Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”, holott a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!
Mt 7,1-5

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arra szólítja fel követőit, hogy ne ítélkezzenek mások felett. Jól tudjuk, hogy az emberi ítéletek sok esetben elhamarkodottak, alaptalanok és bizony nem támaszkodnak a tényekre. Szívesen mondunk ítéletet embertársunk viselkedéséről, életviteléről vagy cselekedeteiről, s ezek a vélemények előszeretettel célozzák meg a másik hibáit, gyengeségeit, rossz tulajdonságait. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy a jó tulajdonságokat és a pozitív értékeket figyelmen kívül hagyjuk. Ennek fényében be kell látnunk, hogy ítéleteink sokszor rágalmazásba csúsznak át, amivel sokat árthatunk másoknak.

Felebarátaink alaptalan és hamis megítélése helyett Jézus azt tanácsolja, hogy inkább gyakoroljunk önkritikát. Tehát ha mindenáron ítélkezni szeretnénk, akkor mondjunk ítéletet önmagunkról, mégpedig őszinte ítéletet! Ez már persze nehezebben megy annak, aki mindenáron mások hibáinak felnagyításával akarja elfedni saját bűnösségét. Mások bemocskolásával azonban soha nem fogunk megtisztulni. Mások elítélésével soha nem fogunk megszabadulni bűneinktől. Mások bűnössé nyilvánításával soha nem fogunk szentté válni.

Ha tartózkodunk embertársaink megítélésétől, akkor jogosan számíthatunk arra, hogy a végső ítéleten Isten igazságosan és irgalmasan fog ítélkezni fölöttünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”
Lk 9,18-24

Elmélkedés

Hordozd kereszted!

A mai vasárnap evangéliumában Jézus azt a kérdést teszi fel tanítványainak, hogy mit gondolnak róla az emberek, illetve mit hisznek róla maguk a tanítványok. Ez utóbbi kérdésre válaszolja Péter apostol a saját és a többiek nevében azt, hogy Jézus az Isten Fölkentje, azaz ő az Isten által fölkent Messiás. Érdemes észrevennünk, hogy mielőtt feltenné kérdéseit, meghallgatná Péter hitvallását és tanítaná őket messiási küldetéséről, Jézus imádkozik. Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy Jézus imádkozik a mennyei Atyához, s ezt mindig életének valamely döntő pillanatában teszi, például az apostolok kiválasztása vagy a szenvedés vállalása előtt. Az imádkozás során, a mennyei Atyával való beszélgetés közben ismeri meg az Atya akaratát, mindazt, ami az ő küldetése. Most talán éppen azt érti meg imájában, hogy messiási küldetése a szenvedés és a halál vállalását jelenti, illetve azt beszéli meg az Atyával, hogy ezt a titkot elmondhatja-e, feltárhatja-e apostolainak. Ha Jézus számára ennyire fontos az imádkozás, akkor bizonyára nekünk is érdemes a mennyei Atya útmutatását megkérdeznünk.

Az evangéliumi részlet másik fontos eleme az, hogy Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél tanítványainak. Lukács evangéliumában ez az első alkalom, hogy erről jövendöl nekik, amelyet két hasonló követ. Látjuk, hogy tanítványai csak lassan értik meg, hogy mit jelentenek szavai. A szenvedés megjövendölésének leírásából kiolvassuk, hogy az evangélista akkor jegyzi le mindezt, amikor már beteljesedtek ezek a kijelentések. Ezt egyértelműen jelzi a harmadnap történő feltámadásra való utalás. Miért beszél Jézus több alkalommal tanítványainak szenvedéséről és haláláról? Egyrészt apostolai és tanítványai nem értik, hogy miért kell Mesterüknek szenvednie, és nem értik azt sem, hogyan valósulhat meg Isten országa, Jézus messiási uralma akkor, ha meghal. Az apostolok értetlenségének és érzéketlenségének jele, hogy ők evilági uralomról álmodnak és evilági hatalmat akarnak maguknak, Mesterük viszont a szenvedés és halál vállalásában szeretné megmutatni isteni hatalmát. Egy másik szempontból is jelentős a szenvedés háromszori megjövendölése. Ebből látható, hogy Jézus tudatosan készül arra, ami rá vár, nem menekül el az emberi gyilkos szándék elől. Elfogadja a szenvedést, elfogadja a halált, de nem csupán mint a felé megmutatkozó emberi rosszindulat és elutasítás jelét, hanem mint Isten akaratát. A mennyei Atya azt akarja, hogy a Fiú szenvedéssel és halállal váltsa meg a világot.

A Jézusról szóló hitvallás és a szenvedés megjövendölése után az Úr kijelöli tanítványai útját: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” A tanítványi élet velejárója a kereszthordozás, enélkül, senki sem mondhatja magát Krisztus követőjének. Mindennapjaink során sokszor érezzük, hogy nem tudjuk utolérni magunkat. Teendőink egyre csak szaporodnak, újabb és újabb feladatok tornyosulnak előttünk, s azt érezzük, hogy ennek sosem lesz vége. Máskor eltölt minket a félelem, hogy jelentéktelen dolgokra pazaroljuk időnket és energiánkat, de semmi fontosat nem tudunk magunk után hagyni, ha távoznunk kell az életből. Rendezetlen életünkben akkor tudunk végre rendet tenni, ha helyes irányba állítjuk azt és a végső célra tekintünk. Ez nem más, mint az üdvösség elnyerése, amely csak úgy lehetséges, ha hordozzuk életünk keresztjét. Ha nehéznek tűnik, emeld fel fejed, hogy újra meglásd a végső célt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te tudatosan vállaltad a kereszthordozást a mi megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes voltál az Atyának, aki ezt az áldozatot kérte tőled. Taníts minket is engedelmességre és kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és bátorítson! Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

A gazdagság olyan veszély Jézus szerint, ami elfordíthatja szívünket Istentől. Vele szemben a szegénység megtanítja az embert arra, hogy odafigyeljen Isten gondviselésére és észrevegye mindazt a jót, amit élete során Istennek köszönhet. Ezt az igazságot fogalmazza meg Jézus, amikor azt ajánlja követőinek, hogy ne aggodalmaskodjanak, hiszen Isten jól látja minden ember szükségleteit. A túlzott aggódás ugyanis sok esetben az isteni gondviselésbe vetett hit megfogyatkozását vagy hiányát jelenti. Ha valóban hisszük, hogy Isten törődik velünk, akkor nem aggódhatunk jövőnk vagy életünk miatt.

Jézus az isteni gondviselés létezésének bemutatására példákat mond a természetből, a mező virágainak és az ég madarainak életéről. Az Isten által teremtett világban észlelhető Isten további működése, gondoskodása, amely természetesen az ember életében is felfedezhető. Ha Isten legkisebb teremtményeiről is gondoskodik, azaz nem csak életre hívta őket, hanem életben maradásukat is segíti, akkor miért ne gondoskodna az emberről, akinek megteremtése Isten szeretetének jele? Az isteni gondviselésben való bizakodás természetesen nem jelenti azt, hogy tétlenek maradhatunk, mert Isten úgyis megad számunkra minden szükségeset. Igyekezzünk úgy dolgozni és úgy felhasználni a földi javakat, hogy azok ne akadályozzanak, hanem segítsenek minket az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23

Elmélkedés

A keresztény ember feladata, hogy igazzá váljon Isten előtt, azaz ne jelmezként öltse magára a vallásosság és a jámborság ruháját, hanem valóban tiszta szívvel keresse Istent és olyan döntéseket hozzon, amelyek elnyerik Isten tetszését. Ezt az igazságot Jézus így fogalmazza meg a mai evangéliumban: „Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” Ezzel egyúttal a földi kincsek gyűjtését és a gazdagságot olyan veszélynek nevezi, amelyek könnyen eltávolítják az embert Istentől és a lelki javaktól. A gazdagság vágya sok embert megkísért, mert a tőle remélt jólét és biztonság kívánatos számukra. A földi javakat, kincseket gyűjtögető, felhalmozó ember nem is gondol arra, hogy a gazdagság állandó nyugtalanság és aggodalom forrása, mert állandóan vagyonának elvesztésétől retteg. A földi javak éppen amiatt nem nyújtanak az ember számára tartós biztonságot, mert értéküket veszíthetik. Aki egyedül az evilági javaktól várja megélhetését, jólétét és biztonságát, az tulajdonképpen megfeledkezik az isteni gondviselésről.

A mennyei kincsek gyűjtése Jézus szóhasználatában egyrészt a lelkiekben való gazdagodást jelenti, másrészt mindazokat a jócselekedeteket, amelyeket szeretetből teszünk a másik embernek, azért mert benne Krisztust látjuk. E lelki kincsek biztosíthatják számunkra, hogy a mennybe jussunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, feltámadásod világosság a népeknek, fény az embereknek! Hadd legyen életem is fény a sötétségben: szeressek ott, ahol gyűlölnek, megbocsássak, ahol sértegetnek, összekössek, ahol szakadás van, reményt ébresszek, ahol elkeserednek, vigasz legyek, ahol szenvednek, örömet vigyek, ahol szomorúak. Uram, add, hogy fény legyek!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus a látszatvallásosság veszélyére hívta fel a figyelmet, amely az imádságban is jelen lehet. Ezt a gondolatot folytatja a mai rész, amelyben a mi Urunk az imádkozás helyes módjára tanít. A magamutogatás, a hivalkodás, a dicsekvés kísértésként jelentkezhet bármilyen szent cselekmény során, sem az egyéni, sem a közösségi ima nem kivétel ez alól. Az ilyen lelkület beárnyékolja, elsötétíti azt a szándékot, miszerint az imában Istennel vagyunk kapcsolatban.

Hasonló veszélyről manapság is sokan beszélnek, ha megtapasztalják azt, hogy az imádkozás gépiessé vagy rutinszerűvé válik számukra. Nem tudnak már odafigyelni a szavakra, kötelességszerűen elmondják napi imájukat, amely teljesen nélkülözi az összeszedettséget és az Istenre figyelést. Hogyan is várhatnánk ilyen módon végzett imától, hogy Istenhez emelje lelkünket? Hogyan is várhatnánk, hogy az ilyen felületesen végzett imában Isten választ adjon problémáinkra, kérdéseinkre? Hogyan is várhatunk lelki előrehaladást az olyan imától, ami valójában képzelt erényeink ismételgetése Isten felé? Hogyan is várhatjuk a lelki megtisztulást az olyan imától, amely nélkülözi az igaz bűnbánatot? Hogyan is várhatjuk Isten segítségét, ha az imát eszköznek tekintjük saját elképzeléseink megvalósulásához?

Urunk, Jézus, taníts minket a helyes imára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, szavaid kísérjék végig napomat, alakítsák életemet! Hálát adok, hogy a te odaadásodhoz, áldozatodhoz kapcsolhattam jószándékaimat s minden gondomat is. Hálát adok, hogy a szentáldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is el akarsz jutni. Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá hozzád.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus pontosan megfogalmazza a régi törvény hiányosságát, amikor a látszatvallásosságról beszél. Tanítványaitól többet vár, mint a régi, ószövetségi törvény betű szerinti megtartását. Azt szeretné, ha megértenénk parancsának lényegét, amely minden elemében az Istenhez kapcsol minket és elindít a felebaráti szeretet útján. Ne az emberek tetszését vagy elismerését keressük, hanem egyedül Istenét. Az Úr így fogalmaz: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.” E szavak összecsengenek azzal, amit máskor mond: „Ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20). A vallásosság, a hit, a jámborság, a tisztalelkűség összefoglalása mindez a Biblia nyelvezetében.

Az Isten előtti „igaz” életforma az ószövetségi törvények betű szerinti megtartásával félresiklott a látszat irányába, amivel más embereket ugyan meg lehet téveszteni, de Istent nem, hiszen ő jól ismeri az emberi szív minden gondolatát és szándékát. Isten számára nem a szavak, hanem a cselekedetek számítanak. A szeretetből fakadó cselekedetek, mint a vallásosság gyümölcsei, elárulják, hogy milyen lelkület lakik az emberben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására! Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk! Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Az előző napok gondolatát folytatva elérkezünk a hegyi beszéd legnehezebben érthető és legnehezebben megvalósítható részéhez, az ellenségszeretethez. Ha Jézus hegyi beszédével kapcsolatban új törvényről beszélünk, akkor a minden megkülönböztetést nélkülöző szeretet parancsa esetében valóban újdonsággal találkozunk, amely messze felülmúlja a korábbi szabályokat. Jézus azt javasolja tehát, hogy a szeretet megvalósítása terén ne tegyünk különbséget a barát és az ellenség között, hanem mindenki felé nyilvánítsuk ki azt. A krisztusi szeretet arra kötelez minket, hogy minden embertársunknak adjuk meg a tiszteletet, a megbecsülést és a segítséget, ha szükséget szenved. Új szemléletet kíván ez tőlünk, az ember, a felebarát meglátását a másik személyben.

Félreértik azonban azok Jézus szavait, akik az igazságtalanságok, az üldözések, a visszaélések vagy a bántalmazások jóváhagyását látják ezekben a szavakban. A felsorolt bűnök ugyanis felforgatják a társadalmi viszonyokat és az emberek közti kapcsolatokat. Akkor lesz béke az emberek között, ha mindenki képes lesz arra, hogy lemondjon a bosszúról, még akkor is, ha az jogosnak tűnik. Az ellenség szeretete olyan feladat számunkra, amely valóban hősiességet kíván tőlünk. Legyen ebben példaképünk Krisztus, aki a kereszten az őt bántalmazókért imádkozott.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus olyan mondásait sorolja fel, amelyek az általa adott törvény újdonságára mutatnak a régi törvénnyel szemben. A régi törvény azon a szemléleten alapult, hogy ha valaki kárt okoz a másik embernek, akkor a kárt elszenvedőnek joga van elégtételt vennie. Ezen elvre épült a megtorlás és a bosszú. Annak megítélése, hogy valóban történt-e károkozás, nem valamiféle választott testület vagy bíróság feladata volt, hanem az egyénre volt bízva, miként ő döntött arról is, hogy milyen módon fog elégtételt venni az őt ért sérelemért. Ebben az esetben tehát az egyéni igazságszolgáltatás törvényesítéséről van szó.

„Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Mivel nagyon ellentmondásos kijelentésekről van szó, ezért nem könnyű azok helyes értelmezése, illetve megvalósítása. A legtöbb szentírásmagyarázó szerint e jézusi szavakat nem betű szerint kell megtennie a keresztény embernek, hanem irányt mutatnak, tehát annak szellemében kell eljárnia. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor megtapasztaljuk az erőszakot, a bántalmazást, a visszaélést, a türelmetlenséget, az elutasítást és az igazságtalanságot, akkor ne a bosszún törjük a fejünket, hanem viseljük el ezeket a sérelmeket. A békés lelkület megőrzése ezekben az igazságtalan helyzetekben nem könnyű, de ez a Krisztus által ajánlott út.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk: te vagy az időknek Ura. Te vagy az Úr az egész teremtett világ felett. Életünk napjainak számát te méred ki. Te adsz nekünk lehetőséget, hogy amíg ebben a világban élünk, azokat a kincseket keressük, amelyek soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig az égre emeljük. Mulandó ez a föld, ez a világ: add, hogy megértsük igéd igazságát!

Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul, Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal.
Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta.
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Erre a vendégek kezdték mondogatni magukban: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megszabadított téged. Menj békével!”
Ezután bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 7,36 – 8,3

Elmélkedés

Az irgalmasság kapuja

A közép-olaszországi város, Sziéna történelmi központja, amely a világörökség része, ma is őrzi a középkori hangulatot. A városrészbe vezető egyik kapu a Porta Camollia, amelyen a következő felirat olvasható: Cor magis tibi Sena pandit. A latin szöveg így fordítható magyarra: Sziéna nagyobbra tárja szívét neked (mint ez a kitáruló kapu, amely a városba vezet). Az antik városfal Firenze felé nyíló kapujának felirata évszázadok óta ezzel az üzenettel fogadja az érkezőket, a régi időkben a kereskedőket, művészeket és utazókat, napjainkban pedig a turistákat.

A megbocsátás által Jézus még nagyobbra tárja szívét nekünk, s az ő irgalmas szívén, mint kapun át juthatunk el az irgalomban gazdag mennyei Atyához. Jézus irgalmas szíve tágra nyílik a bűnösök előtt, ennek csodálatos példáját olvassuk a mai evangéliumban. A bűnös asszony irgalomra talált Jézusnál. A történetben szereplő és Jézust vendégül látó Simon farizeus ott követi el a hibát, hogy az asszonyt bűnösnek tartja és elítéli őt, miközben ő maga is bűnös. Jézus ugyan betért házába, elfogadta meghívását és vendégszeretetét, de ez csak a köztük lévő fizikai távolságot rövidítette le, mert nem tudta megérinteni a keményszívű farizeus szívét. A mi Urunk csak ahhoz tud közeledni, aki bűnbánattal fordul felé. Csak azt tudja felemelni, aki belátja, hogy bűnei porában fekszik. Csak annak tudja megnyitni irgalmas szívének kapuját, aki át akar menni ezen a kapun.

Simon farizeus gondolkodásában felismerhetjük saját gondolatainkat. Mert sokszor azt gondoljuk, hogy a bűnös ember nem érdemli meg a bocsánatot. Nem érdemli meg azt, hogy elfelejtsük vétkét. Igazságos büntetésért kiáltunk, mert véleményünk szerint méltó büntetést érdemel. Ilyen az emberi gondolkodás, amely túlzásba viszi az igazságosságot és éppen emiatt válik kegyetlenné. Simon farizeus viselkedésében felismerhetjük viszonyunkat a bűnösökhöz. Nem akarunk érintkezni velük, ezért tartjuk a távolságot tőlük. Isten azonban másként gondolkodik és másként viselkedik. Ő méltónak tartja a bűnöst a megbocsátásra és egészen közel engedi magához a bűnbánókat. Megengedi, hogy a bűnbánó asszony megérintse őt, hogy ő is megérinthesse az irgalommal. A megbocsátás valahol ott dől el bennünk, hogy ki tudjuk-e mondani azt, hogy a bűnös ember mégiscsak méltó a bocsánatra. Mindaddig, amíg méltatlannak tartom őt, nem fogok tudni megbocsátani neki. Vajon ebben az esetben én méltó vagyok-e arra, hogy Isten megbocsásson nekem? Erre a kérdésre pontos választ ad nekünk Jézusnak az a példabeszéde, amely szerint egy király elengedte egyik szolgája nagy adósságát. Ezt követően ez a szolga bántalmazni kezdte szolgatársát és követelte tőle azt a csekély összeget, amivel tartozott. Amikor a többi szolga beszámolt a királynak a szívtelen szolgáról, a király megbüntette és börtönbe vetette, amíg meg nem fizeti minden tartozását. (vö. Mt 18,23-35). A történet világosan tanítja, hogy Isten megbocsát nekünk és az ő példája szerint nekünk is tovább kell adnunk a bocsánatot, meg kell bocsátanunk felebarátainknak. Ha ezt nem tesszük meg, nem számíthatunk az isteni irgalmasságra. Bűnbánó könnyeink Jézus szívére hullva nyissák meg számunkra azt, mint az irgalmasság kapuját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Jézus! Bűnbánó szívvel lépünk eléd. Levetjük magunkról a hiúság, a kevélység, az önelégültség, az önzés és a szeretetlenség ruháját. Kérünk, add ránk a lelki megtisztulás új ruháját! A szentgyónásban újra és újra megtapasztaljuk, hogy megbocsátasz nekünk. Bár mi méltatlannak tartjuk magunkat, te mégis méltónak találsz minket arra, hogy felemelj bűneinkből. Segíts minket, hogy mi irgalmas szívvel forduljunk embertársaink felé és mindig tudjunk tiszta szívből megbocsátani! Taníts minket nagylelkűségre!

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Barnabás nem tartozott azon tizenkét tanítvány közé, akiket Jézus választott ki az apostoli feladatra, hanem azon lelkes személyek egyike, aki az első keresztény közösségek tagjaként önként vállalkozott az evangélium hirdetésére. Általában Szent Pál apostol munkatársának szoktuk ők nevezni, bár valójában ő előbb kezdte meg a pogányok megtérítését, s ő vette maga mellé segítőtársként Pált, amikor az apostolok Antióchiába küldték a helyi közösség megerősítésére.

Barnabás tehát megérti Krisztus missziós parancsát és úgy dönt, hogy részt vesz abban a nagyszerű feladatban, amit Krisztus kért mennybemenetele előtt apostolaitól és minden követőjétől: „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Ugyanakkor nem csupán egyéni elszántságból indul, hanem a Szentlélek indítja őt erre a szolgálatra. Erről tanúskodik a következő megjegyzés: Barnabás „derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel” (ApCsel 11,28). A Szentlélek ösztönzése indítja el Barnabást a pogányok evangelizálására és segíti őt a későbbiekben is munkája során. Alázata megmutatkozik abban, hogy munkájának eredményét sosem önmagának tulajdonítja, hanem Istennek.

Szent Barnabás példája segítsen minket abban, hogy apostoli lelkülettel tegyünk tanúságot Krisztusról!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, aki csodálatos bölcsességgel kormányzod a világot, fogadd el hazánkért eléd terjesztett könyörgésünket! Add, hogy a vezetők bölcsessége és az alattvalók hűséges helytállása folytán erősödjék köztünk az egyetértés és az igazságosság, szüntelenül virágozzék a béke!