Kedves gyermekeim, adjátok magatokat egészen Urunk kezébe, ajándékozzátok neki hátralevő éveiteket, és kérjétek mindig Őt, hogy úgy szolgálhassatok ebben az életben, ahogy neki tetszik. Ne izgassátok szíveiteket hiábavaló ígéretekkel, hanem minden vágytól mentesen mutassátok meg szíveteket isteni Vőlegényeteknek.
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11
Elmélkedés
Ismét a végső időkről olvasunk az evangéliumban. Jézus egyértelművé teszi, hogy nem a bekövetkezés időpontja a lényeges, hanem, hogy tanítványai kitartsanak mellette. Lesznek, akik éppen Jézusra hivatkozva akarják félrevezetni az embereket. Bölcsesség és tisztánlátás kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a krisztusi igazságot az emberek hamisságától, amely látszat- vagy féligazságokba öltözködve jelenik meg. A könnyű ígéretek sok ember fülének jobban tetszenek, mert nem kívánják meg az isteni értékrendhez való ragaszkodást. Krisztus tanítványának egyedül az Urat szabad követnie, s nem szabad félelembe burkolóznia, ha az említett jeleket látja.
Ezt mondja Jézus: Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” Az evangéliumokban különös jelentősége van Jézus „én vagyok” kezdetű kijelentéseinek, mert ezek a mondások az ő istenségébe engednek bepillantást számunkra. Amikor a végső időkben olyanok lépnek majd fel, akik azt fogják mondani, hogy „én vagyok,” akkor ezek az emberek az igaz Isten helyébe akarnak lépni. Az ember számára az lesz a valóban nehéz, hogy felismerje az igaz Istent és megkülönböztesse őt a hamis istenektől. Ezért figyelmeztet minket a mi Urunk: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!” (Lk 21,8).
Kit ismerek el Istenemnek? Kinek engedem, hogy vezessen az élet útján az örök élet felé? Kinek szolgálok az üdvösség reményében?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, tégy ellentmondás nélkül engedelmessé, a szív kisszerűsége nélkül lelki szegénnyé, foltok nélkül tisztává, zúgolódás nélkül türelmessé, színlelés nélkül alázatossá, szertelenségre való hajlam nélkül vidámmá, kislelkűség nélkül szomorúvá, fennhéjázás nélkül komollyá, könnyelműség nélkül vonzóvá, hamisság nélkül igaz lelkűvé!
Aquinói Szent Tamás
„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” (Ef 2,10)
Iskolai házi feladatként indult, Istentől kapott tanítás lett belőle. Hetedikes fiam osztálya azt a feladatot kapta a társadalomismeret tanártól, hogy építsenek otthon egy piramist. Nem volt megadva, miből, vagy hogy mekkorát építsenek. Támaszkodjanak saját képzeletükre.
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lk 21,1-4
Elmélkedés
Az egyházi év utolsó napjaiban, amikor a liturgia a végső időkre irányítja figyelmünket, a mai evangéliumban arról a szegény özvegyről olvasunk, aki mindenét odaadta a templom javára. S bár ez csupán két fillér volt, Jézus mégis többre értékelte, mint más nagyobb adományokat. Ellentmondásosnak tűnik Jézus véleménye. Ítélete mögött az lehet, hogy észrevette az özvegy igazi nagylelkűségét, amely képes mindent odaadni Istennek.
Mindezek alapján úgy tekinthetünk az özvegyre, mint aki az igazi nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, de nem emberi számításról van itt szó, ami oly sokszor jelen van, amikor valamilyen jó reményében látszólag nagylelkűen adakozunk. Az özvegy Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását, mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal, amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.
Érdekes kérdés lehet, hogy ki tud nagylelkű lenni? Különösen a nehéz helyzetekben. Úgy tűnik, hogy aki mindent a maga érdemének tekint, aki azt gondolja, hogy saját erejéből szerezte azt, amit birtokol, nem képes erre. Aki viszont a vagyonra, az értékekre és az anyagi javakra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyen le tud róla mondani mások vagy Isten javára.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég, lelkem epedve várja a Szent Arcod látását. Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet, amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig. Add, hogy egyre jobban szeresselek.
Katolikus „férfi-válság” van. Férfiak, akik katolikusként megkeresztelkedtek, nagy számban hagyták el az egyházat, Többségük továbbra is az „alkalmi katolikus férfi” kategóriába tartozik: férfiak, akik nem ismerik a katolikus hitet, és nem gyakorolják azt.
A katolikus férfiak nagyszabású kudarca, hogy elkötelezzék magukat Jézus Krisztusnak és az Ő egyházának, hozzájárul a posztmodern kultúra gyorsuló bomlásához.
Micsoda ellentétek feszültek bennünk és körülöttünk!
A gyönyörű idő hegyet mászni, erdőt lépni, messzibe bámulni csalogatott, – mi viszont a temetőt jártuk… Körülöttünk és bennünk minden az élet után kiáltott, – mi pedig halottainkra és az elmúlásra gondoltunk… Vakító napsugár hullajtotta ránk szívmelengető sugarait, – mi, ehelyett pislákoló gyertyák fényébe merengtünk…
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46
Elmélkedés
Talál-e hitet?
Nyugat-Európa egyes országaiban vagy Amerikában a hívők számának csökkenése miatt az utóbbi időkben több helyen bezárták a templomokat. Sem szentmisét, sem más szertartást nem tartanak bennük, a hívek egy másik, közeli templomba járnak istentiszteletre. A püspökségnek vagy a helyi egyházközségnek komoly fejtörést okoz, miként hasznosítsák az épületeket a jövőben. Van, ahol múzeumot vagy kiállítótermet alakítottak ki, másutt orgonakoncerteket, hangversenyeket tartanak. A hollandiai Utrecht városában egy könyvesbolt lett a templomból. Az építészeket dicséri, hogy úgy tervezték meg a három emelet magas galériát, a lépcsőket és a könyvespolcokat, hogy tiszteletben tartották az épület templom-jellegét. A XIV. századi épület szerkezetét nem bántották, még az orgonát is meghagyták, hanem úgy helyeztek el minden könyvesbolthoz tartozó építészeti elemet, hogy azokat bármikor könnyen el lehet távolítani anélkül, hogy kárt tennének az épületben. Szóval, meghagyták annak lehetőségét, hogy újra templom legyen egyszer majd e helyen.
Napjainkban valóban sokan elfordulnak Istentől, az Egyháztól, a hittől, a vallástól, de talán nem kellene mindent felégetniük, lerombolniuk maguk mögött. Talán érdemes volna meghagyni a lehetőséget, hogy visszatérjenek a hívők közösségébe. Talán érdemes volna nyitva hagyniuk egy kaput, amelyen Isten visszatérhet életükbe.
Mert abban biztosak lehetünk, hogy az Úr eljön, újra eljön a világba. Valószínűleg nem a mi hátralévő életünk néhány évében, évtizedében fog ez bekövetkezni, de biztosan meg fog egyszer történni. És abban is biztosak lehetünk, hogy halálunk után Isten elé kell állnunk. A számonkérés viszonylag egyszerű lesz. Ezt írja le a mai evangélium. Isten azt fogja megkérdezni tőlünk, hogy mire használtuk földi életünket? Csak magunknak gyűjtögettük az anyagi javakat vagy valami hasznosabbat is tettünk? Csak magunkkal törődtünk vagy megnyitottuk-e szívünket embertársaink felé? Isten nem fogja szóról szóra elmondatni velünk a Szentháromságról szóló hittételeket. Nem kéri majd tőlünk, hogy pontosan idézzünk részleteket a Bibliából. Azt kérdezi majd, hogy felismertük-e Krisztust a szegényekben és rászorulókban és segítséget nyújtottunk-e? Adtunk-e enni az éhezőknek? Adtunk-e inni a szomjazóknak? Meglátogattuk-e, ápoltuk-e, gondoztuk-e a betegeket? Felöltöztettük-e a ruhátlanokat, a nincsteleneket? Irgalmasok voltunk-e az emberekhez? Kifejeztük-e, megmutattuk-e irántuk jócselekedetekkel a szeretetünket?
Jézus egy alkalommal ezt mondta: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8). Az Úr végső időkben várható jövetelére gondolva, mi is ezt kérdezzük. Talál-e hitet, talál-e hívő embereket a földön? Vagy csak könyvesboltokat, olvasó embereket talál? Vagy koncerttermeket, ahol a művészi szépség mögött senki nem veszi észre a lelki kincset? Vagy múzeumokat, ahol az egykori vallásos élet tárgyi emlékeit őrzik? Talál-e hitet a földön? Az igazságot kereső embereket, életük magasztosabb célját kereső embereket biztosan fog találni. Mert az igazság keresését senki nem ölheti ki az ember szívéből. A vágyat, hogy kicsinyességünkön és önzésünkön felülemelkedve egy nemesebb célért éljünk, senki nem veheti el tőlünk. Törekedjünk arra, hogy hitünkben erősödjünk, és munkálkodjunk azon, hogy a következő nemzedékeknek átadjuk a hit kincsét!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!
„Szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz, 5,17)
Szépen be volt karikázva a naptárban a nap, amikorra kiírtak – de a csecsemők híresek arról, hogy nem nézik meg a naptárt. Két héttel a várva-várt nap után azon töprengtem, vajon hajlandó-e valaha is bemutatkozni a világnak a kisfiunk.
Természetesen az volt nekem is a legfontosabb, hogy egészséges legyen, de azért apró kis önmagamért is aggódtam, hogy sikerül-e majd eljátszanom a szerepemet. Na jó, nem is olyan apró…
