A következő interjú, amelyet Athanasius Schneider, a kazahsztáni Asztana Legszentebb Szűz Máriáról nevezett érsekségének segédpüspöke Dr. Isabella Parowicznak adott, a lengyel Polonia Christiana c. folyóirat 2014. novemberi számában jelent meg.
A videón a Pálos Rend pálosszentkúti kolostort, a Mária-múzeumot és a kolostor hétköznapjait, mutatják be. Készítette Rédley Tamás és Kis Tamás.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14
Elmélkedés
Péter apostol, aki egyszer már otthagyta a halászatot Jézus hívására, most újra halászni indul. A jelenet Jézus halála és feltámadása után játszódik, még az Úr mennybemenetele előtt. Péter úgy érzi, hogy a három évig tartó tanítványi élet a Mester halálával véget ért, és az a legjobb, ha visszatér eredeti foglalkozásához, a halászathoz. Apostoltársai szintén ezt gondolják vagy legalábbis viselkedésükben követik Pétert. Halászni indulnak, de munkájuk teljesen eredménytelen. Talán elfelejtették a három év alatt foglalkozásukat? Talán elfelejtették a mesterfogásokat?
Péter és a többiek számára a halászat most létkérdés. Dolgozni akarnak, hogy megéljenek, eltartsák a családjukat. A sikertelen halászat után egy gondolat járhatott a fejükben: mit fogunk most enni? Bármennyire is egyszerűnek tűnik ez a kérdés, de biztosan ez foglalkoztatta őket, amikor az üres hálót megpillantották és elindultak a part felé. Nem gondoltak ők ebben a pillanatban arra, hogy mi mindent éltek át Jézus mellett az elmúlt három év során, nem járt az eszük a jeruzsálemi eseményeken, hanem az a gond nyomasztotta őket, hogy mit fognak most enni. Mert a háló üres. Egyetlen hal sincs benne.
Jézus fejében is ez a gondolat járt. Mit fognak most enni az apostolok? Ezért várja őket frissen sült hallal és kenyérrel a parton. És ezért gondoskodik csodával a halfogásról.
Ha éhes vagy, vagy ha éppen azon gondolkozol, hogy mitévő legyél, nézz fel, mert hátha valaki vár a parton! Ő majd megmondja, mit kell tenned.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, Te Krisztus áldozatával folytonosan megtisztítod és megszenteled egyházadat. Add, hogy a te néped a Fővel, Krisztussal együtt önmagát is fölajánlja Neked és tisztult akarattal tetszésedhez igazodjék. Amen.
A hit és a tisztaság elleni kísértések az ellenség portékái – de ne féljetek tőlük, vessétek meg azokat. Ha jajong és lármázik az ördög, ez annak a jele, hogy még nem uralkodik akaratotokon.
Ne zavarjon meg a találkozás ezzel a lázadó angyallal; akaratod mindig mondjon ellent sugalmazásainak, és nyugodtan élsz majd.
Ez nem bűn, hanem Isten tetszése szerint való, és lelked épülésére szolgál.
Forrás: Pio atya breviáriuma – AndroKat
Megkértek, hogy írjak Isten szelídségéről. Azt is megkérdezték, erről miért nem szoktam írni, és miért Isten erejét, és igazságosságát hangsúlyozom?
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48
Elmélkedés
Az emmauszi tanítványok története után ma újabb megjelenésről olvasunk az evangéliumban. A feltámadt Krisztus megmutatja magát az apostoloknak. Az elbeszélés első lényeges eleme, hogy Jézus testi valóságában mutatkozik meg, beszél az apostolokhoz és a szemük láttára eszik. Ugyanakkor ebből a szempontból a legfontosabb jelek a sebhelyek, amelyeket megmutat nekik. A sebek, amelyeket bántalmazása, kereszthordozása és kereszthalála során szerzett bizonyítékul szolgálnak a jelenlévők számára, hogy valóban az Úr áll előttük testi valóságában, és nem egy szellemet vagy kísértetet látnak. Félelmük, rémületük érthető, mert erre a fordulatra, tudniillik a feltámadásra nem számítottak.
Lukács leírásának másik fontos eleme az, hogy az ószövetségi prófétai jövendölések teljesedtek be Jézus sorsában, szenvedésében és halálában. Jézus kifejti számukra e jövendölések értelmét, amelyek egyértelműen igazolják, hogy az események nem véletlenszerűen történtek, nem csupán az emberi gonoszság irányította azokat, hanem minden Isten terve szerint történt, aki ilyen módon látta jónak megvalósítani a megváltást.
A harmadik lényeges eleme a leírásnak a Krisztustól kapott küldetés: mindazok, akik találkoztak a Feltámadottal, azt a küldetést kapják, hogy legyenek a feltámadás tanúi és hirdetői. Én is ezt a küldetést kapom.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, Te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékezetét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Amen.
Miért fizetnél azért, hogy megöld magad?
„Azért tesszük, hogy egyenes derekú, emelt fejű nemzedék nőjön föl” – foglalja össze közösségszervező munkájának értelmét Zöldy Pál, a Keszthelyi Farkas Edit Szakiskola hittantanára. Cigány és nem cigány gyerekek együtt, megható pillanatok között.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35
Elmélkedés
Gondolatban évről évre végigjárjuk az emmauszi utat. A két tanítvánnyal együtt elindulunk Jeruzsálemből Emmausz felé. Csalódottság, keserűség, tehetetlenség, értetlenség van szívünkben. Nagy reményeket fűztünk Jézushoz, de minden remény szertefoszlott. A kudarcot nem az emberi képességeink gyengesége vagy a körülmények hirtelen megváltozása okozta, hanem a halál. Erőnket tudtuk volna növelni, megtaláltuk volna az új irányt, de a halálon nem tudunk változtatni. Az eseményeket már nem mi befolyásoljuk, hanem az embernél nagyobb erő irányít mindent.
Lélekben újra és újra átéljük az emmauszi utat. A lelki sötétség, a magány, a csüggedés, a reménytelenség útját. Azt hisszük, hogy Isten nincs velünk, elhagyott minket, s csak az ajtóban, a nagy megérkezés pillanatában döbbenünk rá, hogy mindvégig velünk volt. És akkor majd visszaemlékezünk életünk útjaira és tévútjaira, a fontosnak vélt állomásokra és a kitérőkre, a felesleges keresésekre és a szükséges útbaigazító tanácsokra. Megvilágosodott értelemmel látjuk, hogy mikor ismertük fel őt és mikor nem. Látjuk, hogy mikor utasítottuk ki életünkből és mikor mondtuk neki: „Maradj velünk, Urunk!” Lélekben újra átéljük az emmauszi utat, a hit útját, az Istenhez vezető utat. És akkor majd Isten szól hozzám: „Maradj velem, gyermekem, mert lenyugodott már a nap!”
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, szenteltessék meg a te neved! Nemcsak szavakkal kell imádnunk Téged, hanem méltókká kell lennünk Hozzád, közelebb kell jutnunk Hozzád erősebb szeretettel. Mert Te nem vagy immár a bosszúálló, a csaták ura, hanem az Atya, aki a béke ölén a boldogságra tanít. Amen.
G. Papini
Honlapunkon számos írást adtunk közre az Athos hegyi kolostorhoz tartozó, ortodox vallású atyáról, akinek végtelen egyszerűsége, életbölcsessége sokak lelkében ébresztette föl a hitet és a reményt. Rendkívüliségét szentté avatása is mutatja, melyre a közelmúltban került sor.
Hosszabb ideje nem volt elérhető a rend honlapja, amit bizonyára többen észleltek az elmúlt hónapok során. A várakozás meghozta gyümölcsét, frissített tartalom, alkalmazkodó megjelenés, a pálos lelkületnek megfelelő letisztult stílus jellemzi az új honlapot.
