Battaplébánia

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

Jézust hallgatva

„Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem” (Mt 11,29) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Napról napra leülünk Jézus lábához, hogy hallgassuk őt, vasárnapról vasárnapra összegyűlünk a templomban Krisztus körül, hogy tanuljunk tőle. Megtanuljuk, hogy milyen legyen a kapcsolatunk a mennyei Atyával, hogyan viselkedjünk embertársainkkal, hogyan szemléljük a világot és benne önmagunkat, mi a hivatásunk a földi életben.

Amikor az evangéliumokat olvasva, hallgatva megismerjük Jézust és tanítását, észrevesszük, hogy mennyire emberi, emberközeli az üzenete. Isten nem kioktatja az embert, hanem szelíden próbálja rávezetni az igazságra. Emberekkel való beszélgetéseink során hamar ellenérzés ébred bennünk, amikor valaki kioktat minket vagy lekezelően bánik velünk. Úgy viselkedik, mintha egyedül ő volna a teljes igazság birtokában és most nagylelkűen elmagyarázza nekünk, hogyan kellene viselkednünk. Ha pedig mi beszélünk egy képzeletbeli magaslatról, akkor az emberek visszahúzódnak tőlünk, mert nem kérnek a kioktatásunkból. Isten beszédstílusa egészen más. Akaratát, mondanivalóját, üzenetét egészen szelíden közli velünk. Nem kényszerít bennünket semmire, hanem felajánlja, hogy szabadon elfogadhassuk törvényeit, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel Jézus szavaiban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsít a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várja, hogy megértsük őt.

Amikor az évek során egyre jobban elmélyedünk tanításában, egyszer csak észrevesszük, hogy mennyire keveset értünk és mennyire keveset valósítunk meg mindabból, amit Isten kér tőlünk. Beláthatatlan lelki magasságokat látunk, sok mindent megvalósíthatatlannak tartunk és megérezzük a különbséget az ember és az Isten között. Nem arról van szó, hogy Isten eltávolodik tőlünk vagy mi tőle, hanem megérezzük az Isten nagyságát és emberségünk kicsinységét, azt, hogy a végtelen Isten szóba áll velünk, kicsiny teremtményeivel. Talán éppen itt jutunk el oda, hogy mennyire isteni a hozzánk szóló üzenet. Ha Isten nem szólna hozzánk, nem mutatna nekünk utat, nem vezetne minket törvényei által, teljes bizonytalanságban élnénk és nem találnánk életünk értelmét. Jézus Krisztus megváltó cselekedetét, a kereszthalált nem helyettesítheti semmi. Üdvözítő tanítását nem helyettesítheti semmilyen más emberi eszme. Ilyen csodálatos megváltói tettet nem tudna kitalálni egyetlen ember sem, ilyen üdvözítő igazság nem születhetne meg egyetlen ember fejében sem. Ezért mondhatjuk, hogy valóban isteni gondolatnak, akaratnak, szándéknak köszönhetjük azt, hogy Jézus tanít bennünket, élete feláldozásával megváltott minket és az örök életre vezet.

Jézus azért fontos számunkra, mert személyében az emberrel és az Istennel találkozunk. Nem egy emlékkel, nem egy elmélettel, nem egy dologgal, hanem egy személlyel, aki szelíden arra kér minket, hogy vegyük magunkra az ő igáját, öltsük magunkra az ő személyét, éljünk úgy, ahogyan ő élt, engedelmeskedjünk Istennek, ahogyan ő engedelmeskedett az Atyának és szeressük embertestvéreinket. Magamra ölteni Krisztust, általa egy új embert, egy egész életre szóló feladat, kihívás. Vagy őt hordozom, vagy a bűn igájába hajtom magamat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.”
Mt 9,14-17

Elmélkedés

Jézus világba érkezése új korszakot indított el az emberiség számára. Erre utalnak a mai evangélium példázatai a régi ruháról és az új szövetről, valamint a régi tömlőről és az új borról. A hasonlatok ugyanakkor a bűnösöket megmentő jézusi küldetésre is rávilágítanak, amiről az elmúlt napokban többször olvashattunk. Jézus egy új élet lehetőségét kínálja fel minden embernek, köztük a bűnösöknek. A régit és az újat szembeállító példák arra utalnak, hogy a megtérő ember nem ragaszkodhat korábbi bűnös életéhez, hanem egy új, kegyelmi korszak kezdődik számára. Jézussal érdemes új életet kezdeni!

Ha a régi ószövetségi törvényre és a Krisztus által adott új törvényre vonatkoztatjuk a kijelentéseket, úgy tűnhet, hogy Jézus semmibe veszi a zsidó emberek mindennapi életét és vallásosságát meghatározó törvényeket, és tanítványaitól sem kéri azok megtartását. Valójában Jézus nem eltörölni akarja ezeket, hanem – ahogyan ő mondja – teljessé akarja tenni azáltal, hogy rámutat azok mélyebb értelmére. Mindezen szabályok célja az, hogy az embert Isten felé segítsék. E cél érdekében Jézus új szempontból láttatja azokat. A kiüresedett, holt törvények új tartalommal élednek fel. Mert nem lehet tovább vinni a holt dolgokat, ezért fel kell hagyni mindazzal, ami hátráltat. Néha érdemes megszabadulni a régitől, hogy helyet kapjon az új. Talán érdemes megszabadulnom régi önmagamtól, hogy Isten új embert formáljon belőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Igád édes, terhed könnyű. Köszönöm megnyugtató szavaid!

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (Mt 9,13) – mondja Jézus a mai evangéliumban azoknak, akik helytelenítik, hogy betér Máté házába. Istennel való kapcsolatunk egyik eleme, hogy beismerjük bűneinket, mert ha tökéletesen jónak tartjuk magunkat, nem tud mit kezdeni velünk. Esendőségünk és gyengeségünk megvallásának nem az a célja, hogy még jobban elkeseredjünk vagy elveszítsünk önbizalmunkat, de nem is azt jelenti, hogy szerencsétlenek vagyunk és azok is maradunk, mert nincs már reményünk a jobb életre. Éppen ellenkezőleg: Isten előtt azért valljuk meg bűneinket, mert él bennünk a remény, hogy ő nem akar meghagyni a bűnös állapotban, hanem fel akar minket emelni.

Ennek a lelki felemelkedésnek az első lépése a bűnbánat. Az irgalmas Jézus ma hozzánk fordul, és minket bűnösöket, bűnbánókat hív, miként egykor meghívta Mátét. Egy vámost, egy pénzbeszedőt hívott meg, akit mások bűnösnek tartottak foglalkozása miatt. Az Úr betér a mi házunkba, a mi otthonunkba is, ahogyan betért Máté házába. S miként Máté életét megváltoztatta e találkozás, ugyanúgy az én életemet is új irányba állítja. Mit teszek, ha megszólít, meghív engem az irgalmas Jézus?

Az őszinte bűnbánat fogalmazódik meg a szentmisén, amikor ezt imádkozzuk: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” Bűneim ellenére Jézus be akar térni hozzám.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jn 20,24-29

Elmélkedés

Az evangéliumok csupán néhány jelenetet őriztek meg Tamás apostollal kapcsolatban. Ezek közül az egyik legérdekesebb, amikor Jézus elindul barátjához, Lázárhoz, akit feltámaszt a halálból. Ekkor Tamás nagy lelkesedésében azt mondja apostoltársainak, hogy „Menjünk, és haljunk meg vele!” (Jn 11,16). Kijelentésében benne van, hogy már sejti a tanítványi élet lényegét: együtt élni és halni a Mesterrel. Kész arra, hogy akár az életét is odaadja Jézusért, akit megismert. Jézus tanítványaiként nekünk is e cél felé kell haladnunk. Ha ővele élek a földön, halálomban is vele fogok találkozni, s ő fog feltámasztani az Istennel való örök életre.

Egy másik alkalommal, amikor az utolsó vacsorán Jézus az ő távozásáról beszél, Tamás megjegyzi: „Uram azt sem tudjuk, hová mész, hogyan ismerhetnénk hát az utat?” (Jn 14,4). E kérdés kapcsán fejti ki Jézus, hogy ő az út, aki az Atyához vezet. Tamás tehát ha nem értett valamit, bátran kérdezett. Legyen nekünk is bátorságunk a szívünkben megfogalmazódó kérdésekkel Isten elé állni!

Harmadikként pedig említsük meg Tamás kételkedésének és megbizonyosodásának esetét, amelyet a mai evangéliumban olvasunk. Egy érdekes mozzanatra szeretném most felhívni a figyelmet. Az embereket általában arcukról ismerjük fel. Tamás viszont nem Jézus arcát akarja bizonyítékként látni, hanem a sebhelyeket. Bizonyítékot akarván csupán a Jézus kezén, lábán, oldalán lévő sebeket említi és semmi mást. E sebek tehát a feltámadt Krisztus igazi ismertetőjegyei Tamás számára s az én számomra is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, hiszem, hogy Te teremtettél, és hiszem, hogy ma is szeretsz engem. Egészen átjár, és körülvesz a Te teremtő energiád, erőd, és szereteted, a jóság és a szépség hatalma. Jöjj a Te gyógyító erőddel és ajándékozz meg testem és lelkem egészségével! Néha a gyermekkor zavaraitól szenvedek, a hiányos odaadás, a kevés szeretet, de saját hibáim és kudarcaim miatt is. De hiszem, hogy Te mindent meg tudsz bocsátani és mindent képes vagy meggyógyítani. Segíts, hogy ne szenvedjek többé a keserű érzésektől és élményektől! Szabadíts meg engem Szentlelked által minden negatív tapasztalattól és rossz emléktől! Adj nekem új jövőt, az öröm és a biztonság új érzetét, új kapcsolatot Veled és felebarátaimmal! Engedd, hogy átéljem gyógyításod valóságát és teljességét! Uram, bízom segítségedben. Gyógyíts meg és fordíts magad felé engem!

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

A mai ünnepen az evangélium kapcsán a hit és a hálaadás témáját emeljük ki, amelyek az ember Istennel szembeni alapvető megnyilvánulásai.

Erzsébet azért nevezi boldognak a hozzá ellátogató Máriát, mert hitt Isten szavának. Ebből kiderül, hogy a názáreti leány nem értelmetlenül vagy ésszerűtlenül fogadta el Isten vele kapcsolatos tervét, hanem hite indította őt erre. Hitte, hogy Isten igazmondó. Hitte, hogy Istennek nagyszerű terve van vele. Hitte, hogy az ő beleegyezése szükséges az isteni üdvözítő szándék megvalósulásához. Mária számára a boldogság útja volt, amikor meglátogatta gyermeket váró rokonát, Erzsébetet. Ha én is hittel fogadom Isten terveit, akkor életutam a boldogság útja lesz.

A másik téma a hála. Mária hálaadó énekében nem csak az ő személyes köszönete fejeződik ki, hanem benne foglaltatik az egész Egyház, s minden hívő hálaadása is Isten mindazon cselekedeteiért, amelyek az üdvtörténet folyamán történtek. Isten valóban nagy dolgokat művelt a múltban az emberiséggel, s ez most, Jézus megtestesülésével éri el tetőpontját. Isten korábban már számos alkalommal kinyilvánította irgalmas szeretetét az emberek iránt, s most a csúcspontjához ér az irgalom a Megváltó eljövetelével. A megváltás nem a hatalmasok vagy gazdagok kiváltsága, hanem minden embernek felkínált ajándék Istentől. Illő, hogy Szűz Máriával együtt én is hálát adjak érte.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mt 8,23-27

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének történetét Máté úgy fogalmazza meg, hogy tulajdonképpen nem a természeti csoda a lényeges, hanem a tanítványokkal folytatott párbeszéd. A leírás az apostolok kicsinyhitűségből fakadó félelmét szembeállítja Jézus nyugalmával. Ebből arra következtethetünk, hogy Máté evangélistának az lehetett a célja, hogy a történetet felhasználhassák az emberek hitre tanításában, nevelésében. Jézus közelében ugyanis nincs helye a hitetlenségnek. A keresztény ember teljes bizalommal hagyatkozik rá, s hittel követi őt.

Két szempontból is hasznos volt a korai Egyház számára a történet mondanivalója. Az első keresztényeknek egyrészt sok nehézséggel és üldözéssel kellett szembenézniük, s joggal érezhették, hogy a közösség hajója viharban van. Ezekben a helyzetekben bizalommal fordulhattak Jézushoz: „Uram, ments meg minket!” Ezzel kifejezték hitüket, illetve azt, hogy érzik Jézus jelenlétét és számítanak segítségére.

Másrészt a fiatal Egyház soraiban bizonyára akadtak olyanok, akiknek – talán éppen az üldözések miatt – gyengébb volt a hitük. Az ő erősítésüket is szolgálta annak tudatosítása, hogy Jézus nem hagyja el szenvedő vagy üldözött híveit, és még álmából felébredve is képes azonnal csodát tenni.

Ne aggódjunk és ne legyünk kicsinyhitűek! Az Úr mindig velünk van, ezért nem veszhetünk el az idők viharaiban sem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet. Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést. Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál. Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam. Mikor megsértettek, Te segítettél. Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra. Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél. Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.

Boldog Kalkuttai Teréz

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
Mt 8,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumban két ember találkozik Jézussal. Az első személy nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnik, hiszen ezt mondja: „Követlek téged, bárhová mégy” (Mt 8,19). Máté evangélista íróstudónak nevezi az illetőt, amelyből kiderül, hogy nem csak álnok kérdéseikkel támadták az írástudók Jézust, hanem akadtak közöttük jószándékúak is. Az Úr válasza mintha kissé lehűtené a lelkesedést, pontosabban figyelmeztet a tanítványi élet bizonytalanságára. Nagy feladatra vállalkozik ugyanis az, aki Krisztus követője lesz.

A második személy furcsa módon jelzi, hogy Jézus tanítványa szeretne lenni: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat” (Mt 8,21). Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést s még inkább Jézus válaszát. Tudnunk kell, hogy abban az időben a temetés még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a tanítvány úgy lenne éppen Jézus közelében, hogy közben édesapja odahaza holtan fekszik. Inkább arról van szó, hogy haladékot kér, majd egy bizonyos idő után, ha már nem él apja, akkor szívesen követné Jézust. Neki adott válaszában Jézus érzékelteti, hogy a tanítványság feltétele a családtól való elszakadás. Más esetekben, az apostolok meghívásakor szintén előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.

Az evangélista nyitva hagyja mindkét találkozást, s nem írja le a két személy döntését. Én milyen döntést hoznék?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Elvinni a szeretetet

Az apostoli időkbe, az ókori Róma városába vezet vissza minket Henryk Sienkiewicz, lengyel születésű Nobel-díjas író Quo vadis című regénye, amely feltárja az első keresztények életét és az ellenük irányuló üldözéseket. Nem a regény címét ihlető jelenetet, azaz Péter apostol találkozását Jézussal a Via Appián szeretném felidézni e világsikerű műből, hanem egy másikat. A vándorló Péter és Pál apostolok elé egy alkalommal odaáll egy pogány fiú és azt kérdezi tőlük: Görögország a bölcsesség tudományát és a művészi szépet adta az emberiségnek, Róma pedig a hatalmat és a törvények rendjét. És ti mit adtok? Péter apostol egyszerűen válaszol: Mi szeretetet hozunk.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez volt egykor az apostolok, köztük a ma ünnepelt Szent Péter és Szent Pál apostolok feladata. Amikor az apostoli hivatás eredetét, gyökerét vizsgáljuk, a Jézus általi küldéshez jutunk. Az apostol küldött, Jézus Krisztus küldötte. Miután megismerte a Mester személyét, tőle kap megbízatást, küldetést, s ez nem lehet más, mint hogy az Úr nevében tevékenykedjen. Az evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok útja azzal kezdődik, hogy Jézus megszólítja, meghívja őket. Miután vele élnek, vele járnak vándorútján, hallják tanítását és láthatják isteni erővel véghezvitt tetteit, küldetést kapnak tőle. Ezen az úton, amelyet joggal nevezünk az ő esetükben is a hit útjának, Jézus megismerése a legfontosabb. Mert nem azt kapják küldetésül, hogy egy új tanítás, egy új eszme hirdetői legyenek, hanem hogy tanúságot tegyenek Krisztusról, az Isten Fiáról s mindarról, amit vele átéltek. Csak azt követően kapnak küldetést az evangélium hirdetésére, hogy az Úrral vannak, vele élnek.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – erre csak az képes, aki megismerte Krisztus szeretetét. E felismerésre Szent Pál apostol életpéldája vezet el bennünket, aki a kezdeti időkben veszélyes újítóknak tartotta a keresztényeket. Úgy gondolta, hogy minden eszközzel üldöznie kell azokat, akik nem ragaszkodnak őseik vallásához, hanem új vallási tanokat hirdetnek. Élete akkor vesz fordulatot, amikor megismeri Krisztust és megérinti őt Krisztus szeretete. E személyes és lelke mélyét megérintő tapasztalatról így ír később: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Itt értjük meg, hogy miért vált a szeretet Pál életének alaptörvényévé, miért emlegeti a szeretet elsőbbségét és miért tanít a kereszten megnyilvánuló isteni szeretetről. És itt értjük meg azt is, hogy csak akkor válhatunk Krisztus hiteles tanúivá, ha minket is megérintett Isten szeretete s engedtük, hogy megújítsa, megváltoztassa életünket.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – e küldetést az tudja teljesíteni, aki maga is szeretetet érez Krisztus iránt és megvallja azt. Erre példa ma ünnepelt másik szentünk, Péter apostol esete. Az ünnep vigíliájának evangéliuma arról számol be, hogy Jézus kérdésére Péter háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt (vö. Jn 21,15-19). Ez az őszinte szeretet-vallomás előzi meg azt, hogy a mi Urunk az Egyház vezetésének különleges feladatát – mint sajátos küldetést – bízza Péterre. Aki szereti Jézust és kész érte mindenre, akár élete feláldozására is, az méltó lehet a küldetésre. Az Úr iránti szeretet nélkül ugyanis nem érdemes elindulni az emberhalászat, az igehirdetés és a tanúságtétel útján, mert minden legfeljebb kényszerű kötelességteljesítés lesz. Péternek, a többi apostolnak és a későbbi korok küldötteinek egyaránt a Krisztus iránti szeretetet adja a bátorságot az evangélium hirdetésére, e szeretet alapozza meg hűségüket és ad nekik erőt a vértanúsághoz.

Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata napjainkban is, ez tehát a mi feladatunk. Egy új szempontot érdemes itt megemlíteni, tudniillik azt, hogy az apostoli küldetést nem magányos farkasként, hanem közösségben kell teljesítenünk. Közösségben, valódi szeretetközösségben Krisztussal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A keresztények közötti testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Egyház közösségében mindannyian megtapasztalhatjuk az üdvösséget, amelyet te a mennyei Atyától hoztál el nekünk és megérezhetjük az Atya szeretetét. Te azt kérted tanítványaidtól és azt kéred tőlünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan te szeretsz minket. Napjainkban is szükséged van apostolokra, akik készek a szolgálatra. Szükséged van tanúkra, akik küldötteidként szeretetedet közvetítik. Adj nekünk apostoli lelkületet, hogy a szeretet tanúi, szereteted hirdetői legyünk! Vezess minket az evangélium hirdetésének útján és mutass nekünk utat az üdvösség felé!

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom őt.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: Menj! – elmegy; a másiknak: Jöjj ide! – akkor hozzám jön; és szolgámnak: Tedd ezt! – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, a választott nép fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Ott sírnak majd, és fájdalmukban csikorgatják fogukat.” A századosnak pedig azt mondta Jézus: „Menj, és legyen úgy, amint hitted.” És meggyógyult a szolga még abban az órában.
Ezután Jézus Péter házába ment. Látta, hogy annak anyósa lázas betegen fekszik. Megérintette kezét, mire a láz elhagyta őt. Fel is kelt, és szolgált neki. Amikor beesteledett, sok, ördögtől-megszállott embert vittek Jézushoz. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék Izajás próféta jövendölése: „Gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket ő hordozta.”
Mt 8,5-17

Elmélkedés

A mai evangéliumi történetet egy leprás gyógyítása előzi meg. (Jézus szíve tegnapi ünnepe miatt ezt nem olvastuk.) A leprás esetében Jézus megparancsolja, hogy a meggyógyult személy pontosan tartsa meg azokat a zsidó előírásokat, amelyeket a mózesi törvény a tisztulás esetére meghatároz.

A százados szolgájának meggyógyításakor – erről szól a mai örömhír – nincs szükség semmilyen kötelező szertartásra, de még közvetlen cselekedetre sem Jézus részéről. A pogány katonatiszt tapintatosságáról tanúskodik, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy a zsidó Jézus belépjen házába, mert akkor a törvények szerint tisztátalanná válna.

Jézus e szavakkal dicséri meg őt: „ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben” (Mt 8,10). A hit isteni ajándéka mellett azonban emberi szempontok is lehettek a katona kérésének hátterében. A fegyelemhez és parancsokhoz szokott katonatiszt feltételezi, hogy a kimondott szónak hatása van. Bár parancsnok, e helyzetben beismeri tehetetlenségét, ő nem tud segíteni szolgáján, ezért kér segítséget Jézustól. Ezen emberi szempontok mellett azonban mégis a hite az a döntő elem, amelyre alapozva Jézus csodával gyógyítja meg szolgáját. Hitvallása olyannyira jelentős, hogy bekerült a szentmisébe, és a szentáldozás előtt ezeket a szavakat imádkozzuk. Méltatlanságom ellenére minden szentmisében eljön hozzám Jézus. Hívom-e a szívembe? Hogyan fogadom őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

A pünkösd utáni időszakban három jelentős ünnepet tart Egyházunk. Az elsőn, azaz Szentháromság vasárnapján a három isteni személyre, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre figyelünk. A második ünnep az úrnapja, amikor Krisztus szent teste és vére iránti tiszteletünket igyekszünk elmélyíteni. A harmadik ünnep pedig a mai, Jézus szívének napja.

Ez az ünnep az isteni irgalmasságra irányítja figyelmünket. A szentmise könyörgése szerint Jézusnak nemzedékről nemzedékre az a szándéka, hogy megmentse az embereket az örök haláltól, a kárhozattól. Az Atya megváltó szándéka akkor teljesedett be, amikor a kereszten Jézus feláldozta értünk életét. A katona lándzsája által megnyitott szívéből kiáradó víz és vér az isteni kegyelem és irgalmasság jelképe, hiszen a megbocsátás Jézus szívéből árad ki minden ember felé. Aki hittel tekint fel a kereszten függő Jézusra és hittel felismeri benne a Megváltót, az számíthat bűnei bocsánatára.

Ösztönözzön bennünket a mai ünnep az Istennek tetsző, szent életre! Alakítsuk magunkat Krisztushoz hasonlóvá, azaz vegyük magunkra az ő „igáját!” Ez nem külső hasonlóságot jelent elsősorban, hanem azt, hogy szívem minden érzésével olyan szeretetre törekszem, amellyel ő szeret engem. Teremtsen bennem tiszta szívet az Isten, hogy megtaláljam a hozzá vezető utat és benne rátaláljak a szeretetre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!