Battaplébánia

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés

Az első három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács írásában a templom megtisztításának eseménye közvetlenül megelőzi Jézus szenvedéstörténetét. János evangélista viszont, akinek könyvéből a mai részletet vesszük, sokkal előbbre, Jézus nyilvános működésének kezdetére teszi az eseményt, közvetlenül a kánai menyegzőn történt csoda után. Az ő gondolatmenetében Jézus szenvedését Lázár feltámasztása vezeti be, s ezzel utal arra, hogy szenvedése és halála után Jézusra is a feltámadás vár. János is tudja azonban azt, hogy a templom megtisztításakor mondott jézusi szavak egyértelműen az ő feltámadására utalnak, ezért kapnak azok nagy hangsúlyt. Amikor ugyanis Jézus a templom lerombolásáról és annak felépítéséről beszél, akkor nem a kőből épült épületre, nem a jeruzsálemi templomra gondol, ahol az esemény játszódik, hanem saját testére, amelyet a halál lerombol ugyan, de harmadnapon a feltámadás által újjáépül.

Érdemes egy másik szintre emelkednünk elmélkedésünkben. A mi testünk és lelkünk is templom, Isten lakóhelye, a Szentlélek hajléka. E templom tisztasága rendkívül fontos. Megtisztításáról Isten gondoskodik a bűnbánat szentségében. Isten eltávolít belőlünk mindent, ami méltatlan istengyermeki méltóságunkhoz vagy beszennyez minket. Ne pakoljuk újra tele bűnök kacatjaival!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, az ifjúság sok nehézségnek és veszélynek van kitéve. Szíve lelkesen tágra nyitott, ezért képtelen mindig felismerni a látszat és igazság, a hamisság és becsület ellentéteit. Őrizd meg az ifjú szíveket a hozzád vezető egyenes úton. Őrizd ártatlanságukat és örömüket, hálájukat és vidámságukat. Őrizd meg őket a te szeretetedben.

D. Considine

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44

Elmélkedés

A nagylelkű asszony

Az idős néni hosszasan számolta forintjait a bolt bejárata előtt. Többször is nekiállt, de mindig ugyanarra az eredményre juthatott, mert a számolás végére enyhén csóválni kezdte a fejét. Ez bizony aligha lesz elég arra, amit venni szándékozott, pedig nem lapult hosszú bevásárlólista a zsebében. A boltba igyekvők észre sem vették, a kifelé jövők kikerülték jól megrakott bevásárlókocsijukkal. Úgy látszik, túl közel állt meg az automata ajtóhoz, mert az sehogy sem akart bezáródni miatta, ezért az üzlet biztonsági őre egy idő után udvariasan kissé arrébb tessékelte, hogy máshol számolgassa forintjait. Így került közelebb a koldushoz, aki összehajtogatott papírdobozokon ült, előtte konzervdoboz perselyével. A néni tevékenységét látva a koldus nehézkesen felkelt helyéről, odalépett hozzá, majd dobozából két százforintost nyomott a kezébe. Elfogadta. Egyikük sem szólt semmit. A koldus visszaült helyére, az idős néni pedig bement, hogy megvegye aznapi ennivalóját.

Az evangéliumi jelenetek napjainkban újra és újra megismétlődnek. Teljesen mindegy, hogy templom vagy bolt előtt, városban vagy falun, a szegény adakozik, mert ettől nem lesz még szegényebb. Jézus figyeli a templomba érkezőket, akik a perselybe dobják adományaikat. A tehetősebbek többet dobnak be, de az Úr mégis többre értékeli a szegény özvegy két fillérjét, mert ő mindenét odaadta. A legmegdöbbentőbb a történetben az, hogy Isten ezt a két fillért is elfogadja. Elfogadja az özvegytől az ő utolsó fillérjeit. Elfogadja, mert jó szívvel felajánlott adomány. Elfogadja, bár az özvegyasszony szorulna támogatásra. Mi emberek talán azt gondolnánk, hogy jobban tenné Isten, ha ebben a helyzetben egy nagylelkű adakozót küldene, aki jelentősebb összegű támogatást adna az asszonynak. A történet nyitott, nem derül ki belőle, hogy Isten miként gondoskodik később az özvegyről, aki egész vagyonának felajánlásával az isteni gondviselésre bízta életét. Isten most elfogadja az adományt. És Isten mindig tudja, hogy mit tesz. Nem érdemes nekünk az ő cselekedetének helyességét vitatnunk.

Nem az a lényeges, hogy mi mit adunk, mit ajánlunk fel Istennek, hanem az, hogy miként adjuk. Mert Isten jól ismeri szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudja, hogy vagyonunkban vagy benne bízunk. Ez a bizalom, ez a ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Ezt a felajánlást fogadja el Isten. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy Isten nem marad adósa senkinek és nem marad hálátlan egyetlen ember iránt sem. Nem jutalmaz azonnal, de adománya nem marad el.

Az evangéliumi jelenet és Jézus szavai kapcsán arról is érdemes elgondolkoznunk, hogy emberi értékeléseink és az anyagiakhoz való viszonyunk helyes-e? Sokszor értékesnek minősítünk olyan dolgokat, amelyek mulandóak. Olykor teljesen feleslegesen ragaszkodunk kacatjainkhoz, amelyekre valójában nincs is szükségünk. Olykor észre sem vesszük azokat a lelki kincseket, kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől kapunk. Olykor elmulasztjuk azoknak a jócselekedeteknek a megtételét, amelyek a lelki gazdagságot adnák nekünk. Olykor megfeledkezünk az isteni gondviselésről. Tanuljuk meg a nagylelkűséget a szegény özvegytől!

A bevezető történet egyébként azzal zárult, hogy kis idő múlva a néni kijött a boltból, odalépett a koldushoz és a kezében szorongatott pénzdarabokat a konzervdobozba dobta. A visszajáró – mondta csendesen. A koldus némán nézett a néni után, akitől a legtöbbet kapta.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.”
Lk 16,9-15

Elmélkedés

Témáját tekintve a mai evangélium kapcsolódik az előző napihoz, ismét vagyonról van szó. A hűtlen intéző magatartásával ellentétben most annak bemutatása következik, hogy miként kell hűen bánni a vagyonnal, de itt már az anyagi javakról Jézus áttér a lelki javakra, a lelki kincsekre. Ezek már nem mulandóak és veszendőek, mint az anyagiak, hanem maradandóak. „Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen” (Jn 16,10) – mondja Jézus. Kijelentése azt jelenti, hogy a becstelenség általában kicsiben kezdődik, aztán egyre nagyobb méreteket ölt, mert a gátlástalan ember mohóságának semmi nem szab határt. A bűnnek és a rossznak, helytelen vágyainknak és kívánságainknak még akkor megálljt kell parancsolnunk, amikor kisebb mértékűek, mert később már nehezebb lesz. A fokozatosság a hűségre és a jóban való növekedésre is vonatkozik. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű” (Jn 16,10) – hangzik Jézus tanítása. Az emberi jóság és erény csúcsára nem azonnal juthatunk el, hanem a jó szüntelen gyakorlásával.

Ez a példázat is úgy mutatja be a gazdagok világát, mint ahol az ember elveszíti szabadságát és a pénz, a vagyon rabjává válik. Minden gondolatát és cselekedetét az határozza meg, hogy miként tud magának még nagyobb vagyont szerezni. A tanulság világos: vagy a pénz rabjává válunk vagy szabadon Istennek szolgálunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, ott vagy te is. Benne vagy minden kézfogásban, minden találkozásban. De különösen ott vagy, amikor szent áldozatod körül gyűlünk egybe. A szeretet szent találkozása ez, ne engedd hát, hogy figyelmetlen, érzéketlen szívvel vegyek részt benne.

A. Pereira

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

Jézus példabeszéde a gazdagok világát mutatja be. Szavait tanítványaihoz intézi, akik ugyan nem tartoztak a társadalom tehetősebb rétegéhez, de ismerhették azt. Jézus korában a munkások napi bére egy dénár volt. A száz korsó olaj vagy a száz véka búza ennél jóval nagyobb értéket jelentett. Akik a példázatban szereplő gazdának tartoztak, azok nem kétkezi munkások lehettek, hanem például üzletelő kereskedők. Jézus beszéde bepillantást enged a gazdagok világába, amelyet az ügyeskedés, egymás becsapása és szélhámosság jellemez. Nem feltétlenül minden gazdag emberre jellemzőek mindezek, de a történetben szereplőkre igen. Az intéző belenyúl a gazdagok amúgy is kétes ügyleteibe, hogy a maga javára fordítsa a helyzetet. A példázat végén Jézus nem az ő ravaszságát és becstelenségét dicséri meg, hiszen valóban kárt okozott, csupán előrelátását, hogy jövőjét akarja biztosítani barátok szerzésével. Az újabb csalást nem helyesli Jézus.

Hogyan gondolkozzon a keresztény ember, a „világosság fia” a vagyonról? Hogyan használja azt? A vagyon, a tulajdon nem örök érték. Ezen a világon használjuk, de a halál mindenkit megfoszt tőle. A vagyonnak az adja meg az értékét, ha az ember szétosztja azt, segíti vele a szegényeket és így barátokat szerez magának. Nem a hála miatt teszi ezt, hanem mert az igazságosság ezt kívánja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megköszönöm Neked azokat az örömöket, amelyekben a lelkem segítségével részesedem. Köszönöm a költészet és a zene szépségeit, az életemet eligazító és betöltő igazságokat. Köszönöm a sok jót, amelyet felismertem és megtettem. Köszönöm minden szavadat, amelyet nekem kinyilatkoztattál, és minden indítást, amely megérintette bensőmet. Köszönöm Uram, hogy te magad vagy az igazság, és hogy benned megtalálom életem értelmét.

P. Haschek

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Az úr érkezésére várakozó szolgákról mondott jézusi példázatot korábban már olvastuk. A liturgia rendje szerint, ma Szent Imre herceg ünnepén ismét ez szerepel az evangéliumban. Szent Imréről elmondható, hogy bár fiatalon érte a halál, mégsem érte őt váratlanul az Úrral való találkozás. Gyermekkorától kezdve jellemző volt rá a vallásos buzgóság, a rendszeres imádkozás, a csendes elmélkedés. Apja, Szent István király és családja arra szánta, hogy uralkodó legyen. Mivel jól tudták, hogy az uralkodói képességek elsajátítása mellett hasznára lesz a keresztény erény is, ezért vallásos neveléséről is gondoskodtak. Szent Imre életében az uralkodás tekintetében nem valósult meg az emberi akarat, de a vallásos neveltetés meghozta gyümölcsét. Szülei, Szent István király és Boldog Gizella maguk is az életszentség útját járták. Elsőként ők tanították gyermeküket a hitre és a Krisztus iránti szeretetre, majd pedig nevelését Szent Gellértre bízták.

A szülőknek, a nagyszülőknek és a neveléssel foglalkozó személyeknek érdemes elgondolkozniuk: vajon személyes életpéldájuk milyen hatással van azokra, akiknek nevelését Isten rájuk bízta. Mert ezt a feladatot, szolgálatot mindenki Istentől kapja. Ennek a felelősségnek tudatában nevelje mindenki saját gyermekét és a rábízottakat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Hosszú az út! Sokan elfáradnak; feladják vagy azt gondolják: nem lehet segíteni, ezért együnk-igyunk, és vigadjunk. Ámde mi a te ajándékaidat fogadtuk magunkba. Szent ételeddel megerősítve új utakat kell keresnünk egymás felé. Add, hogy osztozkodjunk egymással azon, amit magunkhoz vettünk.

A. Pereira

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33

Elmélkedés

A farizeus háza után ismét az úton lévő Jézust állítja elénk az evangélium. Nincs egyedül, sokan követik őt, mégpedig nem csak tanítványai, hanem „nagy népsokaság.” Szavait ugyan sokan hallgatják, de tanítását mintha csak tanítványaihoz intézné, azokhoz, akik komolyan veszik követését. A tegnapi evangélium példázatában az elsőként meghívottak valamilyen személyes érdekre hivatkozva utasították el a meghívást. Jézus most arról beszél, hogy mindenki tegye félre személyes érdekeit, mert az ő követése lemondásokkal jár. Isten hívását hallva ugyanis az ember döntéshelyzetbe kerül, s ha nem látja döntésének jövőbeli következményeit, akkor rosszul választhat.

Éppen ezt az előrelátást hangsúlyozza Jézus két hasonlata. Az első a tornyot építő emberről szól, aki előre pontosan kiszámítja az építkezés költségeit, s így lát neki a munkának. A másodikban egy seregével hadba induló királyról szól, aki előzetesen felméri a helyzetet, vajon van-e esélye a győzelemre azzal szemben, aki országát fenyegeti, megtámadta, mert ha nincs akkor jobb volna, ha békésen oldanák meg a helyzetet.

Krisztus-követésünkre is igaz: ha valamit rosszul kezdünk el, attól ne várjunk jó eredményt. Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt, hogy nem tértünk-e le a kitűzött cél felé vezető útról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nem szabad azt hinnem, hogy az egyház a maga intézményes valóságában nem a te szereteted és gondviselő útmutatásod kifejezője lenne. Győzd le kevélységemet. hogy felismerjem: nem lehet az Isten Atyja annak, akinek az egyház nem édesanyja. Segíts, hogy mindig szeressem egyházadat, mint édesanyámat.

E. Beck

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lk 14,15-24

Elmélkedés

Ismét egy farizeus látja vendégül otthonában Jézust, aki Isten mindenkinek szóló meghívásáról és az emberek elutasításáról mond példabeszédet. A példázat szerint a meghívottak meglehetősen udvariatlan módon viselkednek, amikor szinte nevetséges indokokkal visszautasítják a meghívást. Mivel az első körben meghívottak csalódást okoztak távolmaradásukkal, a vendéglátó ezt követően hívja meg házába „a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat,” akik már elfogadják a hívást. A harmadik körben újabb vendégek érkeznek, a társadalomból leginkább kitaszítottak, az „utak mentéről,” hogy az ünnepségnek helyet adó ház megteljen vendégekkel.

A példabeszéd azt tanítja, hogy Isten meghív minket országába, hogy éljünk vele. Nem csak a túlvilági mennyországra kell itt gondolnunk, hanem arra a titokzatos országra, amely itt a földön valósul meg. A történetben fontos szerepet kap a „szolga,” aki Isten meghívását közvetíti az embereknek, s aki maga Jézus, a mennyei Atya küldötte és szolgája. Ebben az értelemben Jézus saját küldetéséről ad tanítást, ugyanakkor rávilágít arra, hogy milyen nagy hibát követnek el azok, akik visszautasítják Isten meghívását.

Nagy könnyelműség és hiba volna részemről, ha valamilyen komolytalan ürüggyel, evilági teendőkre hivatkozva visszautasítanám Isten hívását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy keresztedet megértsem. Add, hogy elfogadjam. Add, hogy szíved jobb megértéséért hordozzam. Mennyei Atyám! Fiad szíve nyilvánította ki a te emberszeretetedet. Nem tudnám, hogy ki vagy, ha nem nyilvánítottad volna ki magadat Fiad emberi szívében. Ha lelki szemem végtelenségedre tekint, akkor határtalanságod megzavarja látásom. Világosság helyett sötétség vesz körül. De ha Krisztus szívére tekintek, akkor igazán tudom, hogy szeretsz.

G. Miller

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Ma, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és értük imádkozunk, az evangélium üzenete az örök életre irányítja figyelmünket. „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” (Jn 5,24) – mondja az Úr. Jézus szava bátorítást tartalmaz és azt a reményt ébreszti bennünk, hogy érdemes földi életünk idején Isten mellett döntenünk, mert akkor a túlvilágon is vele fogunk örökké élni.

A szövegrészlet kulcsszava a hallás, a hallgatás. Ez a szó köti össze a földi életre és a túlvilági életre vonatkozó kijelentéseket. Az az ember, aki a földi élete során hallgat Jézus tanítására, az el fogja nyerni az örök életet. De nem csak az élők, hanem a halottak is hallani fogják az Úr szavát, s akik képesek lesznek azt meghallani, azok fel fognak támadni az új életre, az örök életre. A szöveg egyértelműen sugallja, hogy azok fogják meghallani ezt az életre keltő szót, akik korábban is meghallották azt. Akik ellenben evilági életükben bezárták fülüket és szívüket, és nem követték az örök életre vezető krisztusi tanítást, azok az üdvösség helyett a kárhozatra jutnak.

Az örök élet, az üdvösség nem elérhetetlen az ember számára. A tegnapi ünnep, mindenszentek napja azokat állította elénk, akik hitünk szerint már üdvözültek. Példájukat követve és Krisztus tanítására hallgatva mi is az örök életre juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ismered, Uram, felületességemet, de a mélyebb szinteket is bennem; igaz voltomat, de látszatvalóságomat is. Gyakran hivatkozom arra, hogy jó ember vagyok, s még inkább arra, hogy olyan keresztény vagyok, akit az emberek szeretnek, Ha ilyen gondolataim jönnek, szeretnék utána a föld alá bújni, arra gondolva, hogy te, Uram, ismered minden elesettségemet, s mégis szeretsz és fel akarsz emelni. Uram, tarts meg őszintének és egyenesnek, akkor mindig fel tudok emelkedni a te segítségeddel!

A. Rosche

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Akik nyertek

A történet a képzeletem szüleménye. A fiú a zsebpénzéből minden héten vásárolt egy sorsjegyet. Egész héten takarékoskodott, hogy a sorsjegy ára megmaradjon péntekig. Az iskola után mindig ugyanahhoz az árushoz ment, minden pénteken ugyanabban az időben érkezett, mindig azt a sorsjegyet vásárolta és mindig egy 500 forintossal fizetett. Aztán leült megszokott padjára a parkban és amikor a közeli templom toronyórája kettőt ütött, ő elkezdte kaparni a sorsjegyet. Ha három egyforma számot talált, nyert! Szertartássá vált számára a sorsjegyvásárlás, mert abban bízott, hogy ha pontosan ugyanazt teszi minden héten, egyszer biztosan szerencséje lesz és nagyobb összeget fog nyerni. Az egyik pénteken kissé tovább kellett az iskolában maradnia, ezért később ért az árushoz. Útközben már bosszankodott, hogy nem a megszokott időben történik minden. Az árus azzal fogadta, hogy elfogyott az ő kedvenc sorsjegye, ezért más fajtát adott neki, majd pedig az ő padja is foglalt volt, máshol kényszerült leülni. Ez nem az én napom, nem lesz szerencsém! – gondolta magában. Lekaparta az első négyzetet, de szám helyett az volt odaírva, hogy „Örök élet.” Meglepődött és kaparni kezdte a következőt, de ott is ezt találta: „Örök élet.” Végül a harmadikat is lekaparta és ott is ezt olvasta: „Örök élet.” A toronyóra éppen hármat ütött, majd megszólaltak a harangok, de a fiú meg sem hallotta. Felkelt és a kukába hajította a sorsjegyet. Nyertél? – kiáltott felé az árus. Dehogy, nyomdahibás – válaszolta és hazament. A történet csak a képzeletem szüleménye?

Ma, mindenszentek napján azokat ünnepeljük, akiket szentként és boldogként tisztel Egyházunk, s akik hitünk szerint eljutottak az üdvösségre, az örök életre. Nem a szerencsében bíztak, nem a sorstól várták életük nagy fordulatát, hanem észrevették azt az utat, amelyet Isten jelölt ki számukra. Nem találtak ki a maguk számára szokásokat, amelyekhez éveken át ragaszkodtak volna, hanem engedték, hogy Isten vezesse őket életük során, néha olyan utakra, amit korábban elképzelni sem tudtak. A szentek nagysága abban áll, hogy egészen Istenre bízták magukat. Felismerték, hogy bármilyen szokatlant, ismeretlent kér tőlük az Úr, azt kell megtenniük üdvösségük érdekében. Az ünnep evangéliuma Jézus tanítását, a nyolc boldogságot tartalmazza. Olyan ezt a szöveget olvasnunk, mintha a hegyi beszéd „sorsjegyéről” sorra bukkannának elénk a kijelentések arról, hogy miként lehetünk boldogok, hogyan juthatunk el az örök életre. Elsőként ez válik olvashatóvá számunkra: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Aztán sorban jönnek a következők arról, hogy boldogok a sírók, a szelídek, az éhezők és szomjazók, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességszerzők és boldogok az üldözöttek. Bármennyire is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek Jézus szavai, nagy hiba volna részünkről nyomdahibásnak minősíteni az evangéliumnak ezt a lapját és szemetesbe dobni, mint értéktelen papírfecnit.

Döntsd el: a szerencsédet keresed vagy a boldogságodat? A földi élet szerencséjét vagy az örök életet? A szentek nyertek. Örök életet Istentől. Nekem kell-e a főnyeremény?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1. 7-11

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.

Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adok neked, Urunk, hogy hiszem és tudom: életünknek értelme és célja van. Nem vég és pusztulás vár ránk, hanem feltámadás és boldogság. Nem tudjuk ugyan most még elképzelni a beteljesedést, de azt tudjuk, Uram, hogy te legyőzted a halált.

M. Seitz-Fr. Thlele