Archives for Elgondolkodtató - Page 896
2014. november 19. – Szerda, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.…
Igaz történet a szeretetről, a családról, a szentségről és az áldozatról (3)
A világ megrendült az édesanya hősies példáját látva, aki életét adta gyermekeiért „Hányszor néztelek, de csak most fedeztem fel igazi szépségedet…” A férj, Enrico tanúságtétele „A világ megrendült a hősies…
Karácsonyi marathon
Az idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. Egy éve ilyenkor kifejtettem, hogy az adventkor elsősorban arra készülünk, " a megtestesülő élő Isten…
2014. november 18. – Kedd (Lk 19,1-10)
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt…
Pio atya élete képeken
Forrás: Pio atya blog
2014. november 17. – Hétfő (Lk 18,35-43)
Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus…
Igaz történet a szeretetről, a családról, a szentségről és az áldozatról (2)
A világ megrendült az édesanya hősies példáját látva, aki gyermekeiért adta életét: „A mennybe megyek, te pedig maradj itt a papával. Ott fogok imádkozni értetek”.
Ebola ellen (is) homeopátia?
A magyarok mindenhol ott vannak. A magyar vagy magyar származású feltalálók, tudósok, művészek világszerte jó hírünket viszik - ennél jobb országimázs nincs is. Bár a homeopátiában eddig nem alkottunk világraszólót,…
A mérleg
Bruno Ferrero tanulságos történeteiből A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött…
2014. november 16. – Évközi 33. vasárnap (Mt 25,14-30)
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a…






