Battaplébánia

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Elmélkedés

A farizeusoknak mondott beszéd második részében Jézus keményebb hangot üt meg, élesebben fogalmazza meg kritikáját, amely beszédstílussal az lehetett a szándéka, hogy önvizsgálatra késztesse az érintetteket, szembesítse őket hamis jámborságukkal. A jelenlévő farizeusok közül senki sem gondolhatta már, hogy szavai csak a vendéglátónak szólnak, hiszen mindannyiuknak szólt a beszéd. Az Úr szeretné, hogy a farizeusok elgondolkozzanak: valóban az tetszik Istennek, hogy az apró kerti veteményekből tizedet adnak? Az igaz vallásosság szempontjából valóban az a mérvadó, hogy valaki megtartja-e a legjelentéktelenebb törvényeket? Valóban megengedhető, hogy a haszontalan törvények aprólékos megtartása elvonja a figyelmet az igazságosságról és háttérbe szorítsa az Isten iránti szeretetet?

Jézus nem hagyja sokáig gondolkozni őket, hanem új területre tér át, a farizeusi viselkedésre. A zsinagógai istentisztelet alkalmával a főhelyeket keresik és elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket – mondja nekik. Ezzel azt állítja, hogy csupán látszat az, hogy Isten és az ő törvénye áll életükben az első helyen, valójában önmagukat magasztalják. A mi Urunk azért helyteleníti a farizeusi lelkületet, mert hiányzik belőle a hit, uralkodásra, mások elnyomására törekszik és nem szolgálni akarja az embereket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Tudom, Uram, mekkora bátorság kell, hogy komolyan merje mondani szívünk: lobbantsd föl bennünk a szeretet lángját! Pedig te megígérted, hogy tüzet bocsátasz a földre, a te követőid lelkébe. Segíts megértenem, hogy a tűz fény is, meleg is, és egyúttal mérhetetlen erőt ad.

J. Fr. Görres

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Elmélkedés

Jézus korában az egyik legbefolyásosabb zsidó vallási csoportot a farizeusok alkották. Vallási irányzatuk a mózesi törvények pontos, aprólékos betartását tartotta a legfontosabbnak, amelyhez az idők során számos általuk alkotott szabály kapcsolódott. Törvénytiszteletük miatt az emberek úgy tekintettek rájuk, mint a vallásosság mintaképeire. Jézussal való konfliktusaikat az okozta, hogy az Úr leleplezte látszatvallásosságukat, amely nem belső meggyőződésükből fakadt. Farizeusi lelkülettel manapság is találkozunk, a vallásosság eltorzult módját értjük alatta. Ma és a következő két napon Jézusnak a farizeusok ellen mondott kritikáját olvassuk az evangéliumban.

A beszédre egy meghívás ad alkalmat. A farizeus házában Jézuson kívül több farizeus is lehetett a vendégek között. Jézus nem a hátuk mögött beszél róluk, hanem a szemükbe mondja véleményét, amelyet nevezhetünk vádbeszédnek is, de talán helyesebb figyelmeztetést látni benne.

A farizeusok étkezés előtti kézmosásának egyrészt egészségügyi vonatkozása volt, másrészt szívük és lelkük megtisztulását jelképezte. Ez utóbbival nem értett Jézus egyet, aki szerint a külső tisztaság még nem feltétlenül jelenti a szív, az emberi szándék tisztaságát is. A vallásosság területén pedig az igaz lelkület, a szív jósága a fontos.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy a megszokottság föleméssze hitéletemet. Olykor még én is úgy vélem: az állandó kötelességteljesítés, a jóság és a példamutatás megkövetelése mintha korlátozná szabadságomat és a kockázatok vállalását. Ha a kocsinak mindig ugyanazokon a síneken kell is futnia, mégis előre kell haladni a síneken. Engedd ezt megértenem!

B. De Solages

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Ésszerűnek tűnik, hogy a nép, illetve a nép részéről egyesek jelet kérnek Jézustól. Újabb bizonyítékokat szeretnének kapni, hogy nem a sátánnal szövetkezve viszi véghez csodáit, hanem valóban Isten segítségével. A hagyományokhoz nem mindenben ragaszkodó, újító jellegű tanítása szintén igazolást igényel az emberek véleménye szerint. Mindez ugyan ésszerű, de Jézus többet várna tőlük, valódi megtérést és hitet. A hit az ember válasza az isteni tevékenységre vagy üzenetre. Az emberek láthatják a csodákat, mint az isteni irgalmasság megnyilvánulásait és hit ébred bennük. Az ember hallja Isten üzenetét, amelynek befogadása már válasz, azaz hittel elfogadja azt. Zakariás nem hitt az angyalnak, hogy gyermeke fog születni, ezért büntetésül megnémult, s néma maradt addig, amíg az isteni ígéret be nem teljesedett fia, Keresztelő János születésével (vö. Lk 1,5-25). Mária hitt Isten üzenetének, elfogadta vele kapcsolatos tervét. Hitét fejezi ki válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint” (vö. Lk 1,26-38).

Salamon bölcsességének és Jónás próféta személyének említése jelzés arra, hogy a korábbi idők bölcsessége és prófétai hagyománya teljesedik be Jézusban, aki küldetésében, szolgálatában és engedelmességében felülmúlja a korábbi és a későbbi idők küldötteit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a te igédet egy napon túl veszélyesnek érezte a világ, és átformálta azt. Átformált igédet a magunk kényeiméhez igazítottuk, hogy kellemes hajlékunkká váljék. Ki ismeri még szavad ősi erejét és igazi rendeltetését? Ki mondja el azt ismét? Ó Istenünk, elhalkult volna a te szavad? Küldj nekünk prófétákat!

E. A. Grabner-Haider