Ne nyugtalankodj, ha nem tudsz elmélkedni, áldozni, ha nem tudsz foglalkozni minden vallásos gyakorlattal. Próbálkozz addig máshogyan, hogy megmaradhass az Úrral való egységben. Szent akarattal, fohászokkal, lelki áldozatokkal pótold azt, amire most nem vagy képes!
Forrás: Pio atya breviáriuma-AndroKat
Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt vonalas politikai felfogása, jelesül merev szembenállása a kommunista rendszerrel. Ez utóbbi szempont a Vatikán kompromisszumos úgynevezett keleti politikája miatt lehet egyáltalán aggályok tárgya azon ma is élő papok, hívek szemében, akik egyetértettek ezzel az irányzattal, illetve akik a Lékai-, Paskai-érában szocializálódva találták meg egyháziasságuk érzelmi kötődéseit. Ebben a kérdésben nem áll rendelkezésre elegendő történelmi távlat, így most inkább az első szempontra szorítkozunk.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38
Elmélkedés
A mai evangéliumban Jézus saját második eljöveteléről beszél. Ezzel kapcsolatban hívja fel tanítványai figyelmét a virrasztásra, az éber várakozásra. Több hasonlatot mond jöveteléről, amelyek egyik visszatérő eleme, hogy érkezése váratlan lesz, egyeseket felkészülten, másokat viszont készületlenül talál. A virrasztás és éberség nem azt jelenti, hogy az embernek nem szabad aludni, hanem lelki éberségre kell gondolnunk. Az ember legyen előrelátó. Ne csak a jelenre figyeljen, ne csupán a földi dolgokat szeresse, hanem elsősorban az üdvösségre készüljön. Legyünk előrelátóak, hogy ez a jövőben bekövetkező találkozás Jézussal már a mostani életünket jó irányba alakítsa!
Figyeljünk oda az érdekes szerepcserére! A végső időkben a szolgák ülhetnek majd asztalhoz és az úr, a gazda végzi a szolgák feladatát. Istentől nem idegen az ilyen szerepcsere, hiszen Jézus világra jöttével emberi testet vett fel az Isten. Jézus pedig nem úrként vagy királyként élt az emberek között, hanem a megváltás szolgájaként, a mennyei Atya alázatos szolgájaként, az örömhír szolgájaként, a mennyek országa szolgájaként, üdvösségünk szolgájaként. A szolgálat szellemére nevelte apostolait. Szolgaként mosta meg tanítványai lábát az utolsó vacsorán, példát adva minden tanítványának a szolgálatra. A kereszten is Isten szenvedő szolgájaként halt meg.
Én kinek szolgálok?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, egyetlen mozdulatod, amellyel felajánlod a kenyeret akkor is, ha látszólag nincs értelme – hiszen a kenyér túl kevés – megtöri a hitetlenséget. A te kezedben egy parányi gesztus, egy falat kenyér is tömeget táplál. Mindaz a kevés, ami tőlünk fakad, kezedben világot tápláló gazdagsággá változik. Segíts, hogy megtegyem ezt az egy mozdulatot.
Csávossy Elemér SJ fordítása nyomán, stilisztikailag átnézte Begyik Tibor OCDS
60. Miután eddig a Boldogságos Szűz tiszteletének szükségességéről volt szó, a következőkben elmondom Isten segítségével, hogy miben áll ez a tisztelet. Előzetesen azonban néhány alapigazságot szeretnék előrebocsátani, melyek ezt a nagy és annyira indokolt ájtatosságot helyes megvilágításba állítják.
Kevin jószívű és jó eszű srác, de megkeseríti az életét, hogy egy ritka betegségben szenved. A szomszédban lakó Max éppen az ellentéte: testileg túl-, szellemileg alulméretezett, és az iskolában is csak bukdácsol. Amikor tanulópárként egymás mellé kerülnek, magolás helyett nekilátnak, hogy új életet leheljenek kedvenc olvasmányukba…
Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
Lk 12,13-21
Elmélkedés
Jézus több alkalommal beszélt arról, hogy ne aggódjunk életünk és megélhetésünk miatt, mert Isten gondoskodik rólunk. Tanítását nem érti meg mindenki. Egyesek az isteni gondoskodás helyett inkább a földi javakban, az anyagiakban bíznak. Ennek példáját láthatjuk a mai történetben. Mivel a zsidó családokban a legidősebb fiú volt mindig az örökös, a többiek nem kaptak örökséget. Egy ilyen, örökség nélkül maradt ember fordul Jézushoz, mert úgy gondolja, hogy számára nagyobb biztonságot jelentene az, ha testvére lemondana javára az örökség egy részéről.
Az eset alkalmat ad Jézusnak arra, hogy figyelmeztesse tanítványait: „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete” (Lk 12,15). Törekedjenek inkább a szegénységre és az anyagi javaktól való függetlenségre, mert a gazdagság utáni vágy megbilincseli az embert, szívét elfordíthatja Istentől. Az ostoba gazdagról szóló példabeszéd egyes szám első személyben tárja elénk a gazdag gondolkodását. Ide vezet az énközpontú gondolkodás, amely mindig azt nézi, hogy mi az „enyém,” s mi az, ami megszerezhető számomra. A gazdag hiába gyűjt magának, halálával minden kincsét elveszíti. A történetnek ez a befejezése arra késztet bennünket, hogy megkérdezzük: Mi az értelme az életemnek? Az evangélium válasza a kérdésre: az Isten iránti szeretetben kell növekednünk és nagylelkűen kell adakoznunk, hogy lélekben gazdagodjunk. És az én válaszom hogy hangzik?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, egyetlen mozdulatod, amellyel felajánlod a kenyeret akkor is, ha látszólag nincs értelme – hiszen a kenyér túl kevés – megtöri a hitetlenséget. A te kezedben egy parányi gesztus, egy falat kenyér is tömeget táplál. Mindaz a kevés, ami tőlünk fakad, kezedben világot tápláló gazdagsággá változik. Segíts, hogy megtegyem ezt az egy mozdulatot.
„Éjfélkor aztán kiáltás hangzott…” (Máté 25,6)
Biztosan hallottad már az öt okos és öt balga szűz történetét, amit Jézus példázatként mondott el. Abban az időben úgy lehetett részt venni egy menyegzői vacsorán, ha égő lámpása volt az embernek. Amikor azonban a vőlegény felbukkant, öt szűznek nem volt már olaja. Ezért azt mondták a másik ötnek: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik” (Máté 25:8). Azok azonban nem adtak, hanem ezt válaszolták: „Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is” (Máté 25:9). Amíg amazok elmentek a városba, hogy olajat vegyenek, a menyegző elkezdődött, őket pedig kizárták.
„Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel!” (1Kor 15,12-13)
Azok a pogányságból megtért keresztények, akik kételkedtek a feltámadásban, nyilván hittek a lelkek túlvilági életében. Nem voltak materialisták, inkább túlságosan is spiritualisták.
„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Szilárdan álljatok neki ellen a hitben…” (1Pt 5,8-9a)
Érezted már a szorítást a gyomrod körül, mikor kiderül, hogy valaki elégedetlen veled? Mintha minden lendület elszállt volna belőlem, mialatt elolvastam az emailt, amit a főnököm küldött tovább. Egy ügyfelünk írta, felsorolta benne legutóbbi munkám hiányosságait. Szörnyű csüggedés készült eluralkodni rajtam, össze voltam zavarodva.
Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21
Elmélkedés
Az Atya házában
A helyszín: Jeruzsálem. Az idő: Jézus életének utolsó napjai, a jeruzsálemi bevonulás után. Jézus bemegy a templomba és tanítani kezd. Jelenléte és szavai a vallási vezetők ellenállását váltja ki. Korábban is kimutatták már ellenszenvüket, de most Jézus a legfőbb vallási helyen tart igényt arra, hogy tanítsa a népet. A főpapok és írástudók rosszallják, hogy az ő házukban, az ő irányításuk alatt álló templomban tanít Jézus, s ehhez nem kérte engedélyüket vagy hozzájárulásukat. Fellépésével és a kereskedők kiűzésével (vö. Mt 21,12-17), valamint tanító szavával Jézus birtokba veszi a templomot, az Atya házát, az ő Atyjának házát, kifejezve, hogy neki joga van Atyjának házában tanítani. Beszédével nem óvatoskodik. Nincs tekintettel a farizeusok és írástudók érzékenységére, nyíltan beszél, kimondja az igazságot, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy ez csak fokozza az ellene irányuló haragot.
Elmondja beszédét a gonosz szőlőmunkásokról és a meghívást visszautasító emberekről (az elmúlt két vasárnapon olvastuk e történeteket), amely megteszi hatását, az érintettek magukra veszik a hallottakat. Ellentámadásba lendülnek. Kérdéseket szegeznek Jézusnak, hogy nyíltan mondja ki véleményét. Olyan választ akarnak kikényszeríteni, amelybe beleköthetnek, s amely alapján vádolni tudják majd. Négy keresztkérdés hangzik el, négy témában fordulnak hozzá. Az adófizetésről (vö. Mt, 22,15-22), a feltámadásról (vö. Mt 22,23-33), a legfőbb parancsról (vö. Mt 22,34-40) és az eljövendő Messiásról (vö. Mt 22,41-46) kérdezik őt. Az első témáról a mai evangéliumban, a harmadikról a jövő vasárnap olvasunk.
A körülmények tisztázása és a kérdés mögötti szándék ismerete segít a történet helyes értelmezésében. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom része volt. A római császár megbízásából a Jeruzsálemben tartózkodó helytartó biztosította a tartomány rendjét, ha kellett, katonai erővel. Az idegen fennhatóságot a zsidók nem fogadták el. Egyesek fegyveres szembenállásra buzdítottak, mások nyugalomra intettek, mert ismerték a római katonai megtorlás módszereit. A rómaiakkal való szembeszállás vagy együttműködés kérdése úgy került vallási területre, hogy az eljövendő Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet az idegenek uralmától. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17) – hangzik a kérdés Jézus felé. Elfogadjuk-e a rómaiak uralmát vagy küzdjünk ellene? Együttműködjünk-e az elnyomókkal vagy nyíltan forduljunk velük szembe? A válasz nem könnyű, főként ha valaki azt gondolja, hogy egyszerű igennel vagy nemmel kell felelnie. Ha Jézus azt mondja, hogy fizessenek adót a római császárnak, ezzel elismeri az idegenek fennhatóságát, akik ellen a zsidók küzdöttek és kiváltja rosszallásukat. Ha viszont ellenzi az adófizetést, akkor tulajdonképpen a rómaiak elleni lázadásra szólítja fel a népet.
Bölcsességével a mi Urunk kikerüli a csapdahelyzetet: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek újabb témát kell keresniük, ami a későbbi vádaknak alapja lehet.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!
