Battaplébánia

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21

Elmélkedés

A bűnös ember gyakran gyűlölettel tekint az igazakra, mert zavarja őt, hogy a másik ember tud tisztességesen élni, ő viszont nem. A Bibliában számos példát találunk erre, amelyek közül talán a próféták esetei a legszembetűnőbbek. Őket Isten azért küldi, hogy szavukkal vagy egyszerűen csak a puszta létükkel figyelmeztessék az embereket arra, hogy elhagyták a törvények útját, és térjenek vissza Istenhez. A próféták elleni gyűlölet odáig fajult, hogy az életükre törtek. Ugyanez lett a sorsa Jézusnak is, aki igaz Istenként jött a világba azzal a küldetéssel, hogy megmutassa a bűnösöknek az Istennek tetsző életet. Az evangéliumokban több helyen is találkozunk azzal, hogy nem mindenki hallgatja hittel és fogadja el Jézus tanítását. Vannak olyanok, akik nem ismerik fel Krisztusban a világosságot, mert jobban szeretik a sötétséget, s nem akarják az igaz Istent megismerni. Vannak emberek, akik elfordulnak tőle, s nem hallgatják tovább, sőt olyanok is, akik nyíltan szembefordulnak vele és a vesztét akarják.

Akik Jézust követik, az ő sorsában részesednek és magukra vonják a világ gyűlöletét. Ezzel kapcsolatban mondja az Úr a mai evangéliumban: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” Erre azonban nem válaszolhatunk gyűlölettel, mert hisszük, hogy egyedül a szeretet képes legyőzni a felé irányuló rosszat. Vállalom-e ugyanazt a sorsot, amiben az Úrnak része volt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, te vagy az ember egyetlen Megváltója! Testvéreinkért imádkozunk hozzád, akik igent mondtak neked a papságra, a megszentelt életre, vagy a misszióra szóló hívásodra. Add, hogy életük napról napra megújuljon, és élő evangéliummá váljanak!

Szent II. János Pál pápa

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés

Napjaink fiataljai szívesen beszélnek haverjaikról és közös szórakozásaikról. Történeteikben mindig új szereplők tűntek fel, mert nem tartósak, nem elmélyültek ezek a kapcsolatok, s a régebbiek helyett mindig jönnek újak. Vajon a rengeteg haver között van-e olyan, aki igazi barátnak számít? Vajon a rengeteg virtuális barát között, akikkel kapcsolatban vannak az internet segítségével, van-e igazi barát? Ha őszintén akarnak válaszolni, akkor valójában nincs. Az igazi barátság több, mint egy gyors és felszínes kapcsolat. A barátság több, mint néhány üzenetváltás a közösségi internetes oldalon. Akinek csak internetes ismerősei vannak, aligha ismeri a barátság hagyományos fogalmát.

Ti barátaim vagytok – mondja Jézus a mai evangélium szerint s szava ránk is vonatkozik. Ő tehát a velünk való barátságra törekszik. Vajon mi is akarjuk-e ezt a barátságot? A barátság nem a személyek közti látszatkapcsolat, s nem is egy érdekkapcsolat abban az értelemben, hogy mindenki a maga érdekét vagy előnyét keresi a barátságban. Az igazi barát önmagát osztja meg a másikkal és részesedik barátjának örömeiben és gondjaiban egyaránt. A barátnak ideje van ránk és nem csupán néhány kattintásra futja az idejéből, amellyel kifejezi, hogy tetszik neki, amit éppen csinálunk. Kitüntető dolog számunkra, hogy Jézus barátai lehetünk. Maradjunk hűségesek e barátsághoz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk: Jézus, a te Fiad megígérte nekünk az Igazság Lelkét. Add, hogy örökre velünk maradjon a Vigasztaló! Add, hogy parancsaid által megismerhessük az élet útját! Kérünk, add, hogy legyen mindig erőnk befogadni az igazságot. Add, hogy ellenállhassunk a hazugság minden csábításának! Add, hogy teljesítve a te parancsaidat szeretetedben éljünk, és velünk legyen mindig az Igazság Lelke!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés

A szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd folytatása a mai evangéliumi rész, amelyből megtudjuk, hogy a szeretet az az éltető erő, amely összekapcsolja Jézust és a benne hívőket. A szeretet folyamatos és kölcsönös áramlása jelenti az Isten és az ember közti kapcsolat alapját. Megtapasztaljuk életünkben Isten felénk áradó szeretetét, és elismerjük azt, hogy viszonoznunk kell ezt a szeretetet. Krisztushoz fűző szeretetünknek egyrészt folyamatosnak kell lennie, mert ha megszűnik, a kapcsolatunk is megsérül. Olyan ez, mint amikor egy szőlővesszőt lemetszenek a szőlőtőről. A szeretetet ugyanakkor jellemzi a kölcsönösség is. Jézus szeret minket, és mi viszonozzuk az ő szeretetét, amely éltető forrás számunkra.

Amikor a szeretetnek ilyen formájú megélésére törekszünk, akkor nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy olyan szeretet kössön össze minket Jézussal, amilyen szeretet összekapcsolja az Atyát és a Fiút. Jézus szavai igazak: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” A keresztény élet Istennel való szeretet-kapcsolatot, szeretet-közösséget jelent. Viszonozzuk Jézus szeretetét olyan gyermeki engedelmességgel, ahogyan ő szereti az Atyát! Lehet-e bármi is fontosabb életünkben, mint kitartóan haladni az ő parancsainak útján és megmaradni ebben a szeretetben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi hasonlat kapcsán gondolkozzunk el a következőn: Az Úr szavai szerint mi vagyunk a szőlővesszők, akik hozzá kapcsolódunk, és akiket – ha gyümölcsöt tudunk teremni – Jézus megtisztít, hogy még többet teremjünk. Milyen nagy vigasztalás és öröm számunkra, hogy Jézus alakít minket! Ő formálja a mi szívünket és lelkünket, hogy Istennek tetsző legyen az életünk!

Ha meghoztuk életünkben a döntést, hogy vele akarunk élni és benne akarjuk a lélek gyümölcseit teremni, azaz ha megtesszük felé az első lépést, akkor ő siet a segítségünkre. Az első pillanatban nem várja tőlünk, hogy azonnal bőséges termést hozzunk, hanem megelégszik azzal a kevéssel, amit a magunk erejéből adni tudunk neki. Arra kell csak vigyáznunk, hogy – miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz – hozzá kapcsolódjunk, és belőle merítsünk erőt, nehogy elszáradjunk vagy terméketlenné váljunk. Ha látja bennünk az életképességet, a lelki erősség csíráját, akkor ő már tudja, hogyan kell alakítania életünket, hogy bő termést hozzunk. Szüntelenül, de főleg életünk meghatározó döntési helyzeteiben, bízzuk rá magunkat, hogy ő irányíthasson és alakítson minket. Ne a magunk feje után menjünk olyan úton elindulva, ami pillanatnyilag esetleg jónak tűnik, hanem engedjük, hogy ő vezessen minket. Így válunk Jézus tanítványaivá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Krisztusé vagyunk. Nem máshoz, hanem hozzá tartozunk. Egységünk alapja: a keresztségben Krisztus bennünket magáénak fogadott és önmagával egyesített. Az egység, melyet Krisztusban egymással megosztunk, nagyobb a múltbeli és jelenlegi különbségeinknél, melyek egyházainkat ma is elválasztják. Szerető Istenünk! Köszönjük neked, hogy Krisztusban eggyé tettél bennünket. Adj nekünk felismerést és bátorságot, hogy Egyházadat egységben és szeretetben építhessük! Add, hogy életünkkel és egyházaink szolgálatával a te szeretetedről tegyünk tanúbizonyságot!

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus arra bátorítja apostolait az utolsó vacsorán, hogy ne szomorkodjanak, hanem örvendezzenek elmenetelén, mert távozása visszatérés az Atyához. Tanítványaként nem ragaszkodhatnak az apostolok a végtelenségig ahhoz, hogy Mesterük maradjon ebben a világban, mert akkor Jézus nem teljesítené küldetését.

Az Atyához való visszatérés gondolata valójában nem volt újdonság a tanítványok számára, mert nyilvános működésének ideje alatt Jézus többször is beszélt nekik arról, hogy az Atyától jött. Származása meghatározó volt számára, s egyúttal olyan tény, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük tanítását és cselekedeteit. A mennyei Atya által rábízott igazságot hirdette és az Atya által tett mindent, tettei az Atya dicsőségét szolgálták.

Küldetése befejezéséhez közeledve, már kevésbé beszél származásáról, inkább arról tanít, hogy hová indul. Természetesen ahhoz tér vissza, akitől e világra jött. Mennybe indulása örömmel tölti el azokat, akik szeretik őt, mert ez jelzi, hogy küldetése beteljesedett, s indul, hogy a mennyországban helyet készítsen övéinek. Helyet mindazoknak, akik szeretik őt. Örök otthont azoknak, akik hisznek benne. Örök boldogság helyét, állapotát azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. Nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus újra és újra lelkére köti tanítványainak, hogy nem elegendő az, ha valaki ismeri őt. Azt kéri követőitől, hogy teljesítsék parancsait, amelyek végső soron a mennyei Atya útmutatásai az ember számára. A mai evangéliumban kijelenti: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” Vallásosságunk nem elmélet, hanem élő kapcsolat Krisztussal. Szóbeli hitvallásunk bizony keveset ér, ha hitünkből nem fakadnak a szeretet jócselekedetei.

Jézus szavai arra is rávilágítanak, hogy tanításának teljesítése nem fakadhat kényszerből vagy a kicsiny embernek a hatalmas Istentől való félelméből, hanem az Isten törvényei szerinti életnek egyetlen forrása a szeretet lehet. Fel kell ismernünk tehát, hogy az isteni parancsok a javunkat szolgálják. Fel kell ismernünk a törvények mögött rejlő isteni szeretetet és gondoskodást, s akkor majd mi is képesek leszünk arra, hogy a szeretet vezéreljen minket Isten törvényeinek útján.

E felismerésben segítségünkre van a Szentlélek, akit az Atya és a Fiú azért küld a világba, hogy szüntelenül emlékeztessen bennünket arra a krisztusi igazságra, amely az örök életre vezet. A Szentlélektől, aki maga is ajándék, számos isteni ajándék árad felénk: a létezés ajándéka, amelyet minden létező megkapott a teremtő Istentől, a kegyelem ajándéka, amelyet Isten állandó segítségként ad nekünk az üdvösség útján való előrehaladáshoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz! Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
Jn 14,1-12

Elmélkedés

Az Úr által

Néhány évvel ezelőtt fiatalokkal kirándultunk a Kőszeg környéki hegyekben. Utunk során ragaszkodtunk a turistatérképen jelölt útvonalhoz és mindvégig figyelmesen követtük a jelzéseket. A rögtönzésnek és az új utak keresésének is megvan a maga varázsa, de mi a könnyebb megoldást választottuk, a jelzések következetes követését, hogy biztosan és mielőbb célhoz érjünk. Minden rendben volt addig, amíg egy olyan helyhez nem értünk, ahol nem sokkal korábban kivágták a fákat, s velük együtt a turistajelzéseket is. Ettől kezdve nehezebb volt a feladat és persze el is tévedtünk. Bolyongásunk és útkeresésünk közben egy villanyoszlopon örömmel olvastuk: „Vigyázat! Nagyfeszültség!” Örömmel, mert ebből tudtuk, hogy még nem tévedtünk át Ausztriába, hanem Magyarországon vagyunk. Mindenki próbált okos lenni, de valójában senki nem tudta, hogy hol vagyunk és merre kellene továbbmennünk. Végül egy arra kiránduló másik csapat segített megtalálni a helyes irányt.

Ez a korábbi élményem, eltévedésünk, útkeresésünk és sikeres célba érésünk jutott eszembe a mai evangélium kapcsán, amelyben Jézus a következőket mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Ha elindulunk és haladunk egy úton, akkor vannak olyan jelek, amelyek igazolják, hogy jó úton járunk. Más jelek egyértelműen figyelmeztetnek minket, hogy letértünk a helyes útról. Emberi életutunknak az a végső célja, hogy eljussunk a mennyei Atyához, eljussunk abba az örökké tartó boldogságba, amelyet mennyországnak nevezünk. Időről időre fel kell tennünk azt a kérdést, hogy jó úton járunk-e, az üdvösség útján haladunk-e? Jeleket, biztos jeleket keresünk, amelyek a helyes irányt mutatják számunkra. Valójában egyetlen ilyen biztos jel van: Jézus Krisztus. Általa juthatunk el végső célunkhoz, ő vezet minket az örök életre. Ezt jelenti az ő szava: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

És közben végig kell járnunk egy benső utat, a lelki fejlődés útját. Helytelen, ha valaki megragad a gyermekkorban megtapasztalt hit szintjén. A Jézus által emlegetett gyermeki lelkület megőrzése nem azt jelenti, hogy hitünk nem fejlődhet. Nem kell megijednünk akkor sem, ha a hit útján a kamaszokra jellemző lázadás jelei mutatkoznak, csak éppen nem szüleinkkel, hanem Istennel szemben. Igen, néha szeretnénk a magunk útját járni, a saját elképzeléseink útján haladni. A tékozló fiúban is megvolt az önálló élet vágya és megvolt benne a bátorság a lázadáshoz. Persze ne mondjuk azt, hogy nem ment vele semmire, mert kénytelen volt visszatérni oda, ahonnan elindult. Mert az ő útja nem volt hiábavaló, nem volt felesleges. Sokat tanult hibáiból, ez az út törte le gőgjét és tanította meg az alázatosságra. Nagy ára volt, de végül atyjánál találta meg a szeretetet és a biztonságot.

Egy aranymiséjét ünneplő pap mondta nagyon őszintén a következőt: „Nem tudnám megmondani, hogy ötven évvel ezelőtt miért választottam, miért fogadtam el a hivatást, miért lettem pap. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy Isten hív és minden nap egy lépést kell felé tennem.” Az örök élet felé is hasonló tudattal haladjunk. Tegyünk minden nap egy lépést az üdvösség útján! Egy élet is kevés ahhoz, hogy megtudjuk, miért járunk ezen az úton! Legyen most elég annyi, hogy Isten hív erre az útra és Jézus Krisztus vezet minket ezen az úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban Fülöp apostol így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Kéréséhez mi is csatlakozunk, hiszen a mi szívünk mélyén is ott él az Isten-látás vágya. Kérésünkre mi is ugyanazt a választ kapjuk, mint egykor az apostol. Jézus ezt mondja nekünk: „Aki engem lát, az látja az Atyát is.”

Mennyei Atyánkat elsősorban Krisztus személyében és általa ismerhetjük meg. Emellett számos más módon is észrevehetjük Isten jelenlétét. Aki rá tud csodálkozni a teremtett világ szépségére és rendjére, az megláthatja e mögött a Teremtőt. Aki észreveszi a történelemben és személyes életében a Gondviselés tetteit, az megsejtheti az Atya jelenlétét. Aki megtapasztalja a megbocsátást és az irgalmat, az nagyon közel van már az irgalmas Atyához. Akinek rendszeresen megszólal a lelkiismerete, könnyen rájöhet, hogy Isten szólal meg lelke mélyéről. Aki a testvéri közösségben megtapasztalja a szeretetteljes együttlét örömét, örülhet, mert Isten jelen van abban a közösségben. Aki időt szán arra, hogy Isten üzenetét rendszeresen olvassa a Szentírásban, annak meg fog szólalni Isten. Aki néha elvonul a világ zajától, szintén meghallhatja a csendben Isten szavát. Aki betér egy templomba, és hisz az Eucharisztiában, megérezheti Isten valóságos jelenlétét. Isten egészen közel van hozzánk. Vegyük észre jelenlétét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész az utolsó vacsorán játszódik. Jézus hamarosan bekövetkező haláláról is nyíltan beszél már tanítványainak. Miután megmosta az apostolok lábát és megjövendölte Júdás árulását, valamint Péter tagadását, Jézus elkezdi búcsúbeszédét. Először meg akarja nyugtatni az apostolokat: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” Ők ugyanis aggódnak, hiszen nem tudják elképzelni életüket az Úr nélkül, akivel évek óta állandóan együtt voltak. Jézus arról beszél nekik, hogy az a küldetése, hogy a mennyei Atyához menjen és ott helyet készítsen mindenki számára. Jézus útja a szenvedésen, a kereszthordozáson, a halálon és a feltámadáson keresztül vezet a mennyei dicsőségbe. Ezt az utat jelölte ki számára az Atya, és az Úr engedelmesen végigment ezen az úton a mi megváltásunk érdekében.

Hová tartunk mi és milyen úton kell haladnunk? – kérdezhetjük. Hová vezet az életünk? Mi lesz osztályrészünk a túlvilágon? Keresztény emberként a mi célunk is az, hogy eljussunk az Atyához a mennybe. Ehhez az út egyedül Jézus. Általa és ővele juthatunk el az üdvösségre. Szavai arra bátorítanak minket, hogy induljunk el az igazság útján, az örök élet útján! Ez az út sokszor keresztút, ahogyan az ő útja is az volt. De az üdvösségre vezet! Induljunk el és haladjunk kitartóan Krisztus útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fia, téged az Atya minden idők minden emberéhez küldött a föld minden részére! Téged kérünk Mária által, a te édesanyád és a mi édesanyánk által: ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen hivatásokban, különösen ne hiányozzanak azok, akik egészen a te országodért szentelik magukat.

Szent II. János Pál pápa

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora termébe vezet minket. Amikor Jézus a vacsora közben megmosta apostolai lábát, egyértelművé tette számukra, hogy a szeretetnek, a szolgálatnak és az alázatosságnak tettekben kell megnyilvánulnia. A lábmosás nem csupán jelképes volt, hanem olyan tett, amelyet Krisztus tanítványainak utánozniuk kell. A szolgálat szellemét az apostoloknak és minden kor keresztényeinek el kell sajátítaniuk.

Napjainkban sokan megalázónak tartják a szolgálatot, s főként attól irtóznak, ha beteg embertársukat, magatehetetlen hozzátartozójukat kell gondozniuk. A szeretettel végzett szolgálat soha nem megalázó, de valóban alázat szükséges hozzá, amely megadja a szolgálat értékét. És van egy másik szempont is, ami miatt keresztényként engednünk kell, hogy a szolgálat vezessen bennünket. Ugyanis minden szolgálat, különösen a legkisebbeknek, az elesetteknek, a nélkülözőknek és a nincsteleneknek nyújtott segítség, olyan cselekedet, amelyet személyesen Krisztusnak teszünk. Ő mondja majd a végső ítéletkor: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). De ha megtagadjuk a segítséget, azt Krisztustól tagadjuk meg.

Minden emberben Krisztusnak szolgálunk. Tanuljuk meg tőle a szeretetből végzett szolgálatot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.