Battaplébánia

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Lk 19,11-28

Elmélkedés

Korábban említettük már, hogy Lukács evangélista úgy szerkesztette meg írását, hogy Jézus nyilvános működése, tanító útja Názáretből indul és Jeruzsálemben ér véget, mintegy egyetlen úton halad végig. Az út végső céljához, Jeruzsálemhez és az Úr küldetésének beteljesedéséhez közeledve egyre jobban felerősödik a végső idők és az Isten országának várása. A tény, hogy a vakok látnak, annak a jele, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt tanítja a jerikói vak esete. A másik tény, hogy a bűnösök is meghívást kapnak Isten országába, azaz nekik is szól az üdvösség örömhíre, szintén megerősíti azt, hogy a Messiás megkezdte szolgálatát. Ezt szemlélteti Zakeus esete.

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, azt mutatja be, hogy a végső időkben valamilyen elszámolás fog bekövetkezni, az embernek el kell számolni életével, élete cselekedeteivel Isten előtt. A hasonlatban nem az a lényeges, hogy az előkelő ember milyen mennyiségű pénzt (mínát) adott szolgáinak, hanem az, hogy miként használtak azt fel. Ennek mintájára nem az a fontos, hogy ki kapott jobb képességeket Istentől, hanem az, hogy ki-ki miként használta azt a több vagy kevesebb képességet, amit kapott. Minden kegyelmet egyrészt azért kapunk Istentől, hogy le ne térjünk az üdvösség útjáról, azaz fordítsuk azt a magunk lelki javára, másrészt azért, hogy másokat is segítsünk vele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te úgy rendezted be az emberi életet, hogy az élettapasztalat legyen egyik legbölcsebb tanítónk. Mennyit kell ezért fizetnünk: időt, erőt és még pénzt is. Milyen nehéz okosnak és bölcsnek lenni. Tudni, mikor követünk el hibát és mikor tehetünk jót. Mégis a beteljesült élet számára döntő jelentőségű: vajon te töltöd-e be, Uram, életemet vajon nyitott tudok-e lenni igéd számára. Óvj meg attól, hogy tudás utáni vágyam megelégedjék a mindennapi hírek tudomásulvételével. Tudjak szellemileg-lelkileg nyitott maradni minden iránt, ami bensőmet gazdagítja, és mindinkább tehozzád és az emberekhez vezet.

J. Neubauer

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Továbbra is Jerikó városa az evangéliumi jelenet helyszíne. Zakeus, a mindenki által megvetett és pénzéhsége miatt gyűlölt ember megalázza magát, amikor felmászik egy fára. Nem törődik azzal, hogy nevetség tárgya lesz, mert őt egyetlen vágy vezeti, látni akarja Jézust. A tömeg őt is megakadályozza abban, hogy Jézussal találkozzon, miként a tegnapi evangéliumban is a tömeg akarta elhallgattatni a kiáltozó vak koldust. S miként a jerikói vak sem engedte azt, hogy a tömeg elnémítsa, úgy Zakeus sem engedi, hogy a nagy tömeg távol tartsa Jézustól. A vak koldus azt a megoldást találta, hogy egyre hangosabban kiáltozik, s így hívja fel magára az Úr figyelmét. Zakeus pedig felmászik a fára, s ennek köszönhetően figyel fel rá Jézus.

A jerikói vak és a jerikói vámos története kapcsán érdemes elgondolkoznom: mi és ki akadályoz meg abban, hogy Jézust lássam, halljam, találkozzak vele? Észreveszem-e ezeket az akadályokat? Vagyok-e annyira leleményes, hogy legyőzzem azokat? Mennyire erős bennem az Isten-látás vágya?

Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavam és észrevesz, ha a kíváncsi tömegből valamilyen módon kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha engedem, hogy betérjen életembe. Nem szégyen fára mászni, szokatlant tenni, ha közeledik, mert nem tudhatom jár-e még erre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Továbbra is Jerikó városa az evangéliumi jelenet helyszíne. Zakeus, a mindenki által megvetett és pénzéhsége miatt gyűlölt ember megalázza magát, amikor felmászik egy fára. Nem törődik azzal, hogy nevetség tárgya lesz, mert őt egyetlen vágy vezeti, látni akarja Jézust. A tömeg őt is megakadályozza abban, hogy Jézussal találkozzon, miként a tegnapi evangéliumban is a tömeg akarta elhallgattatni a kiáltozó vak koldust. S miként a jerikói vak sem engedte azt, hogy a tömeg elnémítsa, úgy Zakeus sem engedi, hogy a nagy tömeg távol tartsa Jézustól. A vak koldus azt a megoldást találta, hogy egyre hangosabban kiáltozik, s így hívja fel magára az Úr figyelmét. Zakeus pedig felmászik a fára, s ennek köszönhetően figyel fel rá Jézus.

A jerikói vak és a jerikói vámos története kapcsán érdemes elgondolkoznom: mi és ki akadályoz meg abban, hogy Jézust lássam, halljam, találkozzak vele? Észreveszem-e ezeket az akadályokat? Vagyok-e annyira leleményes, hogy legyőzzem azokat? Mennyire erős bennem az Isten-látás vágya?

Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavam és észrevesz, ha a kíváncsi tömegből valamilyen módon kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha engedem, hogy betérjen életembe. Nem szégyen fára mászni, szokatlant tenni, ha közeledik, mert nem tudhatom jár-e még erre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés

A jerikói vak meggyógyítása túlmutat a szokásos gyógyító csodákon. A testi gyógyulás, a vakság megszűnése nyilvánvaló, a korábban vak ember Jézusnak köszönhetően lát. A történet másik szintje az, hogy a vakság a hitetlenség állapotát jelképezi, miként a látás a hit állapotát. A vak koldus kifejezi hitét Jézus iránt, aki e szavak kíséretében adja vissza szemevilágát: „Láss! Hited meggyógyított téged” (Lk 18,42).

A történet harmadik értelmezési szintjén Lukács evangélista bemutatja azt, hogy még a vakok is meglátják, felismerik Jézusban a Messiást. Ennek jele, hogy a jerikói vak „Dávid fiának” szólítja a közeledő Jézust, a zsidó hagyomány szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király családjából fog megszületni. A vakok felismerésével gyökeresen ellentétes a zsidó vezetők vaksága, akik nem ismerik fel az idők jeleit, nem látják meg Jézusban az Isten küldöttét, és elvakultságukban szembefordulnak vele.

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor az Úr közeledik felénk. Ha nem veszem észre vagy nem hallom meg szavát, akkor életem nagy lehetőségét szalaszthatom el. Ülhetek tovább bűneim koldusruhájában, lelki vakságom börtönében, tehetetlenségem némaságában életem végéig, s csak magamat okolhatom mulasztásomért. Egyetlen kiáltásomra Jézus biztosan felfigyel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Istenünk, azt kívánod, hogy kiegyensúlyozott, megérlelődött emberek legyünk, akiknél a befejezés gondolatának békéje még alakítólag hat ránk és az emberekkel való kapcsolatainkra. Segíts rajtunk, Urunk, hogy az öregedés napjaiban is jól használjuk ki időnket, lehiggadva és bölcsen cselekedjünk, nagyvonalúak és jóságosak maradjunk, és bizakodással tekintsünk a túlvilágban való beteljesedésre. Ajándékozd meg életünket az utolsó napig is tartalommal és vonzó értékekkel.

P. Haschek

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.
Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt.
Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
Mk 13,24-32

Elmélkedés

Isten helyet készít nekünk

Egy egyetemista fiatal meséli, milyen népszerűek az egyik professzor órái. Másoknál jelenléti ívet kell aláírni, mégis hiányzik a hallgatók fele. De a kiváló professzor előadásáról senki nem akar lemaradni. Itt nincs jelenléti ív, de így is legalább 150 diák zsúfolódik be a száz fős előadóterembe. Az egyetemista, aki meséli nekem élményeit, bevallja, hogy nem erénye a pontosság, sajnos szinte mindig elkésik. Hamar megtanulta, hogy a „Van valahol egy szabad hely?” kérdést e helyen nem érdemes feltennie, de jószándékú társai mindig szorítanak neki egy fél széket vagy néhány centit a lépcsőn.

Egy vonatra lehet helyjegyet váltani, de egy egyetemi előadásra nem. Miként a mennyországban sem mondhatom majd azt, hogy nekem azért van itt helyem, mert megváltottam a jegyem. Mondhatnánk, hogy itt nincsenek megváltott helyek, de ez nem egészen igaz. Vannak, de nem én váltottam meg a helyet biztosító jegyet, hanem helyettem Jézus Krisztus. Ő, a Megváltó készít nekem helyet a mennyben. Nem kell könyökölni vagy másokat arrébb taszigálni, hogy jusson hely számomra. Nincs jogom hozzá, hiszen befogadott vagyok e helyen, Isten fogad be örök országába. Itt legalább annyi hely jut nekem, ahol kényelmesen berendezkedhetek egy örök életre. És ez nekem éppen elég.

Jézus a végső időkről beszél az evangéliumban. Arról az időről, amikor Isten angyalai összegyűjtik a választottakat a világ négy tájáról és mindenkit bevezetnek arra a helyre, amit az Emberfia készített számukra. Ha erre a helyre gondolunk, a számunkra készített helyre, akkor remény tölt el bennünket. A félelmetes jelek hallatán talán elfog minket a félelem, a borzongás, a bizonytalanság. A nap és a hold elsötétedése, a csillagok és égitestek szokatlan mozgása, a természeti erők megrendülése, a rendkívüli égi jelek és földi jelenségek talán valamilyen természeti katasztrófára utalnak, vagy talán csak jelképes beszéd Jézus részéről, amely a világ elmúlását és megújulását jelenti. Akármelyik is igaz, félelemmel gondolnánk a bekövetkezés pillanatára, ha nem tudnánk, hogy Jézus helyet készít számunkra egy új világban. Ez a világ ugyan elmúlik, de nekünk lesz helyünk az újban.

Időnként felerősödik a világvége várása. Akadnak olyanok, akik napra pontosan előre tudják az időpontot és világgá kürtölik azt. Az elmúlt 30 évben csaknem tízszer rettegtek már a világ teljes összeomlásától a hiszékeny emberek, de végül elmaradtak a rettenetes események. Az álpróféták viszont ilyenkor sem szégyenkeznek, hanem gyorsan módosítják álláspontjukat, néhány nap múlva kitalálnak egy újabb időpontot, hogy legyen mitől rettegniük. A bölcs ember pedig csak mosolyog rajtuk, nem foglalkozik a szélhámosokkal, mert jól ismeri Jézus szavait a végső időkre vonatkozóan: „azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya” (Mk 13,32). Jézus tanításával gyökeresen szembenáll minden olyan állítás, amely konkrét időpontokat jelöl meg azzal kapcsolatban, hogy mikor fognak bekövetkezni a végső események, ezért az ilyen kijelentéseket hamisnak kell tekintenünk. Érdemesebb hinnünk Jézus örökérvényű tanításában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Gyorsan változó világunkban biztos pontot keresünk, amire életünket alapozhatjuk. Az újszerűnek tűnő elméletek folyamában maradandó igazságokat keresünk, amelyekhez igazodhatunk. Keressük helyünket, feladatunkat a világban, mert folytatni szeretnénk a teremtés művét és felebarátaink szolgálatára szeretnénk lenni. Ég és föld elmúlnak, mert ez a világ mulandó, de a te szavad, tanításod örök igazság marad, amely utat mutat számunkra az üdvösség felé. Segíts minket az üdvösség útján!

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Lk 18,1-8

Elmélkedés

Első olvasatra a mai evangélium az imádságról és annak fontosságáról szól. Erre vonatkozik a bevezető megjegyzés, amely szerint szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni az imádkozásba. És erre vonatkozik a példázat is, amely szerint a bíró végül ítéletet hoz annak az özvegyasszonynak az ügyében, aki ismételten fordul hozzá, szinte már zaklatja őt folyamatos sürgetésével.

A történet befejezése már egy másik szintet nyit meg az isteni ítélet és az Emberfia eljövetele megemlítésével, s ezzel kapcsolódik az előző napon olvasottakhoz. Jézusnak az ő második eljöveteléről mondott tanításai azt sugallják, hogy a végső idők megpróbáltatásai komoly nehézségeket okoznak majd a hívőknek és mindenkinek. Az ilyen helyzetekben különösen is fontos az imádság, amely az Istennel való állandó kapcsolatot biztosítja és az Istenben való töretlen bizalom jele. Egyesek feladják majd Krisztushoz való ragaszkodásukat, megtagadják hitüket, elhagyják a krisztusi közösséget vagy a hamis tanítók tévtanításában kezdenek hinni.

A szüntelen imádkozás az embert segíti abban, hogy hitében megmaradjon és hűséges legyen Krisztushoz. Az imádság eloszlatja a félelmet és megszünteti az aggodalmaskodást. Az imádság segít, hogy az ember állandóan készen álljon az Istennel való végső találkozásra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, szeretnék mindig örülni az életnek, és tőled várni annak beteljesedését. Csak te, a boldogság Istene csillapíthatod le vágyaimat. Adj nekem bizonyosságot arra nézve, hogy egyszer benned megtalálom beteljesülésemet.

R. Svoboda

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Lk 17,26-37

Elmélkedés

A farizeusok olyan látványos jeleket szerettek volna látni, amelyek egyértelműen igazolják Isten országa eljövetelét. Erre mondta Jézus, hogy az ország nem jön el látványos módon. Lukács evangéliumának keletkezése idején a keresztény közösség tagjait is foglalkoztathatták azok a kérdések, hogy mikor és milyen módon fog megvalósulni az Isten országa, illetve az Úr második eljövetele. A két esemény és az azokra vonatkozó kijelentések az evangéliumokban olykor összemosódnak. Évszázadokkal később mi már tudjuk, hogy az Isten országa Jézus világrajöttével és az ő személyében vette kezdetét. Csendesen, a szegényeknek és mindenkinek szóló örömhír hirdetésével, az Isten irgalmasságáról tanúskodó csodákkal és a közösség létrehozásával elkezdett megvalósulni.

Az Úr második eljövetele a végső időkben még várat magára. Az elmúlt két évezred folyamán időről időre felbukkantak olyanok, akik tudni vélték annak közeli bekövetkeztét. Egyetlen egy sem bizonyult igaznak, mert lám, mind a mai napig nem következett be. Akik napjainkban azt állítják, most már tényleg hamarosan bekövetkezik a világvége, s például utolsó figyelmeztetésekre hivatkoznak, azok valójában csak riogatnak és félelmet keltenek.

Az Úr eljövetele egyszer be fog következni, de annak idejét senki ember nem tudhatja előre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Azt kívánod tőlem, Uram, hogy mások életének és életkörülményeinek keresztjét a magam vállára is vegyem, mint ahogy te vállaltad az én életem valóságát is. Azt kívánod, hogy éppúgy bűnösnek ismerjem el magam, mint amilyennek a többi embert, mert akkor mindannyiunk keresztjét bele tudod foglalni saját keresztedbe. Maradj velünk, Urunk, segítségeddel emelj fel minket, ha csüggedünk. Saját magunktól egyetlen fokkal sem emelkedhetünk magunk fölé.

J. Brunner

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Lk 17,20-25

Elmélkedés

Isten országának titokzatos, rejtett megvalósulását nem véletlenül állítja szembe Jézus a látványos eljövetellel. A farizeusi hagyomány szerint Isten országának eljövetele rendkívül látványos esemény lesz, mindenki látni fogja azt. Isten eljön a világba, kinyilvánítja dicsőségét mindenki előtt és az egész világ kifejezi előtte hódolatát. Talán saját elképzeléseiket szeretnék igazolni, amikor Jézust kérdezik az Isten országa eljöveteléről, pontosabban annak idejét szeretnék tudni. Feleletében Jézus azt mondja, hogy másként érdemes elképzelni Isten országát. Nem lesznek ugyanis feltűnő események, hanem már elkezdődött az Isten országa azáltal, hogy ő hirdeti az örömhírt és csodákat tesz. Mintha csak ezt mondaná: vegyétek észre, hogy már eljött az Isten országa! Vegyétek észre, hogy Isten Fia itt áll köztetek, s az ő személyében jött el az Isten országa!

Isten nem földi, nem evilági uralmat akar. A mennyei Atya nem hatalmat ad az Emberfiának, Jézus Krisztusnak, hogy uralkodjon az emberek felett, hanem azt kéri tőle, hogy szolgálja az embereket. Szolgálatának része a szenvedés és a halál vállalása, mert ezzel szerzi meg a megváltást az emberiség számára.

Akkor vagyok Isten országának tagja és akkor valósul meg bennem Isten országa, ha engedelmességben és alázatban követem Krisztust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem és Atyám, segíts úgy élnem. hogy minden evilági cselekedetem előkészület legyen a végső, boldog nyugalomra, hogy amit most hiszek, azt megláthassam; hogy amit remélek, annak boldog birtokosa legyek; hogy szeretetemet kövesse a teljes egyesülés teveled, legfőbb célommal, mindenek fölött levő jóval.

Szalézi Szent Ferenc

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Mt 25,31-40

Elmélkedés

A mai nap evangéliuma az irgalmasságot állítja elénk. A végső ítéleten azt kéri majd számon tőlünk Isten, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasságot, segítettük-e rászoruló embertársainkat. Minden nélkülözőben ugyanis Krisztust kell észrevennünk, s ha elmulasztjuk a segítségnyújtást, akkor azt Krisztustól tagadjuk meg. Az irgalmas szívvel végzett, a Krisztus iránti hitből és szeretetből fakadó jócselekedetek szükségesek ahhoz, hogy az üdvösségre, az örök életre jussunk.

Az elkövetkezendő egy év során világszerte számos eseménnyel emlékeznek meg a ma ünnepelt Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulójáról. A jócselekedetekről és azok fontosságáról szóló evangéliumi tanítás azért került e napra, mert Szent Márton püspök életében is nagy szerepet játszott. Életének legismertebb eseménye az volt, hogy a didergő koldussal megosztotta köpenyét, majd pedig éjszakai látomásában Krisztust látta abban a köpenyben, amit ő adott a koldusnak. Hiba volna azonban részünkről, ha személyében csak egy jószívű, tettrekész embert látnánk, s nem vennénk észre azt, hogy legfőbb erénye az volt, hogy mindenben Krisztus követője akart lenni. Ezért lett keresztény, ezért védelmezte a keresztény hitet, ezért törekedett az egyszerű életre, s ezért szolgálta szeretettel a rábízottakat püspökként.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, szeretnék az életemnek értelmet adni az imádság, az áldozat, a bizalom, a szeretet, a hűség ébrentartásával. De csak te, az élet Istene, töltheted be életemet egészen, és teheted azt értelmessé. Jöjj tehát, és maradj velem, akkor elég gazdag vagyok már.

R. Svoboda

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

Jézus szavai olyan társadalmi helyzetet feltételeznek, amelyben urak és szolgák élnek. A két társadalmi réteg között a különbség nyilvánvaló. Az úr parancsol, a szolga engedelmeskedik. Az úr mindent megtehet, a szolgának semmihez sincs joga. Az úr számára előnyös ez a helyzet, a szolga számára előnytelen. A szolga talán szívesen változtatna saját helyzetén, de erre nincs lehetősége, mert maga az úr gondoskodik arról, hogy ne tudjon változtatni, azaz még véletlenül se cserélődjenek fel a szerepek. Az úr és a szolga ilyen jellegű kapcsolatának hátterében az áll, hogy az úr rendelkezik emberi szabadságával, míg a szolga meg van fosztva attól, azaz nem cselekedhet szabadon.

Az úr és a szolga közti viszony példáját nem vihetjük át egy az egyben Isten és az ember kapcsolatára, mert van ugyan hasonlóság, de különbség is. Hívő emberként Istent Urunknak, életünk Urának ismerjük el. Elismerjük, hogy az ő nagysága végtelenül nagyobb emberi kicsinységünknél, tőle kaptuk és tőle függ életünk. Engedelmességgel tartozunk neki, életünkben szolgálnunk kell őt, de ez az Istennek végzett szolgálat nem veszi el és nem csökkenti emberi szabadságunkat, hiszen mindenkinek megvan a lehetősége arra is, hogy ne engedelmeskedjen Istennek. Istennek szolgálni szabadságot jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, szíved szeretettől lángoló invenciójával megteremtetted az eukarisztiát és Isten-éhségünk szüntelen csillapítására nekünk a földön hagytad. Így mindenkorra elítéltél minden olyan gondolatot, mely az anyagiságot merőben rossznak, romlottnak állítaná. Étel és ital akartál lenni itt a földi mezsgyéken, mindenható, édes szeretettel hajoltál anyagiságunk fölé és megszentelted azt. Légy áldott érte!

Prohászka Ottokár