Battaplébánia

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Akik nyertek

A történet a képzeletem szüleménye. A fiú a zsebpénzéből minden héten vásárolt egy sorsjegyet. Egész héten takarékoskodott, hogy a sorsjegy ára megmaradjon péntekig. Az iskola után mindig ugyanahhoz az árushoz ment, minden pénteken ugyanabban az időben érkezett, mindig azt a sorsjegyet vásárolta és mindig egy 500 forintossal fizetett. Aztán leült megszokott padjára a parkban és amikor a közeli templom toronyórája kettőt ütött, ő elkezdte kaparni a sorsjegyet. Ha három egyforma számot talált, nyert! Szertartássá vált számára a sorsjegyvásárlás, mert abban bízott, hogy ha pontosan ugyanazt teszi minden héten, egyszer biztosan szerencséje lesz és nagyobb összeget fog nyerni. Az egyik pénteken kissé tovább kellett az iskolában maradnia, ezért később ért az árushoz. Útközben már bosszankodott, hogy nem a megszokott időben történik minden. Az árus azzal fogadta, hogy elfogyott az ő kedvenc sorsjegye, ezért más fajtát adott neki, majd pedig az ő padja is foglalt volt, máshol kényszerült leülni. Ez nem az én napom, nem lesz szerencsém! – gondolta magában. Lekaparta az első négyzetet, de szám helyett az volt odaírva, hogy „Örök élet.” Meglepődött és kaparni kezdte a következőt, de ott is ezt találta: „Örök élet.” Végül a harmadikat is lekaparta és ott is ezt olvasta: „Örök élet.” A toronyóra éppen hármat ütött, majd megszólaltak a harangok, de a fiú meg sem hallotta. Felkelt és a kukába hajította a sorsjegyet. Nyertél? – kiáltott felé az árus. Dehogy, nyomdahibás – válaszolta és hazament. A történet csak a képzeletem szüleménye?

Ma, mindenszentek napján azokat ünnepeljük, akiket szentként és boldogként tisztel Egyházunk, s akik hitünk szerint eljutottak az üdvösségre, az örök életre. Nem a szerencsében bíztak, nem a sorstól várták életük nagy fordulatát, hanem észrevették azt az utat, amelyet Isten jelölt ki számukra. Nem találtak ki a maguk számára szokásokat, amelyekhez éveken át ragaszkodtak volna, hanem engedték, hogy Isten vezesse őket életük során, néha olyan utakra, amit korábban elképzelni sem tudtak. A szentek nagysága abban áll, hogy egészen Istenre bízták magukat. Felismerték, hogy bármilyen szokatlant, ismeretlent kér tőlük az Úr, azt kell megtenniük üdvösségük érdekében. Az ünnep evangéliuma Jézus tanítását, a nyolc boldogságot tartalmazza. Olyan ezt a szöveget olvasnunk, mintha a hegyi beszéd „sorsjegyéről” sorra bukkannának elénk a kijelentések arról, hogy miként lehetünk boldogok, hogyan juthatunk el az örök életre. Elsőként ez válik olvashatóvá számunkra: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Aztán sorban jönnek a következők arról, hogy boldogok a sírók, a szelídek, az éhezők és szomjazók, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességszerzők és boldogok az üldözöttek. Bármennyire is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek Jézus szavai, nagy hiba volna részünkről nyomdahibásnak minősíteni az evangéliumnak ezt a lapját és szemetesbe dobni, mint értéktelen papírfecnit.

Döntsd el: a szerencsédet keresed vagy a boldogságodat? A földi élet szerencséjét vagy az örök életet? A szentek nyertek. Örök életet Istentől. Nekem kell-e a főnyeremény?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1. 7-11

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.

Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok neked, Urunk, hogy hiszem és tudom: életünknek értelme és célja van. Nem vég és pusztulás vár ránk, hanem feltámadás és boldogság. Nem tudjuk ugyan most még elképzelni a beteljesedést, de azt tudjuk, Uram, hogy te legyőzted a halált.

M. Seitz-Fr. Thlele

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1. 7-11

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.

Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok neked, Urunk, hogy hiszem és tudom: életünknek értelme és célja van. Nem vég és pusztulás vár ránk, hanem feltámadás és boldogság. Nem tudjuk ugyan most még elképzelni a beteljesedést, de azt tudjuk, Uram, hogy te legyőzted a halált.

M. Seitz-Fr. Thlele

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet ismét egy farizeus házában játszódik, ahová Jézust vendégként hívják meg. A meghívás ténye önmagában jószándékot feltételez a meghívó részéről. Lukács evangélista viszont megjegyzi, hogy a jelenlévők figyelték őt. Vagy maga a házigazda azért hívta meg őt, hogy beleköthessen, ha olyat tesz, amit a törvények szerint nem szabad szombaton, vagy csak a jelenlévő többi farizeus akarja kihasználni az alkalmat ugyanerre. Ellenségeskedésük jól ismert Jézus számára, hiszen korábban már többször kezdeményeztek vitákat vele, illetve vádolták meg őt azzal, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Bár tisztában van ellenséges szándékaikkal, mégsem utasítja el a meghívást, betér a farizeus házába. Nem provokálni akarja őket, nem haragjukat és ellenszenvüket akarja fokozni, hanem abban bízik, hogy tanítása talán jó hatással lesz valakire.

A vízkórban szenvedő ember megjelenése rögtön feszültség forrásává válik. Szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni, még gyógyítani sem. Jézus rögtön tudja, hogy mit fog tenni s cselekedete helyes. Erről akarja meggyőzni a farizeusokat is, de kérdésére ők nem válaszolnak. A gyógyítás után Jézus egy olyan helyzetet mond el példaként, amelyben a farizeusok is cselekednének, dolgoznának. Rosszindulatukat jelzi további hallgatásuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, bennem sötét van, de te vagy a világosság. Egyedül vagyok, de te nem hagysz el engem. Kislelkű vagyok, de te vagy a segítőm, Nyugtalan vagyok, de te vagy a béke. Keserűség tölt el engem, de te vagy utam, életem. Bármi történjék is velem az életben, Isten a tenyerén hordoz engem.

D. V. Bonhoeffer