Elgondolkodtató

  • Szeretet Tüze megszentel
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz Irgalmas Szeretet pillanatról pillanatra megújít, megtisztítja a lelkemet, a bűnnek nyomát sem hagyja meg benne, ezért nem félek a tisztítótűztől sem. Tudom, hogy én magam még azt sem érdemelném meg, hogy betegyem a lábam a vezeklésnek erre a helyére, mert egyedül szent lelkek juthatnak el oda, de azt is tudom, hogy a Szeretet Tüze jobban megszentel, mint a purgatórium, tudom, hogy Jézus nem kívánhat számunkra haszontalan szenvedéseket, s hogy nem sugallana olyan vágyakat, mint amilyeneket érzek, ha nem akarná őket teljesíteni.

    Forrás: Kis Szent Teréz breviáriuma – AndroKat

  • Hogyan alakítja Isten a múltadat szolgálattá
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„érj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten.” Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.”  (Lk 8,39)

    A padban ültem a templomban, fejemet lehajtva imádkoztam. Hirtelen mintha megdördült volna a szívemben egy hang, beleremegtem. Nagyon hangos volt, mintha hangszóróból beszélt volna. Kinyitottam a szemem, és csodálkozva láttam, hogy milyen nyugodtak a többiek. Minden békés.

    Így kezdődött váratlan találkozásom Istennel.

  • 2014. október 29. – Szerda (Lk 13,22-30)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
    Lk 13,22-30

    Elmélkedés

    Egy fiatal pap mesélte első, önálló plébánosi helyének tapasztalatait néhány hónap után. A legtöbben azért jönnek a plébániára, hogy az egyházközségi hozzájárulást befizessék vagy misét írassanak. Néhányan keresztelés vagy esküvő ügyében kerestek fel, mások hivatali ügyben. Volt, aki ajánlást kért gyermekének az egyházi iskolába, voltak koldusok is, akik adományt kértek. Ha a községben megállítanak, mindig azt kérdezik, hogy mikor lesz a legutóbb elhunyt személy temetése. Viszont azt még senki sem kérdezte meg, hogy hogyan üdvözülhet.

    Ennyire kevesen lennének, akik üdvözülni akarnak? – kérdezzük az eset és a mai evangélium kapcsán, amely szerint Jézustól is megkérdezték egykor, hogy kevesen vannak-e, akik üdvözülnek. A mindennapi teendőink között sajnos gyakran elfeledkezünk végső célunkról. Egész emberi életünknek csak akkor van értelme, ha állandóan egyre közelebb kerülünk az üdvösséghez. Hiábavaló minden fáradozásunk és munkánk, ha ettől eltávolít bennünket. Tevékenységeink közben néha gondoljunk arra, hogy előbbre jussunk az üdvösség útján! Ha nem tudjuk a módját, feltétlenül kérdezzük meg valakitől, aki Isten szolgájaként tevékenykedik.

    Bátorítok mindenkit, tegyen egy próbát! Ezen a héten kérdezze meg a plébános vagy káplán atyától, hogyan üdvözülhet? Ha első pillanatban furcsán nézne, nyugodtan ismételjük meg a kérdést, hivatkozzunk arra, hogy Jézustól is ezt kérdezték egykor.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó, Nagyasszony, tudom, hogy te végtelenül jó vagy, s legyőzhetetlen szeretettel szereted azokat, kiket Fiad és Istened benned és általad királyi kedvességgel szeret. Kezeidben vannak az Úr irgalmasságának kincsei, s te vagy egyedül ilyen tisztességre rendelt. De kezed nem őrzi féltékenyen e kincseket, mivel keresed az alkalmat, hogy megmentsd a nyomorultakat, és kiáraszd az irgalmasságot. Dicsőséged nemhogy csökkenne, hanem növekszik, amikor a bűnbánók megkapják a bocsánatot, s a megigazultak a dicsőséget!

    Damiani Szent Péter

  • Jegyeseknek, házasoknak
    Posted in: Elgondolkodtató

    altElőszó

    2007-ben lettem diakónus. Diakónusi munkám egyik legszebb és legnehezebb területe a „jegyesoktatás”. Ez a pasztorációs terület mindig vonzott. Már 1975-től résztvettem egyházi kisközösségi munkában. Itt az öntudatos, eredeti, személyes döntésen alapuló Isten mellett elkötelezett hit és élet kialakulásának segítése volt a feladat. Természetesen a párkeresés a párkapcsolatok izgalmas kérdése is gyakran előjött.

  • Jegyeseknek, házasoknak
    Posted in: Elgondolkodtató

    altElőszó

    2007-ben lettem diakónus. Diakónusi munkám egyik legszebb és legnehezebb területe a „jegyesoktatás”. Ez a pasztorációs terület mindig vonzott. Már 1975-től résztvettem egyházi kisközösségi munkában. Itt az öntudatos, eredeti, személyes döntésen alapuló Isten mellett elkötelezett hit és élet kialakulásának segítése volt a feladat. Természetesen a párkeresés a párkapcsolatok izgalmas kérdése is gyakran előjött.

  • Aggodalom, az egyik legnagyobb csapda
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz aggodalom az egyik legnagyobb csapda, amelybe az igazi erény és a vallásos buzgóság beleeshet. Úgy tűnik, mintha a jóra sarkallana, ehelyett azonban elhidegít, gátol, megakaszt, ezért minden helyzetben óvakodnunk kell tőle, különösen az imádságban.

  • Aggodalom, az egyik legnagyobb csapda
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz aggodalom az egyik legnagyobb csapda, amelybe az igazi erény és a vallásos buzgóság beleeshet. Úgy tűnik, mintha a jóra sarkallana, ehelyett azonban elhidegít, gátol, megakaszt, ezért minden helyzetben óvakodnunk kell tőle, különösen az imádságban.

  • 2014. október 28. – Kedd, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok (Lk 6,12-19)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
    Lk 6,12-19

    Elmélkedés

    Miután Jézus egész éjszaka imádkozott, tanítványai közül kiválaszt tizenkettőt, akiket apostoloknak nevez el. E cselekedetével létrehozza az apostolok testületét, amelynek az lesz a feladata, hogy tanúságot tegyen róla és hirdesse az evangéliumot.

    Milyen szempont szerint választott Jézus? Művelt és tanult embereket keresett? Akkor miért választotta Pétert és Andrást, akik a halászaton kívül talán semmi máshoz sem értettek? Vagy tapasztalt felnőtteket keresett? Akkor hogyan kerül az apostolok közé a tizenéves fiatal fiú, János? Talán rendíthetetlen hitűeket keresett? Akkor miért lett a testület tagja a hitetlen Tamás? Vagy talán köztiszteletben álló személyeket választott? Akkor miért választotta a mindenki által megvetett vámost, Mátét? Vagy legaktívabb tanítványai lehettek apostolokká? Akkor hogy kerülhetett közéjük a ma ünnepelt buzgó Simon, akiről e helyen kívül említést sem találunk az evangéliumban?

    A Jézus által választott személyek nem tökéletesek, vannak gyengeségeik. Ő mégis őket választja, s döntése biztosan helyes, hiszen előtte egész éjszaka imádkozott az Atyához. Olyanokat választott, akik pünkösdkor engedik majd, hogy átalakítsa őket a Szentlélek. Jézus nem az emberi hibákra alapozza Egyházát, hanem a jóra kész emberekre, akik átadják neki életüket.

    Az Úr engem is kiválaszt. Engedem-e, hogy az általa nekem ajándékozott Lélek átalakítson? Él-e bennem az apostoli lelkület, buzgóság?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

  • Abortusz: miért nem jó (sohasem)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altPro-life logika mindenkinek

    Ebben a cikkben nem adatokat és szörnyűségeket fogok egymásra halmozni, hanem Peter Kreeftnek, a Bostoni Egyetem filozófia professzorának érvelését foglalom össze, hogy aki nyitott a kérdés végiggondolására, ám őszintén bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az abortusz mindig rossz-e, beláthassa azt.