Elgondolkodtató

  • Krisztiáda
    Posted in: Elgondolkodtató

    A Cristiada, vagyis a Christeros-háború krónikája a mexikói kormányának az ország szekularizálására irányuló intézkedései ellen kirobbant lázadásból alakult ki. A film az 1920-as évek eseményeit a mindennapi emberek történetein keresztül mutatja be, akik úgy döntöttek, hogy felemelik szavukat a vallásszabadságuk érdekében. A kiterjedt polgárháborúban dönteniük kellett, hogy meddig mennek el és mit mernek kockáztatni céljukért. A film azt a lelkiismereti küzdelmet tárja a nézők elé, amelyet a mexikói katolikusok éltek át annak idején. Egyesek fegyvert ragadtak a Plutarco Elías Calles államfőnek az egyház működését és a vallás gyakorlását betiltó törvényei ellen, mások behódoltak azoknak.

  • Adventi várakozásunk… Imre atya írása
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSoha nem láttam azelőtt. Magam sem tudom, miért szólítottam meg a pályaudvaron. Talán azért, mert – Köln felé indulva – még volt elég időm a vonat indulásáig.

    Vagy inkább azért, mert vak volt, s láttam, hogy nem tudja, merre kell mennie a nagy tumultusban. Fehér botját ide-oda lengette a földön, nehogy valamibe belebotoljon, és lépése bizonytalan volt. Megkérdeztem hát, hogy hova akar menni? Azt válaszolta, hogy Mannheimba menne, de nem tudja, merre van a menetjegyiroda…

  • 2014. december 3. – Szerda (Mt 15,29-37)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
    Mt 15,29-37

    Elmélkedés

    A mai evangélium első részében a betegeket gyógyító Jézusról olvasunk. Sokatmondó, ahogyan felmegy a hegyre és leül. Szokásait ismerve arra következtethetünk ebből, hogy tanítani készül a népet. A helyzet azonban változik. Úgy tűnik, hogy az emberek nem elsősorban az isteni tanítás hallgatásának vágyával érkeznek, hanem azért, hogy betegeik számára gyógyulást kérjenek. A mi Urunk ezt felismeri és külön kérés nélkül is meggyógyítja a különféle bajokban szenvedőket.

    A mai részlet második felében a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. Vegyük észre a két rész közötti időbeli ugrást! A kenyérszaporítás csodáját ugyanis Jézus azzal vezeti be, hogy azért akar enni adni a népnek, mert „már harmadnapja kitartanak mellette” (Mt 15,32). Mi történt ebben a három napban? Joggal feltételezzük, hogy tanított, illetve tovább folytatta a gyógyításokat. Ezt követően történik meg a csoda: a mindössze hét kenyérből és néhány apró halból Jézus jóllakatja a népet, amelynek száma akár néhány ezer is lehetett.

    A két részletesen lejegyzett és a külön nem említett tevékenységek, azaz a gyógyítások és a kenyérszaporítás, illetve a tanítás összekötő kapcsa, hogy mindezek a messiási idők jelei, és éppen ezért olvassuk most, az adventi időben, amikor a Messiás, a Megváltó jövetelére készülünk. Felismerem-e az idők jeleit? Meghallom-e az Úr szavában a bűnbánatra indító figyelmeztetést? Felismerem-e cselekedeteiben az irgalmas Isten jeleit?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Adj, Uram, éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje, adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje, adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje, adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse. Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet, add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon, és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.

    Aquinói Szent Tamás

  • 2014. december 2. – Kedd (Lk 10,21-24)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
    Lk 10,21-24

    Elmélkedés

    A tegnapi gondolatokat folytatva, adventi szókincsünk felfrissítéséhez ma Jézustól tanulunk új szavakat. Miután a tanítványok visszatérnek útjukról, örömmel beszélnek arról, milyen eredménnyel járt az, hogy Mesterük nevében tanítottak és gyógyítottak. Örömteli és lelkes beszámolójukat hallván Jézus felujjong és imádkozik. Az ő számára ugyan nem volt újdonság magasztalni az Atyát, dicsőíteni őt, hálát adni neki, de a tanítványokra, akik hallották imáját, az újdonság erejével hatottak szavai. Talán még sosem hallottak senkit így beszélni Istenhez. Talán még senki szájából nem hallottak ilyen őszinte örömből fakadó imát. Talán soha nem gondoltak korábban arra, hogy ők is ilyen lelkesedéssel forduljanak Istenhez. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézusnak az Atyával való egységéből fakadó imája nagy hatással volt rájuk.

    A mindenható Istent áldani, magasztalni, dicsérni és dicsőíteni, továbbá neki hálát adni – ezt tanítja ma nekünk Jézus. Ezekkel az új szavakkal érdemes felfrissítenünk adventi szókincsünket, imaéletünket. Kérjük a Szentlélekben felujjongó Jézust: Urunk, küldd el nekünk Lelkedet, hogy ő szóljon általunk, belőlünk, amikor a mennyei Atyához imádkozunk! A Szentlélek tanítson meg bennünket a bizalomteljes, a szeretetből fakadó, az Isten dicsőségét elismerő és az isteni akaratot mindenkor elfogadni kész imára!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat. Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig leborulni Istenséged titka előtt.

  • A szinódusi atyák nemigen ismerik az együttélés súlyos kockázatait
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A tanulmányok az élettársakkal kapcsolatban 13 kockázatot azonosítottak (nem számítva ide azt a veszélyt, amit ez a gyermekre nézve jelent).

    A családi zsinat munkáját segítené az olyan pszichológiai tudományok jobb ismerete, melyek a katolikus család létfontosságú területeit érintik, mint például az együttélés, válás, a házastársi konfliktusok megoldása és a homoszexualitás kérdése. Ebben a cikkben az együttélés kapja a hangsúlyt.

  • A szinódusi atyák nemigen ismerik az együttélés súlyos kockázatait
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A tanulmányok az élettársakkal kapcsolatban 13 kockázatot azonosítottak (nem számítva ide azt a veszélyt, amit ez a gyermekre nézve jelent).

    A családi zsinat munkáját segítené az olyan pszichológiai tudományok jobb ismerete, melyek a katolikus család létfontosságú területeit érintik, mint például az együttélés, válás, a házastársi konfliktusok megoldása és a homoszexualitás kérdése. Ebben a cikkben az együttélés kapja a hangsúlyt.

  • Pio atya látogatása a bebörtönzött Mindszenty bíborosnál
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz olaszországi San Giovanni Rotondóban élő szent életű kapucinus látogatása a börtönbe zárt és szigorú felügyelet alatt tartott Mindszenty bíborosnál mindenképpen természetfeletti jelenség.

    Így azzal a – nem ismeretlen – jelenséggel találjuk szemben magunkat, hogy a történelmi események vizsgálatakor az egzakt kritikai módszer nem mindig elégséges.

  • Pio atya látogatása a bebörtönzött Mindszenty bíborosnál
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz olaszországi San Giovanni Rotondóban élő szent életű kapucinus látogatása a börtönbe zárt és szigorú felügyelet alatt tartott Mindszenty bíborosnál mindenképpen természetfeletti jelenség.

    Így azzal a – nem ismeretlen – jelenséggel találjuk szemben magunkat, hogy a történelmi események vizsgálatakor az egzakt kritikai módszer nem mindig elégséges.

  • 2014. december 1. – Hétfő (Mt 8,5-11)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
    Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
    Mt 8,5-11

    Elmélkedés

    Az adventi időszak kezdetén új szavakkal frissítjük szókincsünket. Valójában nem is újak e szavak, kifejezések, fogalmak, hanem talán csak megfeledkeztünk róluk egy ideje. Értelmüket jól ismerjük, s értékük most újra fontossá vált. Várakozás, készület, csend, virrasztás, eljövetel, vágyakozás, újrakezdés. Adventi szavaink jelzik: új idő kezdődött.

    Az evangéliumban egy katonatisztről olvasunk, aki szintén felfrissíti szókincsét, mert olyan helyzetbe kerül, hogy szükségét látja új stílusban beszélni. Beosztottjaihoz kemény, határozott, utasító, parancsoló módon szól, most viszont, amikor Jézust szólítja meg, hangja elcsendesedik, alázatosságról árulkodik, bizalomról tanúskodik. Mert kérni csak alázattal, bizalommal érdemes. A százados nem követelőzik, hanem szerényen kér. Azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg szolgáját. A mi Urunk szívesen indulna is azonnal, de ekkor a katona újabb tanújelét adja szerénységének, bizalmának, hitének. Kifejezi, hogy méltatlan arra, hogy Jézus a házába jöjjön, otthonába lépjen, ezért azzal is megelégszik, ha néhány szót vagy egy fohászt mond a gyógyulás érdekében. Ezt mondja: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8,8).

    Itt az ideje, hogy Istennel való beszélgetéseimben, imáimban új szavakat, új stílust, új hangot használjak.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyarló gyönge embernek. Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen, szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél fel.