Elgondolkodtató

  • A hatodik és kilencedik parancs (5)
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt2. Házasságtörés

    Házasságtörés: nemi érintkezés más hitvesével. A paráznasághoz még az igazságtalanság bűnét is csatolja a megejtett hitves házastársával szemben, kinek egyedül van joga hitvesére. Ha mindkét házasságtörő fél házas, ám akkor az igazságtalanság is megduplázódott, amiről a szentgyónásban szintén be kell számolni.

  • 2015. január 16. – Péntek (Mk 2,1-12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
    Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
    Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”

    Mk 2,1-12

    Elmélkedés

    Jézus csodáival kapcsolatban többször említettük már, hogy azok az irgalmasság megnyilvánulásai, az irgalmas Isten különleges jelei. A csoda és az irgalom összekapcsolódásának egyik legszebb példája a béna meggyógyítása, amelynél egyaránt találkozunk a testi bajtól való megszabadulással és a lelki újjászületéssel, a bűntől való szabadulással. A kettőt Jézus szándékosan köti össze, hogy ezzel megmutassa isteni hatalmát. Egyedül Isten képes ugyanis visszaadni például egy bénának a képességet, hogy újra járni tudjon, és egyedül Istennek van hatalma ahhoz, hogy a bűnöket megbocsássa. Aki tehát az elsőre képes, s ezzel igazolja isteni hatalmát, annak elhisszük, hogy az utóbbihoz is van hatalma, azaz a bűnök megbocsátásához.

    E csodájával Jézus összeütközésbe kerül az írástudókkal, a vallási vezetőkkel. Ők saját szemükkel látják a gyógyulás tényét, de nem értik, miféle hatalom, erő birtokában teszi ezt Jézus, tehát nem ismerik el az ő istenségét. Éppen emiatt háborodnak fel Jézus azon kijelentésén, miszerint a béna ember bűnei bocsánatot nyertek. Jézust csak embernek gondolták, s egyetlen ember sem tarthatja magát Istennek, nem mondhat olyat, hogy eltörli a bűnöket.

    Elismerem-e lelki bénaságom, azt, hogy a bűn megbénít? Kérem-e Istentől a bűntől való szabadulás kegyelmét?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől.

    Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére.

    Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

  • 2015. január 15. – Csütörtök (Mk 1,40-45)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
    Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
    Mk 1,40-45

    Elmélkedés

    A leprás meggyógyításának Lukács evangélista szerinti változatát (vö. Lk 5,12-16) az elmúlt hét péntekén már olvastuk, ma Márk elbeszéléséből ismerjük meg ugyanezt az esetet. Márk is kiemeli a leprás hódolatát és alázatát, bár ő „arcra borulás” helyett a „térdre borulás” kifejezést használja. A kettő lényegében ugyanazt fejezi ki: a segítséget kérő személy kifejezi bizalmát Jézus iránt, elismeri hatalmát, különleges erejét. Itt is megjelenik az akarat, Jézus szándéka, amely a gyógyulás előzetes feltétele s amelyet a kérő elfogad. Márk evangélista is megemlíti, hogy a gyógyítás Jézus érintése és szava által történik.

    E közös elemek után figyeljünk a különbségekre! A kérés elhangzását követően Márk így jelöli meg Jézus cselekedetének okát, indítékát, mozgatórugóját: „Megesett rajta a szíve” (Mk 1,41), más fordításokban ez szerepel: „Jézus megkönyörült rajta.” Az Urat tehát az együttérzés, a könyörület indítja arra, hogy megszüntesse a leprát, mint testi betegséget, és megszüntesse a leprás kitaszított élethelyzetét, azaz visszaengedje őt a társadalom közösségébe. A másik különbség a tiltó parancs, hogy a meggyógyult ne beszéljen senkinek a történtekről. Jézus kérésének hátterében az állhat, hogy nem szeretné, ha csak csodái miatt mennének hozzá, hanem jobban örülne annak, ha tanítása miatt keresnék, hiszen ez küldetésének fontosabb eleme.

    Bűneimet látva Jézusnak megesik rajtam a szíve. Engedem-e, hogy megérintsen irgalma?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Jézus Krisztus, Üdvözítőm, nézz le rám trónodról irgalmasan! Te drága véreddel megváltottál minket az örök életre. A te Atyád a mi Atyánk is, te pedig test szerinti testvérünk vagy. Engedheted-e, hogy lelkünk elvesszék? Te meg tudsz menteni minket!

  • Mesejóga ovisoknak – nagyon nem ajánljuk
    Posted in: Elgondolkodtató

    „Mesejóga indult 3-7 éves korosztály számára” – olvasom az egyik internetes portálon.
    Az egész úgy kezdődött, hogy a kedves óvónéni megismerkedett a jógával (remélhetőleg nem kreditpontos továbbképzés volt, mint korábban az agykontroll az általános …

  • A legszebb dícséret
    Posted in: Elgondolkodtató
    altSokféle módon hallottam már azt, hogy ‘köszönöm’, de a legjobb tegnap este hangzott el. Egy idős és kicsit boszorkányos kinézetű néni kezéből kicsúszott a boltban egy kenyér.

    Pont ott álltam mellette, lehajoltam és felvettem, rámosolyogtam és már mentem is tovább, amikor egyszer csak azt hallom:
    – Állj csak meg, drágám!

  • Székely János püspök a Kasper javaslatról
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNincs teológiai alapja – foglalja össze társblogunk szerzője a családszinóduson elhangzott javaslatokról a püspöki véleményt . A szerk.

    Kérdés: Mi püspök atya véleménye a 2014-es szinódus legvitatottabb felvetéséről: elképzelhető-e érvényes/szentségi házasság után új kapcsolatban élő katolikusok szentáldozáshoz járulása?

  • 2015. január 14. – Szerda (Mk 1,29-39)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
    Másnap Jézus kora hajnalban felkelt, kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
    Mk 1,29-39

    Elmélkedés

    A tegnapi evangélium azzal zárult, hogy Jézus tetteinek híre Galilea egész vidékén gyorsan elterjedt (vö. Mk 1,28). Nem tanításának, hanem csodás gyógyításainak híre járta be a vidéket. Ennek köszönhetően újabb betegeket hoznak Jézushoz, most már egyre nagyobb számban. A mai evangéliumi jelenet Kafarnaum városában játszódik. Ebben a Genezáreti-tó melletti városban élt Péter a családjával. Az ő házába tér be Jézus, s amikor tudomást szerez arról, hogy Péter anyósa beteg, meggyógyítja őt, majd pedig mindazokat, akiket hozzá visznek.

    A történet meglepő fordulatot vesz. Jézus visszavonul, egy kis időre szeretne eltűnni a tömeg elől. Nem akarja kihasználni a nagy népszerűséget, nem akarja fokozni a hirtelen támadt érdeklődést, nem szeretne a figyelem középpontjában állni, hanem elvonul, hogy az emberektől távol egyedül legyen és imádkozzon. Pontosabban nem is egyedül, hanem együtt legyen az Atyával és a Szentlélekkel. A másik két isteni személyt külön nem említi a szöveg, de tudjuk, hogy ha Jézus, a Fiúisten imádkozik, akkor ez azt jelenti, hogy az Atyával s a Lélekkel van, ők erősítik meg küldetésében. Az Atyával, akitől küldetését kapta, s aki megerősíti tanítását a csodákkal, és a Lélekkel, aki folyamatosan eltölti őt. Itt értjük meg Jézus titkát, itt ismerjük meg igazi erőforrását.

    Jézus küldetésének hátterében a szüntelen imádkozás rejlik. Mindennapi feladataim teljesítéséhez az imádságot tekintem-e legfőbb erőforrásnak?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

    Assisi Szent Ferenc

  • Hamis példaképek
    Posted in: Elgondolkodtató

    altJézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket.” (Márk 13,5)

    „Kihasználtak bennünket a maguk céljaira, de mi szívesen vettünk részt benne” – írta Erich Loest német író a nemzeti szocializmus idejére eső fiatal éveiről.