Elgondolkodtató

  • Tá-dáá! – mondta Isten
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” (Zsolt 149,4)

    altÚgy gondolod, te aztán nem vagy vonzó? Távol állsz attól, hogy szépnek mondjanak? Talán épp a mai lélekerősítő Isten igéje alapján kell ahhoz, hogy megváltoztasd álláspontodat.

    Először is: Isten gyönyörködik benned. Nem csak elfogad, megbocsát, elvisel. Gyönyörködik! Örömmel tölti el, hogy helyed van királyságában. „Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened” (Ézs 62,5b).

    Bővebben …

  • 2015. szeptember 10. – Csütörtök (Lk 6,27-38)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
    Lk 6,27-38

    Elmélkedés

    A mai evangéliumi szakaszban az ellenségszeretetről tanít Jézus: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27). Kijelentésével valóban magasra teszi a mércét. Mondanivalója megértéséhez abból érdemes kiindulnunk, hogy e szavait nem mindenkihez intézi. Most nem a nagy néptömegnek beszél, hanem csak tanítványainak, akik nem csupán hallják tanítását, hanem azzal a szándékkal hallgatják, hogy azt megszívlelik és életükben megvalósítják. Jézus érzi azt, hogy amikor nagyobb létszámú tömegnek beszél, akkor nem mindenkiben lehet meg ez a szándék. Az ellenségszeretetről tehát csak egy szűkebb kör tagjainak beszél, akikről feltételezi, hogy jobban lelkükbe fogadják a hallottakat. A beszéd konkrét hallgatóságának ilyen leszűkítése nem jelenti azt, hogy másoknak ne szólna, valójában mindenki a címzettek közé tartozik, minden embernek törekednie kell arra, hogy szeretettel forduljon még az ellenségei felé is.

    Érdekes felvetés, vajon tényleg mondott olyat Jézus, hogy tanítványai szeressék még az ellenségüket is? Más merész kijelentéseit ismerve, jogosan feltételezzük, hogy a mondás valóban tőle származik. De ha nem is mondott volna ilyet, hanem csak az evangélisták adták utólag szájába e kijelentést, Jézus élete akkor is tanúskodik az ellenségszeretetről, hiszen szenvedése közben is szeretettel és megbocsátással tekintett azokra, akik halálát okozták.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, mikor élek neked, mikor vagyok valóban a tied? Tied vagyok, ha törekszem neked tetsző életre. Tied vagyok, ha szeretem, amit te szeretsz, kerülöm, amit te nem szeretsz. Akkor nemcsak mondom és éneklem, hanem valóban a tied vagyok, én Istenem.

    Jörg Zink

  • A szeretet akkor igaz, ha okos
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    „A kivándorlás joga előtt létezik a jog a helyben maradáshoz” – tolmácsolja a pápák álláspontját Papp Miklós görögkatolikus lelkész. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanszékének vezetőjével a menekültügy morális kérdéseit taglaltuk.

    Bővebben …

  • A betegségem áldás
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz amerikai Lizzy Velasquez 1,58 cm magas, és mindössze 27 kg. Egy olyan ritka betegségben szenved, amely miatt nem tud hízni. A bőre gyorsabban öregszik, mint más embereké, egyik szemére pedig vak.

    „A születésemkor az orvosok közölték a szüleimmel, hogy sohasem fogok tudni beszélni, mászni, járni, sőt, még gondolkodni sem. Istennek azonban más terve volt az életemmel.

    Bővebben …

  • 2015. szeptember 9. – Szerda (Lk 6,20-26)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
    Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
    Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
    Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
    De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
    Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
    Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
    Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
    Lk 6,20-26

    Elmélkedés

    A mai evangéliumi rész bevezető mondatát olvasva eszünkbe jut az az ószövetségi jelenet, amikor Mózes lejött a hegyről a kőtáblákba vésett tízparancsolattal, és kihirdette azokat a népnek, mint olyan törvényt, amelyet Isten adott választott népének. Ettől kezdve a tízparancsolat volt az Istennel való kapcsolatnak, szövetségnek az alapszabálya. Ehhez hasonlóan Jézus lejön a hegyről és kihirdeti a „boldogságokat,” mint az újszövetség alapszabályait. Teszi ezt a maga isteni tekintélyével.

    A boldogságokkal az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőkhöz, a szegényekhez, az éhezőkhöz, az elnyomottakhoz fordul. Nem feltétlenül társadalmi felemelkedést ígér nekik, hanem a boldogság útját. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy ha mindenki komolyan venné Krisztus törvényét, akkor megszűnnének a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségek. A keresztény közösségnek és annak minden tagjának azon kell fáradoznia, hogy Jézus szavai ne csak a túlvilágon megvalósuló ígéreteknek tűnjenek, hanem szeretetteljes gondoskodással kell odafordulnia a szegényekhez, törődnie kell az éhezőkkel, és fel kell vennie a küzdelmet mindazokkal a személyekkel és körülményekkel, akik és amelyek a társadalmi egyenlőtlenségeket okozzák. A boldogságok meghirdetése tehát feladatot, tennivalót jelent számunkra.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram Jézus, életem Mestere, Uralkodó és Király, te hatalmas, szent és mindenható, íme itt vagyok. Lásd, örömmel jövök hozzád, hogy parancsaidat meghallgassam. Hiszem, hogy te vagy a világosság, aki téged követ nem jár sötétségben, hanem fényben. Engedd, hogy ez a napom a te dicsőségedet szolgálja, okosan, bátran, hűségesen és részrehajlás nélkül örömmel segítsek és jó legyek. Követni akarlak mint tanítványod, keresztény szívvel cselekedni, éljek a Lélek által, akit te szívembe küldtél. Állj mellettem, ints, követelj, segíts és vezess azzal az erővel, mely belőled árad és mindent megszentel, hogy estére kelve munkámat átadhassam mint jó szolga, aki a kevésben, amit kaptam, hűséges voltam.

  • Keresztények, ébresztő!
    Posted in: Elgondolkodtató

    vargalaciA cím Varga Laci atya 2015 augusztusi lelkigyakorlata első előadásából származik. Aki ismeri tanításait, bizonyára örömmel fogadja az idei felvételeket, akik még nem „kaptak rá”, hogy Laci atyát hallgassák, most megtehetik.

    A kaposvári Szent Imre Plébánia honlapja a korábbi évek hangzóanyagait is tartalmazza, érdemes kutakodni a Letöltések oldalon.

    Bővebben …

  • Bénító önelemzés
    Posted in: Elgondolkodtató

    Normal
    0
    21

    false
    false
    false

    MicrosoftInternetExplorer4

    /* Style Definitions */
    table.MsoNormalTable
    {mso-style-name:”Normál táblázat”;
    mso-tstyle-rowband-size:0;
    mso-tstyle-colband-size:0;
    mso-style-noshow:yes;
    mso-style-parent:””;
    mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
    mso-para-margin:0cm;
    mso-para-margin-bottom:.0001pt;
    mso-pagination:widow-orphan;
    font-size:10.0pt;
    font-family:”Times New Roman”;
    mso-ansi-language:#0400;
    mso-fareast-language:#0400;
    mso-bidi-language:#0400;}

    alt„Hívő keresztényként miért látok az életemben oly kevés gyümölcsöt?” A legtöbben közülünk bizonyára feltették már maguknak ezt a kérdést.

    Ha van valami, ami a szolgálatom során már többször elbátortalanított, akkor ez a kutakodásom, hogy gyümölcsöt találjak. Önmagam tépelődő szemrevételezése fosztja meg a keresztény munkát leginkább az örömtől. Ez a bénító önelemzés csaknem megőrjített.

    Bővebben …

  • 2015. szeptember 8. – Kedd, Szűz Mária születése, Kisboldogasszony (Mt 1,18-23)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
    Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
    és az Emmánuel nevet adják neki,
    ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
    Mt 1,18-23

    Elmélkedés

    Jézus édesanyja, Szűz Mária születésének ünnepét tartjuk a mai napon, amely ünnepet a magyar hagyomány Kisboldogasszony napjának nevez. Az evangéliumok, amelyek a Megváltó születésével kezdődnek, nem számolnak be külön erről az eseményről, amely évekkel Jézus születése előtt történt. A mai napon a liturgikus év rendje szerint Jézus születésének hírüladásáról szól az evangélium. A részletből megtudjuk, hogy Mária a Szentlélek közreműködésével foganta méhében gyermekét. Isten őt, egy szüzet, egy egészen tiszta és bűnöktől mentes leányt választott ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen.

    Egy régi magyar mondás szerint az év folyamán Kisboldogasszony napjának hajnalán kel fel legszebben a nap. Elődeink szokása volt, hogy e napon a szabadban várták a napfelkeltét, mert egyes hagyományok szerint ekkor a felkelő napban meg lehet pillantani a bölcsőben fekvő Máriát. A régiek gondolkodása valószínűleg azért köti a naphoz, a világító égitesthez Mária személyét, mert ő hozta világra a világ világosságát, az igazság napját, Jézus Krisztust, akinek születésével új nap, új korszak köszöntött be az emberiség történelmében.

    Figyelmünket, tekintetünket irányítsuk ma Máriára, az Úr Jézus édesanyjára, hogy hitéből, alázatosságából, szeretetéből, tisztaságából és engedelmességéből erőt meríthessünk!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Atyánk, szent Istenünk, te Krisztus által meghívtál minket, hogy Szövetséged tagjai legyünk. Örömmel vesszük magunkra az engedelmesség igáját, és Irántad való szeretetből kötelezzük magunkat, hogy akaratodat keressük és követjük. Nem vagyunk már magunké, egyedül a tied. Ültess oda, ahova akarsz, használj fel munkára, vagy hagyj csak szenvedni, lehessek tevékeny vagy legyek elfelejtve. Magasztaljanak fel vagy alázzanak meg, adj mindent bőségesen, vagy maradjak üresen és teljesen kifosztva. Engedelmes leszek akaratod és parancsod szerint.

  • Isten meggyógyított rákos betegségből
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAmit ismerőseim kaptak tőlem

    Azzal kezdődött 2013 novemberében, hogy besárgultam és Cola színű lett a vizeletem, de görcseim nem voltak. Egy belgyógyász erősen javasolta az orvosi kivizsgálást mondván, hogy ez tumor, mégpedig hasnyálmirigy-tumor szokott lenni.

    Epehólyag gyulladást állapítottak meg, több alkalommal csöveket raktak a számon keresztül az epevezetékbe, aztán úgy tűnt, hogy minden rendben. Az orvosom nem hagyta annyiban, a 11. kísérletre igen goromba fajta tumorból sikerült szövettani mintát venni a hasnyálmirigy-fejből.

    Bővebben …

  • Isten meggyógyított rákos betegségből
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAmit ismerőseim kaptak tőlem

    Azzal kezdődött 2013 novemberében, hogy besárgultam és Cola színű lett a vizeletem, de görcseim nem voltak. Egy belgyógyász erősen javasolta az orvosi kivizsgálást mondván, hogy ez tumor, mégpedig hasnyálmirigy-tumor szokott lenni.

    Epehólyag gyulladást állapítottak meg, több alkalommal csöveket raktak a számon keresztül az epevezetékbe, aztán úgy tűnt, hogy minden rendben. Az orvosom nem hagyta annyiban, a 11. kísérletre igen goromba fajta tumorból sikerült szövettani mintát venni a hasnyálmirigy-fejből.

    Bővebben …