Battaplébánia

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjú és Jézus párbeszédének az apostolok is fültanúi voltak. Látták az ifjú lelkes igyekezetét és szomorú távozását. Jogosan érzik, hogy ők megtették azt, amire az ifjú nem volt képes. Ők elhagyták mindenüket, amikor Jézus meghívta őket, ők vállalkoztak követésére. Bennük nem csupán a pillanatnyi lelkesedés lángolt, hanem hosszabb ideje kitartottak Mesterük mellett. Jogosan merül fel bennük a kérdés, amelyet aztán Péter apostol fogalmaz meg: mi lesz a jutalmuk?

Jézus három dolgot ígér: „százannyit” mindenért, amit elhagytak, üldözéseket és örök életet. Vagyont, gazdagságot, evilági előnyöket vagy jólétet nem ígér. Az elsőként említett „százannyi” nem csupán jelképes, hiszen az Úr követésére vállalkozók családra, testvérre, barátra találnak a keresztény közösség tagjaiban bárhol a világon. Az üldözésekről bizonyára lemondanának, de ezt is készek vállalni. Az örök élet pedig a legnagyobb jutalom, amit az ember az életével, az élete odaadásával kiérdemelhet Istentől.

Közben ne feledkezzünk el a lényegről: a jutalom annak jár, aki Jézusnak és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli életét. Aki életében egyetlen alkalommal is megtapasztalta már, hogy Isten mennyire bőkezű a jutalmazásban, az ne féljen Jézusnak adni életét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nem látom életem értelmét. Nem tudom, mi a rendeltetésem. Nem is kutatom, meg akarok elégedni azzal, amit Te számomra rendelsz. Elég, ha tudom: sorsom a te kezedben van. És ha néha különös, csodálatos út is az, amelyen vezetsz, nem kételkedem, hogy Te engem oda vezetsz, ahol hasznosítani tudsz, ahol értékes vagyok Számodra.

J. B. Nouleau

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott,
mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Jézus és a gazdag ifjú találkozását, rövid beszélgetését olvashatjuk a mai evangéliumban. Az ifjú arról érdeklődik Jézusnál, akit elismerő, megtisztelő módon „jó Mesternek” nevez, hogy mit tegyen annak érdekében, hogy elnyerje az örök életet. Válaszában Jézus a törvények megtartását jelöli meg, majd pedig miután az ifjú ezek megtartásáról biztosítja, az Úr többet kér tőle: mondjon le vagyonáról és kövesse őt! Az ifjú azonban nem akar egy ilyen komoly döntést meghozni, ezért távozik.

Érdemes odafigyelnünk a történet kezdetére és végére, az ifjú érkezésére és távozására. Mennyire ellentétes, hogy aki „odasietett” Jézushoz, az néhány perc múlva „leverten távozott.” A történetben szereplő ifjú nem véletlenül találkozott Jézussal, hanem kifejezetten hozzá igyekezett, tőle várt választ. Odasietésében benne van a tettrekészség, a lelkesedés, a buzgóság. Élete nagy döntését akarja meghozni és ehhez kér tanácsot a Mestertől. Azzal a szándékkal térdel elé, hogy bármit is fog mondani, mindent kész megtenni. Ez a nagy lelkesedés aztán ellentétébe fordul, a válasz hallatán elszomorodik és leverten elkullog. A váratlan fordulat oka az lehet, hogy lelkesedésében inkább motiválta saját elképzeléseinek megvalósítása, mintsem Isten akaratának teljesítése.

Mi akadályoz engem abban, hogy teljes szívvel kövessem Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök, mindenható Úristen, akinek a mi üdvösségünkre való gondviselésből úgy tetszett, hogy a templomban irgalmasságodat bőségesen mutasd azokhoz, akik a hitnek és szeretetnek egyességében a te tiszteletedre és szolgálatodra egybegyűlnek: dicsérlek és imádlak Téged, üdvösségem Ura.

Pázmány Péter

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Pünkösdi Lélek

Egy édesanya mesélte, hogy egy alkalommal sok medencés, csúszdás fürdőben voltak a családdal. A nagyobbak azonnal a medencék valamelyikébe vetették magukat, de a legkisebbik gyermeket, aki mindössze három éves múlt, s aki először volt életében ilyen helyen, alig tudta rábeszélni arra, hogy a pancsoló vizébe bemenjen. A kicsi sosem látott még ekkora vizet, érthető volt félelme. Aztán amikor látta, hogy a hozzá hasonló korúaknak semmi baja sincs a víztől, nagy nehezen bemerészkedett, persze édesanyja felügyelete mellett. Hamar megbarátkozott a vízzel, önfeledten játszott, élvezte, hogy pancsolhat kedvére. Olyannyira jól érezte magát, hogy egyszerűen nem akart kijönni a vízből, amikor egy idő után anyukája erre kérte. Ami korábban fenyegető és félelmetes volt számára ismeretlensége miatt, az gyorsan vonzóvá, kedvessé vált, olyan dologgá, amitől nem akart megválni.

E vizes példa talán segít megvilágítani a mai „tüzes” nap tartalmát. Kezdetben talán félünk a Szentlélek érintésétől, a Szentlélek tüzétől, nem akarjuk megégetni magunkat vele, de amikor engedjük, hogy eltöltsön, élővé tegyen és lelkesítsen minket, akkor semmiképpen sem akarnánk megválni tőle, s azt szeretnénk, hogy mindig bennünk lobogjon lángja. Olyan ez, mint amikor Mózes félelemmel közelített az égő csipkebokorhoz, de aztán megtapasztalta, hogy jó Isten közelében lenni. Vagy amikor Elizeus félelemmel szemlélte a tüzes szekeret, amelyen Isten az égbe ragadta Illés prófétát. Aztán amikor Elizeus magához ragadta mestere leeső köpenyét és kettévált előtte a Jordán folyó vize, megtapasztalta azt a különleges erőt és prófétai hatalmat, amit megörökölt Illéstől és amivel Isten ruházta fel őt, akkor nem akart már megválni küldetésétől, amire korábban oly nehezen vállalkozott. Szent Pál apostol életében is hasonlót látunk. A vallás ellenségeit látta az új hit terjesztőiben, a keresztényekben, ezért kegyetlen üldözésükbe kezdett, de amikor találkozott Krisztussal és megvilágosította őt a Szentlélek, akkor felismerte új hivatását.

A Szentlélekkel kapcsolatban valójában nincs okunk félelemre. A pünkösdi eseményt a legrészletesebben Szent Lukács írja le az Apostolok Cselekedeteiben. Ezek szerint a feltámadás utáni ötvenedik napon az apostolok együtt voltak, amikor az égből ismeretlen zúgás támadt, majd pedig lángnyelvek tűntek fel és mindegyikükre leereszkedtek. E jel kíséretében töltötte el őket a Szentlélek. Különféle nyelveken kezdtek beszélni a Jeruzsálembe érkező zarándokoknak Isten csodás tetteiről (vö. ApCsel 2,1-11). A zúgás, a szélvihar, a tüzes lángok nem ijesztették meg őket. A húsvéti jelenések s a feltámadt Krisztus megjelenései alkalmával az evangélisták nem hallgatják el az apostolok félelmét. Félnek a zsidóktól, akik keresztre feszítették Mesterüket, és félnek még akkor is, amikor megjelenik nekik Jézus, mert azt hiszik, hogy szellem. Pünkösdkor viszont nyoma sincs bennük semmilyen félelemnek. Eltölti őket a Szentlélek ereje, s ezzel az erővel állnak a nép elé, hogy a keresztre feszített Krisztus feltámadását hirdessék.

A pünkösdi Lélek engem is erővel akar betölteni, hogy Krisztus tanúja és a feltámadás hirdetője legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban! Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!