Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,26-33

Elmélkedés

A gondviselés rejtett pillanatai

Évekkel ezelőtt egy thaiföldi telekommunikációs cég érdekes reklámfilmet készített. A rövidfilm története szerint egy patikus lopáson ért egy kisfiút, aki a lopott gyógyszert beteg édesanyjának szánta. Egy közelben lévő utcai ételárus észrevette a kisfiúval kiabáló gyógyszerészt, hamar átlátta a helyzetet, kifizette a gyógyszereket, sőt, szólt a kislányának, aki egykorú lehetett a fiúval, hogy hozzon ételt és azt is a fiúnak adta. A férfinak nem ez volt az egyetlen jócselekedete, később is mindig adott ételt a koldusoknak, szegényeknek. Harminc évvel később, amikor már volt egy kis üzlete, ahol a lányával dolgozott, munka közben összeesett és kórházba került. A kezelés rendkívül költséges volt, ezért az ételárus lánya már azon gondolkodott, hogy kénytelen lesz eladni a sok év munkájával megszerzett üzletet. Amikor a lány másnap a kórházba ment, hogy meglátogassa apját, a betegágyon egy levelet talált, amelyben az állt, hogy a számlát 30 évvel korábban már kifizették néhány doboz orvosság árával. A gyógyszert lopó kisfiúból időközben orvos lett, ő kezelte az ételárust, akiben megismerte egykori segítőjét, jótevőjét.

Nem tudni, hogy a történetet csak a reklámfilm kedvéért találták-e ki vagy esetleg van-e valóságalapja. Mindenesetre el tudom képzelni, hogy a világban történnek hasonló esetek, amikor valakinek évekkel később van lehetősége viszonozni egy jócselekedetet. És el tudom képzelni, hogy a világban nap mint nap történnek olyan esetek, amikor valaki olyan személytől kap segítséget egy kényszerű helyzetben, akinek ő segített korábban. Ő talán már nem is emlékszik pontosan, de az illető megismeri őt és nem marad hálátlan. El tudom képzelni ezeket az eseteket, mert mögötte az isteni gondviselés rejtett működését vélem felfedezni.

A mai evangéliumban Jézus a gondviselésről ad tanítást. Ezt mondja: „Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják!” A gondviselést ne úgy képzeljük el, hogy Isten közvetlenül belenyúl valakinek az életébe. Mert a gondviselés nem a látványra, nem a népszerűségre törekszik, hanem titokban, csendesen, rejtetten működik. Az olyan történéseket, segítségeket nevezzük gondviselésszerűnek, amelyek esetében a segítség egészen váratlanul, sokszor teljesen ismeretlen személytől érkezik. Isten küld valakit, aki egy megoldhatatlannak tűnő helyzetben feltűnik, jót tesz, aztán ugyanúgy el is tűnik. A segítségben vagy adományban részesülők sokszor nem is találkoznak jótevőjükkel, titokban marad előttük az illető személye. Az adakozó pedig talán nem is tudja, hogy adománya éppen a legjobb helyre került, mert nem ismeri azoknak az életkörülményeit, élethelyzetét, akikkel jót tett. Az isteni gondviselésnek ilyen a természete.

Engedjük, hogy eszközök legyünk Isten kezében! Engedjük, hogy az isteni gondviselés általunk is tudjon jót tenni a rászorulókkal! Vegyük észre mindazt a jót, amit az isteni gondviselésnek köszönhetünk és legyünk érte hálásak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Lk 1,57-66. 80

Elmélkedés

Az Egyház hagyománya szerint a szenteket földi haláluk és egyben mennyei születésük napján ünnepeljük meg. Ez alól bizonyos szempontból kivétel Szűz Mária, akinek több ünnepe is van az év folyamán, valamint Szent József, akinek két ünnepe van (március 19. és május 1.), továbbá Keresztelő Szent János, akinek halálát augusztus végén, születését pedig a mai napon ünnepeljük.

A liturgikus ünneplések rendje e két ünneppel jelzi Keresztelő Jánosnak, mint a Megváltó előhírnökének jelentőségét, akiről Jézus maga mondta, hogy „asszonyok szülöttei között nem született nagyobb nála.” Az ő születésének rendkívüli körülményeiről olvastunk a mai ünnep evangéliumában. Szülei, Zakariás és Erzsébet, már idősek voltak, tehát nem számíthattak gyermekáldásra. A templomi szolgálatteljesítés közben Zakariásnak megjelent egy angyal, aki hírül hozta neki, hogy hamarosan gyermeke fog születni. Mivel Zakariás nem hitt az isteni küldött szavának, megnémult, s néma maradt egészen a jövendölés beteljesedéséig. János születésekor nyílik meg újra az ajka a jelenlévők csodálkozására.

Keresztelő Jánossal kapcsolatban a születésétől a fellépéséig semmit sem tudunk pusztában eltöltött életéről, de nem is ez a fontos az evangélisták számára. János akkor tűnik fel újra, amikor Jézus érkezését előkészítve a bűnbánat keresztségét kezdi el hirdetni az embereknek. A Jézussal való találkozás egyik feltétele mindannyiunk számára az őszinte bűnbánat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

A Jézus szent szíve iránti tisztelet a katolikus vallásosság sajátos eleme. Mindannyian láttunk már olyan festményt vagy szobrot, amelyen Krisztus egyik kezével a mellkasán lévő emberi szívére, vérző és lángoló szívére mutat vagy éppen mindkét kezét kitárja, hogy szívére ölelhesse az embert. Az Úr tövisekkel körülvett szent szívéből fénysugarak áradnak. E jelképek az ő szenvedésére és szeretetére utalnak, minden emberért vállalt szenvedésére és mindenki felé kitáruló szeretetére. Az ilyen ábrázolások mély érzelmeket váltanak ki, ugyanakkor többek számára giccsesnek tűnnek, ezért esetleg idegenkednek a Jézus szíve tisztelettől.

Hitünknek és vallásosságunknak vannak értelmi elemei, emberi értelmünkkel törekszünk Isten megismerésére, hitünk titkainak mind jobb megértésére. Ugyanakkor a hit nem csupán értelmi döntés és értelmi válasz Isten meghívására, hanem érzelmi is, azaz szívünk szeretetével is válaszolunk Istennek, aki kinyilvánítja szeretetét irántunk. Jézusnak ugyanolyan emberi szíve van, mint bármelyikünknek, ezért jól ismeri és megérti emberi életünk gondjait és érzéseit. Szeretettel hív minket a mai evangélium szavaival: „Jöjjetek hozzám mindnyájan! Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek.” Lehet, hogy olykor érzelgősségnek tűnik, de mégse szégyelljük szeretetünket kimutatni az Úrnak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A vallási élet megújításáról elmélkedtünk a tegnapi evangélium kapcsán. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben az imádsággal kapcsolatban ad Jézus tanítást.
Az imádság az Istennel való személyes és őszinte kapcsolat kifejezése. Az imára nem Istennek van szüksége, hanem nekünk, embereknek, mert az ima a mi lelki fejlődésünket szolgálja. Jézus azt tanácsolja, hogy a vég nélküli imádkozás helyett inkább rövid legyen az imádságunk, de ez fejezze ki Istenre hagyatkozásunkat, aki jól tudja, hogy mire van szükségünk.

Nem véletlenül nevezzük az Úr imáját, a Miatyánkot a legtökéletesebb imádságnak, mert egyrészt ezt maga Jézus tanította az apostoloknak és tanítja nekünk, másrészt ez az ima szépen összefoglalja kéréseinket, amelyekkel nap mint nap Istenhez fordulunk. Ugyanakkor a Miatyánkban benne van Istenre hagyatkozásunk is, hiszen nem követelőzve terjesztjük elé kéréseinket, hanem elfogadjuk akaratát. Már maga a megszólítás is gyermeki bizalmat és személyességet tükröz, mert Jézus bátorítása szerint Atyának, Atyánknak szólíthatjuk Istent. A kérések Isten elé terjesztése pedig azt jelzi, hogy elérhető számunkra az Atya és megtapasztalható az ő jósága, irgalma és szeretete.

Az ima nem nehéz. Csak el kell kezdeni őszintén szólni Istenhez. Imádkozva tanuljunk imádkozni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A vallási élet megújításáról elmélkedtünk a tegnapi evangélium kapcsán. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben az imádsággal kapcsolatban ad Jézus tanítást.
Az imádság az Istennel való személyes és őszinte kapcsolat kifejezése. Az imára nem Istennek van szüksége, hanem nekünk, embereknek, mert az ima a mi lelki fejlődésünket szolgálja. Jézus azt tanácsolja, hogy a vég nélküli imádkozás helyett inkább rövid legyen az imádságunk, de ez fejezze ki Istenre hagyatkozásunkat, aki jól tudja, hogy mire van szükségünk.

Nem véletlenül nevezzük az Úr imáját, a Miatyánkot a legtökéletesebb imádságnak, mert egyrészt ezt maga Jézus tanította az apostoloknak és tanítja nekünk, másrészt ez az ima szépen összefoglalja kéréseinket, amelyekkel nap mint nap Istenhez fordulunk. Ugyanakkor a Miatyánkban benne van Istenre hagyatkozásunk is, hiszen nem követelőzve terjesztjük elé kéréseinket, hanem elfogadjuk akaratát. Már maga a megszólítás is gyermeki bizalmat és személyességet tükröz, mert Jézus bátorítása szerint Atyának, Atyánknak szólíthatjuk Istent. A kérések Isten elé terjesztése pedig azt jelzi, hogy elérhető számunkra az Atya és megtapasztalható az ő jósága, irgalma és szeretete.

Az ima nem nehéz. Csak el kell kezdeni őszintén szólni Istenhez. Imádkozva tanuljunk imádkozni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A régi és az új törvény szembeállítása után Jézus új témát kezd a hegyi beszédben, amely azt mutatja be, hogy az ember miként tudja megújítani vallási életét. E tanácsok esetében is ugyanolyan határozott, mint amilyen magabiztossággal megfogalmazta korábban az ő új törvényeit.

Ennek megfelelően a vallási élet három alappillérét említi a mai evangéliumban: a másoknak tett jócselekedeteket, az imádkozást és a böjtölést. Kijelentéseivel helyteleníti a korabeli gyakorlatot és bírálatot fogalmaz meg azokkal szemben, akiknek hivatása volna a törvények helyes értelmezése és saját példájukkal kellene példát mutatniuk a nép számára. Úgy látja, hogy a farizeusok és írástudók vallásgyakorlata eltávolodott a helyes iránytól, hiszen vallási cselekedeteikkel nem Isten tetszését keresik, hanem inkább az emberek elismerését kívánják elérni. Emiatt vallásosságuk hamis, képmutató.

Jézus azt szeretné, hogy tanítványai valóban Istennek éljenek, Isten iránti szeretetükről tegyenek tanúságot és cselekedeteikkel Istent akarják megdicsőíteni. Szavaiból megértjük, hogy a keresztény tanúságtétel és annak gyümölcsei a fontosak, nem pedig a tanúságtevő személye. Ha az úgynevezett tanúságtételem rólam szól, akkor rossz úton járok, mert nem magamról vagy az én személyes vallásosságomról kell szólnia, hanem mindig Istenről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Az előző napokban a hegyi beszédből azokat a részleteket olvastuk, amelyekben Jézus megfogalmazza parancsait, amelyek nem csupán újdonságként hatnak, hanem messze felülmúlják a korábbi, ószövetségi törvényeket. E sorozat utolsó példája az ellenségszeretetről szól, amely rokonságban van a bosszúról szóló tanítással, amely a tegnapi evangéliumban szerepelt. Emberileg talán elfogadhatónak tartjuk a régi törvényt, amely szerint barátaink felé szeretettel kell fordulnunk, de az ellenségeinket gyűlölhetjük. Jézus új parancsa viszont nem engedi meg, hogy a gyűlölet legkisebb formája is jelen legyen tanítványai szívében. Az Úr ezt a kijelentést teszi: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket.”

Tehát nem csak a barátainkat, hanem még az ellenségeinket, a bennünket bántókat és az üldözőinket is szeretnünk kell. Jézus mindig többet kíván tőlünk, azt akarja, hogy a tökéletességre törekedjünk és utánozzuk azt az isteni szeretetet, amely nem tesz különbséget az emberek között, hanem jókra és gonoszokra egyaránt kiárad. A szeretet bölcsessége és türelme képes legyőzni a rosszat. Tehát nem arról van szó, hogy jóváhagyjuk a másik ember bűnét azzal, hogy nem viszonozzuk a támadásokat, hanem arról, hogy a szeretet példáját mutatjuk az ellenségnek, mint a rossztól való megszabadulás lehetőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram, Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42

Elmélkedés

A mai evangélium szerint Jézus az ókori jogrendszerek egyik ismert szabályát idézi hallgatóinak: „Szemet szemért, fogat fogért.” E törvény mai szemmel nézve kegyetlennek és durvának tűnik. A parancs Jézus korában azt a célt szolgálta, hogy a bosszú ne haladja meg az okozott kár mértékét, s emiatt a maga korában inkább haladónak számított, hiszen amikor valakit a bosszúvágy vezérel, akkor nem ismer határokat. Ezt a törvényt az egyenlőség elve alapozza meg, amely ennyire kisarkított és végletes formában valóban kegyetlenség, s emiatt Jézus korában a zsidó rabbik inkább a pénzbüntetést javasolták kárpótlásként a bosszú helyett.
Jézus viszont új törvényt ad, melyet új alapra helyez. A szereteten alapuló megbocsátás nem áll bosszút, hanem nagylelkűen felülemelkedik a rosszon, hogy a jó győzedelmeskedjen. A krisztusi szeretet-parancs felülmúlja az egyenlőség és az igazságosság elvét.

A korunkban is a világszerte tapasztalható erőszak és háborúk azt mutatják, hová vezet, ha az ember csak a maga igazát hajtogatja, és az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás. A rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a megbocsátásra. Csak a Jézus által tanácsolt erőszakmentesség vezethet el a jó végső győzelméhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58

Elmélkedés

Örökké termő búzakalász

A magvetőről, Jézus egyik csodálatos példabeszédéről tanulunk a hittanórán. Kitalálok a gyerekeknek egy történetet az örökké termő búzakalászról, amelyet csak egyszer kell elvetni, utána állandóan csak nő és szüntelenül újabb és újabb kalászokat érlel. Persze ezt is kell gondozni, öntözni és gyomlálni, de megéri a fáradozás, hiszen folyamatosan lehet aratni a kalászokat. A gyerekek szeme felcsillan a különleges búza hallatán, ámulva hallgatják a történetet, amelyet aztán még jobban kiszínezek, a végére már szőlőt, mandulát és mindenféle gyümölcsöt is terem. A gyerekek közül senkinek sem jut eszébe közbevetni, hogy ilyen búza nem is létezik, mert mindannyian megértik, hogy a történet Isten üzenetéről szól, amely százféle gyümölcsöt terem bennünk. Végül azt a feladatot kapják, hogy rajzolják le az örökké termő búzakalászt. Nem kell őket bíztatni, rajzolnak ők mindenféle gyümölcsöt, olyanokat is, amiket én nem említettem, de ez így van rendjén. Közben nézem a készülő rajzokat. Többen még az eget is megrajzolják, egészen odáig magasodik a különleges búza. Észreveszem, hogy az egyik kislány rajzán nem a földből, nem alulról nő ki a búzakalász. Kérdezem tőle, nem volna-e jobb fordítva? Ő megerősíti, hogy ilyen különleges, örökké termő búza csak az égből nőhet, egyedül Isten ajándéka lehet. Örültem, hogy megértette a lényeget. Lám, egy gyermek még azt is megsejti, amit én felnőttként kimondani sem tudok.

A mai napon Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük, azt a titkot, hogy az Úr valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Nem csak Isten szívünkbe ültetett igéjét hasonlíthatjuk örökké termő búzakalászhoz, hanem az Oltáriszentséget is. Ez a kép, ez a hasonlat több szempontból is igaz módon világítja meg az Oltáriszentség titkát. Soha meg nem fogyatkozó isteni ajándékról van itt szó, amely szüntelenül rendelkezésünkre áll. Nem kell rá várnunk, hanem nap mint nap magunkhoz vehetjük Krisztus testét, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az Oltáriszentség olyan eledel számunkra, amely összeköt minket Istennel és egyesít Krisztussal. Erőt adó táplálék, amely Isten dicsőítésére indít minket és felébreszti bennünk a hála érzését. Gondoljunk arra, hogy mekkora titok az Oltáriszentség, emberi ésszel fel nem fogható a végtelen Isten jelenléte a kicsiny darab kenyérben, miként felfoghatatlan számunkra az is, hogy a kicsiny magból hogyan fejlődik ki a kalászt termő növény. És ott van az áldozat, az önfeláldozás. A földbe hullva a búzaszemnek meg kell semmisülnie, meg kell halnia, hogy egy új növény születhessen belőle. Éppen így Krisztusnak is fel kellett áldoznia önmagát, hogy új életre támadhasson fel. Az ő áldozata, halála és feltámadása is benne rejtőzik az Oltáriszentségben. Isten örömteli feltámadással válaszol az ember önpusztító bűnös életére és megadja nekünk a lelki újjászületést. E szentség vétele, a szentáldozás éppen azért önt erőt és örömet a szívünkbe, mert egyesülhetünk Krisztussal.

De legfőképpen úgy kell tekintenünk az Eucharisztiára, mint égből jövő ajándékra, Isten ajándékára. Olyan ajándékra, amely túlmutat a földi életen és az örök életet jelenti számunkra. Ne csak imádjuk és dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Istent, hanem vegyük őt magunkhoz a szentáldozásban. Az Oltáriszentség örökké termő és örök életet termő búza, élő kenyér és ajándék számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,33-37

Elmélkedés

Továbbra is a régi, ószövetségi törvényről és az azt megújító törvényről olvasunk az evangéliumban, ezúttal az eskü témájával kapcsolatban. Az eskü azt jelenti, hogy valaki Istent vagy az ő nevét hívja segítségül saját szavainak igazolására, mintegy így akarja nyomatékosítani, bizonyítani, hogy az általa állított dolog igaz. Jézus korában úgy vélekedtek, hogy bizonyos esetekben az eskü kötelezi az embert a benne foglaltak megtartására, míg más esetekben megtartásuk nem volt kötelező. Az eredeti isteni szándékot az ember a saját törvényeivel eltorzította és önkényesen meghatározta, hogy mikor kell egy esküt megtartani. Jézus véleménye rendkívül határozott: „Egyáltalán ne esküdjetek!” Ha az eskü ugyanis nem tud teljes bizonyosságot nyújtani a szavak igazsága felől, akkor teljesen felesleges, hiszen megtévesztő lehet a másik ember számára. Jézus tehát határozottan megtiltja az eskü minden formáját. Ennek oka az, hogy a kimondott szavaknak minden esetben egyezniük kell a cselekedetekkel, erre eskü nélkül is kötelessége mindenkinek törekedni.

Másrészt Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására sajnos nem minden esetben helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel jószándékkal azt feltételezzük, hogy eskü alatt senki sem mond hazugságot, valótlant. E feltételezést kihasználva egyesek ugyanis hamis állításaik leplezésére használják fel az esküt. Ha igazmondóak vagyunk, akkor nincs szükség esküre, márpedig az igazmondás eskü nélkül is kötelező.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.