Battaplébánia

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Lk 21,34-36

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjához érkeztünk, amely nap evangéliuma az előző napiak gondolatát és témáját folytatva a végső időkről szól. Rövid és határozott figyelmeztetés hangzik el Jézus részéről. Az evilági örömökben és teendőkben elmerülő ember nem veszi észre az idők jeleit, Isten közbelépését, az Úr újbóli eljövetelét. A kegyelem és az üdvösség ideje most van, az a nap, amiről Jézus beszél, az ítélet napja lesz. Mindenki az Emberfia elé fog állni, hogy beszámoljon arról, miként használta fel a neki adott kegyelmi időt, kegyelmi segítséget, és hogyan haladt előre az üdvösség útján. Jézus nem félelmet akar kelteni, hanem személyes felelősségünkre szeretne ráébreszteni minket. Azt akarja, hogy a végső ítéletet szem előtt tartva életünk folyamán helyes döntéseket hozzunk, olyanokat, amelyek lelkünk javát szolgálják.

Szent Pál apostol ezt írta egykor a korintusi keresztény közösség tagjainak: „Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek” (1Kor 15,1-2). A holnap kezdődő új egyházi évben is olvassátok, éljétek és hirdessétek az evangéliumot, hogy elnyerjétek Istentől az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, add, hogy mindig úgy légy szemem előtt, mintha csak látnálak! Add, hogy mindig úgy légy szemem előtt, mintha valóságban és érzékelhetően előttem állanál. Engedd, hogy élő közösségben legyek veled, állandóan a rejtett, de mégis oly élő Istennel. Szívem legbensejébentartózkodol, életem élete vagy. Értelmem minden gondolata, szívem minden jó törekvése láthatatlan jelenléted eredménye. Kegyelmed él bennem, s lelkiismeretem mélyén tisztán hallom hangodat. Jó Mesterem, légy mindig így velem!

Boldog John Henry Newman

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
Lk 21,29-33

Elmélkedés

A Szentírásban többször esik szó a végső időkről. Az egykori tanítványokat ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, mint minden kor bármely emberét: mikor fog mindez bekövetkezni? De még ennél is fontosabb a kérdés: milyen előjelei, előzményei lesznek, hogy hamarosan eljönnek a végső idők? Lám, az ember mennyire óvatos! Szeretné előre tudni, hogy mikor várhatóak ezek az események és szeretne rájuk felkészülni. Jézus tanítása azt erősíti meg bennünk, hogy ne találgassunk az időpont tekintetében, hanem legyünk felkészülve arra, hogy bármikor bekövetkezhetnek a végső idők.

Ez a világ mulandó. Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Az emberi lét mulandó. Elkezdődik és egyszer véget ér a halállal. A mulandóságot, az elmúlást megtapasztalva az ember keresi azt, ami örök, meg nem szűnő, maradandó. Jézus ezt tanítja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33). Jézus tanítása örök, azaz minden korban újra és újra elhangzó igazság. Jézus tanítása örökérvényű, azaz minden kor embere számára megmutatja az igazság útját, az üdvösség útját. Jézus tanítása igaz, azaz hihetünk abban, hogy valóra fog válni. Jézus tanítása reménykeltő, azaz bízhatunk abban, hogy a próbatételek idején mellettünk áll Isten. Jézus tanítása az örök életet jelenti számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nézd nyomorúságomat. Ki máshoz menekülhetnék, mint hozzád? Hogyan viselhetném el magamat, ha nem azzal a gondolattal, hogy te elviselsz engem, ha nem annak megtapasztalásával, hogy te még mindig jó vagy hozzám? Nézz rám, Istenem: nem nagy bűnöst látsz bennem, hanem csak egy kicsit. Olyan bűnöst látsz, akinek még a bűnei is kicsinyesek, szegényesek és hétköznapiak. De az én középszerűségem nem álcázó takaró-e, amely mögött a legrosszabb rejtőzik: az önző és gyáva, a hanyag és érzéketlen szív; olyan szív, mely képtelen nagylelkűségre és távlatokra? Könyörülj az én szerencsétlen szívemen, Uram, te a nagylelkűség és szeretet Istene! Add ennek a szegény, kiszikkadt szívnek Szentlelkedet, hogy ő alakítson újjá!

K. Rahner

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Lk 21,20-28

Elmélkedés

Jézus továbbra is a jeruzsálemi templomban tanít, itt mondja el beszédét a város és a templom pusztulásáról. Máté és Márk evangélistához képest Lukács könnyebb helyzetben van, hiszen művének keletkezésekor már bekövetkeztek az Úr szavai, ezért konkrétabban tudja leírni az eseményeket.

Könnyen elképzelhetjük, hogy az egykori hallgatóságban milyen érzéseket kelthettek Jézus szavai, s milyen gondolatok járhattak a fejükben. A templom esetében legszentebb helyükről, Isten házáról, Isten jelenlétének helyéről van szó. Miért engedné meg Isten, hogy azt a helyet, amelyet ő választott lakóhelyéül, s amely évszázadok óta az istentisztelet helye volt, pogány népek lerombolják? Ő, aki a történelem és a népek Ura, s aki a korábbi időkben választott népe számára többször kinyilvánította erejét, nem tudja ezt megakadályozni? Nemde Isten gyengeségének, tehetetlenségének volna a jele az, ha elpusztulna a város és a templom?

A templom pusztulására tulajdonképpen egyetlen magyarázat marad: Isten helyteleníti a vallásosságnak azt a módját és formáját, amelynek megszűnését megengedi, hogy helyette újat alkosson, új szövetséget kössön az emberekkel. Ilyen módon a történelemben és a világban érvényre jut Isten szándéka, aki mindig megadja a népeknek és a személyeknek az újrakezdés lehetőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk! Jól tudod, mily szörnyű érzés a bizonytalanság, hiszen emberségedben hordoztad annak aggodalmát. Néhanap még nekem is, aki hiszek a világban és az emberben, szörnyűségesnek tűnik a világ: hatalmas, vak, brutális. Közönyösen lökdös minket ide-oda. Az biztos, hogy az ember hősiesen eljutott már oda, ahol lakható zónát teremtett magának. De mily kezdetleges ez a mi otthonunk! Csak vékonyka fal választ el a szörnyűségestől: tűz, pestis, vihar, földrengés, sötét erkölcsi erők. Mindez téged is levert az olajfák hegyén. De te semmit le nem tagadtál és mindent legyőztél, és a vihar harsogásán át is halljuk szavadat: „Kicsinyhitű emberek, miért kételkedtek?”

Teilhard De Chardin

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,12-19

Elmélkedés

A végső időkre vonatkozó jézusi beszéd folytatódik a mai evangéliumban. E részletben az Úr felhívja követői és a későbbi idők tanítványai figyelmét arra, hogy hitük miatt támadások érik majd, és Jézushoz való tartozásuk miatt gyűlölni fogják őket. Zaklatásról, üldözésről, menekülésre kényszerítésről beszél Jézus, amely a politikai vagy vallási hatóságok részéről érik a közösség tagjait, az igehirdetőket és a hit terjesztőit. Itt is megfigyelhető, hogy a tanítványok sorsa megegyezik Krisztus sorsával. Miként a különböző hatalmi ágak képviselői összefogtak egykor Jézus ellen és közös erővel okozták halálát, ugyanúgy tanítványai ellen is összefognak a hit ellenzői, ellenségei.

A keresztény embernek tudnia kell, hogy az ellene irányuló támadások Jézus Krisztus miatt történnek, és az a szándékuk, hogy a hittől és az Isten iránti szeretettől eltérítsék őt. Ugyanakkor tudnia kell azt is, hogy mindenkor bízhat Isten gondoskodásában, segítségében. A tét az, hogy az ember megőrzi-e hitét, közösségben marad-e Istennel és az Egyházzal. Jézus bátorítása így hangzik: „Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Az állhatatosság a hitben való kitartást jelenti. Ha a veszélyek, üldözések és fenyegetések ellenére is hűséges maradok hitemhez és Jézushoz, akkor elnyerem lelkem üdvösségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, újítsd meg vallásosságunkat. Lásd, mi oly sokszor észre sem vesszük, milyen elavult és roskatag a keresztény élet mibennünk. Te működj hát újból bennünk. Te hozd létre az újjászületést lelkünkben. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy újjászülessünk, de te megvalósíthatod ezt, Urunk. Te jobban tudod, mint mi, hogy mitől kell megváltani minket, hogy mitől kell elszakítani szívünket, hogy belső világunknak milyen eldurvulásait és sérüléseit kell meggyógyítani, hogy új üzenetedre kész új emberekké válhassunk. Válts meg minket, szabadíts meg minket, gyógyíts meg minket!

P. Giesen

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11

Elmélkedés

Még mindig a jeruzsálemi templomban játszódnak az evangélium eseményei. Tanításának végén Jézus egy meglehetősen hosszú beszédet mond, amely a végső időkre vonatkozik. Nem annak pontos időpontjára, hanem annak mikéntjére. A templomot díszítő fogadalmi ajándékok, amelyek a gazdagok nagyobb összegű adományaiból és a szegény özvegyek két fillérjeiből kerültek ide, most értékesnek tűnnek, de egyszer el fogják veszíteni értéküket, miként minden, ami kincsnek számít ezen a világon. Jézus ajkáról határozott kijelentés hangzik el a templom sorsára vonatkozóan: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Nem szabad elfelejtenünk, hogy Lukács evangélista bátran leírhatta e szavakat, hiszen evangéliumának megírása idején már túl vagyunk Jeruzsálem pusztulásán és a templom lerombolásán, amely 70-ben következett be.

Az evangélista ugyanakkor már abban a helyzetben van, hogy a város pusztulására vonatkozó állításokat határozottan elkülönítse a végső időkről szóló tanítástól. A végső időkben hamis próféták fognak fellépni, akik megtévesztik az embereket. A keresztény közösség tagjának fel kell ismernie a hamis tanítókat, nem szabad kétségbe esnie a katasztrófák láttán, hanem ki kell tartania hitében, hűségesen ragaszkodnia kell a krisztusi tanításhoz és meg kell őriznie az Egyházzal való egységét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, e kor és napjaink egyik jelszava: meg kell változnia a világnak és meg kell változnia az emberiségnek. Mássá, jobbá kell lennünk! S ha körülnézünk, mit látunk? A lényegtelent helyezzük a lényeges és szükséges elé; a szándék, hogy mindent megváltoztassunk, a reformok hulláma mintha nem tudna lehatolni a mélységekig, az emberi gyökerekig és a társadalmi alapokig. Vagy tán már túlzottan is megszoktuk a békétlenséget, az igazságtalanságot és a gyűlölködést?

K. E. Piller

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lk 21,1-4

Elmélkedés

A gazdagokat és szegényt, az ő adakozásukat, a köztük lévő társadalmi különbséget mutatja be az evangélium. A templom számára való adakozás régi szokás volt, így járultak hozzá annak fenntartásához a vallásos emberek. Lukács evangélista csak röviden említi meg a többet adományozó gazdagokat és a két fillért adó özvegyasszonyt, inkább Jézus szavaira irányítja figyelmünket. Jézus nem csak a szereplők külső cselekedetét látja, hanem ismeri az adakozás mögötti szándékokat, emberi érzéseket. A gazdagok megengedhették maguknak, hogy nagyobb összeget adományozzanak, de ezt meg sem érezték, nem váltak emiatt szegénnyé, megélhetésük ettől még nem került veszélybe. Adakozásukat vélhetően feltűnően végezték, hogy ezzel is kiváltsák az emberek elismerését.

Jézus azonban többre értékelte az özvegyasszony csekély adományát, mert ő egész vagyonát felajánlotta, s ezzel Istenre bízta életét, megélhetését. Adományát a feltűnést kerülve helyezi a perselybe, talán csak egyedül Jézus vette észre. Nem kérkedik adományával, semmilyen érdek nem vezeti, nem az emberek elismerésére törekszik.

Ki adott többet? Kinek értékesebb az adománya? Ennek megítéléséhez nem elegendő tudni az adomány tényleges összegét, hanem ismernünk kell az adakozó személyes életkörülményeit is. Isten számára a legkisebb adomány is értékes, ha tiszta szívből fakad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a próféták elől biztos menedékbe rejtőztünk. Kényelmetlenné váltak számunkra, túl nyíltan beszéltek. Talán szenvednénk is attól, amit mondanak. Kijelentjük, hogy ma már nincsenek próféták; valaha ilyenek is voltak. Mintha ma már nem kellene tartanunk tőlük. De itt a szívünk, tele vágyódással, meglehet: utánad és Szentlelked után epeszti a szomjúság. Vágyódik az élet után, szomjazik a világosságra! Istenünk, törd át pünkösdi Lelkeddel éjszakánk zárt kapuit.

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?”
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?”
Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Jn 18,33b-37

Elmélkedés

Ítéletre várva

Az ítélethozatal előtti perceket mutatja be az evangéliumi jelenet. Az Isten Fia áll az ember előtt. Ítéletre várva. Pilátus már meghallgatta a zsidókat, akik istenkáromlással vádolják Jézust. Az ítélkező most a vádlottal beszélget. Az igazságot keresi. Majd pedig meghozza ítéletét, amely nyilvánvalóan igazságtalan. Az ítéletben benne van az összes szereplő jelleme. Pilátusé, a zsidóké, Jézusé. Kívülről látható tulajdonságaik és benső, rejtett szándékaik egyaránt.

Pilátus jószándékúnak tűnik, meg akarja menteni Jézust, aminek az áll a hátterében, hogy nem akar újabb vallási vitát a zsidókkal. Korábban többször tanújelét adta annak, hogy nem tartja tiszteletben a zsidók szent helyeit, vallási hagyományait és szertartásait. Tapintatlansága, érzéketlensége és persze könyörtelensége miatt, amely a lázadások véres leverésében nyilvánult meg, kapott már figyelmeztetést a római császártól. Tudja, hogy „nincs több dobása,” ha hibázik, nem lehet tovább a tartomány helytartója. Ezért nem akar újabb vitát vagy lázadást. Hiába van hatalma, zsarolható, ezért kénytelen engedni. Pilátus az igazságot keresi.

A zsidók az év legnagyobb ünnepére, a húsvétra készülnek. Nyugodtan akarnának ünnepelni, ezért Jézus ügyét szeretnék mielőbb elintézni. Régóta tervezik már vesztét, mert felbolygatta tanításával a népet, zavart kelt vallási kérdésekben és megkérdőjelezi a törvények tiszteletét. Vallási érzékenységük amúgy is fokozott, nem tűrnek el semmiféle támadást sem kívülről, azaz Pilátus és a rómaiak részéről, sem belülről, azaz egy zsidó vándortanító, Jézus részéről. Határozottak és könyörtelenek. Így mondják el véleményüket Jézusról, a vádlottról, és Pilátusról, akinek ismerik gyenge pontját, s akitől most a halálos ítéletet várják. Nem is sejtik, hogy ők, a vallásos és Istent tisztelő emberek éppen Isten Fia halálát követelik. A zsidók a maguk igazát keresik.

Jézust nem foglalkoztatják az ítélethozatal előtti percekben a politikai és vallási kérdések. Tanított, csodákat tett, gyógyított. Most kiszolgáltatott, megalázott. Annak az ítéletére vár, akinek valójában nincs hatalma felette. Benne nincs indulat, nincs gyűlölet, nincs félelem. Ő meghajol a mennyei Atya akarata előtt, s kész elindulni a szenvedés útján, a halálba vezető úton, az embereknek megváltást szerző úton. Jézus az igazság és küldetése az, hogy tanúságot tegyen az igazságról.

Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük ma az egyházi év utolsó vasárnapján. A végső ítéletre gondolunk. Az ítéletre, amikor Isten ül a bírói székben és én állok előtte. Ismeri jellemem, ismeri életem minden pillanatát. Semmi nem marad titokban előtte. Sem cselekedeteim, sem szavaim, sem szándékaim. Itt már nem játszhatok semmilyen szerepet, nem bújhatok álruhába, nem tarthatok álarcot magam elé. A látszat ruhája, a vallásosság látszatának ruhája is lehull rólam. Mesterségem, hivatásom, hivatalom ruhája is. Nem a helytartó, nem a katona, nem a tanár, nem a mérnök, nem a munkás, nem a pap áll itt, hanem az egyszerű ember. Az ember áll Isten előtt. Ítéletre várva.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A világmindenség királyaként és életünk királyaként tisztelünk téged. Te arra hívsz minket, hogy Isten országa megvalósuljon bennünk. Felszólítasz bennünket a megtérésre és arra, hogy elfogadjuk Isten uralmát, akaratát személyes életünkben. Te nem szabadságunkat akarod csorbítani, hanem azt szeretnéd, hogy felismerjük a mennyei Atya üdvözítő szándékát és elinduljunk felé. Vezess minket igazságod által az örök életre!

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Lk 20,27-40

Elmélkedés

Jézus továbbra is a jeruzsálemi templomban tartózkodik, itt tanítja a népet. Ide jönnek hozzá a szadduceusok vallási csoportjának tagjai, hogy tanításába beleköthessenek. Kérdést tesznek fel neki a feltámadással kapcsolatban. Az általuk mondott példa az asszonyról, akit a hét testvér egymás után feleségül vett, minden bizonnyal csupán a képzelet szüleménye, legfeljebb elméleti kérdés, ami a gyakorlatban aligha történt meg. Kérdésük hátterében az a feltételezés húzódik, hogy a túlvilágon is ugyanolyan viszonyok lesznek majd az emberek, a férfiak és nők között, mint a földi életben. Ez nyilvánvalóan téves elképzelés, amelyet Jézus ki is nyilvánít előttük. A túlvilágon, a feltámadás utáni létmódban már nem lesz házasság.

Jézus azokból a bibliai könyvekből igazolja álláspontját a feltámadásra vonatkozóan, amelyeket az őt kérdező szadduceusok is elfogadnak. Kijelentése szerint az elhunytak világa a feltámadottak, az élők világa. Az ember földi élete ugyan megszűnik, lezárul a halállal, de Isten a feltámadás által újjáteremt minket, új életet, romolhatatlan testet kapunk tőle. Jézus feltámadását követően a keresztény közösség igehirdetésének középpontjává válik a feltámadásról szóló tanítás, mint olyan igazság, amelyet az Úr feltámadása igazol.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megtanultam már Uram, hogy a szellemi életnek is táplálékra van szüksége, és ez elsősorban az igazság, amelynek megvalósításáért érdemes élni. Nem mindegy, hogy milyen gondolatok töltenek el, és nem közömbös, hogy vágyódom-e új igazságok után. Óvj meg a szellemi elfáradástól, a lelki kimerüléstől. Tarts távol tőlem minden önfejű és szűklátókörű beletörődést. Legyek mindig úton az igazság megkeresésében és megtalálásában. Óvj meg a lelki szárazságtól és ürességtől, az egyedüllét óráinak szegénységétől, amikor már semmi sem érdekel. Tégy nyitottá szavaid iránt, hogy mindig veled lehessek.

D. Considine

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48

Elmélkedés

Az evangélium helyszíne immár Jeruzsálem, a tartomány központja. Jézus életének utolsó szakasza kezdődik el, útjának és küldetésének végcéljához ért. A jeruzsálemi templomba most nem imádkozni jön, miként korábban a zarándoklatok alkalmával, hanem azért, hogy Isten Fiaként birtokba vegye az Atya házát és megtisztítsa azt mindattól, ami méltatlan az imádás és tisztelet e helyéhez. Jézus mintegy védelmébe veszi Isten házát, eltávolít onnan mindent, aminek nincs ott helye, s újra átadja azt eredeti rendeltetésének, tudniillik annak, hogy az Istent imádják és tiszteljék ott. Cselekedetével, a kereskedők kiűzésével egyértelművé teszi, hogy a templom szent hely, a vallásos emberek istentiszteletének helye, ahol semmi keresnivalója nincs semmiféle gazdasági vagy kereskedelmi tevékenységnek, még akkor sem, ha az áldozatbemutatáshoz szükséges állatokat lehetett itt megvásárolni.

Miután Jézus a városokat és falvakat bejárva tanította az embereket, mostantól tanításának helyszíne az Atya háza. Az előző években tanított hegyen és síkságon, zsinagógában és tóparton, most pedig az istentisztelet központi helyén, a jeruzsálemi templomban. Itt hangzik el mindennap az örömhír, a nép pedig figyelemmel hallgatja Jézust, miközben a vallási vezetők már a vesztét tervezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Íme, Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk, készek vagyunk részt vállalni Fiad szenvedésében. Vedd kezedbe életünket, tedd hasonlóvá Fiad életéhez. Ő a saját életét akarja bennünk folytatni az idők végezetéig, bennünk és életünkben akarja kinyilatkoztatni élete nagyságát, szépségét és áldásos voltát. Ami velünk életünkben történik, az nem véletlen, nem a vak sors eseménye, hanem egy darab a Fiad életéből. Az örömöt tehát úgy fogadjuk, mint Krisztus örömét, a sikert, mint az ő sikerét, a fájdalmat, mint az ő fájdalmát. A mi munkánk az ő munkája, a halálunk része az ő halálának.

K. Rahner

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Erzsébet életében megcsodálhatjuk, mire képes az ember, ha egészen Istennek szenteli életét. Ennek alapja az, hogy valaki megérti Jézus Krisztus kérését: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).

Keresztény életünknek és cselekedeteinknek a forrása, vonatkozási pontja Isten. Ha nem hozzá mérjük magunkat, akkor téves úton járunk. Az ő szeretete éltet minket és ezt a szeretetet sugározzuk tovább embertársaink felé. Az ő irgalma újítja meg életünket és ezt az irgalmat gyakoroljuk felebarátaink felé. Ebben az értelemben a szeretet és az irgalmasság nem csak egyszerűen egy humánus cselekedet a másik ember felé. A szeretet gyakorlásának alapeleme, hogy tiszteljük a másik személyt, mint embert és emberségünkből fakadó kötelességnek tekintjük a szeretetet. Ő is Isten képmására lett teremtve és én is. Istent szeretem a másik emberben és Isten szeretete árad ki felé általam.

Keresztény emberként arra kaptunk meghívást, hogy Isten atyai szeretetét, jóságát, könyörületét utánozzuk, s ennek tettekben való megnyilvánulásai igazolják az isteni jelenlétet a világban. Ahol megtapasztalható a szeretet légköre, ott Isten jelen van. Ahol irgalmas tettek fakadnak a szeretet érzéséből, ott Isten jelen van. Bennem jelen van-e Isten?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Apostolod mondotta, Urunk: „Élek ugyan, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. A szentáldozás után én is azt szeretném, ha bennem élnél, Uram, ha velem küzdenél szenvedélyeim ellen, ha velem tűrnél, mikor igazságtalanságot kell szenvednem, ha velem dolgoznál, mikor kötelességet kell teljesítenem, ha gyakorolnád bennem szeretetedet, mikor ápolnom, gondoznom, nevelnem kell valakit. A te akaratod valósuljon bennem, amikor kedvem ellenére is engedelmeskedem. A te jóságod buzgólkodjon, amikor másokat boldogítok. Így maradjak én benned, te pedig énbennem, Uram.