Battaplébánia

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán Jézus az Atyához imádkozott apostolaiért, ezt olvassuk a mai evangéliumban. Az imában az apostolok úgy szerepelnek, mint a közösség, az Egyház képviselői. Rájuk, mint az Egyház alapjaira bízza Jézus művének folytatását, az Isten országáról szóló örömhír hirdetését, az emberek üdvösségre vezetését. Az Egyház annak köszönhetően képes ellátni ezt a szolgálatot évszázadokon és évezredeken keresztül az idők végezetéig, hogy Jézus kinyilatkoztatta, megmutatta az Atyát, feltárta előttünk az Atya üdvözítő szándékát és közvetítette számunkra az Atya meghívását az üdvösségre, az örök életre. Jézustól tudjuk meg azt, hogy a mennyei Atya szeretettel fordul a világ és az ember felé, terve van az emberrel, amelyet üdvözítő isteni tervnek nevezünk, valamint azt is, hogy az Atya az ő Fiában, Jézusban mutatja meg számunkra az utat, amelyen eljuthatunk hozzá.

Szintén Jézustól tudjuk, hogy Isten gyermekeivé fogad minket, aminek köszönhetően gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá minden kérésünkkel, hiszen ő kész bennünket segíteni, és megad nekünk mindent, ami lelkünk üdvösségét szolgálja. Jézus az üdvösség egyedüli közvetítője, aki elvezet minket az Atyához. Bűnökkel terhelt életünk nem lehet akadály az üdvösségre jutásban, mert az Atya irgalmas és megbocsátó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Az utolsó vacsora leírása sorában új részhez érkeztünk. Az eddigiekben Jézus a jelenlévőkhöz intézte szavait, mostantól viszont a mennyei Atyához. Tehát már nem egy beszédet mond, hanem imádkozik, s az ő imája feltárja számunkra a megváltás számos elemét, titkát. Egyedül János evangéliumában olvashatjuk ezt az imát, az áldozatát meghozni szándékozó, a szenvedést és az önfeláldozást önként vállaló Fiú imáját, amelyet az áldozatot kérő és elfogadó mennyei Atyához intéz.

Mai elmélkedésünkben ne részletezzük az ima tartalmát, hanem arra figyeljünk, hogy az utolsó vacsora eseményei miként jelennek meg a mi szentmisénkben. Az utolsó vacsora a lábmosással, egy megtisztulási szertartással kezdődött, amely a szentmise elején bűnbánati szertartásban, mint lelki megtisztulásban jelenik meg. Ezt követte Jézus tanítása, amelynek megfelel a szentmise tanító része az olvasmányokkal, a zsoltárral, az evangélium felolvasásával, valamint annak magyarázatával, a szentbeszéddel. Az utolsó vacsora harmadik szakaszában Jézus imádkozik és felajánlja önmagát az Atyának. A szentmisében ugyanez ismétlődik meg, pontosabban válik jelenvalóvá, Jézus felajánlja önmagát és mi is felajánljuk az ő áldozatával együtt önmagunkat Istennek. A szentmisén érdemes tudatosan odafigyelnünk ezekre a részekre, így válik részvételünk valóban áldozattá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Könyörülj rajtam, Uram, Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!

Canisius Szent Péter

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus arra törekedett, hogy felkészítse övéit arra az időszakra, amikor ő már nem lesz velük. Így fogalmaz: „A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” Figyelmeztetés és bátorítás is ez egyben. Vajon Jézus miért érzi szükségesnek, hogy a rájuk váró nehézségekre figyelmeztesse és egyúttal a kitartás fontosságára emlékeztesse tanítványait egy olyan helyzetben, amikor ők kifejezetten megvallották hitüket? Hiszen szavai azt követően hangzanak el, hogy tanítványai örömmel jelentették ki: „Hisszük, hogy Istentől jöttél.” Hitvallásuk azt sugallja, hogy a Jézussal töltött mintegy három esztendő nem volt hiábavaló. A Mester tanítása meghozta gyümölcsét. Jézus szándéka, hogy elindítsa őket a hit útján, megvalósulni látszik. Miért hangzik el mégis a figyelmeztetés?

A tanítványok valóban sokat haladtak előre a hit útján, de még hátra van hitük legnagyobb próbája, Jézus halála, majd pedig a másik próbatétel az lesz számukra, hogy hitükért bántalmazni, üldözni fogják őket. Erre szeretné Jézus felkészíteni őket. Ezért bátorítása nem szólhat másról, mint az ő győzelméről a világ fölött. Az ő segítségével minden követője képes arra, hogy hűséggel kitartson a hitben. Az Úr imája, figyelmeztetése és bátorítása nekem is szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogabbak legyenek az emberek Uram, érezze és tudja meg mindenki, akit ma elém küldesz, legyen akár ellenség vagy jó barát, hogy csak a javát akarom, és őszintén megbízhat bennem. Kérlek, adj erőt, hogy a mai napom utolsó percéig mindenkivel csak jót tehessek, hogy elviselhetőbbé, jobbá váljék a világ s körülöttem boldogabbak legyenek az emberek!

Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
Lk 24,46-53

Elmélkedés

Az Úrnak szüksége van rám

Egy Pápua Új-Guinea szigetén szolgáló misszionáriust meglátogat a rendi elöljárója. Érdeklődve hallgatja a bennszülöttek életéről szóló beszámolókat és járja végig a kis falvak egyszerű templomait. Szívesen beszélget a helyiekkel. Nem a messziről jött ember bölcsességével akarja elkápráztatni a helyieket és még jótanácsokkal sem igyekszik ellátni a misszionáriust, hanem inkább tanulni akar, tapasztalatokat szeretne szerezni. Maga is meglepődik azon, hogy az egyszerű emberek mennyire fogékonyak a krisztusi igazságra, örömhírre, és mennyire önfeledten tudnak ünnepelni a szentmisén. A látogatás során a misszionárius atya egyszerű lakását is megnézi. A szobát szinte uralja egy hatalmas kép egy szamárról. Mondja is az atyának: más misszionáriusok szobájában mindenhol nagyméretű kereszteket találtam. Mit keres itt ez a szamár? Az idős atya mosolyogva válaszolja: én vagyok a szamár, az Úr szamara. Életem során mindig azt tapasztaltam, hogy az Úrnak szüksége van rám és én örömmel álltam rendelkezésére.

A misszionárius története Jézus jeruzsálemi bevonulását juttatja eszünkbe, és ő is erre utalt, amikor püspökének a szamárról beszélt. Jeruzsálembe érkezése előtt Jézus arra kérte tanítványait, hogy menjenek be a városba, ahol találnak majd egy szamarat és azt hozzák el neki. Ha valaki megkérdezi őket, hogy miért viszik el a szamarat, akkor válaszolják azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.

Krisztus missziós parancsát csak ezzel a lelkülettel lehet teljesíteni: az Úrnak szüksége van rám, miként egykor szüksége volt a jeruzsálemi szamárra. Ezt a lelkületet alázat és szolgálatkészség jellemzi. Az Úr parancsát olvassuk a mai ünnep evangéliumában, amelyet mennybemenetele előtt mondott tanítványainak: „Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni.” Jézus befejezte földi küldetését, teljesítette mindazt, amire az Atya kérte. Engedelmes, mindhalálig engedelmes szolgának bizonyult, aki ilyen módon is példát mutat minden követőjének, nekünk is, hogy milyen lelkülettel érdemes Istent szolgálnunk. Soha nem kereshetjük önmagunk dicsőségét, hanem az Egyház szándékának megfelelően kell tanúságot tennünk Isten szeretetéről. Jézus nem csupán apostolait és egykori tanítványait kéri a tanúságtételre, hanem bennünket is. Jézus felszólítása minden keresztény embert arra indít, hogy elinduljunk a másik ember felé és találkozzunk vele. Isten szeretetét, a megváltás örömhírét visszük nekik és az üdvösség útját szeretnénk megmutatni. Mennyire csodálatos, hogy Isten munkatársai lehetünk ebben, mert ő megbízik bennünk és számít ránk. És mennyire csodálatos az, hogy amikor találkozunk a másik emberrel, akkor benne magát Istent ismerhetjük fel! A világ felé elindulást és az önmagunkból való kilépést egyaránt jelenti ez. Ha önző módon magunkba zárkózunk és csak önmagunk világának megvédésére törekszünk, akkor aligha közvetíthetjük Isten szeretetét. A másik emberrel való szeretetteljes találkozás Istennel egyesít minket, mert ahol megvalósul a szeretet az emberek között, ott jelen van Isten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következő kijelentést teszi: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” E szavakat sokan félreértik, s ennek köszönhetően szabadon engedik fantáziájukat és nagyszabású dolgokat kérnek Istentől. Ennek vége természetesen csalódás lesz, mert mégsem nyerheti meg mindenki a lottó főnyereményét, aki ezért imádkozik.

Sokan hangoztatják, hogy rengeteget imádkoztak valamiért, amit jónak gondoltak, de Isten mégsem hallgatta meg őket, nem teljesítette kívánságukat. Először is azon érdemes elgondolkozni, hogy valóban jót kértek-e? Aztán az is lényeges lehet, hogy kinek a számára kértek valamit? Önmagunk számára földi javakat kérni valójában önzés, amely a mértéktelen birtoklási vágyból táplálkozik. Miért is teljesítené Isten ezeket az önző kéréseket? És az is kérdés, hogy valóban Jézus nevében imádkozunk, az ő nevében terjesztjük-e kéréseinket a mennyei Atya elé? Ha megértjük Jézus szeretetét és megérezzük a megváltottság örömét, akkor nem evilági javakat kérünk Istentől, hanem azt, hogy üdvözítsen minket és másokat is segítsen az üdvösségre! Ha mindaz, amit kérsz megegyezik Isten üdvözítő tervével, kérésed valóra fog válni. Ha viszont ellenkezik azzal, legyél hálás Istennek, hogy nem teljesült önző vágyad!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

A Szentlélek által hozott örömről azt állítja Jézus a mai evangéliumban, hogy ezt senki nem veheti el tanítványaitól. Örömteli pillanatokat, boldog órákat megtapasztalhatunk földi életünk során. Azt kívánjuk ilyenkor, hogy ne múljon el az öröm érzése. De bármennyire is erős bennünk ez a kívánság, mégis elmúlik. Aztán várjuk a boldogság következő időszakát. Mindez annak a jele, hogy a tartós, a maradandó örömre vágyakozunk, amelyet valójában Isten adhat nekünk.

Rácsodálkozva mindarra, amivel Isten nap mint nap segíti életünket, örülhetünk ezeknek. De még nagyobb lesz az örömünk, ha arra gondolunk, hogy Isten az üdvösségre, az örök életre hív minket és az ő segítségének, kegyelmének köszönhetően el is juthatunk hozzá. Nem a mi személyes érdemünk ez, hanem Isten ajándéka számunkra. A megváltottság öröme ez, amelyet senki nem vehet el tőlünk. Ez az öröm valóban megszünteti kérdéseinket, mert megértjük Isten szeretetének lényegét és egyesülünk vele. Legyünk hálásak mindig az Úrnak, hogy megváltott és üdvözít minket! A hála és az öröm érzése legyen bennünk, amikor Istenünk jelenlétét, szeretetét érezzük! Legyen bennünk öröme, amikor szavát hallgatjuk és váljon bennünk életté! Legyen bennünk a szabadulás öröme, amikor a szentgyónásban bűneinket megbocsátja!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édes Jézusom, eléd borulok, abban a biztos tudatban, hogy te megteheted azt is, amit én még csak el sem tudok képzelni. Ott akarlak szolgálni, ahol te akarod, bármi áron, bármi áldozat árán. Én magamtól semmit sem tudok tenni: nem tudok megalázkodni, de mondom neked és határozottan mondom: meg akarok alázkodni, szeretni akarom a megalázkodást, hogy testvéreim ne vegyenek sokba. Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem magam a megvetés, a szenvedés és elutasítás azon áradatába, ahová a te akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de mégis megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!

Szent XXIII. János pápa

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban folytatódik Jézus utolsó vacsorán mondott búcsúbeszéde, amelyben felkészítette apostolait a távozása utáni időkre és a Szentlélek eljövetelére. Többek között ezt mondja: „Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Hogyan értsük ezt a kijelentést?

Egyrészt arra gondolhatunk, hogy az Úr kereszthalála szomorúságot jelent az apostolok számára, de a feltámadás újra örömet ad nekik. Másrészt az Úr végső távozása a világból, azaz mennybemenetele szintén szomorúságot jelent, de a Szentlélek eljövetele örömet hoz számukra.

Láthatjuk tehát, hogy amikor valami lezárul, befejeződik, akkor az ember képes átadni önmagát a csüggedésnek, a szomorúságnak. Így vagyunk ezzel akkor is, amikor Krisztus küldetésére gondolunk. Szomorúságunk oka talán sok esetben az, hogy rövidlátóak vagyunk és nem gondolunk előre, a jövőre. Isten viszont új távlatokat nyit számunkra, olyan dolgokat tesz, amelyek emberi elképzeléseinkben nem is szerepeltek. Ezek felismerése, az üdvözítő isteni szándék megértése új kezdetet jelent számunkra, amely új utakon örömmel indulunk el. Az emberi szomorúságot le kell vetnünk és el kell fogadnunk Isten tervét, amely sokszor valóban titokzatos és kezdetben érthetetlen. Várjuk lelkesen a Szentlelket, aki minden nap új örömmel ajándékoz meg bennünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, akarod a kezemet, hogy ez a nap a rászoruló szegények és betegek megsegítésével teljen? Uram, neked adom ma a kezemet. Uram, akarod a lábamat, hogy a mai nap azok látogatásával teljen, akiknek barátra van szükségük? Uram, ma neked adom lábamat. Uram, akarod ma a hangomat, hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal, akik a szeretet szavát szomjazzák? Uram, neked adom ma a hangomat. Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap a magányosok szeretetével múljon el, mert hiszen ők is emberek? Uram, ma neked adom a szívemet.

Boldog Kalkuttai Teréz

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Az eljövendő és elküldendő Szentlélekről szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumi részben, amelyet Jézus az utolsó vacsorán mondott apostolainak. E helyen azt állítja, hogy a teljes igazságra, az igazság teljességére fogja elvezetni őket a harmadik isteni személy. Miért van szükség arra, hogy a Szentlélek az igazság újabb mélységeit tárja fel az apostolok számára, akik éveken keresztül Jézus közelében voltak, hallották tanítását és cselekedetei láttán személyesen is meggyőződhettek tanításának igazságáról? A válasz a „kereszt botrányában” rejlik, ahogyan Szent Pál apostol nevezi Krisztus kereszthalálát (vö. 1Kor 1,23-24). Az Úr szenvedése és kereszthalála a hitetlen zsidóknak botrány volt, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy a Messiás ilyen módon haljon meg. Ugyanakkor az apostolokat, a tanítványokat és a Krisztusban hívő zsidókat is próbára tette a kereszthalál eseménye és ténye, az ő hitük is megrendült.

A Szentlélek, akit az előző napok evangéliumaiban olvasottak alapján jogosan nevezünk az emberek legfőbb tanítójának és az igazság hirdetőjének, megvilágosítja értelmünket és megérteti velünk, hogy Krisztus szenvedése és önfeláldozó halála olyan tett, amelyet a mennyei Atya kívánt a mi megváltásunk érdekében, és amelyet Krisztus az irántunk való szeretetből vállalt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Engedd, én Istenem, hogy a te szent Fiad áldozatának gyümölcsét érezzem. Az igaz hit és a keresztény szeretet által szent Fiadba olts be engem, hogy én őbenne és ő énbennem lakozzék. Engedd, Uram, hogy azt az üdvösséget, amelyet nekünk haláloddal nyertél, magunkhoz kapcsoljuk. Gyógyítsd meg lelki sebeinket; ne utáld meg, irgalmas szamaritánus, háládatlan szolgáidat. Azon szeretetért, mely téged a földre hozott, tisztítsd meg az én bűnös lelkemet.

Pázmány Péter

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus újabb kijelentéseket tesz az elküldendő Szentlélekről, erről olvasunk a mai napon az evangéliumban. A mi Urunk ezt mondja: az eljövendő Lélek „meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.”

Elsőként azt említi, hogy a Szentlélek meggyőzi az embereket a bűnről, pontosabban azokat, akik nem hittek Jézusban. Itt tulajdonképpen a hitetlenség úgy jelenik meg, mint a legfőbb bűn. Aki szembefordul Jézussal, a mennyei Atya küldöttével, és hitetlenül elutasítja őt, az bűnt követ el, még akkor is, ha ezt nem látja be. A Szentlélek ébreszti rá őt arra, hogy bűnt követ el, mert nem csak Jézus személyét utasítja el, hanem az üdvösséget is, amelynek a közvetítője egyedül az Úr. Az irgalmas Isten üdvözítő tervével való szembenállás az ember legnagyobb bűne, amely a hitetlenségben nyilvánul meg. Másodszor azt mondja, hogy a Lélek működésének köszönhetően Jézus távozását követően is megismerhetik az emberek az igazságot és követhetik azt. Harmadszor pedig azt állítja, hogy a „világ fejedelmét,” a gonoszt már elítélte Isten, mert nem állt ki az igazság mellett és arra törekszik, hogy az embereket is a hazugság oldalára állítsa.

Segítsen minket a Szentlélek abban, hogy Krisztusban felismerjük üdvösségünk közvetítőjét és mindig kövessük őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szelíd és alázatos szívű Jézus, hallgass meg engem! A kívánságtól, hogy becsüljenek, hogy dicsérjenek, hogy előnyben részesítsenek: szabadíts meg engem! A félelemtől, hogy visszautasítanak, hogy elfelejtenek, hogy szidalmaznak: szabadíts meg engem! Hogy másokat jobban szeressenek, mint engem: add akarnom, jó Jézus! Szelíd és alázatos szívű Jézus, hallgasd meg könyörgésemet, és alakítsd szívemet a tied szerint!

Merry Del Val

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

Amikor az utolsó vacsorán Jézus megígéri apostolainak, hogy elküldi számukra a Szentlelket, akkor az Igazság Lelkének nevezi a harmadik isteni személyt. Olyan összefoglaló jellegű kijelentés ez a Szentlélekről, amely több mindent foglal magába. Egyrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindig az igazság oldalán áll a hazugsággal szemben. Isten tehát az igazságot képviseli, míg a gonosz a hazugság képviselője, a hazugság atyja (vö. Jn 8,44). Krisztus szavainak igazságát a mennyei Atya igazolja a csodák által, s kettőjüktől származik a Szentlélek, az Igazság Lelke. A Szentlélek azért jön el a világba, hogy az embereket az igazság oldalára állítsa, azaz segítsen minket abban, hogy Isten mellett döntsünk.

Másrészt a Krisztusban hívő embereket az Igazság Lelke tanítja meg a helyes imádkozásra és az Isten felé irányuló helyes tiszteletre, az imádásra. Jézus egy alkalommal kijelentette: „az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát” (Jn 4,23).

Harmadrészt pedig a Szentlélek megerősíti a hívőket az igazság melletti hűségben és a tanúságtételben. A krisztusi igazságról akkor tudunk hitelesen tanúskodni, ha meggyőződéssel valljuk és éljük annak igazságát. Segítsen minket az Igazság Lelke abban, hogy Krisztusban felismerjük a követendő igazságot, akit az igaz Atya küldött hozzánk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, rád hagyatkozom: tedd velem azt, ami neked tetszik. Bármit teszel is velem, megköszönöm. Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent, csak akaratod teljesedjék bennem és minden teremtményedben. Semmi mást nem óhajtok, Istenem! A szeretet sürget, hogy egészen neked adjam magamat, hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet – határtalan bizalommal, mert te vagy az én Atyám.

Charles De Foucauld