Battaplébánia

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Elmélkedés

Jézus csodái közül talán a leginkább érdekesek az ördögűzések voltak. Manapság a pszichés betegségek körébe sorolnánk azokat a lelki természetű zavarokat, amelyeket abban az időben az ördögtől, a gonosz lélektől való megszállottságnak tartottak. A betegség eredete és természete egyaránt ismeretlen volt az emberek számára, ezért annak hirtelen, váratlan megszűnését sem értették. Jézus több esetben gyógyít meg ilyen betegeket, azaz kiűzi belőlük a gonosz lelket.

Egy ilyen csodája miatt kezdték el híresztelni róla, hogy magával az ördöggel szövetkezik, különben nem volna képes ilyen cselekedetekre. Jézus visszautasítja ezt a hamis vádat, s rámutat annak belső ellentmondásosságára. Valójában Jézus cselekedetében Isten működése figyelhető meg. Az isteni irgalom szabadítja meg a gonosz befolyásától ezeket a megszállottakat. A háttérben tehát Isten és a gonosz küzdelme zajlik az emberek lelkéért. Az ördögűzések azt mutatják, hogy e harcban Isten az erősebb, ő győzedelmeskedik. A gonosz viszont – természete szerint – nem nyugszik bele a vereségbe, hanem újra és újra próbálkozik. E küzdelem közepette emberként nem viselkedhetek passzívan, döntést kell hoznom, hogy kinek engedem át a szívem, lelkem feletti uralmat.

Megnyugtatásul gondoljunk arra, hogy ha valaki a rossz úton jár, s cselekedetei arról árulkodnak, hogy a gonosz uralkodik rajta, ebbe a helyzetbe Isten sem nyugszik bele. Mert nem akarja, hogy egyetlen emberi lélek is elvesszen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, föltámadt Urunk! Te a szívet nézed és nem a külsőt. Lelkünk mélyén néha így szólítunk meg: Jézus Krisztus, nem vagyok méltó hozzád, de egyetlen szavadtól megnyugszik, gyógyulást talál a lelkem. Krisztusunk, te nem vagy kínjaink és aggodalmaink okozója, mint inkább állandó jelenléted felkelti szívünkben a Veled való közösség örömét.

„André Louis-Oscar Frossard vezető kommunista fia volt; ateistának nevelték. Atyai nagyanyja zsidó, anyai nagyanyja pedig protestáns. 20 éves korában tért a katolikus hitre Párizsban, az örökimádó apácák kápolnájában. Részt vett a francia ellenállásba…

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Ma beteljesedett

Az egyik hittanórán nagyobb gyermekekkel a biblia keletkezése kapcsán arról beszélgettünk, hogy az evangélisták vajon miért is fogtak hozzá, hogy leírják Jézus történetét. Sok okos dolgot felsoroltak a hittanosok arról, hogy az írott szöveg maradandóbb, mint a szóbeli igehirdetés, a szentmiséken így könnyebb volt felolvasni történeteket Jézus Krisztusról, Jézus tanításának terjesztése lehetett az egyik cél, pontosan akarták megőrizni mindazt, amit az első keresztény közösségek vallottak Jézusról és hasonlókat. Az egyik tanuló pedig azt mondta, hogy az evangélisták részéről személyes hitvallás is lehetett az evangélium lejegyzése. Azért is idézem fel beszélgetésünket, mert idén, a Hit évében, amikor hitünk forrásaiból, az evangéliumokból merítünk és megfogalmazzuk személyes hitvallásunkat, ez a gondolat fontos lehet számunkra.

Szent Lukács írásának előszavát (Lk 1,1-4) követően azt a részt olvassuk a mai evangéliumban, amikor Jézus nyilvánosan fellép a názáreti zsinagógában (Lk 4,14-21). Érdemes külön-külön odafigyelnünk e szentírási szakaszokra és mondanivalójukra.

Mivel a többi evangéliumban nem találkozunk hasonlóval, érdekes lehet számunkra, hogy írásának bevezetéseként Lukács megjelöli, hogy milyen szándék vezérli abban, hogy lejegyezze Jézus történetét. A szentírástudósok szerint Lukács Kr. u. 80-85 táján írhatta meg két munkáját: az ő evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című írását. Mintegy ötven esztendő telik el Jézus élete, halála és feltámadása óta, s ennyi idő már elegendő volna ahhoz, hogy feledésbe merüljenek az események. Az első keresztény évtizedekben elsősorban a szóbeli igehirdetés szolgálta a Krisztusról szóló tanítás megőrzését és terjedését. Ugyanakkor történhettek próbálkozások, hogy Jézus életének eseményeit, az általa véghezvitt cselekedeteket és elmondott szavait írásban is rögzítsék. Lukács is tud ezekről a kísérletekről, hiszen ezt írja: „ezelőtt már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket” (Lk 1,1). Márk volt az első, aki lejegyezte Jézus életének történetét, az ő tanítását és csodáit. Márk evangéliumával egy időben keletkezhetett az az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, de amely eredeti formájában nem maradt ránk. Abból következtethetünk ennek létezésére, hogy Máté és Lukács is egészen hasonlóan örökített meg egyes történeteket, azaz közös forrásból dolgozhattak, valamint Márk evangéliuma is ismert volt mindkettőjük számára. Az előszóból megtudjuk, hogy Lukács pontosan utánajárt a dolgoknak, megkérdezte a szemtanúkat, illetve azokat, akik Isten szavának szolgái voltak, hogy a könyvének címzettjét, Teofilt és mindazokat, akik a későbbi korokban olvasni fogják művét, megerősítse a Jézusról szóló tanítás igazságában és megbízhatóságában. Hitünknek tehát nem holmi mendemonda az alapja, hanem arra az igazságra épül, amelyet az apostolok és utódaik őriztek meg és adtak tovább az évszázadok során.

A mai szakasz második részében Jézus fellépéséről olvasunk a názáreti zsinagógában. Izajás próféta könyvéből olvassa fel a kijelölt részt Isten Fölkentjének fellépéséről a messiási időkben, majd pedig ennek a hallgatóság számára meglepő magyarázata következik. A szöveghez fűzött magyarázat egyetlen mondatból, kijelentésből állt: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A későbbiekben történtekről a következő vasárnapon fogunk olvasni, ezért most ne siessünk előre! Álljunk meg itt egy gondolat erejéig, Jézus kijelentésének első szavánál! A „ma” minden nap megadatik számunkra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. De vajon ma megteszem-e?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így kezdted tanításodat az emberek körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A „ma” minden nap megadatik számomra. Isten minden nappal új lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen halogatás. Vajon ma megteszem-e? Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol megtérésének napját követően az ő két munkatársára Szent Timóteusra, Efezus városának első püspökére, valamint Szent Titusz krétai püspökre emlékezünk a mai napon, akik az evangéliumhirdetés szolgálatában voltak a népek apostolának segítségére.

Pál az igehirdetés gyümölcseit mindig Istennek tulajdonította és nem saját érdemének. Ennek oka világos: küldetésének teljesítése során Isten kegyelme adta neki az erőt. Enélkül munkája eredménytelen lett volna. Isten segítő kegyelme abban is megmutatkozott, hogy Pál mellé hűséges személyeket rendelt, akikre bátran számíthatott és önálló feladatokkal bízhatta meg őket. Ezek közé tartozik Timóteus és Titusz, akik Pál buzgóságát látva társai lettek az igehirdetésben, és a pogányok apostolához hasonlóan egész életüket az evangélium hirdetésére szentelték.

Mitől válik valaki az evangélium hirdetőjévé? Mi ösztönzi az igehirdetőt szolgálatában? Minden Krisztus személyes meghívásával kezdődik, s azzal, hogy ő küld valakit erre a munkára. Egyik levelében Pál így bíztatja Timóteust: „Éleszd fel magadban az Isten kegyelmét” (2Tim 1,6), amely az evangélium hirdetésére és misszióra indította. Mindegy, hogy figyelmeztetésnek vagy felszólításnak vesszük ezt a kijelentést, de az biztos, hogy nekünk is szól. Isten kegyelme nélkül a hit terjesztése haszontalan erőfecsérlés, felesleges erőlködés.

Pálnak másik munkatársához, Tituszhoz írt levele szerint az apostoli szolgálat célja az, hogy Isten választottait a hitre és az igazság megismerésére vezessük (vö. Tit 1,1). Él-e bennem ez a lelkület? Törekszem-e arra, hogy hitre vezessek másokat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Égi édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

Szent Pál apostol megtérésének mai ünnepén sok mindenről elmélkedhetnénk. Sokat tanulhatnánk abból, hogy a Krisztussal való találkozás miként változtatta meg az ő életét, a Damaszkuszba vezető úton átélt látomást követően miként történik az ő szívbeli megtérése. Tanulságos volna számunkra, ha átgondolnánk, hogyan készült fel Pál a Krisztustól kapott új küldetésére. Ha pedig gondolatban, lélekben végigjárnánk vele apostoli útjait, bizonyára magunk is megéreznénk lelkesedését, bátorságát, amely elengedhetetlen a missziós munkához.

Idén, a Hit évében talán érdemes egy másik oldalról közelednünk személyéhez, apostoli munkájának titkához. Szent Pál apostol megértette, hogy a hit terjesztése, a hit továbbadása Jézus Krisztus örömhírének elmondását jelenti. Ezért válik az evangélium hirdetőjévé, szenteli egész életét annak, hogy Krisztus örömhírét hirdesse a pogány népeknek.

Pál apostol így foglalja össze saját feladatát a rómaiakhoz írt levelében: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.” Más fordításban így olvassuk: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére a hitben való engedelmességet hirdessük minden nép között” (Róm 1,5). A „hitért való munkálkodás” és a „hitben való engedelmesség hirdetése” tulajdonképpen ugyanazt jelenti. Az első kifejezés inkább a hithirdető szemszögéből nézi a feladatot, azaz munkálkodni, fáradozni kell a Krisztusban való hit terjesztéséért. A második kifejezés inkább a címzettek, a megszólítottak oldaláról szemléli ugyanezt, amikor kiemeli, hogy a hit elfogadása az Istennek való engedelmességet jelenti. Mindehhez egy dolgot kell még hozzáfűzni: Természetesen csak a hit engedelmes elfogadását követően válhat valaki a hit hiteles hirdetőjévé.
Szent Pál apostol leveleiből számos részletet idézhetnénk, amelyben a hittel foglalkozik. Most csak egyet említsünk, amely bizonyára erősíteni fogja bennünk az evangélium hirdetésének lelkületét. Pál apostol arra buzdítja munkatársát, Timóteust, hogy táplálkozzon a hitnek és az igaz tanításnak szavaival, amelynek követője lett (vö. 1Tim 4,6), majd pedig felszólítja, hogy legyen a hitben példakép a közösség tagjai számára (vö. 1Tim 4,12).

Talán jogosan értelmezzük úgy a népek apostolának ezen írását, hogy annak nem csupán egyetlen személy, azaz Timóteus a címzettje, hanem mindazok, akik a hit terjesztésén fáradoznak. Ebbe a kiszélesített körbe én is beletartozom. Mennyire fontos számomra, hogy a hitnek és a krisztusi tanításnak szavaival naponta táplálkozzak? Követem-e ezt a tanítást, s követem-e magát Krisztust? Hitem megvallásával és megélésével példakép vagyok-e azok számára, akiknek hite megerősítést vár?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, azért imádkozom hozzám, hogy üldözötten is boldognak érezzem magam. Bár a világban élek, mégsem vagyok a világé, hanem egészen a tiéd akarok lenni. A világ sokszor talál rá alkalmat, hogy megzavarja törekvésemet feléd. Add nekem a hűség kegyelmét, a hitben való kitartás kegyelmét, a hitben való növekedés kegyelmét, és a végső állhatatosság kegyelmét, hogy eljussak örök Országodba!

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

A böjtről és a szombatról folytatott viták azt jelezték, hogy nem mindenki nézte jó szemmel Jézus tevékenységét. Csodái pedig szintén megütközést váltottak ki egyes vallási vezetőkből. Amikor Jézus meggyógyítja a béna kezű embert, a farizeusok azon kezdenek el tanakodni, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. A felsoroltak negatív válaszok Jézus tanítására és csodáira.

A mai evangélium az érem másik oldalát mutatja. Az egyszerű emberek tömegesen keresik Jézust. A földrajzi nevek felsorolásával az evangélista azt szemlélteti, hogy mindenhonnan jönnek az emberek Jézushoz. Bár számos esetben kifejezetten megtiltja a gyógyult személyeknek, hogy elmondják mi történt velük, mégsem lehet titokban tartani ezeket az eseteket. Jézus csodatetteinek híre hamar elterjed, s ennek köszönhetően mindenhonnan hozzá viszik a betegeket. Legalább megérinteni őt, ez a vágya az embereknek.

Milyen csodálatos a hit, amely egyetlen érintéstől csodát remél! Az élet megváltozását, a betegség elmúlását. A gonosz lelkektől való megszabadulást. A bűnös múlttal való végső szakítást. Milyen csodálatos a hit, amely új utat mutat az ember számára. Uram, elég nekem, hogy egy pillanatra láthatlak. Elég, ha naponta egyetlen szóval bátorítasz. Elég, ha bűnbocsátó erőddel megérintesz. Uram, elég nekem, hogy megérinthetlek, s megérint szereteted.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, te vagy minden javam. Egyedül te vagy a jó, igaz és szent, a mindenható, mindent te adsz, mindent te töltesz be, s csak a bűnöst hagyod üresen. Emlékezzél irgalmasságodra, és töltsd be szívemet kegyelmeddel, hiszen nem akarod, hogy üres maradjon, amit alkottál.

Az első oszlopLényeges és létfontosságú a különbség az evangélikus-protestáns úrvacsora és a katolikus szent Eucharisztia között. Sajnos ennek a  különbségnek  az  ismerete  sok  katolikusnál  is  elhalványult. A növe…

Az első oszlopLényeges és létfontosságú a különbség az evangélikus-protestáns úrvacsora és a katolikus szent Eucharisztia között. Sajnos ennek a  különbségnek  az  ismerete  sok  katolikusnál  is  elhalványult. A növe…