Battaplébánia

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
Mk 12,18-27

Elmélkedés

Az adófizetéssel kapcsolatos vitát követően újabb kérdéssel állnak Jézus elé. A kérdezők ezúttal a szadduceusoknak nevezett vallási csoport tagjai, akik köztudottan elutasították a feltámadásról szóló tanítást. Saját nézetüket azzal próbálták igazolni, hogy a mózesi könyvekben nem szerepel a feltámadás. Az asszonyról és megözvegyülése után az őt sorra feleségül vevő hét testvérről szóló történet nyilvánvalóan kitalált, a valóságban aligha fordult elő ilyen. A kérdés tehát valójában nem az, hogy kinek lesz a felesége az asszony a túlvilágon, hanem az, hogy létezik-e egyáltalán a túlvilág, van-e feltámadás a halottak számára?

Válaszában Jézus kétszer is megemlíti a kérdezők tévedését. Bár a szadduceusok büszkék arra, hogy jól ismerik az írásokat, valójában önkényesen értelmezik azokat és nem látják meg azok mögött Isten szándékait. Még nagyobb a bűnük abból a szempontból, hogy Isten végtelen hatalmát sem ismerik, hiszen Istennek mindenhez van hatalma, még a halottak feltámasztásához is. Ez utóbbi hatalom megmutatkozik Jézus feltámadásában, de ennek elfogadása az ember részéről a hit kérdése, miként az is, hogy Isten minden embert feltámaszt az új életre. Az élő Isten mindannyiunkat meghív az örök életre, a feltámadás az ő ajándéka számunkra. Éljünk a feltámadás reményében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17

Elmélkedés

Az adófizetéssel kapcsolatos evangéliumi történetnél érdemes odafigyelnünk a kérdezőkre. A jelenetnél szereplő farizeusok, ahhoz a vallási csoporthoz tartoztak, akik határozottan elutasították a római fennhatóságot és az ország jövőjét a nemzeti függetlenségben látták. Politikailag ezzel ellentétes nézetet vallottak a Heródes-pártiak, akik a fennálló hatalmi rendszer haszonélvezői voltak, elfogadták és kiszolgálták a rómaiakat. A két csoport tagjai a Jézussal szembeni hatékony fellépés reményében most félreteszik ellentétes nézeteiket, és miután gyanúsan sok dicsérettel halmozzák el Jézust, közösen teszik fel a kérdést: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Ha Jézus ellenzi az adófizetést, akkor a Heródes-pártiakkal kerül szembe, ha helyesli a császárnak fizetett adót, akkor pedig a kérdező farizeusokkal.

Jézus rögtön átlátja a helyzetet, nem akar egyik csoport céltáblája sem lenni, ezért bölcs válaszával kikerül a kellemetlen helyzetből: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” A földi hatalommal szembeni, evilági kötelességeinket nem szabad szembeállítanunk Isten iránti kötelességeinkkel. Ha teljesítjük mindazt, amit Isten vár tőlünk, meg fogjuk találni az evilági dolgok helyes rendjét is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló tanítást Márk evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be, hogy Jézus ismét példabeszédekben kezdett tanítani. A történet során mindvégig érezzük, hogy nem egy alaptalan hasonlatról van szó, s ezt azok a főpapok és vallási elöljárók is rögtön megérezték, akikhez az Úr beszélt. A szőlő tulajdonosa maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép tagjai. Isten időnként elküldte szolgáit, a prófétákat, de nem hallgattak rájuk. Az elszámoltatás, a termés begyűjtése jogos elvárás a szőlő gazdájától, de ennek az elvárásnak a munkások egyáltalán nem akarnak megfelelni, fellázadnak a gazda ellen. Az ellentét az újabb szolgák küldésével folyamatosan fokozódik, végül a gazda fiának elküldésével és az ő megölésével éri el tetőpontját. Itt már nem Izrael történelmének múltjáról van szó, hanem utalás ez Jézus várható sorsára, halálára.

A példázatra nem érdemes úgy tekintenünk, mintha az események megmásíthatatlan, végzetszerű leírása volna, hanem inkább figyelmeztetésként és meghívásként kell értékelnünk. Egyrészt tehát figyelmeztetés, hogy ne képzeljük magunkat Istennek és ne akarjuk kezünkbe ragadni az események irányítását, mert Isten a történelem Ura. Másrészt meghívás, hogy Jézus személyében ismerjük fel Isten Fiát és éljünk szeretetközösségben Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Újjáteremtő Lélek

Mindaz, amit Jézus az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédében a Szentlélek elküldéséről mondott, pünkösd napján valósult meg. Az Úr nem felelőtlenül ígérgetett, hanem azzal a meggyőződéssel tette ígéretét, hogy köztünk akar maradni. A beteljesedés helyszíne ugyanaz, mint az ígéreté, az utolsó vacsora terme. Itt várják az apostolok összegyűlve és imádkozva, hogy teljesedjen az ígéret és eltöltse őket a Szentlélek. Mielőtt részletesebben rátérnénk a pünkösdi eseményre és annak jelentőségére, figyeljünk a mai evangélium üzenetére. A jelenet húsvétkor játszódik, az Úr feltámadása napján. Jézus megjelenik az apostoloknak és köszönti őket. Ezt követően „rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!” Nagyon érdekes mozzanat itt ez a „rájuk lehelés.” Jézus a kereszten kilehelte lelkét. Ezt a kifejezést szoktuk mondani, amikor valaki meghal, távozik az életből, eltávozik belőle a lélek. Akiből távozik a lélek, abból távozik az élet is. A halottban nincs lélek, nincs benne élet, nem képes lehelni. Amikor a feltámadt Krisztus az apostolokra lehelve adja nekik a Szentlelket, akkor ezzel a leheléssel azt igazolja, hogy újra van benne élet, van benne lélek. A lehelés mintegy bizonyítéka annak, hogy Jézus feltámadt, valóban él.

A Szentlélek eljövetelének eseményét nem az evangéliumokban, hanem Szent Lukács evangélista másik írásában, az Apostolok Cselekedeteiben találjuk (vö. ApCsel 2,1-11), ezt a részt olvassuk a mai szentmise olvasmányában. A leírás az idő és a hely pontos megjelölésével kezdődik. Az esemény a feltámadás utáni ötvenedik napon történik. Az apostolok Jeruzsálemben maradtak, abban az emeleti teremben tartózkodnak és imádkoznak, ahol az utolsó vacsora történt. A Lélek közeledését szélviharszerű zúgás jelezte, majd lángnyelvek ereszkedtek le rájuk és eltöltötte őket a Szentlélek. A következő jelenetben már Jeruzsálem utcáin találjuk őket, Isten csodás tetteit hirdetik az embereknek, a Lélek indítására különféle nyelveken beszélnek, ezért a mindenfelől érkező zarándokok mindegyike megérti beszédüket.

A leírásból kiderül, hogy a Szentlélek eljövetele az első pillanattól fogva fordulatot hoz az apostolok életébe. Félelmük megszűnik, már nem zárkóznak be, hanem nagy bátorsággal kezdik hirdetni az Úr tanítását. A Szentlélek megvilágosítja számukra a Krisztussal történt események értelmét, megértik küldetésüket és erőt kapnak a tanúságtételhez.

A Szentlélek ajándék, adomány számunkra. A Szentlélekben Isten önmagát adja nekünk, benne Isten önközlése elér minket, embereket, és általa Isten felnyitja szemünket, megvilágosítja értelmünket annak felismerésére, hogy a Fiú, Jézus Krisztus személyében is önmagát nyilatkoztatja ki számunkra. A Szentlélek azért jön el, hogy a Krisztusban hívőket egy közösségbe kapcsolja és megteremtse köztük az egységet. A Lélek jövetelének és jelenlétének másik célja az emberek megszentelése. Isten újjá akar minket teremteni, hogy valóban lelki emberekké váljunk. Miként a Lélek jelen volt a teremtéskor, hiszen ott lebegett a vizek felett, ugyanúgy jelen van minden újjáteremtéskor is, neki köszönhetjük lelki újjászületésünket. A Szentlélek továbbá azért is jelen van, hogy az Egyházat az igazságról szóló tanításban, az igehirdetésben, az evangelizációban vezesse. Imádkozva várjuk, hogy a Szentlélek bennünket is eltöltsön!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz bennünket hitünk titkainak megértésére és indíts minket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Az apostolok közül egyedül János nem szenvedett vértanúhalált. A többiek úgy tettek tanúságot Jézusról igehirdetésükkel, hogy később eljutottak a vértanúságra is. Az üldözések ugyanis éppen Jézus megvallása, a róla való tanúságtétel miatt érik a hívőket. A vértanúság a hit tanúságtételének egy különleges formája a tanítvány részéről.

Amikor az élete vége felé közeledő János apostol lejegyezte evangéliumának záró sorait, amelyeket a mai napon olvasunk, jogosan állítja, hogy Krisztusról szóló tanúsága igaz. Egész írására jellemző, hogy Jézust az Isten Fiát akarja bemutatni. Jánosnak, a szeretett tanítványnak a tanúságtétele szóbeli és írásbeli. Igehirdetése, valamint evangéliuma, levelei és a szintén tőle származó Jelenések könyve a Jézus eseményt tárják az olvasók elé azzal a szándékkal, hogy hitet ébresszenek. János evangélista lelkiismerete nyugodt lehet, hiszen teljesítette feladatát, hirdette a Mesterétől kapott tanítást. Munkája sokszoros termést hozott.

Vajon én mit teszek annak érdekében, hogy az emberekhez eljusson az örömhír? Vajon hivatásomnak tekintem-e azt, hogy másokat az üdvösség útjára, Krisztus tanításának útjára segítsek? Vajon engedem-e, hogy a pünkösdi Lélek engem is az evangélium hirdetőjévé tegyen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az esztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Jézus kérdésére Péter apostol háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt, aki ezt követően bízza rá az Egyház vezetését. A keresztény igehirdetők Péter háromszori szeretetvallomását előszeretettel hozták összefüggésbe az apostol háromszoros tagadásával, amelyet Jézus előre megmondott az utolsó vacsorán. Ez a mozzanat rávilágít arra, hogy a szeretet a fájdalomból születik meg. Így van ez az Úr esetében, amikor a szenvedésből, a kereszthordozásból, az emberi bántalmazások elviseléséből születik meg a keresztáldozat, mint Isten emberek felé irányuló szeretetének legnagyobb jele. Krisztus példája bátorít minket, hogy ne féljünk mindazoktól a fájdalmaktól, amelyek életünkben érnek minket, hiszen általuk Isten a szeretet új útját nyitja meg számunkra.

Péter apostol utódai, a római pápák minden korban szintén Jézus megbízásából, az ő helyetteseként, az ő nevében kormányozzák az Egyházat. Ugyanez elmondható a püspökökről az egyházmegye, valamint a papokról a plébánia szintjén. Krisztustól kapott lelkipásztori hatalmukat a rájuk bízott közösség építésére gyakorolják, mégpedig úgy, hogy elsősorban ne tekintélyükkel, hanem inkább jó példájukkal járnak élen. Az egyházi személyeknek szeretniük kell azt a Jézust, aki őket meghívta a szolgálati papságra, és szeretettel kell fordulniuk a hívek felé, akiknek vezetését Jézus bízta rájuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Jézus főpapi imájának harmadik részét olvassuk a mai nap evangéliumában, amely ima az utolsó vacsorán hangzott el. E részben a mi Urunk azokért fohászkodik a mennyei Atyához, akik nem ismerik őt személyesen, hanem tanítványainak igehirdetésére fognak hinni őbenne, tehát a jövendő Egyház tagjaiért imádkozik. Első kérése az egységre vonatkozik. A Fiú és az Atya között fennálló szeretetteljes egységnek tükröződnie kell a krisztushívők egymással való kapcsolatában is. Ez az egység azonban mindig Isten ajándéka. Éppen ezért Jézus imájához kapcsolódva és azt nap mint nap megismételve nekünk is az Atyához kell fordulnunk az egység nagy ajándékáért, hiszen számtalanszor tapasztalhatjuk, hogy sok embert megkísért a széthúzás, a békétlenség, az egymással való értelmetlen harc. A történelem során ez az egység megsérült, tehát a különböző keresztény felekezetek mindegyikének kell imádkoznia és tennie a Krisztus által óhajtott egységért.

Ezt követően azt kéri Jézus, hogy a benne hívők megláthassák dicsőségét, azaz ne csak a szenvedő Jézus arcát szemlélhessük, hanem találkozhassunk a feltámadt Jézussal is. E szándéka az Úrnak akkor valósul meg, ha kitartunk a hit útján és eljutunk az üdvösségre.

Jézus imájának utolsó mondatából kiderül, hogy Jézus akkor él bennünk elevenen, ha Isten szeretetét hordozzuk szívünkben, s megmaradunk ebben a szeretetben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Jézus főpapi imájának második részét olvassuk a mai evangéliumban, amelyben az apostolokért imádkozik. Az Úr szeretetének egyik legmeghatóbb jele, hogy az utolsó vacsorán tudva, hogy elérkezett számára a szenvedés kezdete, nem önmagára gondol, nem a rá váró nehézségeken töpreng, hanem apostolaiért és tanítványaiért könyörög az Atyához.

Jézus azzal kezdte meg nyilvános működését, hogy tanítványokat választott maga mellé. Az a szándék vezette, hogy e kiválasztottak mindvégig vele legyenek, legyenek fültanúi tanításának és szemtanúi cselekedeteinek, hogy majd küldetésének befejezése és mennybemenetele után tanúságot tegyenek Jézusról, az Isten Fiáról, és terjesszék az evangéliumot. Az apostolok tanítása, nevelése és felkészítése e missziós küldetésre sikeres volt. Hittel elfogadták Mesterük tanítását, és hitték, hogy az Atya küldte őt a világba. Jézus távozása után ők továbbra is ebben a világban maradnak, s itt kell a rájuk bízott küldetést teljesíteniük, azt a feladatot, amelynek végzésében a Szentlélek fogja őket támogatni. Hitük most nagy próbatétel előtt áll. Jézus azt kéri az Atyától, hogy apostolai mindig megmaradjanak az ő nevében, azaz a vele való közösségben, és hogy az üldözések ellenére is hűségesen kitartsanak az igazságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Jézus az utolsó vacsorán tanítványaihoz intézett beszédét követően az Atyához imádkozik. Már felkészült rá, hogy néhány óra múlva elfogják és hamarosan meghal. Élete utolsó perceiben mintegy számvetést tart küldetésének eredményéről. Már most kijelenti, hogy küldetésének hűséges teljesítésével, az igazság tanításának átadásával és az Atya megismertetésével dicsőséget szerzett Istennek, pedig az igazi engedelmesség utolsó nagy próbája még hátra van. A szenvedés és a halál önként vállalása szerzi meg a legnagyobb dicsőséget az Atyának, aki éppen ezt az önfeláldozó engedelmességet kéri a Fiútól. Jézus engedelmessége pedig kiérdemli, hogy az Atya is megdicsőítse őt azáltal, hogy feltámasztja a halálból.

Imájában Jézus egyrészt előre tekint, hogy felmagasztalását követően újra találkozhat az Atyával, másrészt tanítványaira gondol, azokért imádkozik, akik hittek benne. S mivel minden tanítványát sajátjának tekint, ezért mindenkit szeretne elvezetni a mennyországba. Akkor követhetjük őt a mennybe, ha megőrizzük a Jézussal való egységet, hiszünk benne és tanítása szerint élünk. Mennybe jutásunk alapja az a remény, hogy a Jézust megdicsőítő mennyei Atya üdvözíteni akar minket. A mi hazánk, örök otthonunk a mennyben van.

Vajon az én életem megdicsőíti-e Istent? Keresem-e és teljesítem-e Istentől kapott küldetésemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumai Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét tartalmazták, a mai pedig az apostolok reakcióját, hitvallását. Jézus megerősíti, hogy az Atyától jött el a világba és most vissza fog térni az Atyához a mennybe. Ezt a világos kijelentést tanítványai megértik, és kijelentik, hogy hisznek abban, hogy Jézus valóban az Atyától jött.

E hitvallásnak Jézus nem tud felhőtlenül örülni, hiszen jól tudja, hogy közeleg szenvedésének órája, hamarosan elfogják és halálra ítélik, s mindez nagy próbatételt fog jelenteni apostolai, tanítványai számára. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni, amikor látják szenvedését és halálát. Ezért próbálja azzal erősíteni őket, hogy amikor látják kereszthalálát, az nem küldetésének kudarca, nem vereség, hanem valójában győzelem, győzelem a bűn felett, győzelem a halál felett, Isten és az ő jóságának győzelme a gonosz felett.

Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik majd őket. Jézus legyőzte a világot, visszatér az Atyához a mennybe, de Szentlelke által továbbra is azokkal marad, akik hisznek benne. Ha kitartunk az Úrral a szenvedésben, dicsőségének is részesei leszünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!