Battaplébánia

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

Az ószövetségi nép számára a mózesi törvény előírásai nem egy külső hatalomtól érkező, az emberre kényszerítő erőként nehezedő parancsok voltak, hanem olyan szabályok, amelyek az Isten és az ember által kötött szövetséget meghatározták. E szövetséget, amely valóban szeretetközösség, Isten kezdeményezte és ő határozta meg kereteit. Ha a törvény parancsaiban meglátjuk az ember életét védő és az emberi kapcsolatok alapjává a szeretetet tevő isteni szeretetet, rögtön kegyelemnek, ajándéknak, segítségnek tekintjük őket, hiszen megtartásuk azt eredményezi, hogy a szeretetszövetség megmaradjon Isten és az ember között. Ebben az értelemben válik számunkra kötelességgé, paranccsá a szeretet.

Jézus tudását, törvényismeretét akarják próbára tenni az írástudók a legfőbb parancsról kérdezvén őt. Ő természetesen nem az emberi kiegészítéseket tartja a legfontosabbnak, hanem az eredeti isteni törvény két alappillérét, az Isten és az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet említi legfőbb parancsnak. Jézus tehát nem egyet mond, hanem kettőt, s ezzel az emberszeretet kötelességét közvetlenül az istenszeretet mellé állítja. Igen, bizonyos értelemben kötelességünknek kell tekintenünk, hogy viszonozzuk Isten felénk áradó ingyenes szeretetét és szeressük embertársainkat.

Törekszem-e arra, hogy minden nap valamilyen tett formájában kifejezzem szeretetemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, te mérhetetlen szelídség és irgalom, ki ne szolgálna téged teljes szívéből, aki csak egy kicsit is megismerte atyai szeretetedet? Ki ne viselné szívesen igádat, amely nem teher, hanem édes; ki ne hordozná terhedet, amely nem kínos, hanem erőssé tesz? Magad mondottad: Vegyétek magatokra az én igámat, amely könnyű és édes, s így nyugalmat találtok lelketeknek. Igen, Uram, ez a gyümölcse nagy parancsodnak, hogy téged teljes szívünkből szeressünk; ez a szeretet s a neked való szolgálat nemcsak jóvá tesz bennünket, hanem túlontúl boldoggá is!

Bellarmin Szent Róbert

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14

Elmélkedés

Jézus mai példázata azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív a mennyei boldogságra, de ezt nem kényszeríti rá senkire. Egyesek nem fogadják el a meghívást, mások ugyan elfogadnák, de nem bizonyulnak méltónak rá. A kifogások meglehetősen ostobán hangzanak. A visszautasítás okaként olyan tevékenységek szerepelnek, amelyeket bármilyen más időpontban el lehetne végezni. A felhozott indokok ugyanakkor az udvariatlanságról is tanúskodnak. Az érintetteknek úgy kellett volna tekinteniük a király meghívására, hogy megtiszteltetés érte őket. A lakomára való hívás azt jelenti, hogy a meghívó bizonyos kapcsolatban van a meghívottakkal és szeretetét fejezi ki azzal, hogy egy asztalhoz kíván ülni velük. A meghívottak részéről szintén a szeretet kifejezése az elfogadás, illetve az ellenszenv kifejezése a visszautasítás. A király szolgáinak bántalmazása már kifejezetten a gyűlölet jele.

Hogy van ez Istennel való kapcsolatunkban? Nem az ember érdemén múlik a meghívás, hanem Isten jóságán. Az ember iránt való szeretettől vezetve mindannyiunknak meg szeretné adni az örök boldogságot. Szabad akaratunk miatt akár vissza is utasíthatjuk ezt a szeretetteljes hívást, vagy ha menyegzős ruhánkat beszennyező bűneinkhez jobban ragaszkodunk, mint a megismert isteni szeretethez, akkor könnyen elveszíthetjük az üdvösséget. A szentgyónás lehetőséget ad, hogy új, tiszta ruhába öltöztessem lelkemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott legyél, Jézus, aki óvsz minket a megszégyenüléstől! Magasztalunk téged, mert meghívtál minket, szegényeidet, minket, méltatlanokat a te lakomádra! Jöjj el, Urunk, hozzánk, és maradj velünk! Áldd meg asztalközösségünket, te, aki arra tanítasz minket, hogyan szerezzünk kincset a mennyben. Áldunk téged a bőséges és megtömött örökségért! Boldogok vagyunk, mert te magad vagy osztályrészünk!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Sziklára építeni

Ősszel autóval közlekedve el szoktam nézni azokat az embereket, akik az út menti diófák alatt diót keresgélnek. A senki földjén vagy legalábbis úgy gondolják ez a föld senki másé, csak az övék. A hagyomány szerint ez az ő diófájuk, ez a dió őket illeti. Egyesek csak kis vödörrel jönnek, mások hosszú póznákkal, botokkal felszerelkezve, hogy leverjék a még fán lévő termést. Keresgélnek a gazban, mert az már nem jut eszükbe, hogy könnyebb volna a munkájuk, ha lekaszálnák a füvet. Vagy úgy gondolkoznak, hogy azért sem kaszálják ők le a füvet, hogy aztán más találja meg könnyebben a diót. Néha egymással is összevesznek, kinek a dédapja, ükapja járt ide korábban diót gyűjteni. Mert bizony annyira finom lehet a gépkocsik kipufogógázában érett dió, hogy megér egy 100 éves perpatvart két család között. A sorban már több fa kiszáradt, évek óta egyetlen odajáró diószedőnek sem jut eszébe kivágni. És az ilyen helyeken soha nem látni senkit, aki diófát ültetne. Mert mindent csak várnak az élettől, várnak az Istentől, várnak az államtól. Pedig a diófák nem élnek örökké. Nem kellene néha ültetni néhányat?

Szent István király személyében olyan államférfit látunk, aki nem csak magára, hanem nemzetére, és nem csak a jelenre, hanem a jövő évszázadaira is gondolt. A kereszténységgel olyan útra állította a magyar népet, amely biztosította számunkra a fennmaradást. Tudta, hogy ültetni kell, jövőt kell tervezni, építeni. Tudta, hogy sziklaszilárd alapokra van szükség, hiszen a változó időkben számos veszély fenyegeti az egyéneket, a közösségeket és a nemzeteket. Szent István király példája arra ösztönöz bennünket, hogy az ünnep evangéliumában hallottak szerint keressük a szilárd alapokat, amelyre házat, otthont és hazát lehet építeni. Olyat, amely kiállja az idők viharait. A ház, amely földi boldogulásunkat jelenti, a hit és a munka. A keresztény hit és a becsülettel végzett munka. Az Isten jóságáért járó hit és az emberek szeretetét viszonzó munka. Ezek alapja pedig a tanúságtétel és a példamutatás. Hit csak tanúságtételből ered. Mégpedig hívő emberek hiteles tanúságtételéből. Ha hiszünk abban, hogy a krisztusi hit valóban érték, amely megadja életünk értelmét és megmutatja célját, s ha szeretnénk, hogy a következő nemzedékek is értéknek és életet segítő vezérelvnek tekintsék, akkor tovább kell adnunk a hitet. A hittételek, hitigazságok tanítása még nem elég. Az Isten létezését bizonyítani szándékozó filozófia, elmélet még nem elég. Az isteni jelenlét felfedezése a történelem eseményeiben még nem elég. Az isteni közbeavatkozás megcsodálása egyes szent emberek életében még nem elég. Hitünk szóbeli megvallása egyéni vagy közösségi szinten még nem elég. A hitről való tanúságtétel ugyanis azt jelenti, hogy hitem szerint élek. Hétköznap és vasárnap egyaránt, mert a hit és a vallásosság nem ünneplős ruha, amelyet vasárnaponként magamra veszek, hanem mindennapi feladat, mindennapi kereszthordozás. A tanúságtétel mellett a másik szilárd alap a példamutatás, ami másokat is becsületes munkavégzésre ösztönöz. Nem elég lelkesen beszélni valakinek a munka szeretetéről. Nem elég megtanítani a mesterfogásokat, átadni neki a szaktudást. Ha várjuk, hogy az ingyendió az ölünkbe pottyanjon, még nem tettünk semmit. Talán csak a gyerekeid vagy az unokáid fognak enni a terméséből, de menj és ültess egy diófát! Ha megtetted, elmondhatod: Szent István király magyar népéhez tartozom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ, amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik, nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában, hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk, hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése közben az égi haza felé is törekedjen!

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”
Mt 19,23-30

Elmélkedés

Miután a gazdag ifjú, aki Jézus követéséért nem volt képes vagyonáról lemondani, szomorúan távozott (lásd tegnapi evangélium), az Úr figyelmezteti tanítványait a gazdagság veszélyére. A vagyon és a pénz (és sok esetben nem a nagy vagyon, hanem egy kisebb is) válaszút elé állítja az embert. A történetben szereplő fiú, mivel fiatal volt, nem saját munkájával szerezhette nagy vagyonát, hanem bizonyára szüleitől kapta vagy örökölte azt. A családi vagyon vagy annak egy részének átadásával a szülei gondoskodtak arról, hogy a földi életben ne legyenek gondjai. Ez a jóléti helyzet később bilincsbe köti a fiút, aki észre sem veszi, hogy szabadságától fosztja meg a pénzben való bővelkedés, s ettől az erős béklyótól nem tud szabadulni még Jézus kedvéért sem. A vagyon, amit előnynek tartott, most valójában hátrányára válik, hiszen megakadályozza egy tökéletesebb élet megvalósításában.

Napjainkban is vannak olyan fiatalok, akiket szüleik hasonló helyzetbe hoznak. Sok szülő állandóan azt hajtogatja, hogy „a gyerekeimért dolgozok, és azt akarom, hogy mindenük meglegyen, ami nekem nem volt.” De miért nem gondolnak arra, hogy a vagyonban való bővelkedés elszakíthatja Istentől gyermeküket? Ha a szülők le is mondanak az örök életről, a gyermekeikkel ezt nincs joguk megtenni. Engedni kellene, hogy a fiatalok ne a pénztől függve, hanem szabadon választhassanak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, had lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, Te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem!

Assisi Szent Ferenc

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Elmélkedés

A gazdag ifjúhoz hasonlóan nekünk sem más valakihez, hanem Jézushoz érdemes fordulnunk a szívünk mélyéről feltörő kérdéssel: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” (Mt 19,16). Az ifjú jól tudta és nekünk is érdemes megfontolnunk és megértenünk azt az igazságot, hogy a jócselekedetek és életünk végső beteljesedése között szoros kapcsolat van. Az életünk folyamán végzett jócselekedetek érdemül szolgálnak számunkra, főként, ha testvéreinkben magának Jézusnak akarunk szolgálni, s mindent önzetlenül teszünk. Érdemes nekünk is Jézushoz fordulnunk, aki Szentlelke által megvilágosítja értelmünket és feltárja előttünk a jó és a rossz mélységeit, megadva a kegyelmi segítséget, hogy mindig a jót válasszuk az üdvösség felé törekedve.

Hiába a gazdag ifjú jó szándéka és hiába a törvények ismerete, mindez nem elegendő számára, hogy valóban a helyes utat válassza. Pedig meg volt rá a lehetősége. Indulhatott volna, de a szíve nem volt kész az útra, vagyona visszatartotta, s nem volt kész megszabadulni attól, lemondani arról, ami őt megakadályozta az Úr követésében.

Hiába adott számunkra a hit ismerete, hiába él bennünk helyes szándék a jó megtételére, mindez nem elegendő. Jézus azt szeretné, ha teljes szívünkkel hozzá ragaszkodnánk. Feltétlenül le kell mondanunk mindarról, ami fogva tartja szívünket. Krisztus követésére csak szabad szívvel lehet indulni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nagy Isten, Urunk és Mesterünk, örökké szent és megszentelő isteni akaratod teljesedjen bennem, gazdagságban, szegénységben, örömben, bánatban, megpróbáltatásban, életben és halálban. Jóságos Isten, legyen, amint Te akarod, létemet és akaratomat a te isteni elhatározásaidhoz, a megpróbáltatásokhoz vagy büntetésekhez igazítom. Atyám, legyen meg a te akaratod, és ne az enyém!

Flüei Szent Miklós

Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

Kérés és hálaadás

A mai evangéliumban Jézus és a kánaáni asszony beszélgetését olvassuk. Az asszony azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg lányát, akit fogva tart egy gonosz szellem. Kissé meglepődünk azon, hogy Jézus, aki más esetekben szívesen fogadta az ilyen jellegű kéréseket, most szóra sem méltatja őt, úgy viselkedik, mintha meg sem hallotta volna. Az asszony mégsem akar távozni, az elutasítást jelző hallgatás ellenére is bízik, ezért ha nem is tud Jézus közelében maradni, továbbra is hangos kiáltásokkal ismétli meg kérését. Emiatt a tanítványok arra kérik Mesterüket, hogy küldje el. Erre Jézus már nem hallgatásával, hanem szavaival kifejezetten megtagadja a kérést, mondván, hogy küldetése csak a választott néphez szól és nem a pogányokhoz. E határozott visszautasítás sem készteti távozásra az asszonyt, aki Jézus lába elé borulva ismétli meg sokadszorra kérését. Az Úr még ekkor sem enged neki, hanem kijelentésével valósággal megsérti az asszonyt, hiszen a kutyákhoz hasonlítja. Ő viszont nem sértődik meg, hanem a Jézus által említett „kutyás-mondást” a saját javára fordítja, s így erősíti meg kérését. Jézus ekkor enged, megdicséri hitét, meggyógyítja lányát. Mit tanulhatunk e történetből?

Elsőként a kitartó kérést kell megemlítenünk. Amikor Istentől kérünk valamit, akkor nem szabad feladnunk. Egy idős asszony meséli el, hogy unokája évek óta súlyos beteg. Felsorolja, milyen módszereket, kezeléseket alkalmaztak nála, hány helyre vitték már orvosokhoz és professzorokhoz, miféle készítményeket hozattak neki külföldről. Bátorítom, hogy imádkozzon unokájáért. Erre így válaszol: „Azt már megtettem, nem segített!” – aztán távozik. Szavaiból arra következtetek, hogy a sokféle gyógymód között próbálkozott az imádsággal is, de mivel nem hatott néhány nap vagy hét alatt, abbahagyhatta. Vigyázzunk! Az imádkozás nem erre való! Így nem szabad imádkoznunk! Aki azt mondja, hogy nekiáll imádkozni egy szándékra és Isten három hét alatt teljesítse kérését, az teljesen félreérti az imát. Mert Isten talán éppen azt akarja megtudni, hogy mennyire vagyunk kitartóak.

A másik lényeges üzenet, hogy Isten nem elutasító. Lehet, hogy csak próbára akar tenni minket. Próbára teszi kitartásunkat, hitünket. Ha az első visszautasításnak tűnő eset után elfordulunk tőle, nem kérjük tovább őt, akkor az a bizalmatlanságunk jele. Azzal a bizalommal érdemes imádkoznunk, hogy Isten meghallgat minket. És azzal a bizalommal, hogy jól tudja, mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében.

A harmadik mondanivaló pedig az, hogy Isten jósága minden ember felé kitárul, senki, egyetlen ember, egyetlen nép sincs kizárva abból. Jézus korában elterjedt volt a zsidók között az a felfogás, hogy Isten csak őket, a választott nép tagjait segíti, üdvözíti. Amikor Jézus meghallgatja ennek a nem zsidó, hanem pogány asszonynak a kérését, bizonyítja, hogy Isten senkitől nem tagadja meg szeretetét. Szeretetének, jóságának, gondviselésének megtapasztalása és végső soron az üdvösség elnyerése nem egyes népek vagy egyes személyek kiváltsága, hanem minden ember számára elérhető.

Befejezésül még egy tanulság: Amennyire buzgók és lelkesek vagyunk a kérő imában, olyannyira legyünk buzgók a hálaadásban is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15

Elmélkedés

„Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek” (Mt 19,14) – mondja Jézus a mai evangéliumban. Figyelmeztetése közvetlenül azoknak a tanítványoknak szól, akik nem engedik, hogy a gyermekek a felnőttekkel együtt legyenek. A történetben szereplő gyermekeket feltételezhetően a szüleik viszik Jézushoz, áldást kérve számukra. A tanítványok védelmére meg kell említenünk, hogy abban a korban nem volt szokás, hogy a vallási vezetők és tanítók kisgyermekekkel foglalkozzanak. Talán maguk a tanítványok is meglepődtek azon, hogy Mesterük a szokással ellentétben mégis barátságosan és szeretettel fogadta a gyerekeket, s jelenlétüket örvendetesnek tartotta.

Mivel sokszor úgy tűnik, hogy manapság a szülők nem engedik Jézushoz közeledni, az Úrhoz menni gyermeküket, ezért az evangéliumi figyelmeztetés közvetett módon nekik is szól. Azoknak, akik nem gondoskodnak arról, hogy gyermekük vasárnaponként részt vegyen a szentmisén, mert esetleg ők maguk sem járnak. Inkább pihenjen a gyerek – mondják. Amúgy is nyári szünet van, miért kellene misére menni ilyenkor, s ezzel fárasztani? – hangoztatják. Igen, ők ezzel megakadályozzák saját gyermeküket, hogy Jézushoz menjen.

Vajon én akarva vagy akaratlanul nem akadályozok-e másokat a Jézushoz való közeledésben? Szülőként Jézushoz viszem-e gyermekemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Gyermeki bizalom

Az egyik nyári plébániai családtábor alkalmával történt a következő eset. A napi szentmisén a hívek könyörgéséhez érkeztünk, amelyet ez alkalommal egy édesanya olvasott fel. Gyermekeit a férjével együtt a padban hagyta, ő pedig kijött a szentélybe, odalépett a felolvasó állványhoz és a szokott módon olvasta a fohászokat. Alig ötéves kisfia nem bírta sokáig hiányát, mert az első könyörgés után máris kiszaladt hozzá és odabujt mellé. Mosolyogva, boldogan néztem gyermeki ragaszkodását. Lehet, hogy mások észre sem veszik vagy jelentéktelennek tartják az ilyen kedves jeleneteket, de én évek múlva is emlékszem rájuk. Ma azért idézem fel, mert azt példázza, hogy milyen gyermeki szeretettel, őszinte ragaszkodással kell Jézus édesanyjához, égi édesanyánkhoz, a mennybe felvett Szűzanyához sietnünk, s ővele együtt kéréseinket Istenhez terjesztenünk.

Szűz Mária mennybevételének hittételét XII. Piusz pápa 1950. november 1-jei Muneficentissimus Deus kezdetű bullája a következőképpen fogalmazza meg: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, földi életpályája befejezése után testestől, lelkestől felvétetett a mennyország dicsőségébe.” Jézus édesanyjának élete beteljesedett azzal, hogy eljutott a mennybe, s példája azt mutatja, hogy minden ember életének végső célja az örök élet, eljutni Istenhez a mennybe.

Mit kell tennünk üdvösségünk érdekében? Szűz Mária élete választ ad e kérdésünkre. Ő egész életét Isten szolgálatába, a megváltás szolgálatába állította. „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” (Lk 1,38) – válaszolja a názáreti leány az angyalnak, amikor értesül arról, hogy ő lesz a Megváltó anyja. Isten akaratának tökéletes elfogadásáról, az Istennek való teljes önfelajánlásról tanúskodnak e szavak. Alázata és engedelmessége segítsen minket abban, hogy keressük Isten szándékát, elfogadjuk és teljesítsük azt a feladatot, amit Isten számunkra kijelöl. Máriával együtt adjunk hálát a mindenható Istennek, aki életet adott nekünk! Isten hivatást, feladatot, küldetést ad, hogy életünk ne legyen céltalan, hanem szeretetben éljünk. Mutatja az utat, miként juthatunk el a mennybe, és segítségével elháríthatjuk a gonosz kísértéseit, aki meg akar bennünket akadályozni az üdvösségre jutásban. Mária hálaadó éneke szerint boldognak hirdeti őt minden nemzedék (vö. Lk 1,48). Ő erősítse meg bennünk annak tudatát, hogy ha Istentől kapott hivatásunk útján járunk, akkor a földi életben is boldogok leszünk és az örök boldogságra is eljutunk.

Emberi életünk évei, évtizedei akkor is elmúlnak, ha nem teszünk semmit. Ha nincsenek komolyabb céljaink, lelkileg igénytelenek vagyunk, csupán a mindennapi megélhetésünkkel törődünk, önző módon bezárkózunk önmagunkba, akkor is eltelik az életünk. A keresztény ember hiszi, hogy Isten nem véletlenül adta neki az életét. Szüntelenül keresnünk érdemes, hogy mit kíván tőlünk az Úr, hogyan szolgálhatjuk őt. Mi ugyan nem rendeltettünk olyan kimagasló hivatásra, mint Mária, Megváltónk édesanyja, de hisszük, hogy Istennek terve van velünk. Az üdvösség reményében tegyünk meg mindent, amit Isten kér tőlünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, égi édesanyánk! Isten azzal jutalmazta meg engedelmességedet, hogy felvett a mennybe. Mennybevételed erőt ad, hogy földi életünket a nehézségek, a gondok, a szenvedések és küzdelmek ellenére se tekintsük hiábavaló szélmalomharcnak, hanem azzal a reménnyel törekedjünk a mennyország felé, hogy oda valóban eljuthatunk. Tisztelettel, alázattal és gyermeki bizalommal kérjük közbenjárásodat önmagunkért, családunkért és magyar hazánkért. Segíts minket, hogy életünk beteljesedjen azáltal, hogy eljutunk az örök életre!

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Mt 18,21-19,1

Elmélkedés

Péter apostol a megbocsátással kapcsolatban kérdezi Jézust, aki egy példabeszéddel világítja meg, hogy miért fontos a megbocsátás. A szolgákról szóló hasonlat azzal zárul, hogy nem számíthatunk Isten irgalmára, ha mi nem vagyunk képesek megbocsátani embertársainknak. De ezt a jézusi kijelentést nem szabad úgy értékelnünk, mintha a mi megbocsátásra való készségünktől függne Isten megbocsátása, hiszen ő irgalmas e nélkül is. A „hetvenszer hétszer” kifejezés természetesen nem azt jelenti, hogy számoljuk a megbocsátásainkat, s a 490-dik után már nyugodtan haragudhatunk, és nem kell többször megbocsátanunk. Az irgalomnak, a megbocsátásnak végtelennek kell lennie. Ne legyünk fukarok a megbocsátással, hanem mindig legyünk készek rá.

Ezt a példabeszédet bizonyára sokan úgy értelmeznék a legszívesebben, hogy csak akkor kell megbocsátanunk embertársainknak, ha valaki bocsánatot kér tőlünk. Még a vallásos emberek között is igen gyakran találkozni ezzel a vélekedéssel. Pedig miként Isten is önmagában irgalmas, nekünk is érdemes gyakorolnunk a megbocsátást akkor is, ha valaki nem kér kifejezetten elnézést tőlünk a vétkéért. Jó lenne eljutnunk a megbocsátásnak erre a magasabb szintjére.

A könyörtelen elszámoltatás, a szívtelen számonkérés és a bosszúállás helyett Jézus új utat ajánl követőinek: a kiengesztelődés, a békesség és a megbocsátás útját. Ez az út vezet csak az irgalom Istenéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés

Egy édesanya szomorúan panaszkodta egy alkalommal, hogy a férje nem tud bocsánatot kérni. A férj jól tudja, hogy megbántja feleségét egy-egy cselekedetével vagy rosszindulatú megjegyzésével, de sosem kér tőle bocsánatot. Egy darabig aztán nem szólnak egymáshoz, s miután megnyugszanak újra beszélnek egymással, mintha mi sem történt volna. De a bocsánatkérés elmarad. Ez az apró hiányosság, ez a talán gyermekkorban meg nem tanult magatartás bizony megmérgezi kettejük kapcsolatát, s ki tudja, mi lesz a vége.

Jézus a békülékenységre, a testvéri szeretetre figyelmeztet minket az evangéliumban, amely a házastársakra és a családtagokra is vonatkozik. Próbáljuk személyesen vagy mások segítségét kérve megoldani a nézeteltéréseket, s ne engedjük, hogy ezek rányomják bélyegüket családi és más kapcsolatainkra.

Jól tudjuk, hogy milyen nehéz beismerni a hibát, s talán még nehezebb változtatni önmagunkon. Ha jószándékkal szeretnénk másoknak segíteni, hogy felülemelkedjenek emberi gyengeségeiken, akkor – bármennyire is furcsának tűnik – a változást magunkon kell elkezdenünk. Szavakkal nagyon nehéz bárkit is meggyőzni, hogy változzon meg, de ha mi képesek vagyunk a javulásra, akkor ez példa lehet.

Természetesen előfordulhat az is, hogy nekünk sem megy a változás. Éppen ez figyelmeztessen minket arra, hogy legyünk türelmesek másokkal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, Te vagy az ember egyetlen Megváltója! Testvéreinkért imádkozunk hozzád, akik igent mondtak Neked a papságra, a megszentelt életre, vagy a misszióra szóló hívásodra. Add, hogy életük napról napra megújuljon, és élő Evangéliummá váljanak.

Szent II. János Pál pápa