„Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta.” [Lk 19, 41]
A katolikus egyház tanítása szerint „a haza szeretete és szolgálata a hála kötelességéből és a szeretet rendjéből következik.” (KEK 2239). Ezért az egyház természetesen buzdítja is a Krisztus-hívőket, hogy „ápolják magukban áldozatosan és hűségesen a hazaszeretetet” (GS 75).
„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14)
Más szóval: Azért vagytok itt, hogy fény legyetek, mely láthatóvá teszi Isten színeit a világban. Isten nem titok, melyet magatokban kell tartani. (MSG)
Régebben úgy gondoltam, lényegbevágó tudnom, mi Isten akarata. Ha tudnám, mi az ő grandiózus terve életemnek legalább erre a mostani időszakára, akkor minden döntésemmel ahhoz tudnék igazodni.
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Elmélkedés
Az irgalmas szamaritánus történetével Jézus azt tanítja, hogy senkit se zárjunk ki a felebaráti szeretetből, hanem mindenkivel tegyünk jót. Számos esetben próbálunk kifogásokat keresni, hogy miért nem segítettünk valakinek. Más esetekben az előítéletek vagy saját kicsinyességünk akadályoznak a jó megtételében. Isten viszont nagylelkű. Gazdag az irgalomban. Nem méricskél, nem spórol, nem számítgatja, hogy mit kap cserébe. Mindenkinek felkínálja irgalmát. Ezt a mindenki felé odaforduló, irgalmas szívű Istent kellene utánoznunk nap mint nap, amikor segítségre, könyörületre, irgalomra szoruló emberekkel találkozunk. Ha irgalmasan és segítőkészen megnyitjuk szívünket felebarátaink felé, akkor mi is jobban fogjuk érezni Istenünk irgalmas szeretetét.
Miért fontos az irgalom gyakorlása? Az evangéliumi részlet választ ad erre a kérdésre. Jézus azt követően mondja el az irgalmas szamaritánusról a példabeszédet, hogy valaki az örök életről, az örök életre jutásról kérdezi. „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25) – hangzik a kérdés. A válasz pedig röviden összefoglalva így hangzik: légy irgalmas minden emberhez!
A Jézushoz forduló személy elismeri kérdésével, hogy Jézus tud valamit az örök életről. Igen, ő tudja megmutatni számunkra az oda vezető utat. Ha el szeretnék jutni az üdvösségre, nem érdemes máshoz fordulnom, mert az örök élet tanítása nála van.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek! Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm! Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra, amely a te dicsőségedbe vezet! Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá! Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben! Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot, reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed. Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben együtt dicsérhessük szent nevedet mindörökké!
Magánkevélben kaptam azzal a kiegészítéssel, hogy bátran megosztható. Megteszem. A szerk.
Az egyház nem akar helyetted dönteni a személyekről, és arra biztat,hogy ezt másoknak, másnak se engedd meg.
Ne hallgass a rokoni kötelékre, a baráti együttérzésre, a nemzetiségi összetartozásra, az érdekek összefonódására, a közvélemény nyomására, a „kéz kezet mos” kisded játékaira, még a pártérdekekre, vagy az országos politikai szempontokra sem!
Magánkevélben kaptam azzal a kiegészítéssel, hogy bátran megosztható. Megteszem. A szerk.
Az egyház nem akar helyetted dönteni a személyekről, és arra biztat,hogy ezt másoknak, másnak se engedd meg.
Ne hallgass a rokoni kötelékre, a baráti együttérzésre, a nemzetiségi összetartozásra, az érdekek összefonódására, a közvélemény nyomására, a „kéz kezet mos” kisded játékaira, még a pártérdekekre, vagy az országos politikai szempontokra sem!
Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Mt 21,33-43
Elmélkedés
A Fiú küldetése
A mai evangéliumi példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról szól. A hagyományos értelmezés szerint Jézus hasonlata az üdvtörténetet mutatja be. A szőlőskert gazdája maga az Isten, aki „szőlőt telepít,” azaz kiválasztja Izrael népét. Amikor elérkezik a szüret ideje, a tulajdonos elküldi szolgáit, akik Isten küldötteit, a prófétákat jelentik a történetben, s akiket megölnek a gonosz munkások. A Szentírás ószövetségi könyveit olvasva látjuk, hogy a prófétákat szinte kivétel nélkül megölték. Az idők teljességében Isten az ő Fiát, Jézus Krisztust küldi el a világba, akit szintén elutasítanak az emberek. A példázat azon mozzanata, mely szerint a szőlőskerten kívül ölik meg a gazda Fiát, egyértelmű utalás arra, hogy elítélését követően Jézust arra kényszerítik, hogy keresztjét hordozva kimenjen Jeruzsálemből és a városon kívül, a Golgota hegyén feszítik őt keresztre. Isten azonban az emberek által megvetett és elutasított Jézusra, mint szegletkőre új népet épít, az újszövetség népét, az Egyház közösségét, amely Istennek engedelmeskedve megtermi gyümölcsét.
A történet lezárásaként Máté a következőket írja: „Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt” (Mt 21,44-45). Jézus számíthatott erre a reakcióra, hiszen jól tudta, hogy az írástudók ismerik az ószövetségi idők történeteit és magukra fogják vonatkoztatni a hallottakat. Miért mondta mégis ezt a példabeszédet nekik? Biztos nem azért, hogy az ellene irányuló haragot tovább fokozza. Korábban is megtapasztalta már, hogy a nép vallási vezetői nem nézik jó szemmel cselekedeteit, és tanításába is próbálnak belekötni. Gondolhatnánk azt is, hogy mintegy vádként hangzott el részéről a példabeszéd. Ezzel akarta szembesíteni a vezetőket elődeik, atyáik tetteivel, akik megölték a prófétákat. Ebben lehet némi igazság, de mégse menjünk tovább ezen a vonalon, mert akkor könnyen odajuthatunk, hogy Jézus megöléséért is felelősöket fogunk keresni, embereket fogunk kereszthaláláért hibáztatni, s így könnyen megfeledkezünk arról, hogy mindez végső soron Isten megváltó terve szerint történt.
Jézus szándéka kettős lehetett. Egyrészt saját istenfiúságáról adott kinyilatkoztatást a példázat segítségével. A történet ezek szerint azt bizonyítja, hogy a tanítványok nem csupán a feltámadás után alkalmazták az Isten Fia kifejezést Mesterükre, hanem ő maga is Isten Fiának tartotta, nevezte magát. Másrészt a rá váró sorsról is nyíltan beszél Jézus. A beszéd a jeruzsálemi bevonulást követően hangzik el, tehát Jézus életének utolsó napjaiban. Ekkor már biztosan tudja, hogy közel van szenvedésének és halálának napja. Sorsát jogosan hasonlítja a megölt prófétákéhoz. De ő sem menekül el, hanem azt a fiúi küldetést akarja teljes engedelmességgel teljesíteni, amit az Atya bíz rá.
A gonosz szőlőmunkások viselkedése és a gazda cselekedetei elgondolkoztatnak minket. Az atya mindent megtett az emberek megváltása érdekében. A Fiú szintén mindent megtett a megváltás érdekében, amit az Atya kért tőle, feláldozta életét. Én megteszek-e mindent, hogy a Jézus megváltó halála gyümölcsöző legyen számomra, azaz az üdvösségre jussak?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézus Krisztus! Hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Hozzád megyek, aki a kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő arcodra és a te áldozatodhoz szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy megértsem az istenfiúság titkát, és élő hittel tudjam megvallani, hogy te vagy az Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás és minden áldás,
Minden egyedül Téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
