Battaplébánia

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben is azt látjuk, hogy Jézus nyíltan, szemtől szembe megmondja véleményét a farizeusoknak és az írástudóknak vallásosságukról, és nem a hátuk mögött kritizálja őket. Ne csupán vádbeszédként értékeljük szavait, még ha ők annak idején vádaskodásnak tartották is azt, hanem vegyük észre az Úr beszédstílusában a jobbító szándékot, a méltatlankodást, a csalódottságot, a sajnálkozást, az elkeseredettséget. Többet vár tőlük, mint amit tesznek. Jól tudja, hogy képesek volnának az igaz vallásosságra, de mégis a kétszínűség csapdájában vergődnek. Mint ilyen helyzetben bármelyikünk, Jézus is kemény szavakat használ, amely elkeseredettségének a jele. Szeretné, ha figyelmeztetésének címzettjei végre észrevennék hibáikat, beismernék bűneiket, és nem ámítanák tovább magukat azzal, hogy ők a helyes vallásosság képviselői és megélői. Magatartásuk, vallási cselekedeteik és egész életük csupán képmutatás, színlelés és hamisság. Nincs bennük őszinteség és hiányzik belőlük az Isten igazi szeretete. A külsőség és a látszat fontosabb számukra, mint a szívük mélyén lakó szándék.

A farizeusi lelkület engem is megkísért. Ha ezt nem veszem tudomásul vagy nem akarom elhinni, akkor máris csapdába estem. Az igaz vallásosság, a tiszta szeretet és a bűnbánat vezet engem Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Atyánk! Az élet viszontagságaiban gyakran próbára teszed hitünket. Kérünk, add, hogy felismerjük bennük gondviselő jóságodat, és bizalmunkat mindig megőrizzük irántad.

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,45-51

Elmélkedés

Nátánáelről olvasunk a mai nap evangéliumában, akinek személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosítja a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Más apostolok, illetve újszövetségi személyek esetében is találkozunk a kettős névvel, minden bizonnyal itt is erről van szó. A jelenetből kiderül, hogy Fülöp hívja Nátánáelt Jézushoz. Ő ugyan kételkedik a názáreti Jézus személyével kapcsolatban, de jószándéka jeleként kész találkozni vele. Jézus valószínűleg látásból ismerhette őt. Erre utal, hogy szavai szerint napokkal vagy hetekkel korábban látta őt egy fügefa alatt, ahol minden bizonnyal más írástudókkal beszélgetni szokott, illetve Jézus tudja a nevét is. Szintén ezt támasztja alá Jézus kijelentése Nátánáelről: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” (Jn 1,47). Ilyen elismerő kijelentést aligha tett volna Jézus egy idegenről, akit nem ismert.

A történet kapcsán két tanulságot fogalmazzunk meg: az Egyház közössége akkor növekszik, ha apostoli lelkület él bennünk és Jézushoz vezetjük az embereket. Ezt tette egykor Fülöp és ez mindannyiunk és az én feladatom is. A másik üzenet: Jézus jól ismer minket. Ha jószándékkal, álnokság és kétszínűség nélkül közeledek felé, ő megismer, új dolgok meglátására nyitja fel szememet, új úton indít el és új hivatást ad nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fény, mely soha el nem homályosodsz! Jaj azoknak, akik nem gyúlnak fel tetőled! Jaj azoknak, akik elfordítják szemeiket, hogy ne lássák az igazságot! Sötétségből sötétségbe botorkálva, azt sem tudják, hol roskadnak össze. Szegények, kik nem tudják, mit veszítenek! Ó dicsőséges ország, melyben Veled, Uram, tieid uralkodnak fénybe öltözötten! Ott végtelen öröm vár ránk. Szomorúság nem vegyül vidámságunkba. Fájdalom nem keserít bennünket. Fényedet nem kíséri árnyék, s az élet nem ismer többé halált.

Szent Ágoston

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69

Elmélkedés

A közösség

Az elmúlt vasárnapokon Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédét olvastuk az evangéliumban, amely az általa adott élő kenyérről szólt. Kijelentette, hogy az ő teste valóban étel az emberek számára és azok juthatnak el az örök életre, akik az ő testét eszik. E beszédre, illetve tanításra adott reakcióról számol be a mai részletünk. Sokan nem értették szavait, még tanítványai is méltatlankodva mondják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” (Jn 6,60). Értetlenségükön nem érdemes csodálkoznunk, hiszen jóval az utolsó vacsora előtt járunk, még mit sem tudnak az Oltáriszentség alapításáról és titkáról. A beszéd hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot, nem lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű lehetett. Mások viszont továbbra is kitartottak mellette, az ő nevükben Péter apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,69).

A beszéd hatásaként tehát egyesek megszakították, mások pedig megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős hatás arra késztet minket, hogy miután az Oltáriszentséggel kapcsolatban már elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és áldozati jellegéről, mindezeket kiegészítvén figyeljünk az Eucharisztia közösségi vonatkozására. Mivel Krisztus azért teszi magát jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy egyesülhessünk vele, és mivel az ő áldozatához kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy e szentség az Isten és az ember találkozását szolgálja. Az Oltáriszentség ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete, hanem az egyes személyek közös ünneplése, cselekvése, áldozata. Ebből következik, hogy a szentáldozás sem csupán az egyén cselekedete, hanem közösségteremtő cselekedet, azaz egységbe forrasztja mindazokat, akik Krisztus testével táplálkoznak – miként erről a korábbiakban már szó volt. Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy az Egyház közösség, mégpedig azoknak a gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.

Az Eucharisztiáról szóló elmélkedések sorozatát zárjuk azzal a gondolattal, hogy e szentség túlmutat az Egyház keretein. Egyházunk ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A világ felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében találkozunk a tanító és önfeláldozó Krisztussal, akinek üzenetet továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük a nem hívők felé. Az Úr ugyanis arra hív minket, akik az ő szavaiban felismertük az örök élet igéit, hogy legyünk munkatársai, és közvetítsük azt mindazok felé, akik jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a Szentlélek az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szent Péter apostol egykor megvallotta, hogy az örök élet igéi nálad vannak. Be kell látnunk, hogy csak akkor tudjuk életünket helyes irányba állítani, ha egyre jobban megismerünk téged és megismerjük azt az életformát, amire hívsz bennünket. Kihez mennénk, ha nem hozzád? Kit hallgatnánk, ha nem téged? Kit követnénk, ha nem te vezetnél minket? Ki éltetne minket, ha nem a te Szentlelked? Urunk, te Isten vagy, te vagy az Atya egyszülött Fia. A te szavaid Lélek és élet. Éltessen minket mindenkor a te Szentlelked!