Battaplébánia

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak. Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?” Mi mást lehetne erre válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik jöjjenek és nézzék meg!

Ha a kérdés és a válasz mélyebb rétegeibe nézünk, megértjük, hogy a két tanítvány nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő milyen egységben van a mennyei Atyával, azaz hogy ő az Atyában lakik és az Atya él őbenne.

Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak.” Ők is beléptek az Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az igazi világosság

Karácsony napján, az ünnepi szentmise evangéliumában már találkoztunk Szent János írásának bevezetőjével, az úgynevezett Ige-himnusszal, amelyet ma, a karácsony utáni második vasárnapon olvasunk a liturgikus év rendjének megfelelően. Ma e szövegrész egyetlen kijelentéséről elmélkedjünk, amely így szól: Jézus Krisztus, „az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.”

A fény mindig igazodási, tájékozódási pont. Gondoljunk csak a világítótornyokra, amelyek fénye figyelmezteti a hajósokat a veszélyes zátonyokra és sziklaszirtekre. A tornyok fénye segít, hogy megtalálják a biztonságos utat céljuk felé. Jézus az igazi világosság, aki megmutatja nekünk, embereknek, hogy milyen úton érdemes elindulnunk és haladnunk. Tanításának fénye megvilágítja az Isten felé vezető utat. Jézus szavainak igazsága beragyogja életünket, örömmel tölti el szívünket, mert Istenben meglátjuk azt, aki felé tart az életünk.

A teljes sötétségben nem tudunk tájékozódni, botorkálunk, tapogatózunk, elbizonytalanodunk, eltölt minket a félelem. A sötétség a hitetlenséget és a bűnös állapotot is jelképezi. Jézus, az Isten Fia azért jött el a világba, hogy a bűn sötétségét eloszlassa, a hitetlenség homályát megszüntesse, és minden embert elvezessen a hit világosságára. Ebből a szempontból értjük meg, hogy miért olyan különlegesek Jézusnak azok a csodái, amikor vak embereket gyógyít meg, adja vissza látásukat. E csodák azt jelképezik, hogy a mi Urunk felnyitja az emberek szemét, elvezeti őket a hit világosságára.

A világtörténelem hallatlan eseménye, hogy Isten emberré lesz és eljön a földre. Jézus nem színész módjára játssza el az ember-szerepet és nem jelmezként veszi magára az emberi testet, hanem valóságos emberként születik meg, él és hal meg. Ezt a küldetést kapja az Atyától: születésétől a haláláig éljen emberként! Jézus, a valóságos ember meghív minket, hogy éljünk vele, éljünk az ő szeretetében, éljünk az ő világosságában.

Az egész adventi időszak és a karácsonyi ünnepkör a fényről, a világosságról és annak növekedéséről szól. Advent elejétől kezdve mindig eggyel több gyertyát gyújtottunk meg az adventi koszorún és ennek köszönhetően egyre nagyobb lett a fény. Nem csak a templomban és nem csak az otthonunkban, hanem a szívünkben is növekedett a fény, ahogyan egyre közelebb kerültünk Jézus születéséhez. Karácsony éjszakáján mennyei fényben jöttek el az angyalok, hogy meghirdessék a Megváltó születését, s ez a mennyei fény megmutatta a pásztoroknak és nekünk az ő jelenkori utódaiknak a betlehemi istálló jászlában fekvő gyermekhez az utat. A napkeleti bölcseket vezető csillag fénye tovább növelte a világosságot a világban és a lelkünkben.

Jézus a hegyi beszédben a benne hívőkről ezt állította: „Ti vagytok a világ világossága. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van” (Mt 5,14.16). Csak akkor válhatunk világossággá, ha Krisztusban, az ő fényében, az ő világosságában élünk. Ha hiszek Jézusban és közösségben élek vele, akkor életemet eltölti az ő világossága, és ezt fogom sugározni a világ felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk. Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Keresztelő János önmagáról, saját küldetéséről szóló tanúságtételét olvassuk. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy János kissé furcsa életmódja feltűnést kelt a nép és a vallási vezetők körében. A pusztában él, sáska és vadméz az eledele, teveszőrből készült ruhát visel. Mindez nem különc viselkedés vagy magamutogatás, hanem prófétai jel az emberek számára. Szavaiban, tanításában szintén a prófétai figyelmeztetést hallják meg az emberek, akik megszívlelik a bűnbánatra hívó szót, és kimennek hozzá a Jordán folyóhoz, hogy bűnbánatuk jeleként megkeresztelkedjenek. János tevékenysége egyesekben azt a gondolatot ébresztette, hogy ő lehet a Messiás. E vélekedést tükrözi a Jánoshoz érkezők kérdése. Ő azonban visszautasítja a kérdezők feltételezését és kijelenti, hogy nem ő a várt Messiás.

Bár látszólag János önmagával kapcsolatban tesz kijelentéseket, tanúságtételének leglényegesebb eleme valójában Jézusról szól, aki a Messiás. János csupán az ő előhírnökének tartja magát, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy meghirdesse a nép számára a Megváltó érkezését és a bűnbánat keresztsége által felkészítse az embereket az ő jövetelére. János tanúskodása ilyen szempontból előremutató, és a szavára figyelőket segíti abban, hogy felismerjék majd Jézusban a Megváltót.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.