Elgondolkodtató

  • 2015. szeptember 21. – Hétfő (Lk 8,16-18)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
    Lk 8,16-18

    Elmélkedés

    Az elmúlt szombaton a magvetőről szóló példabeszéd kapcsán már elmélkedtünk arról, hogy egyrészt Jézust tekinthetjük a hasonlat főszereplőjének, hiszen az örömhír magjait ő hinti az emberi szívekbe, másrészt pedig nekünk is az örömhír továbbadóivá érdemes válnunk. E kettős értelmezés vonatkozik a mai példázatra is, amelyet a mi Urunk a házban világító lámpásról mond. A lámpa, illetve annak fénye és ragyogása jelentheti a hitet, a szeretetet, amely szétárad az emberekre a világban. De ki gyújtja meg ezt a fényt? Mindenekelőtt az Úr Jézus, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Ő a fény hordozója, aki meggyújtja szívünkben a hit lángját. Ő ajándékozza nekünk értelmünk világosságát, hogy minden élethelyzetben felismerjük Isten akaratát és megtegyük azt.

    Amikor Szent Lukács megírja evangéliumát, már létezik keresztény közösség, amely az apostoli igehirdetés által már megkapta a hit világosságát, és amely közösség tagjai lassan kezdik megérteni, hogy Krisztus világító feladatát nekik kell folytatniuk. A jézusi hasonlatban szereplő ház tehát már az Egyházat jelenti, amely közösségbe belépve mindenki megláthatja a hit világosságát.

    Krisztus rám ragyogó világosságát nekem is sugároznom kell a hitetlenség sötétségében élők felé, hogy ők is rátaláljanak az igazi világosságra.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, megszégyenülten állunk előtted, mert megosztottuk egyetlen egyházadat. Mindenki úgy véli, hogy úgy kell hinnie és élnie, ahogyan őseitől örökségként kapta. Bocsásd meg, hogy az igazság megvallásában sokszor kemények és szeretetlenek voltunk, hogy hagyományaink miatt megosztottak vagyunk és nem értjük meg egymást.

    M. Seitz-Fr. Thlele

  • A lelki gyermekség útjai
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Kis Szent Teréz így teszi fel a kérdést: akarunk-e szentek lenni? Az Írás a kérdésre a következő választ adja: “Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” (1Pét 1.16).

    A szentség tesztje: hogyan reagálunk gyengeségeinkre: elcsüggedünk-e avagy gyónunk. Jogunk mindig van szentnek lenni, mivel Isten gyermekei vagyunk.

    Bővebben …

  • 2015. szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap (Mk 9,30-37)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
    EzutánKafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

    Mk 9,30-37

    Elmélkedés

    Mindenki szolgája

    Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik az óvodás gyermeket, aki gondolkozás nélkül mondja a választ: „Kötéltáncos vagy állatszelidítő. Megtanulok szép mutatványokat, különleges dolgokat tanítok meg az oroszlánoknak és tigriseknek, és műsoraimat tátott szájjal nézi majd mindenki.” Így válaszol egy kisgyermek, aki valószínűleg az elmúlt hétvégén maga is tátott szájjal nézte a cirkuszban a mutatványokat. Mi leszel, ha nagy leszel? – szól a kérdés a 8. osztályos diáknak, aki hetek óta azon tűnődik, milyen középiskolába menjen tanulni. Ő sem gondolkodik sokáig: „A televízióban fogok szerepelni, énekelek és táncolok, így valósítom meg álmaimat.” E vágyak valószínűleg csak álmok fognak maradni, – gondolja magában az osztályfőnöke – ha nem a showműsorokat néznéd minden nap a tévében, hanem tanulnál, többre is vihetnéd az életben. Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik a gimnazistát. „Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sok pénzt fogok keresni, nem úgy mint a szüleim.” Remek – szól felé a bátorítás – legalább tudod segíteni anyagilag szegény szüleidet. Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezik az egyetemistát, aki kissé megsértődik: „Én már nagy vagyok!”

    E jellegzetes példák két alapvető dologra mutatnak rá. Egyrészt arra, hogy változnak ugyan idővel az elképzelések, de az önmegvalósítás, az önérvényesítés megmarad. Másrészt nagy hatással van ránk környezetünk, a bennünket érő számos élmény és tapasztalat. A felnőttek és szülők felelőssége abban áll, hogy miként tudják helyes mederbe terelni a felnövekvő nemzedékek vágyait, illetve milyen példát mutatnak gyermekeiknek.

    Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezhették bizonyára Jézustól is többször. Az evangéliumok ugyan nem jegyeztek le egyetlen ilyen esetet sem, de az ő életét és küldetéstudatát ismerve azt mondhatjuk, hogy Jézus nyugodt szívvel válaszolhatta élete bármelyik szakaszában a következőt: „Szolga leszek, Isten szolgája és mindenki szolgája.” Gyermekként és fiatalként, felnőttként, amikor megkezdte nyilvános működését és három évvel később, amikor a szenvedés és halál vállalására készült, Jézus mindig ezt válaszolhatta volna. Mert ő mindig szolga akart lenni. Isten szolgája és az emberek szolgája, megváltásunk és üdvösségünk szolgája. Ő egyaránt szolgálatnak tekintette az emberek tanítását és a betegek gyógyítását. Szolgálatnak tekintette a szenvedés vállalását és saját halálát. Neki egyetlen álma volt, mindenben teljesíteni azt, amit az Atya kér tőle.

    Szolgálatával és szolgáló szeretetével az Úr példát mutatott tanítványainak és apostolainak. Ők csak lassan értették meg. Ők inkább gondoltak az önérvényesítésre, saját előbbre jutásukra. Ezt mutatja be a mai evangélium. Miután a Mester a rá váró szenvedésről és halálról beszél, azaz feltárja előttük küldetésének lényegét, ők azt vitatják meg egymás között, hogy ki a nagyobb. Jézustól távol áll ez a versengés, és azt kívánja tőlük, hogy legyenek készen a szolgálatra. Ne hatalomra törekedjenek, hanem állítsák Isten országa ügyének szolgálatába életüket. Ezért mondja nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35).

    Szolgálatával és szolgáló szeretetével Jézus nekem is példát mutat. Isten örök országába akkor juthatok el, ha szolgálatnak tekintem életem.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba, üdvösségünk szolgája lettél. Azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk.

  • Keresztények, ébresztő! (4)
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Afrika: 6 millió muszlim tér át évente a kereszténységre

    Ismeretes ,hogy Németországban, egyre több ember tér át az iszlám vallásra (2005-ben történt először, hogy több mint 1000 német).

    Afrikában ezek számok homlokegyenest másképp néznek ki, ha a Faith Freedom.org  egyik Al Jazeera interjújának hinni lehet. Naponta 16.000,  évente 6 millió ember fordít hátat az iszlámnak és tér át a keresztény vallásra.

    Bővebben …

  • Keresztények, ébresztő! (4)
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Afrika: 6 millió muszlim tér át évente a kereszténységre

    Ismeretes ,hogy Németországban, egyre több ember tér át az iszlám vallásra (2005-ben történt először, hogy több mint 1000 német).

    Afrikában ezek számok homlokegyenest másképp néznek ki, ha a Faith Freedom.org  egyik Al Jazeera interjújának hinni lehet. Naponta 16.000,  évente 6 millió ember fordít hátat az iszlámnak és tér át a keresztény vallásra.

    Bővebben …

  • Levél a fiúkhoz
    Posted in: Elgondolkodtató

    Normal
    0
    21

    false
    false
    false

    MicrosoftInternetExplorer4

    /* Style Definitions */
    table.MsoNormalTable
    {mso-style-name:”Normál táblázat”;
    mso-tstyle-rowband-size:0;
    mso-tstyle-colband-size:0;
    mso-style-noshow:yes;
    mso-style-parent:””;
    mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
    mso-para-margin:0cm;
    mso-para-margin-bottom:.0001pt;
    mso-pagination:widow-orphan;
    font-size:10.0pt;
    font-family:”Times New Roman”;
    mso-ansi-language:#0400;
    mso-fareast-language:#0400;
    mso-bidi-language:#0400;}

    altArról, hogy miért jó megőrizni házasságig a tisztaságod

    Szia! A minap beleolvastam egy katolikus napilapba, amelyben fiatalok írtak a tisztaságról. Az volt a kérdés: „Miért őrzöd meg a szüzességed házasságig?” Érdekes kérdés, és a válaszok is rendkívül bölcsek és elgondolkodtatóak voltak!

    Te gondolkodtál már valaha, hogy mi a lényege a VI. és a IX. parancsolatnak? Levelemben az elmélkedéseim eredményét írom le Nektek. Íme néhány fontos gondolat.

    Bővebben …

  • Levél a fiúkhoz
    Posted in: Elgondolkodtató

    Normal
    0
    21

    false
    false
    false

    MicrosoftInternetExplorer4

    /* Style Definitions */
    table.MsoNormalTable
    {mso-style-name:”Normál táblázat”;
    mso-tstyle-rowband-size:0;
    mso-tstyle-colband-size:0;
    mso-style-noshow:yes;
    mso-style-parent:””;
    mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
    mso-para-margin:0cm;
    mso-para-margin-bottom:.0001pt;
    mso-pagination:widow-orphan;
    font-size:10.0pt;
    font-family:”Times New Roman”;
    mso-ansi-language:#0400;
    mso-fareast-language:#0400;
    mso-bidi-language:#0400;}

    altArról, hogy miért jó megőrizni házasságig a tisztaságod

    Szia! A minap beleolvastam egy katolikus napilapba, amelyben fiatalok írtak a tisztaságról. Az volt a kérdés: „Miért őrzöd meg a szüzességed házasságig?” Érdekes kérdés, és a válaszok is rendkívül bölcsek és elgondolkodtatóak voltak!

    Te gondolkodtál már valaha, hogy mi a lényege a VI. és a IX. parancsolatnak? Levelemben az elmélkedéseim eredményét írom le Nektek. Íme néhány fontos gondolat.

    Bővebben …

  • 2015. szeptember 19. – Szombat (Lk 8,4-15)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
    Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
    Lk 8,4-15

    Elmélkedés

    A mai evangéliumi szakaszban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, amelyet az apostolok kérésére annak részletes magyarázata követ. Első pillantásra nem szükséges tehát magyarázatot fűznünk az olvasottakhoz, főként annak tudatában nem volna indokolt, hogy aligha tudnánk Jézus értelmezésénél jobbat kitalálni. Ha azonban figyelmesen újra elolvassuk a példázatot és a magyarázatot, akkor a hasonlóságok mellett jelentős különbséget veszünk észre. Elsőként az útszélre esett magokról van szó, ezután következnek a kövek, majd a tövisek közé hullott magok s végezetül a jó földbe hullottak. Bár mindkét esetben ezek az elemek ugyanúgy követik egymást, mégis máson van a hangsúly. A példabeszéd inkább a magvetőről és az ő tevékenységéről szól, míg a magyarázatnak nevezett szövegben a magok kapnak nagyobb jelentőséget. Elképzelhető tehát, hogy az eredetileg két önálló példabeszédet az evangélista kapcsolta össze hasonló tartalmuk miatt, esetleg ő igazította egymáshoz azok tartalmát.

    Ennek megfelelően kétféleképpen vonatkoztathatjuk magunkra a példabeszédet. Képzelhetjük magunkat egyrészt a magvető helyébe, hiszen Isten üzenetének továbbadása, hirdetése mindannyiunk feladata, másrészt arra kell válaszolnunk, hogy a mi lelkünkben milyen talajra hull Isten szava, hoz-e bőséges termést.

    Miként a magvető bízik abban, hogy munkája eredményes lesz, Isten is bízik abban, hogy tanítását megszívlelem.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Add, Uram, hogy mindig igent tudjak mondani; minden új valósághoz és új helyzethez. Adj nyitott, kereső szívet, mely nem zárkózik el semmitől és senkitől. Nyisd ki szememet, hogy saját szegénységemben észrevegyem a te kegyelmed erejét, hogy így nyilvánvalóvá legyen előttem dicsőséged.

    A. Steffens

  • Meg van rendülve a lelkem…
    Posted in: Elgondolkodtató

    bojte1Ma itt Romában egy nagyon megrázó előadáson voltam. Kb 12-15 szerzetes nővér, pap, világi tartott beszámolót Afrika több országából. E hatalmas kontinens gondjairól beszéltek, a sebekről, és arról, amit az egyházunk próbál tenni e hatalmas kontinensen!

    Bővebben …