Battaplébánia

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

Képzeljük magunk elé az evangéliumi történetet! Az egyik oldalon ott áll Jézus, a másikon pedig a farizeusok. A farizeusok Jézust figyelik, Jézus tekintete pedig feléjük irányul, belelát gondolataikba. Érezzük a feszültséget a jelenlévők között. Jézus tettrekészen várakozik, mert gyógyítani akar, a farizeusok is ugrásra készen állnak, hogy vádaskodásukkal lerohanják. Valahol ott van a béna kezű ember is, de őrá kezdetben senki sem figyel. És akkor hirtelen mindenkinek a figyelme a betegre irányul, akinek keze az Úr szavára azonnal meggyógyul, megszűnik bénasága.

Érdemes figyelnünk a szereplők magabiztosságára. Abban a pillanatban, hogy Jézus megpillantja a beteget, rögtön tudja, hogy mit fog vele tenni, tudniillik, hogy meggyógyítja, még akkor is, ha történetesen szombat van. A jelenlévő farizeusok is biztosak a dolgukban. Tudják, hogy nyert ügyük van, mert Jézus nem fog szótlanul és tétlenül elmenni a béna kezű ember mellett, s ha szombaton meggyógyítja, akkor cselekedetével megszegi a törvényt.

A gyógyítással Jézus ismételten annak adja tanújelét, hogy másképpen gondolkozik a törvényekről. Amíg a farizeusok számára a törvény tisztelete és megtartása az elsődleges, addig Jézusnál az ember, az ember gyógyulása előbbre való, mint a törvények. Őt semmiféle szabály nem korlátozhatja abban, hogy jót tegyen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, előtted összeroppannak a térről és időről alkotott méreteink, előtted a legcsodálatosabb emberi tudás is csak töredék. Megközelíthetetlen fényesség vesz körül. Te mindettől egészen különböző! Hát riadjak föl már végre gyermekes képzelgéseimből, gondolatszegény csacsogásaimból, kikopott imaformuláimból, egyhangú kegyeskedéseimből! Vedd el tőlem fennhéjázó önbizalmamat, azt a fölényes biztonságérzetet, amelytől gyakran azt hiszem, sokat tudok és már nyugodt, megelégedett, sőt büszke is lehetek e tudálékosságomban. Istenem, szabadíts meg az önteltségtől!

F. Amiet

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

Feltekintett az égre

Főként a dél-amerikai nemzetek labdarúgói ismertek arról, hogy a mérkőzések során sem szégyellik kimutatni vallásosságukat, például keresztet vetnek, amikor a pályára lépnek vagy éppen gólt lőnek. Mozdulataikat a stadion nézőközönsége éppúgy láthatja, mint azok, akik a televíziós közvetítés révén követik a mérkőzést. Valamelyik világbajnokságon történt, hogy tizenegyesekkel kellett eldönteni a mérkőzés sorsát. Az utolsó játékos készülődött a rúgáshoz, ha belövi, az ő csapata jut tovább. A kamerák egészen közelről mutatták, hogy mielőtt nekifutott volna a rúgáshoz, néhány másodpercre felnézett az égre, magában mondott valamit, aztán futott és gólt lőtt, csapata győzött. Egészen biztos, hogy feltekintése az égre egy rövid fohász, ima volt Istenhez. Mondhatnánk más példákat is egyetemistákról, akik a vizsgaterembe lépés előtt mondanak egy fohászt vagy az állásinterjúra érkező emberről, aki meghallgatása előtt az égre tekintve elmond egy rövid imát vagy a kismamáról, akit éppen a szülőszobába visznek. Bizonyos élethelyzetekben nincs idő hosszasan imádkozni, nincs is rá szükség, mert Isten néhány szavunkat is megértéssel hallgatja.

A mai vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus meggyógyít egy embert, aki nem tudott rendesen beszélni, továbbá süket volt. Beszédében annyira korlátozott volt az illető, hogy még kérését sem tudta elmondani az Úrnak, ezért mások kérik számára a gyógyulást. Jézus csodát tesz, megnyitja a beteg ajkát és fülét, képessé teszi őt az érthető beszédre és a hallásra. Az eset leírásánál Márk evangélista külön figyelmet szentel arra, hogy a gyógyítást megelőzően Jézus az égre tekintve fohászkodott. Ez a momentum azt jelzi, hogy cselekedete előtt a mennyei Atya segítségét kéri, hiszen csodái és gyógyításai más esetekben is és most is az Atya irgalmas szeretetének a jelei.

A rövid imádság után Jézus erőteljes szava, utasítása hangzik: „Nyílj meg!” Kinek szól, mire irányul ez a parancsszó? Nyílj meg! Szól ez a néma szájnak és a süket fülnek, amely eddig akadályozva volt a beszédben és a hallásban. Nyílj meg! Szól ez a felkiáltás az embernek, akit ezidáig fogva tartott a gonosz lélek. Lehullik róla az a kötelék, amellyel korlátozta őt a gonosz. Nyílj meg! Szól e fohász Istennek, a mennyei Atyának, aki a csodák által megnyitja kegyelmét és irgalmát az emberek felé.

Az esetet követően érdekes az emberek reakciója, akik a kifejezett tiltás ellenére híresztelni kezdik Jézus cselekedetét. „Csupa jót tett” – hangzik az elismerő vélekedés Jézusról. Amikor az Úr parancsol a beteg testrészeknek, akkor „Nyílj meg!” felszólítása olyan, mint amikor a teremtéskor Isten a szava által hozza létre, hívja életre a dolgokat. A teremtés elbeszélésben Isten napi teremtő tevékenysége után elhangzik az értékelés, hogy minden jó, amit alkotott. Jézus gyógyítását azért állíthatjuk párhuzamba a teremtés történetével, mert a csodái újjáteremtést jelentenek, gyógyításaival visszaállítja a teremtés eredeti rendjét, megszünteti azokat a hibákat, betegségeket, amelyek eltorzítják a teremtmények világát. Jézus újjáteremti a világot és újjászületést ajándékoz az embernek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5

Elmélkedés

Újabb vitás kérdés merül fel Jézus és a farizeusok között, amelynek témája ezúttal a szombati nyugalomra és munkaszünetre vonatkozik. A farizeusok munkának minősítették azt, hogy Jézus tanítványai néhány kalászt letéptek és a magokat megették. E tevékenység szerintük az aratáshoz és a csépléshez hasonlított, amely vélekedésben bőven van túlzás. Vitát kezdeményező kérdésükben megmutatkozik a kicsinyesség, amelyet ők természetesen nem annak tekintettek, hanem a törvények és a hagyomány pontos megtartásának. A vita látszólag a tanítványok ellen irányul, valójában a farizeusok Jézust teszik felelőssé a tanítványok viselkedéséért, ezért fordulnak kifejezetten hozzá.

Jogos-e ez esetben a vádaskodás? Aligha, s ezt maga Jézus teszi egyértelművé. Nem arról van szó, hogy Jézus és tanítványai semmibe veszik azokat a törvényeket és előírásokat, amelyek évszázadok óta a szombati nyugalom és pihenés megtartását szolgálják, hanem arról, hogy a helyzetet másként értékelik. A szombati nyugalmat szolgáló törvények ugyanis nem kényszeríthetnek senkit például éhezésre, márpedig jelen helyzetben a tanítványok csupán éhségüket akarták csillapítani a néhány mag elfogyasztásával.

Meglátom-e Isten törvényeinek értelmét és kész vagyok-e engedelmesen haladni Isten parancsainak útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, kell a vihar. Te seprűzöd ki vele világunkat. Feneketlen mélységekbe és hatalmas magasságokba készteted tekintenünk, melyek közé bele van akasztva ez a föld, s rajta mi, emberek. Új meglátásokban van részünk, új érzések fakadnak lelkünkben. Vajúdik a világunk. De bizalmunk nem rendül meg benned: a vihart lecsendesíted, és ha sok gyötrelem között is, de biztosan születnek tisztultabb és melegszívű lelkek.

Prohászka Ottokár nyomán

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók több kérdésben kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.

Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, te Isten rejtett jelenléte vagy a világban. Ne engedd, hogy elvesszünk, és eljátsszuk életünk lehetőségeit. Légy bennünk és a világban a jó iránti nyugtalanság Jézus Krisztus által.

A. Kner

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók több kérdésben kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.

Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, te Isten rejtett jelenléte vagy a világban. Ne engedd, hogy elvesszünk, és eljátsszuk életünk lehetőségeit. Légy bennünk és a világban a jó iránti nyugtalanság Jézus Krisztus által.

A. Kner