Archives for Elgondolkodtató - Page 905
A melegek megváltozhatnak?
Frissítve (2019): Megszüntette Nicolosi minden könyvének forgalmazását az Amazon cég - nem bírta tovább az LMBT közösség nyomását. A szerk. Exkluzív interjú dr. Joseph Nicolosival 2013 második felében jelent meg magyar…
2014. október 24. – Péntek (Lk 12,54-59)
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”,…
Mit tegyek, mikor nem tudom, mit tegyek
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.” (1Jn 4,7-8)…
Apologetika minden kereszténynek – hét gondolat
1) Érdekelnek az alábbi kérdések? Lehet-e bizonyítani Isten létezését? A kereszténység-e az egy igaz vallás? Létezett-e Jézus, és igaz-e, amit a keresztények hisznek róla? Isten szava-e a Biblia, vagy emberi…
2014. október 23. – Csütörtök (Lk 12,49-53)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt…
Megölni egy papot
1981. Lengyelország. A keményvonalas katonai rezsim betiltja a fantasztikusan népszerű Szolidaritás szakszervezetet, és bevezeti a szükségállapotot. Egy katolikus pap nyíltan felemeli a szavát - még a szószékről is - a…
A megszentelt élet éve
Ferenc pápa meghívta az Egyházat, hogy egy éven át szentelje figyelmét, imáját a Krisztust-követő élet sajátos útjára, legyen a családról szóló rendkívüli szinódus utáni év novembertől – novemberig a megszentelt…
Gondolatok a Szentáldozásról és az Egyház megújulásáról
VII. Imádságok 1. Lelki áldozás Ö Jézusom, lábaidhoz borulok és eléd hozom megtört szívem töredelmét, mely semmiségének tudatában megalázkodik szent jelenlétedben. Imádlak Téged szereteted szentségében, a felfoghatatlan Eucharisztiában. Vágyom azra,…
2014. október 22. – Szerda, Szent II. János Pál pápa (Lk 12,39-48)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön…
Próbálkozz máshogyan, maradj Úrral egységben
Ne nyugtalankodj, ha nem tudsz elmélkedni, áldozni, ha nem tudsz foglalkozni minden vallásos gyakorlattal. Próbálkozz addig máshogyan, hogy megmaradhass az Úrral való egységben. Szent akarattal, fohászokkal, lelki áldozatokkal pótold azt,…





