Battaplébánia

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt.
Lk 13,10-17

Elmélkedés

Lukács evangélista nem nevezi meg a várost, ahol a mai evangélium gyógyítása történt, de feltehetően valamelyik Kafarnaum közeli település zsinagógájában járunk. Jézus szokása szerint részt vesz a szombati istentiszteleten. Talán nem mindenhol olvasott fel a szent szövegekből és nem mindenütt tanított, de jelenléte nem maradt titokban, bárhol is járt. Az emberek keresték őt, s tudhatták, hogy a zsinagógában biztosan megtalálják szombatonként, ezért is vihették oda betegeiket, miként erre a zsinagóga elöljárójának szavai utalnak. Lukács röviden írja le a meggörnyedt asszonnyal való találkozást, csupán az Úr együttérzésére és az eredményre koncentrálva. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: „Az asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lk 13,13). Aki tehát korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad a mindenható Istennek gyógyulásáért. Ezzel kapcsolatban két dologra gondolhatunk: egyrészt hitt abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani. Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá lehajló irgalmas Atya áll.

A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt nem hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy szereteted egyesít minket. És megköszönöm azokat az embereket, akiket rám bíztál. Köszönöm, hogy egymásnak szolgálhatunk. Tarts meg a szeretetben, hogy egymás számára követeid legyünk. Add, hogy egyetértésünk jele legyen annak, hogy te egyesítesz minket.

A. Pereira

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Mk 10,46-52

Elmélkedés

Első lépések a hit útján

Valamikor Noé idejében kezdődhetett az egész. Felnézett az égre, a nap ragyogóan sütött, egy tenyérnyi felhőcske sem látszott az égen. „Özönvíz? Miféle özönvíz?” – tűnődött magában. Aztán mégis kiválasztott egy magas hegyet és a tetején építeni kezdte a bárkát. Később jött Ábrahám, aki a sivatagba terelte a nyáját, ment egész családjával, bár fogalma sem volt róla, miként lesz nagy néppé. Évszázadokkal később Mózes odaállt a Vörös-tenger partjára, háta mögött az egész nép. „Mekkora hatalmas tenger! Ezen fogunk mi átkelni? Itt fogunk megszabadulni a minket fenyegető egyiptomiaktól?” – forogtak a gondolatok a fejében. Aztán mégis ráütött botjával a tengerre. Ismét később a názáreti leány, Mária szemlesütve hallgatta az angyal szavait. „Gyermekem fog születni? Hogyan? Hiszen még férjem sincs?” – kérdezte csodálkozva, aztán mégis kimondta az igent. Néhány évvel később a galileai halász Péter fejében született meg a kérdés: „Emberhalász? Miféle emberhalász leszek én?” Aztán otthagyta bárkáját, hálóit és elindult az őt megszólító vándortanító után.

Idézhettünk volna még jónéhányat az ószövetség vagy az újszövetség alakjai közül, s folytathatnánk a sort az egyháztörténelem nagy személyiségeivel, de talán ez a néhány példa is elegendő annak bemutatására, hogy milyen az, amikor valaki rálép a hit útjára. Milyen az, amikor valaki minden bizonytalanságot félretesz és hisz annak az ígéretnek, amit Isten tesz neki.

Napjainkban sok embernél a hit elvesztette jelentőségét. Ennek több oka is lehet. Vannak, akik azt gondolják, hogy a hit mankót jelent a gyenge emberek számára. Nehezen állják meg helyüket a világban, szükségük van támaszra és úgy gondolják, hogy a vallásban találják meg azt a támogatást. Mások azt állítják, hogy ők erősek, nincs szükségük erre a mankóra, megállják helyüket az életben. Életük gondjait, problémáit a maguk erejéből meg tudják oldani, nincs szükségük égi segítségre. E gondolkodás hátterében tulajdonképpen az áll, hogy az ember önmagában hisz. A másik ok az lehet, hogy sokan önbecsapásnak tartják a vallásos hitet. Olyan dolognak, amely nem igazolható tudományos módszerekkel és az emberek csak azért találták ki maguknak, hogy biztonságérzetük legyen, de hamis ez az érzés, mert lám, Isten, akiben és akinek gondviselésében annyira bíznak, éppen a legnehezebb helyzetekben csak hallgat, nem segít, nem mutatja meg erejét.

Ha megnézzük a példaként említett személyek életét, akkor láthatjuk, hogy a hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre az ember egész életét felépítheti. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. Ilyen bizonytalanok lehettek a vak Bartimeus első lépései is Jézus felé. Már kifejezte, hogy hisz abban, hogy Jézus a Messiás és azért kéri tőle a látást. Hiszi, hogy egyedül ő képes meggyógyítani. A bizonytalan lépések után megérkezik Jézushoz, aki csodát tesz vele, s ettől kezdve megszűnik benne mindenféle bizonytalanság.

Van-e bátorságom elindulni a hit útján, Isten titkainak útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.

De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten, vigaszom vagy; alakíts át engem, mert bűnös ember vagyok. Kelts életre, mert halott vagyok. Ébressz fel álmomból és tégy alkalmassá az örök életre. Légy velem, lakj nálam, maradj bennem dicsőséges Szentháromság!

C. Neumann