Author Archives: Napi evangélium RSS - Page 399
2014. július 31. – Csütörtök (Mt 13,47-53)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve…
2014. július 30. – Szerda (Mt 13,44-46)
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és…
2014. július 29. – Kedd, Szent Márta (Jn 11,19-27)
Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így…
2014. július 28. – Hétfő (Mt 13,31-35)
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő,…
2014. július 27. – Évközi 17. vasárnap (Mt 13,44-52)
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak…
2014. július 26. – Szombat (Mt 13,24-30)
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett…
2014. július 25. – Péntek, Szent Jakab apostol (Mt 20,20-28)
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte:…
2014. július 24. – Csütörtök (Mt 13,10-17)
A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert…
2014. július 23. – Szerda, Szent Brigitta, Európa társvédőszentje (Jn 15,1-8)
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja,…
2014. július 14. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam…