Elgondolkodtató

  • Elfelejtettél álmodni?
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” (Jer 1,5a)

    „Milyen Istentől ihletett álmokat dédelgettek a lelketekben?” Gyülekezetünk nőtagjai számára rendezték az eseményt, melyen én vezettem egy kiscsoportos beszélgetést. Hangosan felolvastam a kérdést, majd várakozva mosolyogtam a körülöttem ülő hölgyekre.

    Ki lefelé nézett, ki fel, ki oldalra. A tollaikkal babráltak. Valaki belekortyolt a kávéjába, figyelmét lekötötte a csészéből felszálló pára. Csendben peregtek a másodpercek, mialatt hagytam őket gondolkozni.

    Bővebben …

  • 2015. október 21. – Szerda (Lk 12,39-48)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
    Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

    Lk 12,39-48

    Elmélkedés

    Az Emberfiára való várakozásról és az állandó készenlétről szóló tanítását folytatja Jézus mai evangéliumi részletünkben. Újabb példát mond, amely az érkezés váratlanságát, meglepetés jellegét emeli ki. Miként a házigazda sem tudhatja, hogy mikor érkezik a tolvaj, ugyanúgy a keresztény ember sem tudja előre, mikor fog bekövetkezni az Úr jövetele. Mert ahogyan a tolvaj sem jelenti be előre a gazdának, hogy mikor szándékozik betörni házába, ugyanúgy Jézus sem közli velünk előre érkezésének időpontját.

    A folytatásban szereplő példa a szolgák, az ember személyes felelősségét hangsúlyozza. A példabeszédet elmondó Jézus azt feltételezi, hogy a váratlanság, az időpont ismeretének hiánya arra készteti, arra ösztönzi a hívőket, a közösség tagjait, hogy állandó készületben legyenek. E feltételezés helyesnek bizonyul a felelősségteljesen gondolkodók esetében. Aki viszont felelőtlen, az könnyelmű módon megfeledkezik a várakozásról, az Úr eljöveteléről, amely aztán általa nem várt időben következik be.

    További ösztönző erő lehet a szüntelen készenlétre a várható jutalom. A hazaérkező úr valóban nagylelkűnek bizonyul azokkal szemben, akik felkészülten várták őt. Ugyanígy Isten nagylelkűségére számíthatunk, ha megfogadjuk Jézus ajánlását, és nem engedjük kialudni lelkünk világító mécsesét. Isten megjutalmazza hűségünket.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, adj békés megelégedettséget nyugtalan szívemnek. Legyek megelégedett azzal, hogy a közelemben vagy és a te segítségeddel mindent megtehetek. Egyetlen kívánság elég: a te akaratod követése, hisz te úgyis boldoggá akarsz tenni.

    C. Sonnenschein

  • A Szentlélek keresztség a karizmatikus megújulás központi kegyelme
    Posted in: Elgondolkodtató

    altI. BEVEZETÉS

    Mi a karizmatikus megújulás lényege?

    Mások is énekelnek gitáros énekeket, mások is összegyűlnek kisközösségekben, mások is imádkoznak együtt, mások is evangelizálnak (a maguk módján).

    Az elmúlt években ez a világ karizmatikus vezetőit is foglalkoztatta ez: több konferencia és mély előtanulmányok után ezért publikálta az ICCRS teológiai bizottsága a „Baptism int he Holy Spirit” című kiadványt, ami világossá teszi: a Szentlélek-keresztség a karizmatikus megújulás központi kegyelme! (Szerzője két nagyszerű teológus, akiket személyesen is ismerek: Dr. Peter Hocken és Dr. Mary Healey.)

    Bővebben …

  • Át a hűtlenség tüzén
    Posted in: Elgondolkodtató

    altKépzel el, hogy veszel egy 25 cm hosszú kést, és a markolatáig a feleséged hátába döföd. Ha aztán elkezd sikoltozni a fájdalomtól és a döbbenettől, hogy te, a legjobb barátja, megkéselted őt, talán ezt mondod neki: „Sajnálom. – Felejtsd el, kérlek, mielőbb”?

    Miként gyógyulhat meg egy házasság, amelyet házasságtörés, pornográfia és egyéb szexuális bűnök tettek tönkre – válaszok keresztény szemszögből.

    Bővebben …

  • Át a hűtlenség tüzén
    Posted in: Elgondolkodtató

    altKépzel el, hogy veszel egy 25 cm hosszú kést, és a markolatáig a feleséged hátába döföd. Ha aztán elkezd sikoltozni a fájdalomtól és a döbbenettől, hogy te, a legjobb barátja, megkéselted őt, talán ezt mondod neki: „Sajnálom. – Felejtsd el, kérlek, mielőbb”?

    Miként gyógyulhat meg egy házasság, amelyet házasságtörés, pornográfia és egyéb szexuális bűnök tettek tönkre – válaszok keresztény szemszögből.

    Bővebben …

  • Át a hűtlenség tüzén
    Posted in: Elgondolkodtató

    Képzel el, hogy veszel egy 25 cm hosszú kést, és a markolatáig a feleséged hátába döföd. Ha aztán elkezd sikoltozni a fájdalomtól és a döbbenettől, hogy te, a legjobb barátja, megkéselted őt, talán ezt mondod neki: „Sajnálom. – Felejtsd el, kérlek, mie…

  • 2015. október 20. – Kedd (Lk 12,35-38)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
    Lk 12,35-38

    Elmélkedés

    Az előzményekben Jézus azt ajánlotta tanítványainak, hogy ne a földi kincsek gyűjtésével törődjenek, amelyek e mulandó világhoz tartoznak, hanem lelki kincsekkel igyekezzenek biztosítani az örök életre jutásukat. Mindez feltételezi azt a bölcsességet és előrelátást, amely gondol a túlvilágra, a halál utáni életre, a feltámadást követő örök sorsra. Ez a bölcsesség éppen az ellentéte annak az ostobaságnak, amit a helytelenül gondolkodó gazdag ember képviselt.

    A bölcs előrelátáshoz az is hozzátartozik, hogy a keresztény ember tudatában van annak, hogy a végső elszámolás ideje, az Emberfia eljövetele bármikor bekövetkezhet és felkészülten várja azt. Az állandó készenlét fontosságát világítja meg Jézus a várakozó szolgák hasonlatával. A szolgák nem tudják, mikor várható uruk érkezése, mégis jogos igény, hogy állandó készületben legyenek. Ez az elvárás valóban reális velük szemben, hiszen ez a feladatuk. Jól tudják az úr egyszer meg fog érkezni, bár annak pontos időpontja nem ismert számukra. A keresztény ember is így él a földön, állandó készületben, mert az Úrral való találkozás ideje ugyan nem ismert számára, de biztosan be fog következni. A várakozás, az éberség, a készenlét meghozza jutalmát, a találkozás boldogságát. Készen állok-e mindenkor e találkozásra?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, lelkiismeretemet előtted vizsgálom. Azt nézem, mi nagy és mi kicsiny, mi fontos és mi jelentéktelen gondjaimban, terveimben, reményeimben és félelmeimben. Mi szükséges? Mi felesleges? Mi igaz? Mi csak álvalóság? Van, ami most kicsinek tűnik előttem, pedig valamikor oly fontosnak látszott, más viszont oly nagy lett előttem, hogy miatta sok mindent meg kell változtatnom életemben. Fontos, hogy azt tegyem, amit te akarsz velem és bennem elérni.

    G. Sauer

  • 2015. október 19. – Hétfő (Lk 12,13-21)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
    Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”

    Lk 12,13-21

    Elmélkedés

    A vagyonhoz, a tulajdonhoz való helyes viszonyról ad tanítást Jézus a mai evangéliumban. Útmutatásához az ad alkalmat, hogy valaki segítségét kéri egy örökösödési kérdésben. A szövegből nem tudjuk meg, hogy mi áll a kérés hátterében, de nem is ez a fontos számunkra, hiszen azzal, hogy Jézus visszautasítja a bíró szerepét, egyúttal azt is jelzi, hogy prófétai, tanítói feladata a fontosabb. E tanítói minőségében fogalmazza meg az eset kapcsán a követőinek szóló irányelvet: „Őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete” (Lk 12,15). Kijelentését egy példával világítja meg, amelynek szereplője egy vagyonos földbirtokos. A vagyon birtoklása és használata önmagában nem jelentene gondot, de jelen esetben kapzsiság jellemzi a történet alanyát. A gazdag ember arra törekszik, hogy vagyonával biztosítsa nyugalmát és kényelmét a jövőben. Látszólag előrelátó és a jövőt tervezi, mégis inkább helyesebb azt mondanunk, hogy mégsem tekint túlzottan előre, nem gondol végső sorsára.

    Boldogságot, hosszú életet, s főleg örök életet senki számára nem biztosíthat a földi vagyon. A gazdagság azt a veszélyt rejti magában, hogy elvonja a figyelmet a túlvilágról, elfeledteti az emberrel, hogy az isteni gondviselésnek köszönheti életét és elfordít a felebaráttól. Az Úr a földi kincsek halmozása helyett a lelki kincsek gyűjtését ajánlja.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, nem tudom felfedezni Amerikát, de az igazság után mindig kutatni szeretnék. Az igazságra szeretném feltenni erőmet, életemet, időmet. Nem tudok az őserdőben leprakórházat építeni, de emberek után akarok kutatni, akiknek szükségük van rám, és igénylik szeretetemet. Nem vagyok űrrepülő, nem fogok a Holdra lépni, de Isten országát szeretném megtalálni, amely olyan messze van, és mégis olyan közel, és olyan csodálatosan más, mint a világ minden országa és minden csillaga.

    Jörg Zink

  • Szentlélek szeminárium (9)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Normal
    0
    21

    false
    false
    false

    MicrosoftInternetExplorer4

    alt 9. Összefoglalás 

    Amikor a Szentlélek kiáradásáért imádkoztunk, akkor itt volt egy segítő testvér egy másik közösségből. Ő mondta, hogy menyire megrendítette, és milyen nagy ajándék volt a számára az, hogy akikért imádkozott, azok túlnyomó többségben, amikor megkérdezte, hogy miért imádkozzunk, akkor azt kérték, hogy Jézus szeretetéért. Hát ez a Szentlélek! Az a „szeress és tégy, amit akarsz” betölt az Isten szeretete és ez a szeretet ismerteti föl , hogy mit tegyek, hogyan tegyem. Mindig ott van az, hogy kiért teszem.

    Bővebben …