Battaplébánia

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

A szentírástudósok sokszor hangsúlyozzák, hogy nem elegendő csupán Jézus cselekedeteire vagy csak tanítására koncentrálni. Ha kizárólag csak az egyikre figyelnénk és háttérbe szorítanánk a másikat, aligha értenénk meg az Úr igazi mondanivalóját. Jézusnál a tett és a tanítás megbonthatatlan egységet alkotott. Cselekedetei megerősítették azt, amit szavaival mondott. Tanítása és cselekedetei arra irányultak, hogy meghirdesse és egyúttal jelenvalóvá is tegye az Isten országát.

Minderre kiváló példa a mai evangéliumi részlet. Jézus úgy tanít, hogy szavában az emberek észreveszik a különleges erőt, isteni hatalmat. Majd pedig gyógyít, kiűzi egy emberből a tisztátalan lelket, azaz a gonosz lelket.

A jelenet minden bizonnyal legérdekesebb eleme, hogy a gonosz lélek felismeri Jézus isteni hatalmát. Tudja, hogy az Úr hatalma erősebb nála, és „Isten Szentjének” nevezi őt. Világos tehát, hogy az isteni és ördögi hatalom küzdelméről van szó ezeknél a szabadító csodáknál. A gonosz a vesztünket, Isten az üdvösségünket akarja. A csoda azt szemlélteti, hogy Isten országa azáltal veszi kezdetét, hogy Jézus győzelmet arat a gonosz lelkek, a démonok felett. Miután megszűnik a gonosz ártó hatalma, uralomra jut Isten üdvözítő ereje. Engedem-e, hogy Isten legyen életem Ura?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül ésszerű, következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest” szemeink elől semmiféle dolgunkban.

Prohászka Ottokár

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívását mondja el a mai evangélium. Jézus nyilvános működése kezdetének ideje ez, a helyszín a Galileai-tó partja. Az első meghívottak Simon Péter és testvére András, majd valamivel később egy másik testvérpár, Jakab és János. Valamennyien halászok, tehát olyan emberek, akiknek van mestersége. Az evangélista leírása szerint Jézus a kezdeményező, ő a cselekvő. Ő jár a tó partján, ő látja meg a dolgozó embereket, ő lép oda hozzájuk, hogy megszólítsa őket, ő hívja meg őket egy új munkára. A megszólított halászok eközben a maguk munkáját végzik, mégpedig azt a munkát, ami eddigi életüket kitöltötte. A meghívás elhangzásakor viszont azonnal abbahagyják munkájukat és Jézust követik. Az evangélista hangsúlyozza, hogy nem késlekednek, nem kérnek gondolkodási időt, hanem rögtön indulnak. Miként a meghívónak sem voltak előfeltételei, ugyanúgy a meghívottaknak sincs semmiféle kívánsága. Jézus módszere nagyon egyszerű. Odalép hozzájuk és egyetlen mondattal meghívja őket követésére. Ennél egyszerűbb meghívást el sem lehet képzelni. A meghívottak válasza is a lehető legegyszerűbb, azonnal engedelmeskednek a hívásnak.

Ezen a héten visszatekintek, hogyan választottam foglalkozásomat, mesterségemet, hivatásomat. Örömömet találom-e mindennapi munkámban? Becsületesen, lelkiismeretesen végzem-e a rám bízott feladatokat? Jó példát mutatok-e azoknak a fiataloknak, akik ezt a hivatást választják?

Mit tennék, ha Isten engem hívna egy új feladatra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus miként egykor Pétert és társait, úgy hívod ma is a fiatalokat az emberhalászatra. Adj nekik nyitottságot, hogy meghallják szavadat! Adj nekik bátorságot, hogy ne féljenek elfogadni hívásodat! Add nekik a te erődet, hogy a te nevedben és a te munkatársadként fáradozzanak az emberek megmentésén! Egyetlen céljuk az legyen, hogy az embereket hozzád és a mennyei Atyához vezessék!

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Miközben imádkozott

A Vatikánban, a Sixtus-kápolna egyik freskója Jézus megkeresztelkedését ábrázolja. A mű Perugino és a műhelyéhez tartozó festők kezemunkája. A kép egyik szélén Keresztelő János prédikál a népnek, a másik oldalon Jézus mond beszédet az embereknek, középen pedig a főjelenet a megkeresztelkedés pillanatát mutatja be. János egy jókora sziklán áll a Jordán folyóban, Jézus kiemelkedik a vízből, lába alig érinti a víz tetejét, szinte lebeg a folyó felett, miközben leereszkedik rá a Szentlelket jelképező galamb, fent pedig a mennyei Atya látható angyalokkal körülvéve. A folyó két partján reneszánsz korabeli ruhákat viselő férfiak és néhány ifjú figyeli a jelenetet. A freskón a kereszteléskor Jézus összetett kézzel áll János előtt. Bevallom őszintén, hogy amikor még kezdő pap voltam, és nem ezen, hanem egy másik művészeti ábrázoláson először láttam a megkeresztelkedésekor összetett kézzel imádkozó Jézust, túlzó jámborságnak tartottam ezt a kéztartást. Imádkozás közben mi szépen összetesszük a kezünket, de miért tett volna így Jézus? Aztán újra elolvastam figyelmesen az evangéliumi jelenetet és elcsodálkoztam. Lukács evangélista ezt írja: „miközben (Jézus) imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb.” Gyerekkorom óta hallottam a történetet minden évben, de nem maradt meg emlékezetemben Jézus imádkozása ennél az eseménynél, csak felnőttként akadt meg a szemem ezen a mozzanaton. Jézus imádkozott akkor, amikor János megkeresztelte őt.

Miért annyira jelentős ez az imádkozás? Az evangéliumok e helyen nem jegyzik le Jézus imájának szavait, nem tudjuk meg, hogy ekkor mit imádkozott. Az imádkozás ténye azonban két dolgot világosan mutat. Először is azt, hogy Jézus egységben van az Atyával, az ő jelenlétében él, soha nem szakad el tőle. Bármit tesz vagy tanít, azt az Atyával való egységben teszi, az Atya akaratát teljesíti, az Atyának való engedelmesség indítja őt a cselekvésre és az emberek tanítására. Imádkozik az apostolok kiválasztása előtt (vö. Lk 6,12-16), a vízen járása előtt (vö. Mt 14,22-23 és Mk 6,45-46). Színeváltozásakor azért megy fel a hegyre, hogy imádkozzon (vö. Lk 9,28) és az utolsó vacsora után is imádkozni ment a Getszemáni-kertbe (vö. Lk 22,39-42 és Mk 14,32-36). Imádkozik Péter apostolért (vö. Lk 22,32), az utolsó vacsorán főpapi imájában tanítványaiért és a benne hívőkért könyörög (János evangélium 17. fejezet) és imádkozik a kereszten (vö. Mk 15,34 és Lk 23,46). Jézus megkeresztelkedése után kezdi meg nyilvános működését a nép körében, s minden bizonnyal azért imádkozott, mert küldetését az Atyával való egységben kezdte el.

Imádkozása egy másik szempontból is fontos: imádkozik, mielőtt eltölti őt a Szentlélek. A harmadik isteni személy ugyanis megerősíti őt küldetésében, amely nem csak a megkereszteléskor, hanem első nyilvános beszédekor, a názáreti zsinagógában is említésre kerül: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). Itt fontos megemlítenünk, hogy az apostolok tanulnak Jézus imájából és az Úr mennybemenetele után imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét. Az apostolok „mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt” (ApCsel 1,14).

Tanuljunk meg Jézustól imádkozni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés

Az olyan esetekben, amikor Jézus csodával gyógyít meg egy beteget, nyilvánvaló a szándéka: megmutatja, hogy Isten az ember javát akarja, Isten megszabadítja az embert testi nyomorúságától vagy az őt fogva tartó gonosztól. De mi a helyzet a természeti csodákkal? Mi a szándéka az olyan rendkívüli cselekedetekkel, amelyek esetében nem Istennek az embert segítő szándéka az elsődleges? Ilyen például a vízen járás csodája, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Nyilvánvalóan itt sem erőfitogtatásról vagy magamutogatásról van szó, mert ezek a csodák sem öncélúak.

Abból érdemes kiindulnunk, hogy Jézus tisztában van azzal, hogy nem mindegy, kik vannak jelen bizonyos rendkívüli cselekedeteinél, tehát tekintettel van arra, kik részesülnek a csodából, illetve azt is szem előtt tartja, hogy vajon az érintettek megértik-e majd cselekedetének jelentését és jelentőségét. A kenyerek és a halak megszaporításakor sok ezer ember van jelen. Ha ugyanennyi ember látta volna az éjszakai vízen járást, minden bizonnyal tömegpánik tört volna ki. A bárkában evező tanítványok is megrémülnek és félelmükben kiabálni kezdenek, mert kísértetnek vélik a víz tetején hozzájuk közeledő személyt, s csak Mesterük szavára nyugszanak meg. E csodával Jézus az ő istenségét mutatta meg nekik, de úgy tűnik, hogy ennek felismerésére még ők sincsenek felkészülve, nemhogy egy nagyobb számú tömeg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam. Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem! Érintsd meg lelkemet szerető kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló!

Svéd Szent Brigitta

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodáját olvassuk a mai napon Márk evangélista írásából. A történet szerint nagy számú nép gyűlik össze Jézus körül, a férfiak is legalább ötezren voltak. A csodát Jézus tanítása előzi meg. Az evangélista ezt azért hangsúlyozza, mert az emberek Jézus fellépésének kezdeti szakaszában még főként azzal a szándékkal jönnek hozzá, hogy hallgassák tanítását. Hamar elterjedhetett annak híre, hogy újszerűen magyarázza az írásokat és tanítását nem csak egyes kiváltságosok hallhatják, hanem a szegények, az egyszerű emberek is.

A nép tehát nem csodát akar látni. Nem azért mennek Jézushoz tömegesen, hogy csodát várjanak tőle, amely alapján megerősítést kapnak hitükben. Ők csupán tanítására kíváncsiak, s ez a vágyuk teljesül is. Miért tesz mégis ebben a helyzetben Jézus csodát? Miért szaporítja meg a kenyereket és a halakat? Nem elég magyarázat erre, hogy azért cselekszik így, mert az emberek éhesek. Volna ugyanis más megoldás. A nép hazamegy és mindenki gondoskodik magának élelemről. Éppen ezt javasolják Jézusnak tanítványai is. Senki sem várja Jézustól, hogy mindenki számára ennivalót adjon, sem a nép, sem tanítványai, ő mégis ezt teszi, mégpedig azért, hogy jelet mutasson. Neki az a küldetése, hogy az emberek testi és lelki éhségét csillapítsa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei és testvérek minden néppel!