Elgondolkodtató

  • Szentlélek himnuszok
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Bölcsesség Lelke, gyújts bennünk világosságot, hogy a földi élet eseményeit az örök igazságok fényében ítéljük meg.
    Értelem Lelke, tárd fel előttünk a kinyilatkoztatott igazságok értelmét, és őrizz meg a hitben való eltévelyedéstől.
    Jótanács Lelke, add, hogy mindenben meglássuk és kövessük is az Isten akaratát, nehéz és kétes ügyekben világosítsd meg értelmünket, ha pedig kétségbeesés fenyeget, vigasztalj sugallataiddal.

    Bővebben …

  • 2014. szeptember 29. – Hétfő (Lk 9,46-50)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
    Lk 9,46-50

    Elmélkedés

    Minden ember gyermekkorában a szüleitől és a felnőttektől tanulja meg a viselkedés szabályait, mint magatartási formákat. Nem képes még arra, hogy megkülönböztesse a jót és a rosszat, nem tud még ítéletet alkotni, hogy mi válik javára és mi nem. Nem képes továbbá arra sem, hogy önálló döntéseket hozzon, hanem rábízza magát szüleire, akik gondoskodnak róla. Jézus nem tökéletes és hibátlan emberekből hozta létre közösségét. Tanítványai és apostolai emberi gyarlóságokkal rendelkeztek és bizonyára küzdöttek is ellene. Őket is megkísértette időnként a nagyravágyás és a versengés szelleme, miként ez a mai evangéliumban szerepel.
    Ezen elképzeléseikkel szemben Jézus egy gyermeket állít eléjük példaképként, aki nem akar és koránál fogva nem is képes mások felett uralkodni, hanem elfogadja kicsinységét, mások vezetését és irányítását.

    Ezzel a gyermeki lélekkel kell minden tanítványnak és kereszténynek engedelmeskednie Jézusnak, és megtanulni tőle az alázatosságot és a szolgálatot. Jézustól tanuljuk meg, hogyan kell emberként élnünk. Isten Fia, Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy megmutassa nekünk az emberi élet értelmét és célját. Érdemes rábíznunk magunkat, hogy megmutassa az Atyához vezető utat. Ebben az értelemben követendő többek között számunkra a gyermekek életmódja. A versengés helyett tudom-e minden helyzetben az alázatos szolgálatot választani?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!

    Avilai Szent Teréz

  • Tolle et lege, azaz vedd és olvasd!
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSzentírás vasárnapja

    A Szentírás fontosságának hangsúlyozása érdekében, Szentírás vasárnapján az Egyház a Bibliára irányítja figyelmüket és kihangsúlyozza, hogy a Bibliát nemcsak a templomokban kell és szabad olvasni, hanem a templomok falain kívül, a mindennapi életben és otthon is. Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulnunk keresztény módon hinni, imádkozni és élni. Hiszen a Bibliában Isten szól hozzánk és az ő igéje „Isten üdvösséghozó ereje” (DV 17).

  • Imádság
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Oh áldott Szűz! Oh Magyarországnak kegyes Asszonya! Tekints a mi sok fogyatkozásunkra: szánd meg a mi romlásunkat. Csaknem megholt akit te szerettél; csaknem elfogyott a te országod nemes Asszonyunk. Azért állj elő a te szent Fiadnál. Mondd azt néki: Fiam, az én országomban megfogyatkozott az igazi hit; nincs igazság; nincs isteni félelem; nincs ájtatosság benne.

  • A DIADAL – a harc elkezdődött
    Posted in: Elgondolkodtató

    diadal-Medj

    A filmben egy amerikai fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki Medjugorjéban tett látogatása során megtapasztalja a Szűzanya jelenlétét, és megtér. A film ősbemutatója külföldön 2013 májusában volt.

  • 2014. szeptember 28. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja (Mt 21,28-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
    Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
    Mt 21,28-32

    Elmélkedés

    A sorok között olvasva

    Egy plébános a vasárnapi prédikációt azzal kezdte, hogy megkérdezte a híveket, ki szokott újságot olvasni? Szép számmal tették fel a kezüket a jelenlévők. Következő kérdése arra irányult, hogy ki szokott szépirodalmat, verseket, drámákat, regényeket olvasni. Erre már kevesebben jelentkeztek. Harmadszorra azt kérdezte, hogy ki olvas tudományos könyveket, vagy olyan szakkönyveket, amelyek a munkájához, a szakmájában való fejlődéshez szükségesek. A hívek ugyan nem értették a plébános kérdéseinek okát, de erre is nagy számban jelentkeztek, főként a fiatalabbak. Végül pedig azt kérdezte, hogy ki szokott rendszeresen Szentírást, Bibliát olvasni. Mindössze néhány kéz maradt a magasban. A hívek összenéztek és egy kicsit szégyenkeztek is talán.

    Természetesen nem a megszégyenítés volt a plébános szándéka, hanem így akarta bevezetni a Szentírás vasárnapján mondanivalóját. És mindez nem egy munkahelyen vagy olyan helyen történt, ahol vallásukat gyakorlók és nem hívők egyaránt összegyűlnek, hanem egy templomban, olyan emberek között, akik magukat hívőnek tartják, rendszeresen, azaz legalább vasárnaponként részt vesznek a szentmisén. Mondhatjuk, hogy egy ilyen társaságban, a hívők közösségében elvárható volna, hogy mindenki olvassa naponta a Szentírást, Isten üzenetét, hiszen ez keresztény életünk egyik alapja, még sincs így. Valószínűleg nem csak a példában említett helyen született ilyen gyenge eredmény, hanem másutt is hasonló volna a tapasztalat.

    Sajnos a keresztény emberek könnyen megfeledkeznek a szentírásolvasás fontosságáról, de talán a mai ünnep, a Szentírás vasárnapja elgondolkoztat bennünket. Istennek van mondanivalója, üzenete számunkra. Figyeljünk oda útmutatásaira! Hitünk szerint a Szentírás tévedésmentesen tartalmazza Isten szavát. Némelyek azt mondják, hogy a Biblia egy régi, elavult könyv. Hogyan tudna eligazítást adni a XXI. században élő embernek? Miért olvassunk ósdi, több ezer éves szövegeket? Lehet-e évezredes messzeségből a bibliai szövegeknek mondanivalója korunk embere számára? Igen, nem tagadjuk: a Biblia a múltból szól hozzánk, a világ egyik legrégibb könyve. De mindjárt tegyük hozzá, hogy nem csak a múltból szól, hiszen az örökkévaló Isten üzen általa. És az örökkévaló Isten úgy közölte üzenetét és azt a szent írók úgy jegyezték le az isteni sugalmazásnak köszönhetően, hogy abban minden kor embere felfedezheti, megtalálhatja a neki szóló üzenetet.

    Hogyan olvassuk a Szentírást? A tudományos igényességet, a vitatott kérdések eldöntését hagyjuk a szentírástudósokra! De az igényességről ne mondjunk le! Egy katolikus hívő olvasson katolikus fordítást, a más felekezethez tartozó keresztény pedig olyat, amit gyülekezete ajánl számára! Lehetőleg olvassunk újabb fordításokat és ne a múlt század elején készülteket. Az újabb fordítások ugyanis jobban tükrözik a mai nyelvhasználatot anélkül, hogy elferdítenék a bibliai szövegek eredeti mondanivalóját. A szövegek szószerinti értelmén túl keressük a lelki mondanivalót, a szöveg mélyebb értelmét, azt, hogy mit akar Isten mondani nekünk, azaz olvassunk a „sorok között.” Olvassuk a Szentírást azzal a készséggel, hogy meg akarjuk mindazt tenni, amit Isten közöl velünk. Olvassuk hittel, imádságos lelkülettel és az Istenkeresés vágyával!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!

  • Megfeszített hittel
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” (Zsid 11,6)

    Tudtam, hogy nehéz munka lesz, hőség kínoz majd, és a kemény padlón kell aludni. De nem tudtam, hogy nem ezek a körülmények késztetnek majd arra, hogy megfeszítsem a hitemet.

    Néhány éve részt vettem egy programban, melynek során szükséget szenvedő emberek házát újítottuk fel. Isten terve az volt, hogy túlfeszítsen engem azon, amihez általában szokva vagyok, de kiderült, hogy nem a munkának, és nem a siralmas körülményeknek volt ilyen hatásuk rám.