Elgondolkodtató

  • 2015. október 9. – Péntek (Lk 11,15-26)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
    Lk 11,15-26

    Elmélkedés

    A mai evangélium bevezető mondata szerint Jézus ördögűző csodát tett, egy némából űzte ki a gonosz lelket. Magát a csodát nem beszéli el Lukács evangélista, mert itt sokkal fontosabb számára, hogy Jézus személyéről, hatalmáról adjon tanítást. Jogosan merül fel a csoda egykori szemtanúiban és bennünk is a kérdés, hogy miféle hatalommal képes ilyen cselekedetre. A tapasztalatok szerint ugyanis a gonosz lelkek befolyása az emberekre olyannyira erős, hogy attól sem önmaga erejével, sem más ember segítségével nem lehet megszabadulni. Az emberi képességeknél nagyobb erőre van szükség ahhoz, hogy valakiből távozzon a gonosz. Ha Jézus képes erre, akkor „felülről” vagy „alulról,” azaz Istentől vagy az alvilág urától, a sátántól kapta hatalmát.

    Mi ugyan könnyen azt válaszoljuk, hogy Istentől kapott hatalommal cselekszik Jézus, de kortársai számára ez nem volt nyilvánvaló. A részlet szerint az ördög kiűzése után egyesek azt gondolják, hogy a sátánnal szövetkezve képes Jézus az ilyen jellegű csodákra és azt a véleményüket nyíltan ki is mondják. A vád elutasításaként az Úr rámutat az ilyen vélekedés belső ellentmondására, majd pedig egyértelműen kijelenti, hogy Isten segítségével képes kiűzni az ördögöket.

    Istennek hatalma van a gonosz felett. A bennem lakó gonosz felett is. Egyedül ő képes a kegyelem és jóság ruhájába öltöztetni.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, atyánk! Ments meg attól az egyedülléttől, amely nemcsak az emberektől, hanem tőled is elkülönít. Ments meg attól az egyedülléttől, amelyben csak a saját kenyeremért, és saját sorsom alakulásáért könyörgök. Ments meg attól az egyedülléttől, amelybe saját bűneim és mulasztásaim kényszerítettek. Ismertesd meg velem a nagy igazságot, hogy senki sem találja meg egyedül az utat, mely hozzád vezet, hogy egységben kell maradnom mindazokkal, akik Fiad Testének tagjai.

    E. Harts

  • 2015. október 8. – Csütörtök, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
    Lk 1,26-28

    Elmélkedés

    Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának mai ünnepén az angyali üdvözlet egy rövid részletét, annak kezdő sorait olvassuk az evangéliumban, amely kegyelemmel teljesnek és áldottnak nevezi Máriát, a názáreti leányt, a Megváltó leendő édesanyját. Elmélkedésünkben érdemes nagyobb távlatból, Lukács evangélista sajátos szemszögéből Mária személyére tekintenünk. Az evangélista szerint Mária Jézus édesanyja és mindig az is marad, de mintegy felülemelkedve anyai szerepén a közösség mintája lesz. A krisztusi hívő közösség és annak valamennyi tagja példaképként tekint Máriára, aki tökéletes engedelmességgel fogadta el Isten akaratát és vele kapcsolatos szándékát miután azt megismerte. Az Úr iránti hite és szeretete, amely az ő esetében anyaságából is fakadt, példa mindazok számára, akik a Jézussal való helyes kapcsolatot keresik. Hit és szeretet nélkül hiába hallgatnánk Jézus szavait, azok nem volnának képesek megváltoztatni, jobbá tenni életünket. Máriának az isteni kegyelemmel való együttműködése megmutatja számunkra azt, hogy Isten segítségével minden ember képes megvalósítani, beteljesíteni azt a hivatást, amit Isten szán neki.

    Kész vagyok-e lelki erőimet és testi adottságaimat alávetni Isten akaratának? Kész vagyok-e arra a lelki növekedésre, amelyet Isten kíván tőlem hivatásom, szolgálatom beteljesítéséhez?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mária, Jézus Anyja és a papok Anyja, engedd, hogy így szólítsunk téged, hogy ünnepelhessük anyaságodat, s Fiad és fiaid papságát szemlélhessük nálad, Istennek szent anyja! Krisztus Anyja, aki a Szentlélek fölkenése által a pap Messiásnak embertestet adtál, hogy üdvözítse a szegényeket és a megtört szívűeket; őrizd meg szívedben és Egyházadban a papokat, Megváltónknak Anyja!

  • Rózsafüzér Királynéja
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt1. Rózsafűzér Királynéja, szeretettel köszöntünk,
    Édesanyánk:Szűz Mária, hallgasd meg könyörgésünk!
    Szined előtt elmondjuk, kérésünket,
    Rózsafűzér Királynéja, nyisd meg nekünk Szent szived!

    Bővebben …

  • Rózsafüzér Királynéja
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt1. Rózsafűzér Királynéja, szeretettel köszöntünk,
    Édesanyánk:Szűz Mária, hallgasd meg könyörgésünk!
    Szined előtt elmondjuk, kérésünket,
    Rózsafűzér Királynéja, nyisd meg nekünk Szent szived!

    Bővebben …

  • Az első igazi tanúságtételem
    Posted in: Elgondolkodtató

    altFélve írom ezt a levelet, mert ez az első igazi tanúságtételem. Nem is tudom, hogy honnan kezdjem, mert amit most leírok az az eddigi életem során sokszor kísértett már, tehát az alapja hosszú évekre nyúlik vissza. Röviden annyit szeretnék elmondani az életemről, hogy Istenfélő családban nevelkedtem, de az elő igazi megtérésem 16 éves koromban volt, addig igazán nem is értettem mit jelent az, Istent szeretni és hinni.

    Bővebben …

  • 2015. október 7. – Szerda, Rózsafüzér Királynője (Lk 11,1-4)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
    Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
    Jöjjön el a te országod.
    Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
    Bocsásd meg vétkeinket,
    miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
    És ne vígy minket kísértésbe.”

    Lk 11,1-4

    Elmélkedés

    A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó Jézust látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés teljesítésére ő a Miatyánk néven ismert imádságot mondja nekik. Az Úr imája forradalmi szemléletváltást hozott az imádkozásban. Jézus ugyanis arra bátorít minket, hogy Istenre ne úgy tekintsünk, mint az egész világ teremtőjére és mindenható urára, hanem mint barátra, családtagra, atyára. Istennek ilyen módon való megszólítása rögtön bensőségesebbé teszi az imádkozást. Talán mi magunk is könnyen abba a hibába esünk, hogy úgy tekintünk az imára, mint az Isten és az ember közötti kapcsolatra, de olyan helyzetben, hogy az ember világa és az Isten világa egymástól távol van és az ima kapcsolatot teremt a két távoli világ között. Jézus szavai szerint egészen más a kapcsolat az Isten és az ember között, hiszen családtagok vagyunk, mi Isten gyermekei, ő pedig a mi mennyei Atyánk.

    Ebből az alaphelyzetből nézve egészen természetes az, hogy gyermeki bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk és szeretettel gondoskodik földi és örök életünkről. A napjainkban sokat emlegetett emberi méltóság Isten ajándéka számunkra, s e méltóság alapja az, hogy Isten gyermekei vagyunk. E méltóságunk tudatában imádkozzunk mindig Istenhez!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, én ismerem, az igazat, de nem azt mondom. Birtoklom szeretetedet, de nem azt teszem. Hiszek ugyan benned, de nem bízom benned. Beszélek a felebarátról, de nem veszem észre őt. A pénznek szolgálok, de nem szégyenlem. Kereszténynek nevezem magam, de nem vagyok az. Így van ez, de sokáig nem maradhat így! Könyörülj, Uram, rajtam!

    A. Pereira

  • Hogy meglássuk az életünket szegélyező csodákat
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsolt 90,12)

    Amikor mérges lettem négyéves kislányomra, mert egy hernyót tanulmányozott a járdán, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább.

    Úszásoktatásra indultunk. Még nem értünk ki az udvarról, mikor észrevettem, hogy nincs nálam a pénztárcám. Kértem a kislányt, várjon meg a kocsifeljárón, mert mindjárt jövök. Hamar visszaértem, de a göndör fürtös fejecskét sehol sem láttam.

    Bővebben …

  • 2015. október 6. – Kedd (Lk 10,38-42)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
    Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
    Lk 10,38-42

    Elmélkedés

    A Márta és Mária házában történteket Lukács evangélista egyrészt azzal a szándékkal mutatja be, hogy érzékeltesse azt a különbséget, ahogyan Jézus és a korabeli zsidó tanítók viselkedtek a nőkkel. Jézus korában a nők alacsonyabb helyet foglaltak el a társadalmi rangsorban, mint a férfiak. A vallás terén is a férfiak véleménye számított csupán. A zsidó törvények szerint a vallási tanításokat a nőkkel ugyanúgy tilos volt közölni, mint a pogányokkal, a zsinagógai istentiszteleten nem vehettek részt és nem olvashatták a mózesi törvényt. Ezt a – napjaink kifejezését használva – hátrányos megkülönböztetést Jézus elutasítja és találkozik asszonyokkal, elfogadja gondoskodó szolgálatukat, vallási kérdésekről beszélget velük. Olyan határt lép át ezzel, amelyet egy mélyen vallásos zsidó ember, főként egy rabbi soha át nem lépett volna.

    Az evangélista másik szándéka a két különböző lelkület, gondolkodás, viselkedés bemutatása Márta és Mária személyén keresztül. Márta tudja a szerepét, azt teszi, amit egy asszonynak tennie kell, ha vendég érkezik a házba. Mária kilép ebből az asszonyi szerepkörből, mert szívesebben hallgatja az Úr tanítását. Amikor az Úr Mária viselkedését dicséri, akkor ezzel nem arra bátorítja az asszonyokat, hogy háziasszonyi teendőiket hanyagolják el, hanem azt tanítja, hogy az üdvösség igéjének hallgatásához a nőknek is joguk van.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Krisztus nyolc boldogságról beszél. Ha visszatekintünk szavaira, megállapíthatjuk, hogy az embert ily radikálisan senki sem fordította szembe önmagával. Boldognak nevezi akkor, ha ösztönös vágyai és indulatai helyett egészen szellemi síkot követ. Meg kell halni bennünk a régi embernek, hogy kialakuljon az új ember, az új teremtmény.

    Gál Ferenc