Battaplébánia

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

A gyermeket váró Máriáról és Erzsébetről, az ő találkozásukról olvasunk a mai evangéliumban. Mária azzal a szándékkal keresi fel rokonát, Erzsébetet, hogy segítségére legyen a szülés körüli hetekben. Az angyali üdvözletkor ugyanis nem csak azt közölte vele az angyal, hogy ő lesz a Megváltó édesanyja, hanem azt is megtudta, hogy Erzsébetnek szintén gyermeke fog születni. Ez utóbbi jel, megerősítés Mária számára, hogy Isten terve, amelyet megismert, valóban meg fog valósulni ővele is.

A gyermekek, Jézus és János, közelgő születése most még az ő titkuk. József és Zakariás is tudnak ugyan erről a titokról, de ők látomásból, angyali jelenésből. Mária és Erzsébet viszont már testében érzi az anyaság titkát. Mindketten örömmel várják, gyermekük születését, s annak is kölcsönösen örvendeznek, hogy a másikukat is megáldotta Isten. Kettőjük örvendezéséhez csatlakozik a két születendő gyermek öröme, a Messiás és előfutára felujjongása, amikor találkoznak.

Az örvendező evangéliumi szereplőkhöz én is csatlakozom, mert Jézus születésének közelgő ünnepét örvendezve szeretném várni. Ma nincs helye életemben a szomorúságnak, hanem mindent észreveszek, amivel Isten vagy embertársam megörvendeztet, és én is igyekszek örömet szerezni azoknak, akikkel találkozom. Ma az öröm embere vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Az ünnep az örökkévalóság része

Liturgikus öröknaptár – ez volt annak az elektronikus levélnek a címe, amit egyik ismerősömtől kaptam nemrégiben. Lelkesen írja, hogy a húsvét, a pünkösd és a többi változó időpontú egyházi ünnepet tartalmazza a naptár egészen 2075-ig. Minden stimmelt a dologban, csak az évszámot nem értettem. Nekem valószínűleg nem lesz szükségem naptárra abban az időben, hiszen 106 éves lennék akkortájt, de másoknak igen. Nevezzük csak egyszerűen liturgikus naptárnak a táblázatot, mert az „örökké” tovább tart mint a 2075. esztendő. Az eset kapcsán elgondolkoztam azon, hogy a köznapi nyelvben mennyi mindenhez kapcsoljuk az „örök” szavunkat, amivel a dolgok maradandóságát, tartósságát vagy nagyon hosszú, az ember számára szinte beláthatatlan időt akarunk kifejezni, de nem a tényleges öröklétet. Néhány példa: az örökifjúnak nevezett ember is meghal egyszer, az öröklakást sem birtokoljuk halálunk után vagy előbb-utóbb lebontják, az örökzöld növények élettartama is véget ér, az örökké tartónak hitt barátságnak vagy szerelemnek is vége szakadhat, de a templomi örökmécses is kialszik, ha nem töltenek bele olajat vagy modern változata sem világít áramszünet idején.

Ezzel szemben sem az örökkévalóság Istenben, sem az örök élet, amelyre Isten hív minden embert, nem köthető az időhöz, az évezredekhez vagy évmilliókhoz. Isten világában azt nevezzük öröknek, aminek nincs kezdete és nincs vége. Az örök élet, az örök üdvösség azt fogja majd számunkra jelenteni, hogy nem lesz vége annak, hogy teljes boldogságban együtt vagyunk Istennel. Karácsonykor azt fogjuk ünnepelni, hogy az örökkévaló Isten belép az idő világába. Jézus Krisztus, aki öröktől fogva Isten és öröktől fogva a mennyei Atya Fia, megtestesülésével és születésével időbeli létezést vállalt. Szent Pál apostol nagyon pontosan fogalmaz a galatákhoz írt levelében: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4). Az apostol nem azért fogalmaz ilyen sejtelmesen, mert abban az időben nem használtak a maihoz hasonló naptárakat, hanem azért, mert Jézus jövetelét, evilágba érkezését, nem az ember és nem az idő oldaláról nézi, hanem Isten és az örökkévalóság felől.

Ma, advent 4. vasárnapján arról olvasunk az evangéliumban, hogy a gyermeket váró Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet, aki szintén új embernek adhat életet hamarosan. Néhány nap múlva itt a karácsony, Jézus születésének ünnepe. Ha valaha készítenének arról felmérést, hogy kik és milyen élethelyzetre vonatkozóan mondják azt, hogy „Életem legszebb pillanata volt!”, akkor az első helyre minden bizonnyal az édesanyák élménybeszámolója kerülne a gyermekük születésének öröméről. Jézus édesanyja, Szűz Mária is elmondhatta egykor, hogy az ő életének a legszebb pillanata az volt, amikor világra hozta fiát. Mondhatjuk, hogy az emberiség történetének a legszebb pillanata az, amikor Isten Fia megszületik erre a világra. Kitüntetett nap, igazi ünnep számunkra, amikor Megváltónk születésére emlékezünk. Az ünnep előtti készülődés felgyorsítja napjainkat, teendőink alig férnek bele az időnkbe. Az ünnepre érdemes lassítanunk, elcsendesednünk, hogy észrevegyük: szinte megáll az idő. Az ünnepen – legalább egy napig – megérezheted az örökkévalóságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25

Elmélkedés

A Józsefnek szóló híradást követően Keresztelő János születésének hírüladását olvassuk a mai evangéliumban. A templomi szolgálatát végző Zakariásnak megjelenik Isten küldötte, egy angyal, aki közli vele, hogy gyermeke fog születni. A csodálkozás, a kételkedés őt is ugyanúgy jellemzi, miként Jézus leendő nevelőapját. Mivel nem hisz a küldött szavainak, büntetésül megnémul, s némasága csak a mondottak teljesedésekor, azaz a gyermek születésekor szűnik meg. Bár Zakariás kételkedése jogosnak tűnik, hiszen ő is és felesége, Erzsébet is idősek voltak, tehát emberileg már nem számíthattak arra, hogy gyermekük fog születni, mégsem mondhatjuk, hogy joggal kételkedett az angyal által közöltekben, hiszen egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy kétségbe vonja Isten tervének megvalósulását.

Látomása miatt Zakariás a megszokottnál később fejezi be a reá bízott szertartást. Késlekedése várakozóvá tette a népet, majd elcsodálkoztak némaságán, de felismerték benne, hogy természetfeletti látomásban volt része. Zakariás némasága nem csupán büntetésnek minősíthető, hanem kiváló eszköz arra, hogy a kívülállók ne ismerjék meg idő előtt az isteni üdvözítő tervet sem a Messiás, sem az ő előfutára közelgő születésével kapcsolatban.

Ma inkább a hallgatást választom a magam igazának hangoztatása helyett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

A mai evangéliumban József töprengéséből, látomásából és döntéséből ismerjük meg Jézus származását. Azzal tisztában van, hogy nem ő Mária születendő gyermekének apja, de jogosan foglalkoztatja a kérdés, hogy kitől vár gyermeket jegyese. A látomás megnyugtatást és útmutatást ad neki: Mária gyermeke a Szentlélektől fogant és atyja maga a mindenható Isten.

E látványos részletek mellett érdemes odafigyelnünk a történet mélyebb mondanivalójára. József titka marad, hogy élete során milyen mértékben ismerte meg Jézus személyének és küldetésének titkát. Saját küldetését viszont teljes egészében megértette és elfogadta mindazt, amit Isten kijelölt számára. Személyét jellemezvén az evangélista „igaz embernek” nevezi őt, akinek igaz volta legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy engedelmeskedett Istennek, mindenben úgy cselekedett, ahogyan azt Isten közölte vele angyala által. Szűz Mária esetében szoktuk hangsúlyozni, hogy beleegyezett Isten akaratába és ennek köszönhető többek között, hogy a megváltás műve megvalósulhatott. Szent József esetében szintén erről van szó, ő is igent mondott a Mindenható tervére, az ő beleegyezése is szükséges volt az isteni üdvözítő terv teljesedéséhez.

Ma gyakorlom az engedelmesség erényét és ellenkezés nélkül, készséggel megteszem azt, amit mások kérnek tőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én Uram és én Istenem, milyen titokzatosak a te csodáid! Olyanok vagyunk itt a földön, mint az együgyű pásztorfiúk: azt hisszük néha, megértünk téged. De hogyan lehetne ez igaz, amikor önmagunkat sem értjük meg?

Avilai Szent Teréz