad tekintélyt, ha ő maga is megtartja a törvényeket, s nem csak másokat buzdít azok követésére. Ha Jézus kimondja a halálos ítéletet az asszonyra, akkor szembekerül korábbi kijelentéseivel és magatartásával. Szépeket mond ugyan a megbocsátásról, de az adott esetben szemrebbenés nélkül képes kimondani valakire a halálos ítéletet. Ha viszont ellenzi az asszony megbüntetését, akkor semmibe veszi a mózesi törvényeket. Az ő szemszögükből a csapda tökéletes. Arra számítanak, hogy akár egyiket, akár a másikat válaszolja Jézus, valamivel mindenképpen vádolni tudják majd őt. Arra viszont nem számítanak, hogy van harmadik lehetőség. Az igazi bölcsesség szólal meg Jézusból: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Ő tehát fordít a helyzeten, a vádlók tulajdonképpen maguk is vádlottakká válnak, ez a felelet szembesíti őket saját magukkal és bűneikkel. Jézus bölcs válasza megmenti az asszonyt, a korábbi vádlók távoznak.

Az Irgalmasság Évében térjünk vissza egy gondolat erejéig a megbocsátásra. Jézus nem az asszony múltjára kíváncsi, ezért nem faggatja őt és nem vár tőle beismerést. Az asszony pedig nem áll neki mentegetőzni, nem akarja titkolni bűnét és nincs szándékában személyes felelősségét kicsinyíteni. Mindkettőjük figyelme a múlt helyett a jövőre irányul. Jézus ezt mondja neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” A bűnt tehát helyteleníti, elítéli, de az embert nem akarja elítélni. Ő azért jött, hogy megmentse a bűnösöket és megtérésre indítsa őket. Az isteni irgalmasság túllép az ember bűnös múltján és elindítja a remény, a megigazulás útján. Az emberi ítélkezés a porba alázza az embert, de az isteni irgalmasság felemel, talpra állít, lehetőséget ad egy új életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

Amikor Jézus a Jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53

Elmélkedés

Miután János evangélista bemutatta Jézus önmagáról, küldetéséről és az Atyával való kapcsolatáról szóló kinyilatkoztatását, amiről az előző napok evangéliumaiban olvastunk, rátér a hallgatóság reakciójára, válaszára. Jézus beszéde különféle hatást vált ki az emberekből. Szavai alapján egyesek felismerik személyében az Isten által küldött prófétát, mások pedig kijelentik róla, hogy ő a Messiás. E pozitív reakciók mellett megjelenik azonban az ellenvélemény is. Jézus személyét és származását illetően a nép körében nincs egységes vélemény, megjelennek a kételkedők is. A főtanács tagjai sem képviselnek egységes álláspontot, de itt már mások az arányok. A leírásból úgy tűnik, hogy a tanács tagjainak többsége Jézus ellen van. Egyedül Nikodémus az, aki mintegy védelmébe veszi Jézust azzal, hogy felhívja a figyelmet a törvény előírására, miszerint senkit sem szabad elítélni az illető meghallgatása nélkül.

Minden bizonnyal Nikodémus tekintélyének volt köszönhető, hogy a főtanácsban a felfokozott hangulat alábbhagy, az indulatok legalább egy időre elcsitulnak, és mindenki hazatér. Ez azonban nem jelenti Jézus elfogadását a főtanács tagjai részéről, hanem inkább azt, hogy állásfoglalásukat, döntésüket, ítélkezésüket későbbre halasztják.

Ma határozott leszek döntéseimben és nem halasztom azokat későbbre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumaiban olyan részleteket olvastunk, amelyekben Jézus a mennyei Atya Fiának és küldöttének nevezte magát. Ezt a sorozatot folytatja a mai szövegrészlet, amelyben újra kijelenti, hogy ő az igaz Isten küldötte. Mostani szavainak az ad különös jelentőséget, hogy mindezt a jeruzsálemi templomban, a mennyei Atya házában teszi. A templom nagy jelentőséggel bírt a zsidó emberek vallási életében. Isten lakóhelye ez, az istentisztelet és az áldozatok helye. Az igaz Isten imádásának helye az emberek számára. Jézust itt mutatták be Istennek a születése utáni negyvenedik napon. Ő is ide zarándokolt fel évente legalább egy alkalommal, miként erről tanúskodik az az esemény, amikor 12 éves korában itt találja meg őt édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József egy zarándoklat után néhány nappal. Ezt a templomot tisztítja meg Jézus a méltatlan cselekedetektől, kiűzve a kereskedőket. Jézus számára a templom a tanítás helye, s neki joga van Atyja házában tanítani. Számára ez a hely olyan, ahol kijelentheti a vallási vezetők és az egész nép előtt azt, hogy ő annak az Istennek a Fia, akié ez az épület. Nem titokban beszél, hanem a nagy nyilvánosság előtt.

Ma örömmel megyek a templomba, az Isten házába és szívesen időzöm Isten jelenlétében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus azt állította magáról, hogy ő a mennyei Atya küldötte és mindent az Atyával való teljes egyetértésben tesz. Azt szeretné, hogy az emberek higgyenek benne. Mi a bizonyíték Jézus állításainak igazságára? Mi alapján fognak hinni az emberek? A mi Urunk azt állítja, hogy a mennyei Atya tanúskodik mellette, mégpedig nem szavakkal, hanem cselekedetekkel. Mindaz, amit tesz, az Atyától való megbízás alapján teszi. Itt az ő csodáira, mint jelekre kell gondolnunk. Jézus tehát azt állítja, hogy a csodák és csodás gyógyulások az Atyától származnak és ezek igazolják a Fiú származását és istenségét. Bár kétségtelen tény, hogy Jézus csodáinak van a legnagyobb bizonyító ereje isteni származására vonatkozóan, mégis helyesebb azt mondanunk, hogy az ő egész földi élete, tevékenysége, halála és feltámadása jel az emberek számára.

Ilyen kijelentéseket csak az tesz, akinek rendkívül erős a küldetéstudata. Jézus azért tesz ilyen állításokat, mert meg van győződve arról, hogy az Atya küldötteként szolgálja az emberek megváltását és üdvösségét. Ő mindvégig engedelmes Fiúként cselekszik, aki az Atya jóságát, irgalmát és szeretetét sugározza. Ha az Atya Jézus személyében tárja fel magát és szeretetét számunkra, akkor mi Jézusban való hit által ismerhetjük meg az Atyát és juthatunk el hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Isten változatlan igazsága a házasságról és a nemiségről (2015. február)
1.
A mi Urunk Jézus Krisztus, személyében az Örök Ige és Igazság az emberi természet méltóságát egy különösen csodás módon állította vissza (Qui dignitatem humanae substanti…