Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.
Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.
„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,15-16)
Ezt kérem nektek erre a karácsonyi-újévi időszakra:
Bárcsak felismernétek az Úr Jézus szelíd irgalmasságának akárcsak egyetlen felvillanását is! Mert az Úr irgalmának egy cseppje többet ér, mint egy óceánnyi vigasztalás a világtól.
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21
Elmélkedés
Különleges ajándék
Az egyik évben karácsony délutánján már csak néhány perc volt a templomi betlehemes játék kezdetéig. A gyerekek szépen felöltözve, izgatottan várták a kezdést. A pásztorok és a háromkirályok kezükben szorongatták az ajándékokat, amit majd a Megváltónak adnak, amikor hódolnak előtte. Ebben a pillanatban érkezett egy egészen kicsiny fiú kisbojtárnak öltözve. Valójában nem is érkezett, hanem az édesanyja vezette, hiszen még csak óvodás volt, kiscsoportos. Rögtön megismertem Menyhért király anyukáját, aki csendesen kérte: hadd álljon az ő fia is a pásztorok közé, ha már a bátyja is szerepel. Végigpillantottam a gyereken, subája, kucsmája, pásztorbotja rendben, a próbákon ugyan nem volt, de miért ne állhatna a betlehemi pásztorok közé. Annyi idő még éppen volt, hogy szóljak a Kulcsár Bandinak, aki abban az évben öregpásztor volt, figyeljen majd a kicsire. A műsor szépen ment, elérkezett a pásztorok jelenete. Az elsőpásztor egyesével szólította a többieket: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Ők meg sorban válaszoltak, hogy sajtot, túrót, friss cipót, kisbárányt hoztak a Megváltónak, majd letérdelve hódoltak neki és letették elébe ajándékukat. Végül már csak az újonnan beállt kisbojtár maradt és az elsőpásztor neki is feltette a kérdést: „Mit hoztál pásztortársam a világ Megváltójának?” Az előadás előtt erre a helyzetre nem volt időm gondolni, az édesanyjára pillantottam, akinek elállt a lélegzete. Az újdonsült kisbojtár nem ijedt meg nagyon, megilletődötten belenyúlt zsebébe, elővette majd kezével magasra tartotta ajándékát és hangosan kiáltotta: „Játékcsörgőt hoztam a Megváltónak!” Ebben a pillanatban az oldalt várakozó Menyhért kezéből kiesett a tömjén, a pásztorok térdelés helyett a földön feküdtek a nevetéstől, Szűz Mária pedig úgy tett, mintha a könnyeit törölgetné. A rögtönzött jelenet annyira tetszett mindenkinek, hogy kiegészítettük a betlehemes játékot és a következő évtől már a csörgő is a pásztorok ajándéka között volt.
Sok év után is szívesen emlékszem az ilyen kedves jelenetekre és elmosolyodok, amikor a leleményes gyerekszereplőkre gondolok. Jézus születésének eseményét Szűz Mária is jól megjegyezte egykor. Lukács evangélista ezt írja: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk.” Hogyan is felejthette volna el a pásztorok kedvességét, akik elsőként érkeztek az újszülött Gyermekhez, az Isten Fiához? Ma figyelmünk Máriára, Jézus édesanyára irányul, akit Isten Anyjaként tisztelünk. Ha földi élete során Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten volt, anyjának nevezte Máriát, mi is bátran állíthatjuk, hogy nem csupán az ember Jézusnak volt édesanyja, hanem Isten Anyja is ő. Mária a jászoltól a keresztig elkísérte fiát. A születésekor karjában tartotta gyermekként Jézust és a keresztről való levételkor is karjába vehette fiát, aki a kereszten Isten Fiának bizonyult.
Mária a születéstől a halálig minden nap kimutatta szeretetét fia iránt. Mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! A te életedben számtalanszor megmutatkozott Isten irgalma. Mutass utat számunkra az irgalmas Istenhez, hogy méltók legyünk az ő áldására az új esztendő minden napján. Téged áldottnak hirdet minden nemzedék, mert igent mondtál az isteni üdvözítő tervre és átengedted egész személyiségedet Istennek, hogy általad szülessen meg Jézus. Egész életed során érezted Isten áldását, hiszen mindig fiad, Jézus közelében éltél. Irgalmasság édesanyja, segíts minket, hogy az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában felismerjük a mennyország kulcsát!
János foggal-körömmel ragaszkodik Mártához. Zokogva könyörög neki, hogy soha ne hagyja el. Megesküdteti, hogy mindig együtt lesznek. Mert ő nagyon szereti és tönkremegy Márta nélkül.
Nagyon szereti vagy nagyon fontos neki, hogy használhassa?
Én jelen vagyok, amikor egyedül vagy.
Én jelen vagyok, amikor elveszettnek érzed magad.
Én jelen vagyok, amikor elhagynak téged.
Én jelen vagyok, amikor úgy gondolod, valami nem megy tovább.
Én jelen vagyok, amikor kétségbeesett és szomorú vagy.
Én jelen vagyok, amikor félelem és szorongás tör rád.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés
A frissen kivágott fán gyerekek számolják az évgyűrűket, hogy megtudják milyen idős lehetett a fa. Érdekes számukra, mert most látnak életükben először ilyet. Minden gyűrű egy év. A szüntelenül múló idő minden évben otthagyta nyomát a fán, amelyet a korábbi években alig lehetett észrevenni, de most, a kivágás után láthatóvá vált. Az idő rajtunk is nyomot hagy. Az elmúlt esztendő során is növekedtünk, s a közvetlenül előttünk álló, majd a következő években is növekednünk kell, amíg életünk fáját egyszer ki nem vágják, s Isten fogja szemlélni növekedésünk nyomait.
Ha visszatekintünk az időben, annak múlását gyorsnak érezzük: milyen hamar eltelt ez az év, milyen gyorsan múlnak az évek – mondogatják sokan. Ha időben előretekintünk, már nem érezzük ezt a gyorsaságot, néha inkább siettetnénk az idő múlását, hogy egy-egy várva várt esemény mielőbb bekövetkezzen. Ha a jelen pillanatra gondolunk, néha szeretnénk megállítani az időt, természetesen olyankor, amikor nagy öröm és boldogság részesei vagyunk.
De hiába is támadnak ilyen érzéseink, gondolataink, az idő előrehaladtát nem tudjuk befolyásolni. Mert az idő és az örökkévalóság Isten kezében van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó életünket Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az örökkévalóságba való megérkezésünk is Isten ajándéka lesz.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.
Szent XXIII. János pápa
Imádságos lélekkel teli beszéd
Dicsérni Őt és imádkozni házastársadnál Isten akaratáért garantáltan a leghálásabb munka, amit feleségként végezhetsz. Ezzel az öt imával felfegyverzed házasságodat Isten Igéjével, és hogy Ő legyen a lelki vezetőd.
Bő…
Imádságos lélekkel teli beszéd
Dicsérni Őt és imádkozni házastársadnál Isten akaratáért garantáltan a leghálásabb munka, amit feleségként végezhetsz. Ezzel az öt erőteljes imával felfegyverzed házasságodat Isten Igéjével, és hogy Ő legyen a lelki vezetőd.
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40
Elmélkedés
Jézus templomi bemutatásának jelenete azzal folytatódik, hogy Simeon után egy Anna nevű prófétanő is megjelenik a templomban. Képzeljük magunk elé a jelenetet! Nem a templom legbelsőbb részében, a szertartások helyén, hanem annak előcsarnokában vagy a templomon kívül, annak kapujában vagyunk. Itt fogadja az érkező Józsefet és Máriát Anna asszony, s veszi karjába a gyermeket, Jézust. Anna tekintete irányulhatna a templom szentélye felé, hiszen annak ad hálát a Szabadító érkezéséért, akinek a háza, lakóhelye ez az épület. Nézhetne akár az ellenkező irányba is, tekinthetne azokra az emberekre, akik körülállják őket, s akik hallgatják szavait arról, hogy e gyermek az, akit a választott nép évszázadok óta Isten ígérete alapján várt, s akiben beteljesedtek a prófétai jövendölések.
Anna azonban nem a külső világra és nem is az emberekre néz, hanem a karjában lévő Gyermekre. Tekintete az újszülött arcán nyugszik meg. Annak arcán, akinek szeme minden emberi tekintetet magához vonz. Mert mindegy, hogy mikor és hol találkozunk Jézussal, e találkozáskor nem érdemes másra néznünk, csak egyedül őrá. Arca békességet sugároz, megnyugtatja szívünket, reménnyel tölt el minket. Ahová ő néz, abba az irányba érdemes nekem is néznem. Amerre ő halad, nekem is abba az irányba érdemes indulnom.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké,” legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljuk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az ő szeretete által.
Milyen furcsának találnák azt, ha valaki azt mondaná ARANYOS KATINKÁNAK, hogy minek jár le hajnalok hajnalán úszni az üres medencéhez, amikor nincs is ott az edzője. Ő azonban jobban tudja, mint mi, hogy a várható eredmény milyen szoros összefüggésben áll a befektetett munkával.
