Battaplébánia

Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?
Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.
Mt 7,21-29

Elmélkedés

A kifejezés köznapi értelmében Jézus nem volt a szavak embere. Értett az emberek nyelvén, beszédeinek volt mondanivalója, közérthetően adta elő tanítását, mindig az igazságot hirdette, oly megragadóan beszélt, hogy tanítása miatt nagy tömegek hallgatták őt, de mégsem mondhatjuk, hogy csupán a szavak embere volt. Sokkal inkább volt a tettek embere. Szavai, tanítása mögött megérezték hallgatói a rendkívüli isteni erőt, de még inkább megtapasztalták cselekedeteiben. Tőlünk, követőitől is azt várja, hogy ne csupán szavainkkal valljuk meg szeretetünket iránta, hanem bizonyítsuk is cselekedeteinkkel. Azt kéri, hogy ne csak elhiggyük üdvösségre vezető tanítását, hanem valósítsuk is meg azt életünkkel.

Ennek szemléltetésére mondja el a homokra és a sziklára épített ház esetét. A példabeszéd azt a kérdést veti fel, hogy ki Jézus igazi tanítványa. A tanítványi élet, a krisztusi élet egyik eleme a hit. Jézus a követésére hívja meg az embereket, de ez lehetetlen, ha valaki nem bízza rá életét, nem hisz őbenne. Emellett cselekedetekre indít a hit. Az okos és bölcs ember tehát hittel hallgatja Jézus szavait és az iránta való szeretetből a hallottak szerint él és cselekszik. A keresztény ember élete éppen ezért a hit és a szeretet mindennapi megvalósítására, megélésére irányul.

Hogyan hallgatom Jézus szavát? Megvalósítom-e a hallottakat? Milyen hatást gyakorol rám és mire indít Jézus szava?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.”
Mt 7,15-20

Elmélkedés

A hétfői evangéliumban a szálka és a gerenda példájával Jézus arról tanított, hogy ne ítéljünk el senkit a hibája miatt, mert hiszen magunk is bűnösök vagyunk, s a javulást önmagunkon kellene kezdeni, mintsem másokon.

Ennek nem mond ellent a mai szöveg, amelyben Krisztus Urunk arra figyelmeztet minket, hogy helyes ítéletet alkossunk, azaz ismerjük fel a rosszat és a jót egyaránt, s ezen ítélet alapján engedjük vagy ne engedjük, hogy hatással legyen ránk. Ne engedjünk a megtévesztésnek! Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket csupán a külső látszatból! Igyekezzünk megismerni a másik személyének mélységét, lelkének szándékait, hiszen Isten őt is számos jó tulajdonsággal ajándékozta meg. A helyes ítélet érdekében kérjük nyugodtan a magunk számára a megkülönböztetés Szentlelkét, hogy felismerjük és elutasítsuk a rosszat, valamint felismerjük és elfogadjuk a jót.

Sem önmagunk sem mások cselekedeteinek következményeit nem tudjuk előre kiszámítani. Az idő múltával, a gyümölcsérés idején sok mindenre fény derül. Ezért mondja Jézus: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem” (Mt 7,17). A gyümölcs inkább a cselekedetekre és nem a szavakra értendő e helyen. Vezessen bennünket mindig jószándék, valamint a jó és a rossz megkülönböztetésének Lelke! Alapmagatartásunk ne a bizalmatlanság legyen, hanem igyekezzünk mindig a jót feltételezni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
Lk 1,57-66. 80

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Szent Lukács írása beszéli el részletesen Keresztelő János születésének történetét. Ezt az eseményt ünnepeljük ma s erről szól az evangélium. A többi evangélista inkább János fellépéséről ír, amelynek az volt a célja, hogy előkészítse a népet Jézus jövetelére. Lukács azonban elbeszéli azokat a csodás jeleket, amelyek János születésekor történtek, s amely jelek az mutatták, hogy e gyermekkel különleges idő jött el az üdvtörténetben. E születés Isten irgalmasságának jele. A rokonok felismerték, hogy Erzsébettel milyen irgalmas az Isten, aki lehetővé tette, hogy gyermeke lehessen idős kora ellenére. János felnőve előre hirdeti Jézus jövetelét, akinek születésével az isteni irgalmasság teljessége árad ki az egész emberiség felé.

Zakariás megnémulását, majd beszédképességének visszanyerését gyermeke születésekor a jelenlévők szintén isteni jelnek tartják, amely jelből azt a következtetést vonják le, hogy az Úr a gyermekkel van. Jogosan gondolják, hogy valami készülőben van, hamarosan valami rendkívüli fog történni, ami Istennek lesz köszönhető. Úgy vélik, hogy talán János személyéhez kötődik az isteni beavatkozás, s nem sejtik, hogy még nála is nagyobb személy fog a világra jönni. János születése feszült várakozást teremt s előkészíti Jézus születését.

Mi lesz ebből a gyermekből? – kérdezik mindazok, akik látják, felismerik a jeleket. Vajon én mennyire vagyok figyelmes és érzékeny az isteni jelekre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a Nyolc Boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”, holott a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!
Mt 7,1-5

Elmélkedés

A mindennapi életben gyakran előfordul, hogy ítéletet alkotunk a másik ember személyéről vagy cselekedeteiről. Ezen ítéletek sajnos inkább negatívak, mintsem pozitívak. Úgy tűnik, hogy a hibákat és a gyengeségeket szívesebben keressük és könnyebben találjuk meg másokban, pedig jó tulajdonságaik is bőven lehetnek.

Ezzel szemben Jézus azt mondja nekünk a mai evangélium szerint, hogy ne ítélkezzünk másokon. Szemléletes hasonlatában mások hibáit alig észrevehető szálkának nevezi, amelyet mégis oly könnyen meglátunk. Önmagunk vétkeit, bűneit pedig gerendához hasonlítja, amelyet nagysága ellenére sem veszünk észre.

Miért javasolja a mi Urunk, hogy ne ítélkezzünk? Lássuk be: nem ismerhetjük teljesen a másik személyt és az ő szándékait, amely alapján igazságos ítéletet tudnánk alkotni. Az ítélkezés, a cselekedetek minősítése egyedül Isten feladata és joga, aki tökéletesen ismeri az emberi szívek minden szándékát. Tudja, hogy mit miért teszünk, s képes arra, hogy igazságos legyen minden ítéletében. Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy jó szándékkal figyelmeztessünk valakit hibáira, de ezt mindenképpen előzze meg egy alapos lelkiismeretvizsgálat. Ha ugyanis nekünk is számtalan hibánk van, amelyeket nem tudunk megváltoztatni, akkor milyen alapon kérjük ezt másoktól? A hibák kijavítását mindig önmagunkon kezdjük!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58

Elmélkedés

Egy kenyér, egy test

Ma, az Oltáriszentség ünnepén arra a kérdésre próbálunk választ találni, hogy mi lehetett Krisztus szándéka az utolsó vacsorán végzett cselekedetével? Miért akarta, hogy a kenyérben és a borban jelen legyen az ő teste és vére? Miért parancsolta apostolainak, hogy az ő emlékezetére ismételjék meg cselekedetét? Krisztus Urunk szándékát az őskeresztény idők szertartásából, az imádságokból és az igehirdetésből ismerhetjük, valamint mindenekelőtt a Szentírásból, pontosabban Máté, Márk, Lukács evangéliumából és Pál apostol leveleiből, de ezek az iratok már tükrözik az első keresztény közösségek imádságait és szertartásait is. Abban a reményben keressük Krisztus szándékát, hogy ez megmutatja számunkra az Oltáriszentség hatását, az Eucharisztia célját.

Jézus szándékai közül elsőként azt kell megemlítenünk, hogy ő azt szeretné, hogy kapcsolatban legyünk vele. Nem csupán az imádságban vagy a testvéri közösségben megtapasztalható lelki kapcsolatra kell gondolnunk, hanem valóságos kapcsolatra. A csodálatos kenyérszaporítást követően már nem az embereknek kiosztott kenyérről beszél Jézus, hanem arról az „élő kenyérről,” amit majd adni fog, tehát az Oltáriszentségről. Ezt mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6,56). Láthatjuk, hogy nem valamiféle laza, felszínes kapcsolatról van szó, hanem Krisztussal való egyesülésről. A szentáldozás révén, Krisztus testének vétele által eggyé válunk ővele. Milyen csodálatos ajándék ez számunkra! Jézus bennünk akar élni. Éltetni akar bennünket. Valahányszor szentáldozáshoz járulunk, az Istennel való lelki egyesülés vágyával tegyük ezt. Itt értjük meg azt, hogy miért nem szabad úgy áldoznunk, hogy bűnben élünk: a szent Istenhez méltatlan az, ha mi bűneinkhez ragaszkodva, bűnben élve közeledünk hozzá. A szentmisében erre a bűn nélkül való közeledésre emlékeztet minket a bűnbánati liturgia.

Krisztus második szándéka az, hogy közösségre lépjünk a többi kereszténnyel. Szent Pál apostol ezt írja a korintusiakhoz szóló levelében: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Az egyházatyák írásaiban már a kezdeti időszaktól fogva jelen van a következő két jelkép: miként a gabonaszemek az őrlés és a sütés után eggyé válnak, egy kenyeret alkotnak, és ahogyan a szőlőszemek a préselést követően a bor levében eggyé válnak, ugyanígy kell a Krisztus testét magukhoz vevő keresztényeknek eggyé válniuk. Egymással eggyé válva alkotják az Egyház közösségét. E ponton fedezzük fel, hogy az Egyház alapja az Oltáriszentség. Egyház nélkül, közösség nélkül elképzelhetetlen az Eucharisztia ünneplése. A szentmisében a Miatyánk közös imádkozása és ezt követően az egymással való kiengesztelődés szertartása segít minket az egymással való testvéri közösségre.

Jézus harmadik szándéka az, hogy lelkileg megerősítse azt, aki az ő testét magához veszi. Ez akkor valósul meg, ha a szentmise nem csak Krisztus áldozata, hanem az én áldozatom is. Nem csak Krisztus felajánlása, hanem én is felajánlom magamat az Istennek. Nem csak Krisztus hálaadása, hanem az én hálám kifejezése is Isten felé. Engednem kell tehát, hogy e szentség szentté tegyen engem. Méltatlanságom tudatában, de a megszentelődés, a lelki gyógyulás vágyával a szívemben vegyem magamhoz Krisztus testét. A szentmisében ezt tudatosítja bennem a rövid ima: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”

E szempontok segítsenek minket, hogy az Oltáriszentséggel kapcsolatban ne csupán az ünnepélyességre és a külsőségekre figyeljünk, hanem annak lelki hatásaira is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

Ne aggódjatok a holnapi étel, a ruházkodás vagy a megélhetés miatt – mondja Jézus a hegyi beszédben. Világos, hogy ez nem a legszegényebbeknek vagy a megélhetésért küzdőknek szólt, hanem azoknak, akik viszonylagos jólétben élhettek. Nagyfokú érzéketlenség volna ugyanis ilyet tanácsolni olyan embereknek, akiknek nincs biztosítva a jövője és teljes bizonytalanságban tengődnek napról napra. Krisztus Urunk nem is esett a tapintatlanság ezen hibájába. A beszéd címzettjei azok lehettek, akik nem küzdöttek megélhetési és anyagi problémákkal, biztonságban éltek, amelyet azonban elsősorban nem maguknak, hanem Isten bőkezűségének köszönhettek. Ők azt a tanulságot vonhatták le: vegyék észre azokat, akikre ránehezedik a mai nap gondja!

Az Úr szavai ugyanakkor az Atya gondviselő szeretetére irányítják figyelmünket. A gondviselés azt jelenti, hogy az Istenben bízó embernek nem kell féltenie az életét, nem kell aggodalmaskodnia a jövő miatt, hiszen Isten mindig tudja, hogy mire van szükségünk és mi válik lelkünk javára. Ez a tudat állandóan erősíti bizalmunkat, amire főleg a megpróbáltatások idején van szükségünk. A nehéz helyzetekben megtapasztaljuk, hogy Isten nem hagy magunkra, s ilyenkor arra nevel bennünket, hogy mindenkor nagy bizalommal forduljunk felé. A gondviselés megtapasztalása arra indít minket, hogy legyünk hűségesek Istenhez, aki védelmez minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23

Elmélkedés

Az ember szeret szép és értékes dolgokat birtokolni, főként akkor, ha van rá anyagi lehetősége. A műkincseket vagy más drága holmikat gyűjtő embereket a művészi szépség iránti tisztelet mellett olykor a birtoklási vágy is vezérli, s nem sajnálnak akár kisebb vagyonokat adni egy-egy ritkaságért. Érdemes óvatosnak lenni e területen, hiszen az ilyen birtoklási vágy sokszor teljesen öncélú s öncélúvá teheti az embert. Eközben ugyanis könnyen megfeledkezhet az ilyen személy Istenről és a lelki kincsekről, s nem törődik azzal, hogy a legnagyobb érték, az üdvösség megszerzéséért fáradozzon.

Erre a veszélyre, a földi javak Istentől elfordító veszélyére figyelmeztet Jézus a mai evangéliumban: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! … Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” (Mt 6,19-20). Hitünk és az abból származó jócselekedetek azok a lelki kincsek, amelyekre Jézus gondol, hiszen a végső ítéletkor azt fogják tőlünk számon kérni, hogy tettünk-e jót embertársainkkal. Adtunk-e enni az éhezőknek? Adtunk-e inni a szomjazóknak? Meglátogattuk-e a betegeket? Megvigasztaltuk-e a szomorúakat? Adtunk-e reményt a csüggedőknek? Tanítottuk-e, neveltük-e hitre a nem hívőket és az Istent keresőket? Egész életemet és életvitelemet meghatározza, hogy mit tartok értéknek és fontosnak, miért fáradozok, dolgozok. Tegyek mindent az üdvösség elnyerése reményében és érdekében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A sokféleséghez és sokszínűséghez, a pillanatnyi érdekességekhez és gyors változásokhoz szokott korunkban sokaknak egyhangúnak és régimódinak tűnik a Miatyánk imádsága. Az imaéletben is sokan szeretik a változatosságot, mintha csak az volna a megújulás egyetlen forrása. De nézzük az érem másik oldalát: amikor már elveszni érezzük magunkat a különböző dolgok rengetegében és elegünk van a szüntelen változásokból, s egy kis nyugalomra vágyunk, akkor mindig a legegyszerűbbet, a legalapvetőbbet próbáljuk megkeresni. Az imádkozás esetében, ha fáradtak vagyunk vagy nem tudjuk, hogy mit is imádkozzunk, a biztos pont a Miatyánk, amelyet Krisztus tanított az apostoloknak, a népnek és amelyre ma minket tanít.

Az Egyház életében évszázadokon keresztül a hittanulóknak a keresztség felvétele előtt a Hitvallást és a Miatyánkot kellett megtanulniuk, mert az előbbit a keresztény hit, az utóbbit a keresztény élet összefoglalásának tekintették. A Miatyánk hét kérésében felfedezhetjük Krisztus érzéseit, s ha ezt az imát naponta elmondjuk, akkor valóban Krisztus lelkületével közeledünk nap mint nap az Atyánkhoz, hozzá emelve szívünket.

Tanuljuk meg a figyelmes, várakozó, elfogadó és türelmes imát! Ne csak a magunkét mondjuk! Engedjük, hogy Isten megszólaljon, szóljon hozzánk. Haszontalan dolgokra elfecsérelt időmből talán jó volna többet szentelnem az imára, az Istennel való személyes beszélgetésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
Mt 6,1-6. 16-18

Elmélkedés

A jócselekedetek gyakorlása, az adakozás, a böjtölés és az imádkozás olyan vallási cselekedetek, amelyekkel Istennek szeretnénk a kedvében járni. Ennek következtében helyes gyakorlásuktól messze távol áll mindaz, ami az emberek elismerését vagy dicséretét kívánja kiváltani. Természetesen mások számára is látható tettek ezek, de nem az a céljuk, hogy elismerést kapjunk értük. A jócselekedeteket nem a földi előnyökért vagy hírnévért, de nem is az isteni jutalomért tesszük. A farizeusok nagy-nagy tévedése éppen az volt, hogy azt gondolták, olyan mértékben számíthat mindenki az isteni jutalomra, amennyire megtartja a szabályokat és gyakorolja a jót. A keresztény ember azért teszi a jót, mert ezzel akarja kifejezni a Jézus iránti hűségét és szeretetét.

Mi a különbség a keresztény tanúságtétel és a képmutatás között? A tanúságtétel azt jelenti, hogy a világban, az emberek előtt élünk keresztény módon, s nem szégyelljük, hogy Krisztus követői vagyunk. Ez csak akkor hiteles, ha mély belső meggyőződésből fakad, az Istenben való hit és az Isten iránti szeretet külső kifejezése. A képmutató embernek is láthatóak a külső vallási cselekedetei, de ezek nem belső meggyőződéséből fakadnak. Ezt a külső magatartást, mivel nincs igazi belső motiváció, hosszú időn keresztül nagyon fárasztó lehet gyakorolni, ezért az idő mindig megmutatja, hogy ki miből merít s milyen gyümölcsöket érlel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Szeretném, ha tanításod jó talajra hullna a szívemben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassalak és segíts, hogy tanításod szerint éljek! Segítsen engem a Szentlélek a tanítás hűséges hallgatásában, megértésében, megélésében és bátor hirdetésében!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

A tegnapi evangélium tanulsága szerint a szeretet segíti az igazságosság elvének érvényre jutását. Vajon meddig megy el ez a szeretet? Van-e határa? Meddig kell elmennünk a szeretetben? A mai evangéliumi részlet erre ad választ. Jézus az ószövetségi törvényt idézi a szeretettel kapcsolatban, amely a felebarátra és a jóakaróra terjedt ki. A törvény szerint azonban nem kellett szeretni az ellenséget, sőt őt gyűlölni is szabadott. Jézus korának ismert törvényét idézi: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Könnyen elfogadható számunkra e parancs ószövetségi eredetű első része (vö. Lev 19,18). A második rész, amely az ellenség gyűlöletéről szól, inkább a kor általános szemléletét tükrözi. Ez a szabály végeredményben legfeljebb puszta igazságosságnak felel meg, de semmiképpen sem annak az isteni szeretetnek, amelyre Jézus bátorít minket.

A gyűlölet helyett Jézus az új elvet így fogalmazza meg: „Szeressétek ellenségeiteket!” (Mt 5,44). Az általa javasolt szeretet tehát nem áll meg a felebarátnál, hanem jóval tovább megy. Az ellenfelet, a rosszakarót is szeretnünk kell, hogy ne az emberi könyörtelenség, hanem az Istentől tanult irgalmasság győzhessen. Itt értjük meg, hogy az irgalmasságon, a megbocsátáson van a hangsúly, mert az nem képes szeretni embertársát, aki nem tud megbocsátani neki. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!