Battaplébánia

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás eseménye azt tükrözi, hogy miként találkozik az emberi természetes vágyakozás azzal, amit Isten természetfeletti módon ad az embernek, bár az emberi természetes gondolkozás nagyban különbözik Isten természetfeletti megoldásától. Isten éppen a természetes vágyainkat használja fel arra, hogy természetfelettiek utáni vágyat ébresszen bennünk, bár ez nem mindig sikerül emberi földhöz ragadtságunk miatt.

A történet azzal indul, hogy az emberek éhesek és nyilvánvalóan enni szeretnének. Ez egy természetes vágyakozás, az életösztön része, testünknek szüksége van a táplálékra. Az ember egy ilyen helyzetben természetes módon gondolkozik, amikor megoldást keres. Ezt jelzi Fülöp apostol javaslata, aki arra gondol, hogy kenyeret kellene venni a sok ember számára, hogy enni tudjanak.

Jézust viszont nem kötik az evilági keretek, képes túllépni a természetes világ határain, képes csodát, azaz természetfeletti dolgot tenni. A kenyérszaporítás ennek bizonyítéka. Olyan módon ad kenyeret az embereknek, ahogyan ők el sem tudták volna képzelni. Ez Isten megoldása az emberi problémára.

A kenyérszaporítás csodája ugyanakkor előremutat az Oltáriszentségre, amelyben Krisztus a saját testét adja nekünk. Lelki éhségünket, Isten utáni vágyunkat azzal csillapíthatjuk, ha a szentáldozásban magunkhoz vesszük az Úr szent testét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Te mondtad: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Ne engedd, hogy a megváltás meddő maradjon bennem és embertársaimban. Ne engedd, hogy valaha is elszakadjak az igazi szőlőtőtől. Hadd éljek szent életközösségedben, s hadd járja át kegyelmed ereje minden tettemet! Amen.

F. Lelotte

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Jn 3,31-36

Elmélkedés

A mai evangéliumi szövegünk gondolatilag kapcsolódik az előző napok üzenetéhez. Valójában nem a Nikodémussal való beszélgetés folytatása, hanem Keresztelő János tanúságtételét követi Szent János evangéliumában. A részletben Jézus saját küldetéséről és az embereknek hozzá való viszonyáról beszél. Kijelenti önmagáról, hogy a mennyből jött, a mennyei Atyáról, valamint az ő szeretetéről tesz tanúságot az emberek előtt. Az Atya küldötteként a Szentlélek erejével tanít, valamint megemlíti az isteni személyek közötti szeretet-egységet. Az emberek különféleképpen fogadják a Fiút, s ennek megfelelően más-más sorsra számíthatnak. Akik hisznek benne, az örök életre jutnak, akik viszont nem hisznek, Isten büntetésére számíthatnak.

Érdekes a szövegben a következő rész: az Atya „mindent az ő (a Fiú) kezébe helyezett” (Jn 3,35). Ez azt jelenti, hogy a Fiú minden hatalmat megkapott az Atyától. Minden hatalmat, tudást, erőt és képességet megkapott ahhoz, hogy az embereknek hirdesse az örök életre vezető igazságot és elvezesse őket az üdvösségre. Mit ad nekünk Jézus? Nem földi jólétet vagy gazdagságot, hanem ennél lényegesen többet: önmagát adja nekünk, hogy az örök életre juthassunk. Érdemes hinnünk benne és a nehéz élethelyzetekben is kitartanunk mellette, mert mindhalálig hűséges ígéretéhez és szeretetéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szeretni akarom felebarátomat, Istenem, mennyei Atyám. hiszen Te is szereted őt. Fivéreket és nővéreket adtál nekem, és azt akarod. hogy úgy szeressem őket, mint Te. Amen.

Szalézi Szent Ferenc

Ez a cikk 15 éve készült, de nem sokat vesztett aktualitásából. A szerk.

Rainero Cantalamessa kapucinus atya, volt teológiaprofesszor, a pápa prédikátora. Ez azt jelenti, hogy ő az, aki a pápának és munkatársainak lelki előadásokat tart az adventi és a nagyböjti időben. Világszerte ismert úgy is, mint a karizmatikus megújulás szóvivője. A nürnbergi „Jézus 2000” konferencián nagy figyelmet keltő beszédet tartott.

„Most, hogy hazaérkeztem Kárpátaljáról, jó sok levél fogadott, amiből három részlet összekapcsolódott bennem. Mindkettőt G. atya írta.
1. „Kétféle eszköz lehet Isten kezében: természetes és természetfölötti. A természetesnek természettudományos alapjai vannak, a természetfölöttinek kinyilatkoztatásbeli alapjai.”

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés

Bár János evangélista írásában közvetlenül a Nikodémussal folytatott éjszakai beszélgetés után következik a mai evangéliumi szakasz, mégsem tűnik úgy, hogy Jézus kifejezetten neki beszélne. Megszűnik ugyanis a párbeszédes jelleg, s Jézus inkább egy beszédet mond, amely gondolatilag ugyan kapcsolódik a Nikodémussal való beszélgetés témájához, mégis inkább annak részletesebb kifejtése, magyarázata. A szövegben arról van szó, hogy Isten az emberek iránti szeretetből elküldi Fiát a világba. A Fiúban való hit az emberek számára az örök életet jelenti. Akik hisznek a Fiúban, azaz Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, azok a világosságra jutnak. Akik viszont gonosz módon elutasítják és nem hisznek benne, a sötétségre jutnak. A világosság és a sötétség ebben az esetben az üdvösséget és a kárhozatot jelenti.

Az evangélista a kereszt és a megváltás titkára irányítja figyelmünket az Úr szavaival: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az üdvtörténet kiindulópontja az Atya végtelen szeretete. A bűnnel az ember elfordul Istentől, magára vonja haragját, s az igazságosság elve szerint büntetésre számíthat. Isten azonban mégsem büntetni akar, hanem szeretetből megkönyörül az emberen, megbocsát a bűnös embernek. Az isteni irgalmasság ezen bőséges kiáradása annak köszönhető, hogy a Fiú a végsőkig engedelmeskedett az Atyának, feláldozta életét üdvösségünkért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Te életemnek túlvilági célt szántál. Mégis hatalmas bennem az ösztön, hogy a földi életben maradjak és arról önként le ne mondjak. Bár sejtem az én jelen életem és a
nekem szánt túlvilági élet közti összefüggést, nehezen győzöm le a belém oltott ösztönöket. Húsvét szent ünnepe adja számomra is a győzelmet! Amen.

P. Eller

„Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét.” (‘Kor 11,27)

A hal a kereszténység egyik szimbóluma. A hagyományos elrendezés szerint egy kereszt és kelet felé irányul. A „Jézus hal” kövesse ezt a példát? Melyik irányba nézzen a keresztény hal feje?

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés

A Nikodémussal folytatott párbeszéd második részét olvassuk a mai evangéliumban, amelyben a lelki újjászületés módjáról érdeklődik Jézus beszélgetőtársa. Ekkor Jézus egy megdöbbentő kijelentést, illetve kérdést tesz fel Nikodémusnak: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket?” (Jn 3,10). Nem megsérteni akarja őt, hiszen elismeri tanítói tehetségét, hanem szembesíteni önmagával. Az önmagunkkal való kritikus és őszinte szembenézés nélkül nincs lelki újjászületés. Ennek során be kell látnunk, hogy a széleskörű vallási ismeretek még nem jelentenek igaz hitet és nem feltétlenül ösztönöznek jócselekedetekre. A vallási kérdésekben való jártasság vagy a hitigazságok ismerete nem elegendő. Nikodémus számára sem volt elég és számomra sem elegendő.

Nekem is szükségem van az újjászületésre, a kegyelemben való megújulásra, a Szentlélekben való újjászületésre. Isten újra és újra lehetőséget ad erre, mégpedig a bűnbocsánat szentsége által. A keresztség és a bérmálás szintén a lelki újjászületés szentségei, de ezekben csak egyetlen alkalommal részesedhetünk. A bűnbocsánat kapuja viszont ismételten nyitva áll előttünk, amely által szembenézhetünk múltunkkal, bűneinkkel és találkozhatunk az irgalmas Istennel, aki a lelki megújulás ajándékozója. Elfogadom-e Isten kegyelmét, amely által újjászülethetek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, miután leszálltál az alvilágra is, fölmentél az égbe. Úgy betöltötted az egész Világmindenséget. minden irányban, hogy ezentúl – boldogságunkra – lehetetlen már kilépnünk Belőled. Amen.

Teilhard De Chardin

„Ezért Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!’” (Jn 11,14-15)

Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek folydogáltak rajta.