Battaplébánia

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Jézus egykori hallgatósága valószínűleg szívesebben hallott volna egy olyan történetet, amelyben az általuk megvetett szamaritánusok egyikével bánnak el alaposan a rablók, akinek aztán egy nagylelkű zsidó menti meg az életét. Jézus története viszont egészen másként végződik, s éppen váratlan fordulatával hívja fel a figyelmet a felebaráti szeretet fontosságára. A példabeszéd szerint ugyanis egy zsidó ember került bajba. A templomban szolgálatot teljesítő zsidó pap és levita szó nélkül és segítségnyújtás nélkül megy el a segítségre szoruló ember mellett. Viselkedésük nélkülöz minden emberi együttérzést. Saját „vallási tisztaságuk” megakadályozta őket abban, hogy közeledjenek a bajba került személyhez és segítsenek rajta.

A szamaritánus viszont azonnal cselekszik. Nagylelkűsége túlmegy a megszokott határon. Az mindenkitől elvárható volna, hogy a félholt ember sebeit bekötözze és biztonságos helyre vigye. De ő még ennél is többet tesz: pénzt ad a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, s szándékában áll visszatérni, hogy meggyőződhessen arról, hogy az illető felépült sérüléseiből.

Az irgalmasság gyakorlása mindig nagylelkűségből fakad. Jót tenni tiszta szívvel és a viszonzás reménye nélkül csak az tud, aki megtapasztalta már mennyire jó érzés nagylelkűnek lenni. Az igaz vallásosságból nem hiányozhat az irgalmasság gyakorlása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Én benned olyan Istenben hiszek. akinek világa nem befejezett. Aki nem megkövült nyugalomban trónoló Szent. Aki nem tartod természetesnek a szegények és gazdagok rendjét. Aki nem vagy hatalmaskodó, sem kiszolgáltatott. Aki értelmesnek látod életünket. Aki a fejlődés híve vagy. de a mi munkánk által.

D. Sölle nyomán

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Mk 10,2-12

Elmélkedés

Isten engem úgy segítsen!

Mosolyogva hallgatjuk az olyan híreket, hogy a híres színész immár ötödik választottjának fogad örök hűséget. Négy korábbi feleségétől tehát már elvált, s ki tudja, az ötödik után jön-e pár év múlva újabb feleség? Vajon mennyire kell ahhoz naivnak lenni, hogy egy nő elhiggye egy olyan férfi szájából az örök hűségre vonatkozó ígéretet, aki korábban már négyszer megfogadta és meg is szegte ígéretét? Mosolygunk az ilyen eseteken, mert nem minket érint. De ha mi vagy egy közeli családtagunk, barátunk kerül olyan helyzetbe, hogy házassága válással végződik, akkor már nem is annyira mosolyfakasztó a helyzet. Korunkban sokan komolytalanul veszik a házasságot és nem becsülik meg annak értékét, s ezt nem csak az mutatja, hogy egyre több házasság torkollik válásba, hanem az a tény is, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot. Az elköteleződés hiánya, a lelki érettség hiánya, a felelősségvállalás hiánya, az igazi szeretet hiánya húzódik meg emögött.

A válás kérdése kerül elő a mai vasárnap evangéliumában. A farizeusok ezt a kérdést szegezik Jézusnak: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” (Mk 10,2). Alattomos szándékuk nyilvánvaló, hiszen a korabeli zsidó törvények megengedték a válást és pontosan szabályozták annak módját. Ha tehát Jézus nem tartja megengedettnek a válást, akkor szembekerül a mózesi törvényekkel, és azzal vádolhatják őt, hogy a törvények megszegésére buzdít. Jézus azonban tudja és erre fel is hívja a kérdezők és a hallgatóság figyelmét, hogy a válás csupán emberi törvény, emberek által hozott szabály, amelynél nagyobb az isteni törvény. Rámutat a teremtő Isten eredeti szándékára és a Teremtés könyvét idézi, amelyben arról van szó, hogy a férfi és a nő egy testté lesznek. A férfi és a nő kinyilvánítják szándékukat, hogy házasságot kötnek egymással, de Isten is összeköti őket, megáldja szövetségüket, s amit Isten egybekötött, azt emberi törvények alapján nem szabad felbontani.

A házasságról és annak felbonthatatlanságáról szóló katolikus tanítás és napjaink valósága messze került egymástól. Az semmi eredményre nem vezet, ha egyházi részről kárhoztatjuk azokat a mai fiatalokat, akik nem tisztelik a házasság szentségét, a másik oldalról pedig a fiatalok kritizálják és elmaradottnak minősítik az Egyház tanítását a házasságról, illetve a férfi és a nő kapcsolatáról. Feltehetjük a kérdést az egyházi személyek felé: elvárhatjuk-e olyan fiataloktól, hogy keresztény módon gondolkozzanak a házasságról és keresztény módon éljenek a házasságban, akik amúgy nem keresztényként élnek, azaz életükben a karácsonyi éjféli misén kívül semmiben sem mutatkozik meg, hogy vallásosak? Nem inkább a keresztény életre kellene előbb megtanítani őket? És feltehetjük a kérdést a fiataloknak: mit várnak attól a kapcsolattól, amit maguk sem gondolnak komolyan? Hogyan várják el a másik személytől, hogy nekik ajándékozzák magukat, amikor ők sem adják át magukat teljesen a másiknak?

A házasságkötéshez és a házasság egybentartásához az akarat nélkülözhetetlen. Az emberi akarat azonban gyenge, sérülékeny, de megerősíti azt Isten. Ezért fontos a házassági eskünél az emberi akaratra és szándékra Isten segítségét kérni: Isten engem úgy segítsen! Segítse Isten felelősségteljes döntésükben a fiatalokat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Bár napjainkban egyesek azt hangoztatják, hogy a házasság intézménye elavult, idejét múlt és a család nem fontos számukra, mi hisszük, hogy a te akaratod valósul meg akkor, amikor egy férfi és egy nő szeretetben elkötelezi magát egymás mellett. Hisszük, hogy a házasságban és a családban találja meg mindenki a boldogságot. Hisszük, hogy a házasság és a család az új élet forrása. Hisszük, hogy a házasság és a család szent, amely a családtagok szentté válását szolgálja. Segítsd a házasságra készülőket és a házasságban élőket, hogy napról napra növekedjenek az egymás iránti és az Isten iránti szeretetben!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

Lukács evangélista az események leírása során időben kicsit ugrik, amikor a hetvenkét tanítvány missziós útra küldését követően azonnal arról számol be, hogy útjukról visszatérnek. Nem állíthatunk semmi biztosat arról, hogy napokig vagy hetekig lehettek-e távol, de ennél hosszabb időre, azaz több hónapra nem érdemes gondolnunk. Mindenesetre örömteli beszámolójuk arra utal, hogy küldetésük sikerrel járt, kár, hogy az evangélista nem írt bővebben tapasztalataikról.

Útnak indulásukkor megkapták a hatalmat Jézustól ahhoz, hogy betegeket gyógyítsanak. Úgy tűnik, hogy a gyógyítás rájuk ruházott hatalma valóban betegek gyógyulását eredményezte és még ördögöket, démonokat is sikerült kiűzniük a megszállottakból. Lelkesen sorolt élményeik hallatán Jézus örvendezik, hogy a sátán vereséget szenvedett, immár valóban megtapasztalható Isten országának jelenléte és növekedése a világban. Az emberek számára eljött a szabadulás ideje, az üdvtörténet új korszaka, a békesség ideje. Az evangélium hirdetésével mindenkihez eljut az igazság tanítása.

A küldetését hűségesen teljesítő tanítvány jutalma nem marad el. Jézus azt mondja, hogy nevük fel van írva a mennyben, amely kijelentés azt jelenti, hogy szolgálatuk jutalmaként elnyerik Istentől az üdvösséget, eljutnak a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szívemnek Világossága! Elvesztem a földi dolgokban és sötétséggé lettem. De éppen ebben a sötétségben fog el a vágy utánad. Eltévedtem, de akkor rád gondoltam, és hallottam hangodat. Most hát szomjasan és lihegve térek vissza a te forrásodhoz. Inni akarok belőle, életet akarok meríteni – nem én akarok önmagam élete lenni.

Szent Ágoston

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra indítása előtt Jézus buzdító beszédet mondott nekik, ennek második részét tartalmazza a mai evangélium. Most arra hívja fel figyelmüket, hogy nem mindenhol fogják jószándékkal fogadni őket. A küldötteknek az a feladata, hogy hirdessék: „Elérkezett az Isten országa.” Ezt hirdette Jézus a népnek és ezt hirdetik ők is. S miként Jézust sem hallgatta mindenki lelkesen, ugyanúgy ők is találkozni fognak az elutasítással, de ez a részbeni kudarc nem tántoríthatja őket vissza attól, hogy tovább folytassák azt a szolgálatot, amire küldetést kaptak. A küldöttek befogadása vagy elutasítása Krisztus befogadását vagy visszautasítását jelenti.

A beszédben konkrétan megemlítésre kerül Korozain, Betszaida és Kafarnaum városa. Jézus többek között ezekben a városokban is tanított, illetve csodák is történtek itt, e városok lakói azonban nem hittek benne, ezért ítéletet vonnak magukra. Az ítélettel, a pusztulással vagy a kárhozattal való fenyegetőzés nem jellemző Jézus beszédstílusára, bár kétségtelen, hogy sokszor keményen megmondja véleményét az igaz vallásosságnak csupán látszatát keltő farizeusoknak. Jézus szívesebben beszél Isten országáról, s ennek örömhírét hirdetni küldi tanítványait is.

Meghallom-e az üdvösség nekem szóló örömhírét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok neked, én világosságom, hogy megvilágosítottál engem és megismertelek téged. Megismertelek téged, mint egyedül élő Istent. Megismertelek téged, mint ég és föld teremtőjét, mint mindenható igaz Istent. Halhatatlant és láthatatlant, körülírhatatlant és kifejezhetetlent. Örök, megközelíthetetlen, végtelen Istent. Mint a mindenség ősokát, mint a világot mozgató erőt, akinek nem volt kezdete és nem is lesz vége sohasem.

Szent Ágoston