Most olvasom a Napló utolsó oldalán, hogy az újság megemlékezést szervez a párizsi terrorcselekmények áldozataiért. A beharangozó cikk címe: Én is Charlie vagyok.Szeretném leszögezni, hogy a megemlékezéssel egyetértek, a brutális terrorcselekményeket én is mélyen elítélem, mai szentmisémet az áldozatokért és azok hozzátartozóiért ajánlom fel.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-48
Elmélkedés
Jézus tanítani kezd, majd pedig meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. A tanítást és a gyógyítást az köti össze, hogy mindkettőben megnyilvánul Jézus szavának ereje. Olyan hatalommal, erővel beszél, amivel az emberek még nem találkoztak. A korabeli szokásnak megfelelően a tanítás feladata az írástudóké volt, akik jártasak voltak a vallási szövegekben. Ők ismerték a mózesi törvényeket és tanították az embereket azok megtartásának módjára. Jézust hallgatva azonnal feltűnik mindenkinek, hogy nem csak beszél, nem megtanult szöveget ismételget, nem jól ismert tanításokat sulykol, hanem egészen újszerűen tárja fel a törvények értelmét. Ez az élmény csodálkozást vált ki a hallgatóságból.
Csodálkozásukat csak fokozza, hogy Jézus szavainak megvalósító ereje van. Amit kimond, az megtörténik. Ha azt parancsolja az embert fogva tartó tisztátalan léleknek, hogy távozzon az emberből, akkor az engedelmeskedik neki. Olyan ez, mint a teremtő, isteni szó. A teremtéskor mindaz megvalósul, amit Isten kimond. Jézus esetében is pontosan ez történik, s ennek köszönhetően az emberek ámulatba esnek szavának erejétől. A csodák tehát Jézus szavának erejét igazolják, azt bizonyítják.
Felfedezem-e Jézus szavának különleges erejét? Minek tulajdonítom ezt? Milyen hatással van rám az Úr szava?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.
Valaha Írországból indult az a misszió, amelynek következtében Európa keresztény lett. A mostani hírek másról szólnak.
Egy „katolikus” pap (mert hát a szentségi jel letörölhetetlen) szentmisén kampányolt az azonos neműek házassága mellett a népszavazáson. A tetejében azt is közölte híveivel, hogy maga is homoszexuális. A hívek (állítólag) felállva tapsoltak. Úgy tudom, még nem függesztette fel az érsek.
.jpg)
Ó, most értem, hogy a tökéletes szeretet a mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak.
Főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva.
Forrás: Kis Szent Teréz breviáriuma – AndroKat
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20
Elmélkedés
Jézus megkeresztelkedésének ünnepe után az évközi időszak evangéliumai Jézus fellépésének kezdetével indulnak, majd pedig sorra bemutatják a mi Urunk tevékenységét a nép körében. Keresztelő János küldetése tehát lezárult azzal, hogy börtönbe vetették, s most kezdődik Jézus küldetése. Márk evangélista mintegy összefoglalóan jegyzi le Jézus első szavait, amelyek valójában összefoglalják egész küldetését: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). E kijelentés mellé érdemes odatennünk, amit Jézus a mennybemenetelekor mond, azaz utolsó szavait, amelyekkel az evangélium lezárul: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15).
Jézus szavai minden kor emberéhez szólnak, hozzánk is, s ez egyaránt vonatkozik a megtérésre, a hitre és az örömhír hirdetésére. A Szentírást azzal a szándékkal olvassuk napról napra, hogy Jézus első parancsától az utolsóig bejárjunk egy utat, mely a hit elfogadásával kezdődik és a megismert hit, mint igazság hirdetéséig jut el. A megtérés, mégpedig a szívbéli, őszinte megtérés azért szükséges, mert senki nem hirdetheti azt, amiben maga nem hisz.
Ha eljutottam a személyes hitre, hitelesen tudok tanúságot tenni arról, hogy másokat is elindítsak a hit útján Jézus felé.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, add meg nekem, hogy önmagam mindenki szolgájának tartsam. Amikor csak tehetem, engedelmességben szolgálok, az utolsó helyet választva. Szolgálok azáltal, hogy nem engedem magam kiszolgálni, hanem szolgálok másokat, bármit kell is tennem, bármi feladatot ellátnom.
Minderre te magad mutattál példát, aki Isten, Mester és Úr voltod ellenére úgy voltál az apostolok között, mint aki szolgál. Add, hogy a te példád szerint és veled együtt én is lelkemet adjam sokak megváltásáért.
Boldog Charles de Foucauld
A poszt a hortus carmeli blogon található.
A bántalmazó férfiak csak a legritkább esetben szoktak megváltozni. Ugyanis nem akarnak. Csakhogy. Nagyon sokan közülük nem akarnak bántalmazni. És mégis bántalmaznak. Ez most akkor egy fátum, ami elől nem lehet megmenekülni?
Minél inkább azonosítja magát egy férfi ezzel a kicsi megvert gyerekkel, a nőkkel való kapcsolatban annál vonzóbb a számára egy olyan viszony, ami arra hasonlít, amilyenben egy egészen kicsi gyerek van az anyjával1. Az anyának nincsenek elvárásai, mindig pozitív a babával szemben, mindig becézi, dédelgeti, rajong érte, dicséri. Az anya mindig kitalálja a baba szükségleteit és mindig kielégíti azokat. A mama aktív, a mama ad, felelősséget vállal, figyel a baba szükségleteire. A baba passzív, a baba kap, nem kell felelősséget vállalnia és nem kell figyelnie a mama szükségleteire.
Azok, akikkel az a tragédia történt, hogy feleségül vettek egy ilyen nőt, nem lesznek bántalmazók. Függők lesznek. Hiszen miközben olyan egocentrikusan működnek, mint egy egészen kicsi gyerek, egy nőtől azt az érzést kapják, hogy nagyok, elevenek és erősek. Ha kapják az érzést, akkor a mennyországban érzik magukat, ha nem, akkor a saját kicsiségük és megvertségük poklában.
Bántalmazók azok lesznek, akiknek – Istennek legyen hála – nem sikerült ezt az ideális nőt feleségnek megszerezniük. De ezt szeretnék. S mivel azonosítják magukat a sérült kisgyerekkel, és egy valódi kapcsolatban ez a gyerek tényleg nem kap elég kompenzációt, sőt olyanokat várnak el tőle, amiket kétségtenül nem lehet elvárni egy ilyen kicsi gyerektől, valóban egyre frusztráltabbak lesznek és ennek megfelelően jogosnak érzik, hogy egyre jobban megsértődjenek, bezárkózzanak, méltatlankodjanak, sőt akár tomboljanak.
Ráadásul ebben a helyzetben szükségszerűen megjelennek azok az agressziók, amelyeket ezek a férfiak eredetileg az anyjukkal szemben éreztek, de lenyomtak. Ez a helyzet ugyanis bizonyos pontokon nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor a kicsi fiú nem tudta megszerezni anyukája kedvességét, elismerését. Mivel az eredeti helyzetben valójában nem egy-egy kis figyelemről vagy egy-egy teljesítmény elismeréséről volt szó, hanem a gyerek teljes érzelmi elutasításáról, a harag és a frusztráltság ennek megfelelő szintű. Amikor felnőttként a feleségük valamivel elégedetlen, kritikus vagy nem tud valamire eléggé figyelni, az eredeti teljes elutasításnak megfelelő haragot és frusztráltságot élik újra át, és ennek megfelelően reagálnak.
Ez értelemszerűen beindít egy ördögi kört. Kis dolgokra a feleségük számára érthetetlenül agresszíven reagálnak, s nem értik a feleségüket, hogy miért kis dolog számukra az ő teljes elutasításuk, és ez megerősíti, hogy lám, tényleg el vannak teljesen utasítva. Ennek megfelelően egyre jobban meg vannak bántva, egyre dühösebbek, egyre jobban eltávolodnak a feleségüktől, egyre többet bántják. A feleségek különféle stratégiákkal próbálkoznak, de amíg ez az ördögi kör nem válik nyilvánvalóvá, nem lehet megtörni. Az állandó intenzív bántással szemben a feleségek szükségszerűen elkezdenek védekezni: bezárkóznak, megbetegednek, meghíznak, agresszívek lesznek, és természetesen lényegesen kevesebb melegséget és örömet tudnak nyújtani, mintha szeretnék őket. Ez a férjeiket még jobban eltávolítja, még többet bántják őket, amitől a feleségek még rosszabb állapotba jutnak, és így tovább és így tovább a bántalmazás újabb és újabb köreibe.
Ebből a forgatókönyvből egyértelműen látszik, hogy milyen pontokon kell mást választani, ahhoz, hogy az ember kiléphessen belőle.
Ez praktikusan aközötti választást jelent, hogy az ember azt tekinti-e a férfiasság és egyáltalán az élet csúcsának, ha megkapja azt az állandó csodálatot, elismerést és azt a szükségszerűen pornográf szexualitást, amivel a sérülése időlegesen kompenzálható vagy pedig a férfiasságot úgy határozza meg, hogy felelős tudok lenni és tudok adni.
Egyáltalán nem könnyű lemondani ezekről a kompenzációkról és az életünk középpontjába a felelősséget és az adást tenni, különösen úgy, hogy a kultúránk és a tömegmédia minden módon ezt az infantilizmust támogatja. A legtöbb bántalmazó férfi azért marad bántalmazó, mert erről nem akar lemondani. Mert úgy érzi, hogy a vágyait feltétlenül meg kell kapja és soha nem teszi fel azt a kérdést, hogy a vágyaim helyesek-e, jogosak-e.
Mindazonáltal az a terápiás tapasztalatom, hogy ezt meg lehet tenni. Az kell hozzá, hogy valamiért fontos legyen a kapcsolat. S ez a valami nem feltétlenül az kell legyen, hogy aktuálisan úgy érzem, hogy a feleségem számomra a nagy ő. Elég, ha el akarom kerülni azt az egzisztenciális összeomlást, amit a válás jelentene, vagy katolikusként nem akarok a szeretőm miatt folyamatosan halálos bűnben élni vagy nem akarok vasárnapi apuka lenni vagy még van bennem valami szeretet és bizalom iránta.
S abban a mértékben, ahogy egy férfi el tud a felelősség és az adás mellett köteleződni, megjavul – az akár már teljesen romokban lévő és elvadult – házassága is (meg úgy az egész élete is). És nem teoretikusan, hogy innentől majd piros pontokat gyűjt a mennyekben, hanem az életében a depresszió és a harag helyébe az elevenség és az öröm lép.
2. A kapcsolatot végleg bántalmazóvá tevő ördögi kört azt indítja be, hogy azokat a kisebb hibákat és szeretetlenségeket, amelyek szükségszerűen előfordulnak egy házasságban, a férj minden alkalommal az ő teljes elutasításának éli meg és így reagál rá. Ha az ember ezzel tisztában van, akkor minden alkalommal meg tudja keresni, hogy most ténylegesen mekkora rossz is érte őt. Ha ezt meg tudja egy pár beszélni, ki tudnak lépni az ördögi körből.
Ha egy férfi ezt a két lépést megtette, azaz a kompenzáció helyett felelősséget akar vállalni és adni akar, valamint minden alkalommal, amikor úgy érzi, hogy bántja a felesége, megpróbálja/megpróbálják megkeresni a dolog tényleges súlyát, akkor lényegesen reálisabb képe lesz a feleségéről, mint előtte. Ez alapján már nagyjából felelősen el tudja dönteni, hogy képes-e és akarja-e az életét vele folytatni vagy sem2. Ha igen, tovább lehet lépni a kapcsolat megjavításának az irányában.
3. Ennek legfontosabb eszköze a megbeszélés. Azok a férfiak, akiknek ilyen elnyomó anyjuk volt, általában vagy eleve vagy az első nehézségnél feladnak mindenféle egyeztetést, megbeszélést, hiszen az anyjukkal az az elementáris tapasztaltuk volt, hogy semmilyen módon sem lehet semmire se jutni. De nem biztos, hogy a feleségük is pontosan úgy működik, mint az anyjuk. (Különösen ha nem ütik-vágják úgy, mintha valami rettenetes vasfogú sárkány lenne.)
Újra – pontosabban most végre először – meg kell kötni egy „házassági szerződést”. Egyeztetni, hogy ki mit akar a kapcsolatban, mi a fontos neki, mit akarna a másiktól, mit tud vállalni benne, mit nem. Mit fognak (és ki konkrétan mit) tenni, hogy a kapcsolatban több öröm legyen? Hogyan fogják a rosszakat elkerülni, az ördögi köröket felismerni? Minden kérdésben csak olyan megoldásokat szabad elfogadni, amelyek mind a két fél megfelelőnek tart a maga számára. Mindig van ilyen! Elég hosszú folyamat, ameddig el lehet ide jutni, mindenképpen érdemes végigcsinálni. S ennek során már megtanulja egy pár, hogy kifejezzék az igényeiket, hogy figyeljenek a másikéra, hogy ne tulajdonítsanak mindenféle abszurditásokat egymásnak, hogy együttműködjenek, felelősek legyenek egymásért. S akkor az a tapasztalatuk, hogy akármennyi keserűség, harag vagy gyűlölet is volt bennük a másik irányában, most már nem is tudni pontosan mióta, de egy ideje már egészen jó, élhető a kapcsolatuk.
Nagyon sokat segít az egész folyamatban, ha sikerül egy jó pszichológus találni. Ez azonban nem olyan egyszerű, a pszichológusok jelentős rész a korszellemnek engedve pont az infantilizmus irányába szokta tolni a férfiakat. Ezért végezetül szeretnék egy könyvet ajánlani, amely kimondottan önsegítő könyvnek íródott, s úgy gondolom, hogy az utóbbi évtizedek egyik legjobb munkája és leghatékonyabb módszere:
Jeffrey E. Young – Janet S. Klosko: Reinventing Your Life. The Breakthrough Program to End Negative Behavior … and Feel Great Again. Plume 1993.
németül: Sein Leben neu erfinden.Junfermann Verlag 2008.
A társadalomban minden egyre jobban köznapivá válik. Láttam embereket bevásárolni saját pizsama nadrágban és szőrös papucsban. Voltam világszínvonalú klasszikus zenei koncerteken, ahol az emberek pálmafás ingbe és farmerba öltöztek.
Tény, hogy nehéz elképzelni bármit, amiért az emberek felöltöznének rendesen. Még esküvők és temetések alkalmával is egyre több a hétköznapi viselet.
A film egy 10 éves lányról szól, aki megszökik drogos anyjától, és Jézusba vetett hitével nekivág olyan kalandoknak, ami alatt még egy öbölháborút megjárt, különleges alakulathoz tartozott veterán is roskadozik..
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11
Elmélkedés
Megváltott emberek vagyunk
Regények és filmek kedvelt témája, hogy egy hajótörést követően az egyetlen túlélő egy lakatlan szigetre kerül. Az életben maradáshoz be kell érnie azzal a néhány ruhadarabbal, amit visel, illetve azokkal az eszközökkel, amelyeket a víz esetleg a partra sodort. Egy ilyen helyzetben minden tárgyat meg kell becsülni, mert ha rendeltetésszerűen nem is lehet használni, valami másra még jó lehet. Hősünk házat épít magának, élelemről gondoskodik és persze állandóan azon töri a fejét, hogyan tud megmenekülni ebből a helyzetből. Ideje rengeteg van, s csak saját leleményességén, ügyességén múlik, mit tud kitalálni. Az ilyen történetek általában azzal végződnek, hogy a hajótörött nagy nehezen túléli a helyzetet, de megmeneküléséhez külső segítség szükséges, érkezik egy hajó, amely végre hazaviszi őt. Az olvasó vagy a néző, aki karnyújtásnyira van mindennapi használati tárgyaitól, közben elgondolkozik azon, vajon tudna-e élni ezek nélkül egy lakatlan szigeten, s vajon jönne-e valaki, aki megmenti?
Mire van nélkülözhetetlenül szükségünk az élethez, az életben maradáshoz, a testi és lelki fejlődéshez? Mit írnánk egy képzeletbeli kívánságlistára, ha arra csupán néhány vagy csak egyetlen dolog kerülhetne? Ki és mikor fog megmenteni bennünket? Másként válaszol ezekre a kérdésekre egy hajótörött és egy olyan személy, aki egy városban vagy falun lakik, ahol elfogadható körülmények között él és semmilyen komoly veszély nem fenyegeti az életét.
Jézus megkeresztelkedésének mai ünnepén gondolkozzunk el azon, mit jelent számunkra a keresztség! Mit jelent számunkra az, hogy megkeresztelt emberek vagyunk? Megszokott és biztonságosnak tekinthető életünk szemszögéből bizonyára hosszasan sorolnánk az egykori hittanórákon és azóta tanultakat: a keresztség újjászületést jelent, amely által az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek temploma leszünk. Részesülünk a megszentelő kegyelemben és Isten életében, s elindulunk az üdvösség és a hit útján. A megkeresztelkedésünktől fogva Krisztushoz és az ő Egyházához tartozunk. Aki így felel, dicséretet érdemel. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy életünk egy határhelyzetében tömörebben fogalmaznánk meg keresztségünk jelentőségét. Talán csak annyit mondanánk: „megváltott emberek vagyunk.” Úgy vélem, ez keresztségünk lényege. Hajótöröttek voltunk, de Isten megmentett minket. Elveszett, bűnben élő emberek voltunk, de Isten megváltott minket. Be kell ismernünk, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk megmenekülni, segítségre szorulunk, kegyelemre várunk, Istenre várunk, aki megment minket. A megváltásnak köszönhetően juthatunk el az örök életre.
Befejezésül még egy gondolat: Tud-e bűnt elkövetni a lakatlan szigetre került hajótörött? Sokat nem, mert embertársa ellen nem tud vétkezni. Talán egyetlen bűne az lehet, ha elveszíti megmenekülésébe vetett reményét és feladja, de ez végzetes volna számára. A keresztény ember, a megkeresztelt ember egyik legnagyobb bűne az, ha megfeledkezik megváltottságáról és elveszíti örök életbe vetett reményét.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a keresztség által gyermekeddé fogadtál, s nekem is azt mondtad, amit Jézusnak mondtál akkor, amikor megkeresztelkedett a Jordán vizében: „Te vagy az én szeretett Fiam!” Segíts úgy élnem, hogy méltó legyek szeretetedre, s mindig kedvedet találd bennem! Segíts, hogy minden nap benned és a Szentlélekben újjászületve induljak Krisztussal az üdvösség útján! Segíts, hogy a hit lángja és a remény fénye, amelyet kegyelmed gyújtott bennem, szüntelenül lobogjon, és a hitben állandóan növekedve haladjak az örök élet útján!
