Battaplébánia

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Szent Lukács tulajdonképpen úgy szerkesztette meg evangéliumát, hogy nyilvános működése kezdetétől egészen küldetése beteljesedéséig, azaz kereszthaláláig Jézus folyamatosan halad Jeruzsálem felé, nem fordul vissza útján, nem tér vissza olyan helyre, ahol korábban járt. A valóságban ez természetesen másként lehetett, de az evangélista talán azt akarja ezzel sugallni, hogy az Úr határozottan végigjárja azt az utat, amelyet az Atya jelölt ki számára, hogy a megváltást véghezvigye. Ebből logikusan következik, hogy Jézus működése nem kezdődhet máshol, mint Názáretben, tehát abban a városban, ahol felnevelkedett. Ezt a názáreti indulást, fellépést szemléljük a mai evangéliumi rész kapcsán, a következő napokban pedig elindulunk s elkísérjük útján az Urat.

Jézus korábban többször járhatott a názáreti zsinagógában, rendszeresen részt vett a szombati istentiszteleten, ezt jelzi a szövegben a „szokása szerint” megjegyzés. Máskor is felolvashatott a kijelölt szövegekből, de csak most intéz beszédet a hallgatósághoz. Saját messiási küldetéséről szól, amit a názáretiek csodálkozva és hitetlenkedve fogadnak, sőt egészen ellenségesen viselkednek vele, meg akarják ölni. Most, küldetése kezdetén a „városon kívülre” űzik, miként küldetése beteljesedésekor is a „városon kívül,” a Golgotán feszítik majd keresztre. Induljunk Jézussal az ő útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj, Urunk, rajtunk! Légy könyörülettel minden akarásunk iránt, hogy szeretetben és hitben, igazságosságban és alázatban követhessünk téged, hogy az önmagunkról való lemondás által veled hűségben, odaadásban és a lélek békéjében találkozhassunk.

D. Hammarskjöld

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés

Lelki tisztaság

Napjaink embere számára nem könnyen értelmezhetőek azok a tisztasági szokások, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. Étkezés előtt kezet kell mosni, a piaci vásárlásról hazatérve szintén meg kell mosakodni, az étkezésre használt edényeket le kell öblíteni tiszta vízzel. Mi talán úgy gondoljuk, hogy ennek csak egészségügyi okai vannak, a betegségek és fertőzések terjedésének megakadályozása miatt érdemes evés előtt kezet mosni, illetve tisztán tartani az edényeket. Mindezeknek a szokásoknak az egészségügyi okon túl a zsidóságnál és más ókori népeknél vallási vonatkozása is volt. Az a feltételezés áll a háttérben, hogy vannak tiszta és tisztátalan személyek, állatok és tárgyak. Isten vagy a felsőbb lény elé csak tisztán állhat az ember, mert különben magára vonná az istenség haragját, büntetését. Ha tehát valaki arra készül, hogy Isten iránti tiszteletét kifejezze, akkor nem lehet tisztátalan, azaz előzőleg nem érintkezhet tisztátalan emberekkel vagy dolgokkal. Tisztátalan embernek gondolták a betegeket, például a leprásokat vagy a bűnös foglalkozásúakat. Az istentiszteleti szertartás idejére az embernek emelkedett lelkiállapotba és megtisztult állapotba kell kerülnie.

Érdemes azonban megkülönböztetnünk a külső, testi tisztaságot és a belső, lelki tisztaságot. Jézus is ezt teszi. Nem tartja teljesen feleslegesnek az elsőt, de egyértelműen fontosabb a lelki tisztaság, amelyet nem pótolhat, nem helyettesíthet a testi megtisztulás. Jézusnak az volt a gondja a farizeusi hagyománnyal, hogy tulajdonképpen megelégedtek a testi megtisztulással és kevésbé ügyeltek a szív, a lélek tisztaságára. Azt is túlzásnak tartotta, hogy a tisztasági célú mosakodásokat, amelyeket eredetileg a papok végeztek a templomi szertartások folyamán, a farizeusi gyakorlat kiterjesztette a világi étkezésekre, lakomákra is s ezeknek is ugyanolyan vallási jelentőséget tulajdonított. Ítéletében Jézus Izajás prófétát idézi: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok” (Mk 7,6-7).

E kemény kijelentés elsősorban az egykori írástudóknak és farizeusoknak szólt. Ugyanakkor figyelmeztetés számunkra is. Hiába tiszteljük ajkunkkal Istent szépen imádkozva és hangosan énekelve, ha szívünk távol van tőle. Hiába öltözünk legszebb ruhánkba, amikor a szentmisére megyünk, ha azzal csak a bűnös lelkünket akarjuk eltakarni. Az összeszedett, fegyelmezett imádkozás lehet annak a jele, hogy valóban Istenre figyelünk és őszintén szeretjük őt, de nem feltétlenül az. Az ünneplő ruhát magunkra ölthetjük Isten iránti tiszteletből, de az is előfordulhat, hogy csak az embereknek akarjuk megmutatni. A külsőségekkel legfeljebb az embereket tudjuk megtéveszteni, de Istent nem. Ő jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit. A vallásosság látszata még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta szívvel keressük Istent. Törekedjünk arra, hogy a lelkünk legyen mindig tiszta! A lélek tisztaságának ragyogását nem homályosítja el Isten előtt semmi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A szabadság sosem jelentheti az ember számára a tőled való megszabadulást vagy függetlenséget, hiszen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk és boldogabbá tehetjük embertársaink életét. Segíts minket, hogy felismerjük törvényeidben üdvözítő, segítő szándékodat, amellyel önmagad és az üdvösség felé vezetsz minket. Mutass nekünk utat parancsaid által az üdvösség felé!

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János vértanúságának napján az evangéliumi részlet értelemszerűen ezt az eseményt beszéli el. János figyelmeztette Heródes királyt bűnére, akinek ez kellemetlen lehetett, hiszen János nagy tekintélynek örvendett a nép körében és szavának súlya volt. (Heródes valójában negyedes fejedelem volt, csak az ország bizonyos tartományai felett uralkodott, később is hiába folyamodott a római császárhoz a királyi cím megszerzése ügyében. Az egyszerűség és a magyar fordításhoz való hűség miatt mi is használjuk a király kifejezést személyére.) Felesége, Heródiás szintén neheztelt Jánosra, s alig várhatta, hogy bosszút állhasson amiatt, hogy bűnét szóvá tette. Annak érdekében, hogy elhallgattassa, a király börtönbe veti Jánost. Heródes magatartásában bizonyos fordulat áll be, hiszen egy idő után inkább ő akarta megmenteni az asszonyi ármánykodástól. Bár szabadon engedhette volna, mégsem tette, mert attól félhetett, hogy János továbbra is szóvá fogja tenni bűnét a nép előtt. Heródes király végül nem is tud kikerülni a csapdahelyzetből, kénytelen engedni az asszonyi ravaszságnak, amely kihasználja a kedvező alkalmat és kivégezteti a Keresztelőt.

Keresztelő János sorsa, aki a Megváltó előfutára volt, előrevetíti Jézus sorsát, és mindazok sorsát, akik kimondják az igazságot. Az igazságtól azonban még a halál sem térítheti el az igaz és szent embert.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, engem sokszor fárasztanak családtagjaim; azért ne engedd elfelejtenem: minden arc mögött a te arcod rejtőzik.

E. Schindler