Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Az úr érkezésére várakozó szolgákról mondott jézusi példázatot korábban már olvastuk. A liturgia rendje szerint, ma Szent Imre herceg ünnepén ismét ez szerepel az evangéliumban. Szent Imréről elmondható, hogy bár fiatalon érte a halál, mégsem érte őt váratlanul az Úrral való találkozás. Gyermekkorától kezdve jellemző volt rá a vallásos buzgóság, a rendszeres imádkozás, a csendes elmélkedés. Apja, Szent István király és családja arra szánta, hogy uralkodó legyen. Mivel jól tudták, hogy az uralkodói képességek elsajátítása mellett hasznára lesz a keresztény erény is, ezért vallásos neveléséről is gondoskodtak. Szent Imre életében az uralkodás tekintetében nem valósult meg az emberi akarat, de a vallásos neveltetés meghozta gyümölcsét. Szülei, Szent István király és Boldog Gizella maguk is az életszentség útját járták. Elsőként ők tanították gyermeküket a hitre és a Krisztus iránti szeretetre, majd pedig nevelését Szent Gellértre bízták.

A szülőknek, a nagyszülőknek és a neveléssel foglalkozó személyeknek érdemes elgondolkozniuk: vajon személyes életpéldájuk milyen hatással van azokra, akiknek nevelését Isten rájuk bízta. Mert ezt a feladatot, szolgálatot mindenki Istentől kapja. Ennek a felelősségnek tudatában nevelje mindenki saját gyermekét és a rábízottakat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Hosszú az út! Sokan elfáradnak; feladják vagy azt gondolják: nem lehet segíteni, ezért együnk-igyunk, és vigadjunk. Ámde mi a te ajándékaidat fogadtuk magunkba. Szent ételeddel megerősítve új utakat kell keresnünk egymás felé. Add, hogy osztozkodjunk egymással azon, amit magunkhoz vettünk.

A. Pereira

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33

Elmélkedés

A farizeus háza után ismét az úton lévő Jézust állítja elénk az evangélium. Nincs egyedül, sokan követik őt, mégpedig nem csak tanítványai, hanem „nagy népsokaság.” Szavait ugyan sokan hallgatják, de tanítását mintha csak tanítványaihoz intézné, azokhoz, akik komolyan veszik követését. A tegnapi evangélium példázatában az elsőként meghívottak valamilyen személyes érdekre hivatkozva utasították el a meghívást. Jézus most arról beszél, hogy mindenki tegye félre személyes érdekeit, mert az ő követése lemondásokkal jár. Isten hívását hallva ugyanis az ember döntéshelyzetbe kerül, s ha nem látja döntésének jövőbeli következményeit, akkor rosszul választhat.

Éppen ezt az előrelátást hangsúlyozza Jézus két hasonlata. Az első a tornyot építő emberről szól, aki előre pontosan kiszámítja az építkezés költségeit, s így lát neki a munkának. A másodikban egy seregével hadba induló királyról szól, aki előzetesen felméri a helyzetet, vajon van-e esélye a győzelemre azzal szemben, aki országát fenyegeti, megtámadta, mert ha nincs akkor jobb volna, ha békésen oldanák meg a helyzetet.

Krisztus-követésünkre is igaz: ha valamit rosszul kezdünk el, attól ne várjunk jó eredményt. Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt, hogy nem tértünk-e le a kitűzött cél felé vezető útról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nem szabad azt hinnem, hogy az egyház a maga intézményes valóságában nem a te szereteted és gondviselő útmutatásod kifejezője lenne. Győzd le kevélységemet. hogy felismerjem: nem lehet az Isten Atyja annak, akinek az egyház nem édesanyja. Segíts, hogy mindig szeressem egyházadat, mint édesanyámat.

E. Beck

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lk 14,15-24

Elmélkedés

Ismét egy farizeus látja vendégül otthonában Jézust, aki Isten mindenkinek szóló meghívásáról és az emberek elutasításáról mond példabeszédet. A példázat szerint a meghívottak meglehetősen udvariatlan módon viselkednek, amikor szinte nevetséges indokokkal visszautasítják a meghívást. Mivel az első körben meghívottak csalódást okoztak távolmaradásukkal, a vendéglátó ezt követően hívja meg házába „a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat,” akik már elfogadják a hívást. A harmadik körben újabb vendégek érkeznek, a társadalomból leginkább kitaszítottak, az „utak mentéről,” hogy az ünnepségnek helyet adó ház megteljen vendégekkel.

A példabeszéd azt tanítja, hogy Isten meghív minket országába, hogy éljünk vele. Nem csak a túlvilági mennyországra kell itt gondolnunk, hanem arra a titokzatos országra, amely itt a földön valósul meg. A történetben fontos szerepet kap a „szolga,” aki Isten meghívását közvetíti az embereknek, s aki maga Jézus, a mennyei Atya küldötte és szolgája. Ebben az értelemben Jézus saját küldetéséről ad tanítást, ugyanakkor rávilágít arra, hogy milyen nagy hibát követnek el azok, akik visszautasítják Isten meghívását.

Nagy könnyelműség és hiba volna részemről, ha valamilyen komolytalan ürüggyel, evilági teendőkre hivatkozva visszautasítanám Isten hívását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy keresztedet megértsem. Add, hogy elfogadjam. Add, hogy szíved jobb megértéséért hordozzam. Mennyei Atyám! Fiad szíve nyilvánította ki a te emberszeretetedet. Nem tudnám, hogy ki vagy, ha nem nyilvánítottad volna ki magadat Fiad emberi szívében. Ha lelki szemem végtelenségedre tekint, akkor határtalanságod megzavarja látásom. Világosság helyett sötétség vesz körül. De ha Krisztus szívére tekintek, akkor igazán tudom, hogy szeretsz.

G. Miller

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Ma, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és értük imádkozunk, az evangélium üzenete az örök életre irányítja figyelmünket. „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” (Jn 5,24) – mondja az Úr. Jézus szava bátorítást tartalmaz és azt a reményt ébreszti bennünk, hogy érdemes földi életünk idején Isten mellett döntenünk, mert akkor a túlvilágon is vele fogunk örökké élni.

A szövegrészlet kulcsszava a hallás, a hallgatás. Ez a szó köti össze a földi életre és a túlvilági életre vonatkozó kijelentéseket. Az az ember, aki a földi élete során hallgat Jézus tanítására, az el fogja nyerni az örök életet. De nem csak az élők, hanem a halottak is hallani fogják az Úr szavát, s akik képesek lesznek azt meghallani, azok fel fognak támadni az új életre, az örök életre. A szöveg egyértelműen sugallja, hogy azok fogják meghallani ezt az életre keltő szót, akik korábban is meghallották azt. Akik ellenben evilági életükben bezárták fülüket és szívüket, és nem követték az örök életre vezető krisztusi tanítást, azok az üdvösség helyett a kárhozatra jutnak.

Az örök élet, az üdvösség nem elérhetetlen az ember számára. A tegnapi ünnep, mindenszentek napja azokat állította elénk, akik hitünk szerint már üdvözültek. Példájukat követve és Krisztus tanítására hallgatva mi is az örök életre juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ismered, Uram, felületességemet, de a mélyebb szinteket is bennem; igaz voltomat, de látszatvalóságomat is. Gyakran hivatkozom arra, hogy jó ember vagyok, s még inkább arra, hogy olyan keresztény vagyok, akit az emberek szeretnek, Ha ilyen gondolataim jönnek, szeretnék utána a föld alá bújni, arra gondolva, hogy te, Uram, ismered minden elesettségemet, s mégis szeretsz és fel akarsz emelni. Uram, tarts meg őszintének és egyenesnek, akkor mindig fel tudok emelkedni a te segítségeddel!

A. Rosche