Battaplébánia

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Jn 6,22-29

Elmélkedés

Ezen a héten Jézusnak az élő kenyérről szóló beszédét olvassuk az evangéliumban. A beszéd jelentőségének és tartalmának megértéséhez érdemes az események sorát időrendben röviden felidéznünk. A csodálatos kenyérszaporítással kezdődik minden. A több ezres éhező népet mindössze néhány kenyérből és halból Jézus jóllakatja, mert a kevés eledel az Úr imájának és áldásának köszönhetően csodás módon megsokszorozódik. Ezt követően történik Jézus vízen járása, amely újabb bizonyítéka annak, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik.

Az események folytatását a mai evangéliumi részlet írja le. Az emberek csak az apostolokat látták elhajózni Kafarnaum felé, ezért keresni kezdik Jézust, aki kenyeret adott a népnek. Mivel nem találják, ők is elindulnak és átevezve a Genezáreti-tavon, megérkeznek Kafarnaumba. Csodálkozva érdeklődnek afelől, hogy miként került Jézus ide, mert ők nem voltak részesei annak az éjszakai élménynek, amit az apostolok láttak, hogy tudniillik Mesterük a víz tetején feléjük jött.

Válaszában Jézus nem tesz említést az éjszaka történtekről, hanem felvezeti az örök élet kenyeréről szóló beszédét. Elmondja, hogy a nép a kenyérszaporítás csodája miatt keresi, s arra bíztatja őket, hogy a földi táplálék helyett a mennyei Atya által adott táplálék után vágyakozzanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te saját hasonlatosságodra teremtettél engem; s mégis hogy megcsúfolom sokszor a te képedet! Csak azt kérhetem minden eltévelyedésem után: állíts meg, hogy magamba tudjak szállni, s szólíts nevemen! Amen.

P. Gerhardt

Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében.

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

Tanú vagyok
Egy-egy súlyos közlekedési balesetet vagy bűncselekményt követően gyakran előfordul, hogy a rendőrség szemtanúkat keres. Mivel nem áll elegendő információ rendelkezésre, ezért a nyomozó hatóságok a televízióban és az újságokban közzéteszik, hogy olyan személyek jelentkezését várják, akik látták az esetet, annak szemtanúi voltak. Ha szerencséjük van, jelentkeznek azok, akik esetleg arra jártak és észrevettek valamit, más esetekben hiába a hírverés, nem jelentkeznek olyanok, akik tanúskodni tudnának.

Természetesen nem Jézus életét és feltámadását akarom balesethez vagy bűnesethez hasonlítani, hanem a tanúk miatt említem a példát. A mai evangéliumban a feltámadt Jézus Krisztusnak egy megjelenéséről olvasunk. Lukács evangélista nem nevezi meg pontosan, hogy kik voltak jelen ebben az esetben, de könnyen kitalálhatjuk, hogy a tizenegy apostolról van szó, illetve rajtuk kívül még további személyekről, akik Jézus tanítványai voltak. Ez utóbbiak jelenlétét egyértelműen igazolja a leírás bevezető mondata, miszerint az Emmauszból visszatért két tanítvány beszámol arról, hogy hazafelé csatlakozott hozzájuk valaki, akit ugyan útközben nem ismertek fel, csak lelkesen hallgatták szavait, de amikor betért hozzájuk és megtörte számukra a kenyeret, akkor megvilágosodott előttük, hogy az Úr Jézus az. Az Úr megjelenését tehát az ő beszámolójuk, pontosabban tanúskodásuk előzi meg.

Ezt követően jelenik meg a halálból feltámadt Krisztus. Élőként mutatkozik előttük, beszél hozzájuk, megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebeit, eszik a szemük láttára. Mindezek segítségével meggyőződhetnek arról, hogy nem szellemet vagy kísértetet látnak, hanem valóban Jézus Krisztus áll előttük feltámadt, megdicsőült testében. Jézus ezzel fejezi be szavait: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,46-48).

Elmélkedésünkben az utolsó mondatra térjünk ki. Jézus kijelenti, hogy a jelenlévő apostolok és tanítványok az események tanúi, az ő életének tanúi, az ő szenvedésének és halálának tanúi, az ő feltámadásának tanúi. Jézus részéről nem kérés vagy felszólítás hangzik el, hogy legyenek tanúk, hanem kijelentést tesz. Ő nem tanúkat keres, hanem kijelenti, hogy az ott lévők a tanúk, s ezzel kijelöli jövőbeli feladatukat. Itt semmi helye nincs az ellenkezésnek, nem is tiltakozik senki, hanem azonnal megértik, hogy valóban ők a tanúk.

A feltámadt Krisztus tanúja és a feltámadás tanúja az lehet, aki teljes meggyőződéssel kész megvallani, hogy a keresztre feszített Jézus újra él, mert feltámadt a halálból. Tanú az lehet, akit még a halálos fenyegetés sem tántorít el attól, hogy kitartson az igazság és az igazság hirdetése mellett. Tanú az lehet, aki legyőzi félelmeit és bátran indul, hogy tanúságot tegyen. Tanú az lehet, akit a Szentlélek megerősít a tanúságtételben.

Zárhatnánk mai elmélkedésünket azzal, hogy az Úr minket is arra kér, hogy legyünk a feltámadás tanúi. Esetleg mondhatnánk, hogy felszólít arra, hogy legyünk a tanúi. Ezzel azonban kissé eltávolodnánk az evangélium igazságától. Jézus engem sem kér vagy felszólít, hanem kijelenti, hogy én is tanú vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te több alkalommal megjelentél apostolaidnak s élőként, feltámadt testedben mutatkoztál meg előttük. Az ő hitüknek a veled való személyes találkozás volt az alapja. Apostolaid azzal váltak a feltámadás tanúivá és bátor hirdetőivé, hogy személyesen találkozhattak veled, a Feltámadottal. Segíts megértenünk halálod és dicsőséges feltámadásod titkát, hogy mi is tanúid lehessünk! Kereszthalálod magában hordozta bűneinket, feltámadásod pedig magában hordozta a bűntől való megszabadulásunkat. Adj bocsánatot bűneikre!

Farkas István piarista atya írásának második része

Ha a felsorolt 17 szempontot átgondoljuk, be kell látnunk, hogy az Egyház szigorúnak tűnő erkölcsi rendszerével nem eltiltani akar valamitől, hanem egy teljesebb élet, teljesebb boldogság felé szeretne elvezetni bennünket.

A Gellért-hegyi Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom és Kolostor lakói pálos szerzetesek.
A rendre a remeteség hármas jellege nyomja rá bélyegét: az imádság, a magány és a vezeklés szeretete. A Kivonulók sorozat újabb epizódja.

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vizenjárása Máté, Márk és János evangéliumában egyaránt megtalálható, ma az utóbbi változatot olvassuk. Az elbeszélések célja kissé különbözik. Máté Jézus és az Egyház kapcsolatára teszi a hangsúlyt (vö. Mt 14,22-33), Márk pedig Jézus természetfeletti hatalmát és küldetését igazoló csodát lát benne (vö. Mk 6,45-52).

János evangélistát az a szándék vezeti, hogy összekösse a történettel a kenyérszaporítás csodáját Jézusnak az élő kenyérről mondott beszédével. Bemutatja, hogy aki képes sok ezer embert jóllakatni néhány kenyérrel, és aki képes a víz tetején járni, annak érdemes elhinni azt, hogy a kenyérben önmagát adja. Akinek ugyanis hatalma van ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyereket, és akit nem kötnek ennek a világnak természeti törvényei, azaz nagyobb az ereje, mint a természetnek, az képes arra a csodára is, hogy saját testét adja az embereknek a kenyérben.

Az evangélista e szándékát jelzi a haladási irány: az apostolok a bárkával a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé indulnak, és „éppen ott érnek partot, ahová tartottak” (Jn 6,21), illetve ahol Jézus elmondja beszédét az élet kenyeréről.

Ha engedem, hogy Jézus nekem is csodát mutasson és felismerem, amikor feltárja előttem istenségét, akkor hinni fogom azt, hogy önmagát nyújtja nekem lelki táplálékként az Oltáriszentségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, tedd, hogy átadhassam magam Neked. Adj hozzá bátorságot. Erősítsd meg gyenge akaratomat, mely Utánad eped. Kinyújtom két karom Feléd, fogadj el engem. Nincs erőm, hogy bele dobj am magam karjaidba, ezért Te vonj magadhoz engem! Amen.

F. Fénélon

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

Jézus vizenjárása Máté, Márk és János evangéliumában egyaránt megtalálható, ma az utóbbi változatot olvassuk. Az elbeszélések célja kissé különbözik. Máté Jézus és az Egyház kapcsolatára teszi a hangsúlyt (vö. Mt 14,22-33), Márk pedig Jézus természetfeletti hatalmát és küldetését igazoló csodát lát benne (vö. Mk 6,45-52).

János evangélistát az a szándék vezeti, hogy összekösse a történettel a kenyérszaporítás csodáját Jézusnak az élő kenyérről mondott beszédével. Bemutatja, hogy aki képes sok ezer embert jóllakatni néhány kenyérrel, és aki képes a víz tetején járni, annak érdemes elhinni azt, hogy a kenyérben önmagát adja. Akinek ugyanis hatalma van ahhoz, hogy megszaporítsa a kenyereket, és akit nem kötnek ennek a világnak természeti törvényei, azaz nagyobb az ereje, mint a természetnek, az képes arra a csodára is, hogy saját testét adja az embereknek a kenyérben.

Az evangélista e szándékát jelzi a haladási irány: az apostolok a bárkával a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé indulnak, és „éppen ott érnek partot, ahová tartottak” (Jn 6,21), illetve ahol Jézus elmondja beszédét az élet kenyeréről.

Ha engedem, hogy Jézus nekem is csodát mutasson és felismerem, amikor feltárja előttem istenségét, akkor hinni fogom azt, hogy önmagát nyújtja nekem lelki táplálékként az Oltáriszentségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, tedd, hogy átadhassam magam Neked. Adj hozzá bátorságot. Erősítsd meg gyenge akaratomat, mely Utánad eped. Kinyújtom két karom Feléd, fogadj el engem. Nincs erőm, hogy bele dobj am magam karjaidba, ezért Te vonj magadhoz engem! Amen.

F. Fénélon

Gabriele Amorth atya két évtizede szolgál a római egyházmegye exorcistájaként.

A nagyváradi Ihtys Kiadó gondozásában jelent meg könyve a fenti címmel. Hálás köszönet a Kiadónak az engedélyért, hogy idézhetünk néhány imát ebből a könyvből. (A szerk.)

„Szerencsére nem minden okkult, ami a természetesre épít. Az aromaterápiának semmi köze a füstölőkhöz, sokkal inkább a gyógynövényekhez.

A terápia szó enyhe túlzás, inkább komfortérzet javításról beszélnék. Az aromaterápia lényege, hogy különböző növényekből (nem csak gyógynövényekből) abszolút mágiamentes eljárással (sajtolással vagy hőkezeléssel) kivonják az illóolajat.