Battaplébánia

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés

A tanítványok elhamarkodott és elutasító magatartásával ezen a héten már találkoztunk a szerdai evangéliumban, amikor egy Jézus nevében ördögöt űző embernek tiltották meg, hogy folytassa cselekedeteit. Ezt a tettüket Mesterük helytelenítette. A mai részben arról olvasunk, hogy a tanítványok megakadályozzák, hogy gyermekeket vigyenek Jézushoz. Bizonyos szempontból érthető a viselkedésük, hiszen a kor szokásainak megfelelően a gyermekek a felnőttektől elkülönítve élnek és nem volt megengedett, hogy zavarják a felnőttek életét. Talán az is vezette őket, hogy ne zavarják a gyerekek Jézust a tanításban.

Más szempontból viszont érthetetlen számunkra a tanítványok elutasító magatartása, hiszen egészen egyszerű szándékkal viszik ezeket a gyermekeket Jézushoz: tegye rájuk a kezét, áldja meg őket. Azért furcsa az elutasítás, hiszen szokás volt a rabbikat, a tanítókat arra kérni, hogy áldja meg a kicsinyeket és a szülők is adtak ilyen áldást gyermekeiknek. Nem tudjuk pontosan, miért viselkedtek ebben a helyzetben így Jézus tanítványai, mindenesetre Mesterük helyteleníti döntésüket, sőt, meg is haragszik rájuk.

A történet azzal végződik, hogy a gyermekek dicséretben és áldásban részesülnek. Sőt, az Úr szavai szerint a gyermeki lelkület példa mindenki számára, aki Isten országában kíván élni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.

Szent XXIII. János pápa

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy olyan vitáról olvasunk a válás kérdésével kapcsolatban, amelyet a farizeusok kezdeményeztek. A témát a Jézushoz lépő farizeusok ezzel a kérdéssel kezdik: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Tudnunk kell, hogy abban az időben a zsidó törvények megengedték a válást, valamennyi házasságot törvényesen fel lehetett bontani, ezt a mózesi törvények szabályozták. De ha a törvények szerint a házasság felbontható, azaz egy férjnek törvényes módon el szabad bocsátania a feleségét, akkor miért teszik fel ezt a kérdést a farizeusok? Ők törvénytudó emberek voltak, akik tisztában voltak azokkal a szabályokkal, amelyek a házasságra és a válásra vonatkoztak. A válasz egyszerű és Márk evangélista meg is nevezi a kérdezés okát: „próbára akarták tenni” Jézust. Jézus nincs könnyű helyzetben. Ha azt válaszolja, hogy a válás valóban megengedett, akkor nem tartja fontosnak a házasságot, mint a férfi és a nő szeretetkapcsolatát, szövetségét. Ha pedig ellenzi a válást, akkor azzal vádolhatják, hogy a törvényt nem tiszteli.

Jézus úgy kerüli ki a nyilvánvaló csapdát, hogy nem a válásról, hanem a házasságról kezd tanítani. A házasság szerepel Isten tervében, aki azt akarja, hogy a férfi és a nő szeretetben egyesüljön és éljen egymással. Ez az isteni akarat erősebb, mint az emberi törvények.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Mk 9,41-50

Elmélkedés

Néhány érdekes mondást olvasunk Jézustól a mai evangéliumi részletben, amelyek meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz. Az első így hangzik: „Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát.” Ez a mondás arról szól, hogy a mennyei Atyától mindenki jutalmat kap, aki bármilyen módon is segíti azokat, akik Krisztushoz tartoznak, mert az Atya előtt minden emberi jócselekedet ismert és nem maradhat el a jutalom érte. A következő mondás arra figyelmeztet, hogy a legsúlyosabb büntetésre számíthat az, aki bűnre csábítja vagy bűnre tanítja a kicsinyeket. Ez nem csak azt foglalja magába, hogy valaki közvetlen módon bűnre csábít valakit, hanem azt is, hogy valaki rossz példát mutat a kisebbeknek saját bűnös életével, felbátorítván őket arra, hogy ők is hasonló módon éljenek.

Ez a mondás a bűnre csábítás kapcsán átvezet a következőbe, amely szerint észre kell vennünk azokat az alkalmakat, amelyek bűnre csábítanak bennünket. A test megcsonkítása valójában képletes és túlzó kifejezés, amely a Biblia nyelvezetében gyakran előfordul. Azt akarja Jézus tanítani, hogy a lélek üdvössége mindennél fontosabb az ember számára. Isten azt akarja, hogy minden erőnkkel küzdjünk a gonosz ellen, ne engedjünk a kísértéseknek, hogy üdvözítő terve valóra válhasson bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.”
Mk 9,38-40

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus tanítványainak, azaz hozzá közel álló személyek a hitéről és hitetlenségéről, megértéséről és értetlenségéről volt szó. Megtudtuk, hogy a tanítványok bizonyos cselekedetek végzésére, például a gonosz lelkek kiűzésére nem voltak képesek, s ennek oka Mesterük vélekedése szerint hitetlenségükben volt. Mindezek után elcsodálkozunk azon, amit a mai evangéliumban olvasunk. János apostol említést tesz arról, hogy valaki, egy kívülálló Jézus nevében csodákat tesz, ördögöket űz ki. János itt nem csak a maga nevében beszél, hanem a többiek véleményét is megfogalmazza. Nem tudjuk meg, hogy ki lehetett ez az ismeretlen személy, de annyi bizonyos, hogy nem tartozott az Úr tanítványi köréhez. Tevékenysége minden bizonnyal eredményes lehetett, hiszen különben nem váltotta volna ki a tanítványok panaszkodását, illetve azt, hogy megtiltsák neki.

Ennél az esetnél is megfigyelhető tehát a tanítványok értetlensége, téves helyzetértékelése és rossz döntése, amelyet Mesterük most is igyekszik kijavítani. Látjuk, hogy még sok mindenre meg akarja őket tanítani. A türelmetlenség helyett a türelemre, a tiltás helyett a megengedésre, a féltékenység helyett az együttes cselekvésre.

Jézus nekem is akar nap mint nap valamit tanítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37

Elmélkedés

A mai evangélium első felében arról olvasunk, hogy Jézus megjövendöli tanítványainak szenvedését, halálát és feltámadását. Útja során ez már a második alkalom, hogy erről beszél nekik, de ők nem értik szavait, különösen azt nem érthették, hogy mit jelent a halálból való feltámadás. Tegnap a tanítványok „hitetlensége,” ma pedig az ő „értetlenségük” jelzi azt, hogy bizony ők is csak lassan haladtak előre a hit útján, Jézus megismerésének útján.

Ezt igazolja a történet második része is, amely a tanítványok egymás közti versengését írja le. Látszik, hogy sem Mesterük küldetésével, sem saját helyzetükkel és szerepükkel nincsenek tisztában. Jézus is jól tudja, hogy még sok mindenre kell megtanítania őket. Érdemes odafigyelnünk a részletekre. Például arra, hogy Jézus „leült,” azaz hangsúlyt ad annak, hogy most valami lényegeset akar mondani nekik. Aztán „magához hívta” őket, amivel egyértelműen jelzi, hogy mondandójának meghallgatása mindannyiuk számára kötelező. Mert az ő tanítványa csak az lehet, aki hallgat rá és megteszi azt, amit ő kér. Tanításával Jézus nem egyszerűen csak megszünteti a tanítványok közti vitát, hanem figyelmükbe ajánlja az alázatosságot és a szolgálatot.

A versengés szelleme helyett nekem is szükségem van arra, hogy a szolgálatkészségben növekedjek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazom igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy beteg fiú meggyógyításáról olvasunk. Némaságát annak tulajdonította környezete, hogy „gonosz lélek,” „tisztátalan lélek” szállta meg őt. Az előbbi kifejezést az apa említette a betegség bemutatásakor, az utóbbit maga Jézus használta a kiűzéskor. A betegség leírása alapján ma minden bizonnyal epilepsziásnak neveznénk a beteg fiút, akinek időnként rohamai vannak.

A történet azzal indul, hogy egy apa könyörög Jézusnak, hogy segítsen beteg fián. Viszonylag részletesen ismerteti a bajt és elpanaszolja azt is, hogy az Úr tanítványai sikertelenül próbálkoztak a gonosz lélek kiűzésével. A tanítványok kudarcának oka Jézus szerint a hitetlenség. Majd megtörténik a csoda, Jézus megszabadítja a fiút az őt megszállva tartó gonosztól. Észrevehetjük, hogy a történet második részében az apa válik főszereplővé, illetve a hit kérdése kap hangsúlyt. Jézus és az apa beszélgetése a hitről szól, amely a csoda, a gyógyulás előzetes feltételeként szerepel ezen a helyen. Más alkalmakkor Jézus csodája ébreszt hitet az emberekben. Érdekes mozzanat az apa felkiáltása: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” Annak felismerése ez, hogy ő is Jézus gyógyítására, irgalmára szorul, ezért kéri saját hitetlensége megszüntetését.

Ezen a héten minden nap imádkozom a hit ajándékáért magam és mások számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Rejtőzködő Isten

Isten olyannyira rejtőzködő, hogy néha egyesek szívében felmerül az a gondolat, hogy nem is létezik. Vannak, akik hosszasan kitartanak ennél a gondolatnál, és megdönthetetlen tudományos bizonyítékot szeretnének hallani Isten létezéséről. Ilyen bizonyíték azonban nincs, miként az ellenkezőjét sem lehet bizonyítani, azaz azt, hogy Isten nem létezik. Isten létezésének kérdése valójában nem a természettudományok világába tartozik, hanem a hit világába. Nem rendelkezünk ugyanis biztos és megcáfolhatatlan tudással olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak az általunk érzékelhető világhoz, hanem túlmutatnak azon. Nem csak a hitetlen, de a hívő ember számára is rejtőzködő marad Isten, a két embertípus között legfeljebb annyi a különbség, hogy a hívők vágyakozással keresik a világban Isten jelenlétének nyomait és a legkisebbnek is tiszta szívvel tudnak örülni. A körülöttünk lévő világot tapasztalataink, érzékszerveink által ismerjük meg, Istent viszont a hit által. Ő nem látható emberi szemünkkel, jelenlétét, a világban való működését, gondviselését saját életünkben azonban felfedezhetjük, de ehhez szükségünk van a hitre.

Ma, pünkösd napján, a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születését ünnepeljük. Az ünnep evangéliumában arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus milyen megbízatást ad apostolainak megjelenése alkalmával, amely megbízatást a Szentlélek elnyerésével tudják teljesíteni. Művében János evangélista többször alkalmazza azt a módszert, hogy Jézus életéből kiemel egy eseményt, de nem a körülmények részletezésére koncentrál, hanem fontos üzeneteket, mondanivalót közöl. Jó példa erre Jézus beszélgetése a főtanács egyik tagjával, Nikodémussal, amely Jézus mennyei származásával és küldetésével, valamint a lelki újjászületéssel kapcsolatban fogalmazz meg igazságokat (vö. Jn 3,1-12). Ugyanebből a szempontból jelentős Jézusnak a szamariai asszonnyal való találkozása Jákob kútjánál, amely történetben kettejük beszélgetése során feltárul számunkra a hitre-vezetés csodálatos módszere és a hitre-jutás útja (vö. Jn 4,1-26). De Lázár feltámasztásáról, a vakonszületett ember meggyógyításáról és a Beteszda-fürdőben a béna emberrel tett csodáról szóló elbeszélések is ugyanezt a jellegzetességet hordozzák magukon.

A mai evangélium szintén ebbe a sorba illeszkedik. A feltámadt Jézus megjelenik apostolainak és bűnbocsátó hatalmat ad nekik: „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Krisztus adja nekünk a szeretet új parancsát és ő mutatja meg számunkra a bűnbocsánat útját is. Az ember sok esetben visszaél szabadságával, enged a gonosz kísértésének, túlbecsüli önmagát és szembeszáll Istennel, fellázad ellene, megtagadja az engedelmességet. Az ember bűnös lázadása és hűtlensége ellenére Isten továbbra is hűséges marad szeretetéhez, és az ember megmentésére siet. Isten végtelenül irgalmas atyaként szereti az embert és gyermekeként tekint rá. Jézus szavait csak úgy tudjuk érteni, hogy a kiengesztelődés szentségét az Úr Egyházára bízta. A rejtőzködő Isten az Egyház szolgálata által feltárja magát a bűnös ember előtt. A bűnbocsánat szentségében megismerhetjük Istent, az embernek megbocsátó Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Miként a Péter apostolnak adott megbízás előrevetítette az Egyház jövőjét és jövőbeli feladatát (tegnapi evangélium), ugyanúgy a mai részlet is a jövővel foglalkozik. Első pillantásra a közeljövőről, Péter apostol és a „szeretett tanítványként” megnevezett János apostol, az evangélium szerzője sorsáról van csupán szó, a szöveg azonban ennél több üzenetet hordoz. Péter nem csak különleges megbízást kapott az Úrtól, hanem halálával is követte Mesterét. Miként Jézus kereszthalálára úgy tekintünk, mint Istent megdicsőítő cselekedetre, ugyanúgy mindazok halála, akiket hitükért megölnek, Istennek szerez dicsőséget. A vértanúságot elszenvedő személyt Isten jutalmazza meg azért, hogy hűségesen kitartott hitében, és semmiféle veszély, még a halálos fenyegetés sem tántorította el. Péter is méltó volt a vértanúságra, egészen odaadta életét Krisztusért, amely annak bizonyítéka, hogy szóbeli szeretetvallomása mögött komoly elköteleződés állt.

János evangélista írásának utolsó sorai megvilágítják a szerző szándékát: bemutatni Krisztusnak, az Isten Fiának titkát, amely kimeríthetetlen titok az ember számára. Amit viszont megismerünk Krisztus titkából, életéből és főként megváltó halálából és feltámadásából, az elegendő ahhoz, hogy kövessük őt és neki ajánljuk életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vigasztald Uram, a szegény lelkeket szenvedéseikben, és örvendeztesd meg őket örök világosságoddal! Engedd, Uram, hogy szent szenvedésed ereje által minden bűnös megtisztuljon, elnyerje kegyelmedet és eljusson országodba, az örök boldogságra!

Canisius Szent Péter

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai és a holnapi evangéliumban János evangéliumának utolsó sorait olvassuk, amely részekkel lezárul a húsvéti időszak. Péter megbízása jövőbe mutató cselekedet Jézus részéről, amely pontosan meghatározza mind az Egyház, mind az egyházi vezetők feladatát. A megbízást Péter háromszori vallomása előzi meg. Az a tény, hogy Jézus egymást követően háromszor kérdezi meg Pétertől, hogy szereti-e őt, azt jelzi, hogy az Úr többet, nagyobb szeretetet vár tőle. Jogosnak tűnik tehát az igény, hogy az egyházi vezetőknek nagyobb szeretetet kell tanúsítaniuk, mint az átlagos hívőknek, s ennek Isten és az emberek felé egyaránt meg kell nyilvánulnia. Aki bármilyen vezető szerepet vállal vagy kap az egyházi közösségben, annak a szeretet példaképévé kell válnia, s ez nem csupán a szavak, hanem a cselekedetek szintjére is igaz.

Az Irgalmasság Évében külön is ki kell emelnünk ezt a szempontot, hiszen a keresztény hívők odafigyelnek elöljáróik és vezetőik életvitelére és cselekedeteire, amely erőforrás számukra, és arra ösztönzi őket, hogy maguk is a tevékeny szeretet útjára lépjenek. Egyházi közösségeink jövője nem az emberi bölcsességen és nem is a vezetők bölcsességén múlik, hanem azon, hogy mennyire értjük meg és valósítjuk meg mindannyian, tehát vezetők és vezetettek egyaránt azt, amit Krisztus kér tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Egyháznak Anyja, aki az utolsó vacsora termében a tanítványok között az új népért és pásztoraiért imádkoztál; eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét, Apostolok Királynője!

Szent II. János Pál pápa

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

A mai evangéliumban tovább olvassuk Jézusnak az utolsó vacsorán mondott imáját, amelyet az Atyához címzett. Az előzményekben apostolaiért, tanítványaiért imádkozott, most pedig azokért, akik az ő szavukra, tanúságtételükre hinni fognak benne, követőivé válnak. A mi Urunk tehát előrelátó módon gondol mindazokra, akik az ő közösségéhez, az Egyházhoz kapcsolódnak. A későbbi korok hívői sincsenek tehát rosszabb helyzetben a hit útján járva, mint az egykori tanítványok, akik Jézus kortársai és az események szemtanúi voltak. Az Úr minket is belefoglalt imájába.

Az imának ez a részlete két dologról tanúskodik. Egyrészt arról, hogy Jézus közösséget akar. Azt akarta, hogy az Egyház közössége folytassa az ő szolgálatát, amely az igazság hirdetését és a szeretetszolgálatot egyaránt jelenti. Másrészt azt az üzenetet hordozza, hogy az Úr meg van arról győződve, hogy amíg ez a világ létezik, addig lesznek követői a földön. Más vallások térhódítását látva sok keresztény ember nyugtalankodik, aggódik napjainkban: vajon nem tűnik el a kereszténység? Jézus szavai alapján biztosan állíthatjuk: ha életünk igazi tanúságtétel, ha kitartunk a békességben és ha szeretettel szolgáljuk embertársainkat, akkor vallásunk megmarad, és jel lesz az idők végéig. Isten velünk van!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Vigasztalónk! Téged küldött el a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy miután ő elmegy tőlünk, te légy velünk életünk minden pillanatában, te erősíts minket és vezess az igazságra, te irányítsd lépteinket, hogy le ne térjünk arról a keskeny útról, amelyet ő jelölt ki nekünk. Szentlélek Úristen! Szent adományaidból kérünk, bőségesen juttass nekünk, hogy azokat felhasználva minél buzgóbban munkálkodhassunk Isten országának építésén. Te légy velünk, amikor imádkozunk, te légy köztünk, amikor az Úrnak énekelünk, és akkor is, amikor az ő szent nevét dicsőítjük! Kérünk, segíts minket terjeszteni az evangéliumot! Segítsd szélesre tárnunk szívünk kapuját, hogy amikor az örömhír boldogságáról beszélünk másoknak, ők is megérezhessék az Isten végtelen szeretetét! Szentlélek Istenünk! Jöjj el szívünkbe, áradj szét lelkünkben!