Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42

Elmélkedés

„Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat” (Mt 5,39) – olvassuk Krisztus Urunk szavait a mai evangéliumban. Milyen elv, milyen életet irányító szabály húzódik meg Jézus mondása hátterében?

Az ószövetségi törvény inkább az igazságosságra teszi a hangsúlyt, s ennek következtében megengedi akár az erőszakot is azokkal szemben, akik erőszakot gyakorolnak másokkal. Ezt fejezi ki a „szemet szemért, fogat fogért” mondás. Ez a gondolkodásmód visszaélésre ad okot, mert az emberi igazságosság sokszor egészen messze áll az isteni igazságosságtól. Emberként ugyanis önmagában nézzük az igazságosság elvét. Istennél azonban az igazságosság megvalósulása nem szakítható el az irgalmasságtól és a szeretettől, sőt ez utóbbiak fontosabbak. Jézus azt szeretné, ha tanítványaiként nem a másik megbüntetésén törnénk a fejünket, még ha az igazságosság elve szerint jogos is volna, hanem előbbre valónak tekintenénk a szeretetet és a megbocsátást.

Jézus tehát új törvényt ad tanítványainak az új élethez. Ennek egyik alapeleme a teljes erőszakmentesség. A szóbeli sértéseket, a tettleges bántalmazásokat és az üldözéseket keresztény emberként türelmesen elviseljük, miként maga az Úr sem ütött vissza, amikor őt bántalmazták. Jézus keresztúti szenvedései segítsenek a mindvégig kitartó türelemben, megbocsátásban és szeretetben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Jn 3,16-18

Elmélkedés

Kapcsolatunk a Szentháromsággal

Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a hitigazságot ünnepeljük a mai napon. A Szentháromság létezéséről, azaz arról, hogy az egyetlen Istenben három személy van, a kinyilatkoztatásból tudunk. Ennek az igazságnak, hittitoknak a megismerése nem az emberi értelemnek köszönhető. Nem állíthatjuk, hogy annyira okosak és bölcsek vagyunk, hogy erre a magunk értelmével rájöttünk, hanem maga Isten nyilatkoztatta ki számunkra, illetve ő mutatkozik meg úgy az üdvtörténetben az emberiség számára, hogy három személyben létezik.

Nyilvános működése idején Jézus azt tanította, hogy Isten Atya, azaz nem csak a világ teremtő ura és gondviselője, hanem Atya is. Isten Atya a Fiúhoz való viszonyában, s ugyanígy Jézus is az Atyához való viszonyában Fiú. Kettejük kapcsolatáról így beszél a mi Urunk: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). Jézus azért jött el a világba, hogy megismertesse velünk az igaz Istent. Szent Pál apostol szavai szerint „ő a láthatatlan Atya képmása” (Kol 1,15), akinek személyén keresztül megismerjük az Istent.

Ugyanakkor Jézus azt is tanította, hogy Isten minden ember Atyja. Bátorította tanítványait, hogy imádságukban Atyaként szólítsák meg Istent. Hallatlan újdonság ez! Isten nem a végtelen távolságban, az ember számára elérhetetlen messzeségben él, akinek semmi köze az emberekhez, hanem Atyánk ő, aki gyermekeinek tekint minket.

A második isteni személyt az ő földi életéből, elsősorban a kereszthalál és a feltámadás húsvéti eseményéből ismerjük meg. A hitvallásban ezt mondjuk: a Fiú „az Atyától született a világ kezdete előtt. Valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett.” A Fiú, aki öröktől fogva Isten, időbeli létezést vállalt, emberré lett, a láthatatlan Isten látható alakban jelent meg személyében. Jézus meghalt értünk és feltámadt, hogy minket megváltson és üdvözítsen. A Fiúisten számunkra az Atyához vezető út és ő visz át bennünket az örökkévalóságba.

Jézus az utolsó vacsorán és mennybemenetele előtt megígéri, hogy elküldi majd a Vigasztaló Szentlelket. A harmadik isteni személy, a Szentlélek egyrészt Jézustól személyesen, másrészt az Atyától a Fiú nevében küldetik el pünkösd napján az apostolokhoz. Az Úr ígéretének megfelelően jelen van az Egyházban, jelen van köztünk és bennünk. A hitvallás szerint a Szentlélek Urunk és éltetőnk, „aki az Atyától és a Fiútól származik. Ő szólt a próféták szavával.”

Milyen kapcsolatban vagyunk a Szentháromsággal? Isten meghív minden embert, hogy közösségben éljünk ővele. E közösségünk a keresztség felvételekor jön létre, amelyet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében kapunk. Megkeresztelésünktől kezdve az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek temploma vagyunk. Ahogyan a három isteni személy egymás közti kapcsolatának a szeretet az alapja, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem kitárul az ember felé. Jézus ezt mondja a mai evangélium szerint: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az Isten képmására teremtett ember nyitott a szeretetre, képes elfogadni és viszonozni azt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A Szentháromság titkához, belső életed titkához nem csak elméleti módon közeledhetünk, hanem a szeretet jelenlétének felfedezése útján is. Segíts minket, hogy észrevegyük szereteted jeleit a világban és személyes életünkben! Segíts minket, hogy szeretetedre irányítsuk azok figyelmét is, akik nélküled képzelik el életüket és nem gondolnak örök sorsukra, hogy ők is tebenned találják meg életük értelmét és boldogságát!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,33-37

Elmélkedés

Jézus a mai evangéliumban folytatja a régi, ószövetségi törvényről, s annak egyes elemeiről szóló tanítását. Most az esküvel kapcsolatos szabályoknak ad új irányt. „Ne esküdjetek!” (Mt 5,34) – hangzik Jézus egyértelmű kijelentése. Jézus korában és azt megelőzően az esküt azért használták, hogy a mondottak igaz voltát megerősítsék. Ennek megfelelően az eskü biztonságot adott a szerződő feleknek s ezért jogos volt. Mi okozta akkor Jézus éles szembefordulását az esküvel? Egyrészt az lehetett a háttérben, hogy a farizeusok igyekeztek kibúvókat keresni, azaz olyan lehetőségeket találni, amikor nem volt kötelező a fogadott eskü megtartása. Másrészt sokan visszaéltek az esküvel és sok esetben hamis vagy valótlan dolgok bizonyítására akarták felhasználni azt.

Jézus új törvénye eltér a farizeusok szabályaitól, s helyreállítja az eskünek és más szabályoknak azt a rendjét, amelyet Isten akart. A legfőbb törvény Jézus számára és a mi számunkra az Atyának való engedelmesség és az igazmondás. A szavak őszinteségét természetesen továbbra is megkívánja, a hazug beszéd ugyanis lerombolja a bizalmat az emberek között. Az igazmondás azonban eskü nélkül is kötelező.

Befejezésként tárjuk fel Jézus kijelentésének egy új szintjét: Az az ember, aki elutasítja az igaz Istent, egész életével hazudik, sőt másokat is eltérít hazugságaival az igaz Istentől és az igazság tanításától. Krisztusban ragyog fel számunkra az örök igazság.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

Sziénai Szent Katalin

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
Mt 5,27-32

Elmélkedés

A régi, ószövetségi törvényt tökéletessé téve Jézus új törvényt ad, amely egyetlen parancsba foglalható: Szeressétek Istent és embertársaitokat!

Ha korábban is létezett a szeretet parancsa, akkor mi ebben az újdonság? Miért hangsúlyozza Jézus oly sokszor, a régi és az új törvény közti különbséget? Az egyik újdonság az, hogy a Jézus által emlegetett szeretetnek a példája maga Krisztus. „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” – mondja. Őt kell utánoznunk a szeretet gyakorlásában. Az ő lelkületével kell közelednünk minden emberhez. Ő, aki szeretetből feláldozta értünk életét, példát adott nekünk, hogy nem magunkért, hanem csak másokért érdemes élnünk. Akkor értékes az életünk, ha embertársainkat szolgáljuk és odaadjuk azt Istennek.

Jézusnak a házasságtöréssel kapcsolatban tett kijelentései mögött az a szándék áll, hogy a bűnt gyökeresen kell orvosolni. Mert minden bűn a (belső) szándékkal, a vággyal kezdődik. Ha valaki már a bűnös szándékok ellen is küzd, akkor könnyebben elkerüli a bűnös (külső) cselekedeteket. Túlzó kifejezésmódjával Jézus arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az üdvösség mindennél fontosabb. Lelkünk üdvössége érdekében mindentől, ami akadályoz bennünket érdemes megszabadulnunk, és minden lelki eszközzel élnünk kell, ami az üdvösség felé segít minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Mintha az ószövetségi törvény ott lüktetne még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, azonnal visszavágunk. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” elvet, s ha kell, alkalmazzuk is. Hányszor halljuk másoktól vagy talán magunk is mondjuk: a sértés ne maradjon viszonzatlan. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak érezzük, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván válaszolunk neki. Hová vezet ez a lelkület?

Amikor Jézus isteni tekintélyével törvényeket ad, akkor nem a régi törvények helyett ad újakat, hanem egy új szintre emeli a korábbi előírásokat. Az emberi ésszerűség határait túlszárnyalják azon kérései, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. E tanácsok azt a célt szolgálják, hogy igyekezzünk mindenáron megőrizni a békességet embertestvéreinkkel, mert enélkül nem állhatunk Isten elé. Hamis vallásosság volna ugyanis úgy állni Isten elé, hogy közben haragot táplálunk szívünkben felebarátaink, embertársaink iránt. Ha készek vagyunk megbocsátani és kibékülni, mi is számíthatunk az isteni megbocsátásra. A békülékeny lelkület, a békesség szeretete nem a gyengeség jele, hanem a Jézus által ajándékozott boldogság útja. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a természet nem adott meg.

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Mintha az ószövetségi törvény ott lüktetne még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, azonnal visszavágunk. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” elvet, s ha kell, alkalmazzuk is. Hányszor halljuk másoktól vagy talán magunk is mondjuk: a sértés ne maradjon viszonzatlan. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak érezzük, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván válaszolunk neki. Hová vezet ez a lelkület?

Amikor Jézus isteni tekintélyével törvényeket ad, akkor nem a régi törvények helyett ad újakat, hanem egy új szintre emeli a korábbi előírásokat. Az emberi ésszerűség határait túlszárnyalják azon kérései, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. E tanácsok azt a célt szolgálják, hogy igyekezzünk mindenáron megőrizni a békességet embertestvéreinkkel, mert enélkül nem állhatunk Isten elé. Hamis vallásosság volna ugyanis úgy állni Isten elé, hogy közben haragot táplálunk szívünkben felebarátaink, embertársaink iránt. Ha készek vagyunk megbocsátani és kibékülni, mi is számíthatunk az isteni megbocsátásra. A békülékeny lelkület, a békesség szeretete nem a gyengeség jele, hanem a Jézus által ajándékozott boldogság útja. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, Uram, Teremtőm és Megváltóm, újítsd meg ma bensőmben Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába mint újszülöttet, hogy örvendve hirdessem az ígéret fiaival: elnyertem kegyelmed árán, amit a természet nem adott meg.

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

A ma ünnepelt Szent Barnabás nem a Jézus által kiválasztott tizenkét apostol testületéhez tartozott. Azért nevezzük mégis apostolnak, mert a kezdeti időkben Szent Pál társaként vállalta az apostoli munkát, az evangélium hirdetését. Eredeti neve József volt és Ciprus szigetéről származott. Az Apostolok Cselekedetei beszámolója szerint földjét eladta, hogy árát a szegényeknek adományozhassa (vö. ApCsel 4,37). Már ez a tény mutatja elszántságát és lelkesedését, amely később, a pogányok körében folytatott buzgó evangelizálás során még inkább megmutatkozott. Rendkívüli bátorság kellett hozzá, hogy Pállal együtt elinduljon olyan emberek közé, akik még nem hallottak semmit Jézusról és tanításáról, hogy az ő körükben tegyenek tanúságot. Természetesen nem csupán emberi lelkesedése hozta meg a várt eredményt, hanem a Szentlélek segítsége is kellett ehhez. Barnabás példája azt mutatja, hogy Isten néha ismeretlen utakra hív minket, de érdemes elindulnunk ezen az úton.

Az ünnep evangéliuma a missziós küldetésről szól. Jézus ezt mondja: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!” (Mt 10,7). E feladatra vállalkozott Barnabás. Nagylelkűsége tehát arra indította, hogy ne csak vagyonát adja oda, hanem egész életét az evangélium szolgálatára szentelje. A szegények támogatása és az evangélium buzgó továbbadása vallásosságomról, hitemről tanúskodik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te egyetlen Fiaddal és a Szentlélekkel a béke, az irgalom, a szeretet, a megbocsátás és a jóság Istene vagy. A te békéd, a te nyugalmad, a te szereteted és kegyelmed, istenséged irgalma legyen velünk és közöttünk életünk minden napján!

Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16

Elmélkedés

A nyolc boldogságról szóló beszéd tegnap azzal fejeződött be, hogy boldogok, akik a világban üldözést szenvednek Jézus miatt. A mai evangéliumban a sóról és a világosságról van szó. Mindkét hasonlat azt fejezi ki, hogy bár a világ üldözni fogja Krisztus tanítványait, küldetésük mégis éppen ehhez a világhoz szól. Az a hivatásuk, hogy miként a só ízesít és tartósít, a keresztények tanítóként és tanúságtevőként „jó ízt adjanak” a világnak a krisztusi tanítás hirdetésével. Értelemszerűen ez csak akkor lehetséges, ha megőrizzük, azaz „tartósítjuk” magunkban az igazság tanítását.

A világosság hasonlata a hiteles keresztény életpélda felmutatását jelenti. Nem öntelt gőg, hivalkodás vagy magamutogatás ez, hanem Krisztus szerény és szelíd képviselete a világban. Olyan tanúságtétel, amelynek eredménye nem az, hogy az érintett személy elismerést kap a világtól, hanem az, hogy az általa tett jótetteket látva Istent fogják magasztalni az emberek.

A két példázat lezárásaként Jézus azt kéri az őt követőktől, hogy jócselekedeteikkel szerezzenek dicsőséget az Atyának, folytatva az ő művét, tanúságtételét. Isten minket is úgy szeret, ahogy Fiát, Jézust. Mi is ugyanúgy Atyánknak szólíthatjuk Istent, miként Jézus tette. S Isten tőlünk is ugyanazt várja, mint Fiától: szerezzünk dicsőséget neki jócselekedeteinkkel. Ez a küldetésem, így válok sóvá és világossággá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben”
Mt 5,1-12

Elmélkedés

Ma Jézus hegyi beszédéből a nyolc boldogságról szóló tanítást olvassuk az evangéliumban. Ugyanennek a résznek egy rövidebb változata megtalálható Szent Lukács írásában is (vö. Lk 6,20-26). A Lukács-féle változat abba az irányba mutat, hogy a földi élet küzdelmei és szenvedései után jutalom várja az embert a mennyországban, azaz a boldogság majd a túlvilágon vár az emberre. Szép ez a gondolat, de felveti a kérdést: Isten csak a túlvilágon akarja boldoggá tenni életünket? Itt a földön miért nem? Valóban azt akarja, hogy egész életünk küzdelem legyen?

Nyilvánvaló, hogy Isten azt akarja, hogy már itt a földön is boldogok legyünk. Ezt kár volna kétségbe vonnunk. Isten a boldogságunkat akarja. Erre bizonyíték a nyolc boldogság Máté szerinti leírása, amelyben Jézus javaslatokat fogalmaz meg, hogy milyen lelkület legyen bennünk, ha a boldogságot keressük. Mindjárt az első mondásnál szándékos a jelen idejű megfogalmazás: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Nem az övék lesz, hanem már most az övék.

Az emberi boldogság hátterében mindig az Isten áll, aki vigasztalást nyújt nekünk, aki beteljesíti az igazság utáni vágyunkat, aki irgalmasan megbocsát nekünk, akit gyermekeiként megláthatunk, s aki hűségünkért megjutalmaz minket. Induljak el bátran a szelídség, az irgalmasság, a tisztaszívűség és a békesség útján! Induljak el a boldogság útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyla alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Megújulást hozó Szentlélek

Megérett ez a világ a pusztulásra – fordul hozzám a postán sorban állás közben egy idős néni. Elégedetlensége okáról kérdezvén őt, mindjárt sorolni kezdi mindazokat a negatív eseményeket, amelyekkel az elmúlt napokban személyesen vagy a híradásokban találkozott: a fia hónapok óta nem talál munkahelyet, valahol az országban félholtra vertek egy embert saját házában néhány száz forintért, emelték a kenyér árát és így tovább. A végén pedig megerősítésként megismétli: Megérett ez a világ a pusztulásra.

Szavain elgondolva én másként fogalmaznék: Megérett a világ a változásra. Kétségtelen, vannak negatív jelenségek. Sokan önző módon csak önmagukért élnek, dolgoznak. A fiatalok számára a szórakozás vágya elnyomja a tanulás és lelki fejlődés vágyát. Előtérbe kerültek olyan irányzatok, amelyek nem tisztelik az emberi élet kezdetét és végét. A társadalmi igazságtalanság miatt egyre nő a gazdagok és szegények közti távolság. A gazdasági fejlődés háttérbe szorítja a környezet, az emberi élettér védelmét. A demokráciának nevezett társadalmi modell sok szempontból csődöt mondott a „globálisnak” nevezett értékek túlzott hangoztatása miatt. A béke világméretű hirdetése mögött háborúk és polgárháborúk dúlnak. A pénzvilág – túlterjeszkedve a gazdaság területén – tért hódít a tudomány, a művészet és a sport világában. Az emberek közti kapcsolatokban természetellenes formák kerülnek előtérbe. A becsületes munka helyett az ügyeskedés és a versengés előnyt élvez. És mindenütt érezzük, hogy az ember elveszik a felfordult világban. Igen, megérett a világ a változásra. Valóban megérett a világ a megújulásra, mégpedig olyanra, amely az embert szolgálja.

Honnan, kitől várhatjuk ezt? Honnan, kitől jöhet olyan tartós megújulás, amely nem lesz kártékony az ember számára, hanem valóban testi és lelki fejlődését szolgálja? Honnan, kitől jöhet olyan újjászületés, amelynek alapja az igazságosság, a szeretet és a béke? A történelem igazolja, hogy az ember nem képes megvédeni magát önmagától. Szent II. János Pál pápa több írásában és beszédében állította egymással szembe a „halál kultúráját” és az „élet kultúráját” (például Az élet evangéliuma kezdetű, 1995-ben megjelent enciklika). A pápa az előbbi alatt azokat az emberi élettel tudatosan szembeforduló rendszereket, folyamatokat értette, amelyek különféle programokkal és tudományosnak nevezett módszerekkel támadják az életet és az élethez való jogot. A „halál kultúrájának” képviselői törvényes hátteret teremtenek életellenes magatartásukhoz, s ezzel megtagadják azt, hogy Isten az élet és a halál Ura. Rossz, erkölcsileg helytelen, bűnös kezdeményezések ezek az ember részéről.

Ezzel szemben az Egyház elismeri Isten hatalmát az élettel kapcsolatban. Tiszteletben tartja Isten szándékát az emberi élettel, annak kezdetével és befejezésével kapcsolatban. Elfogadni Isten rendjét és értékeit, ez az élet kultúrája. Az ember és a világ számára megújulást, újjászületést a Szentlélek hozhat. Ő tanít meg bennünket az igazságra és az igaz értékekre. Ő ismerteti meg velünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Ő ad nekünk erőt, hogy elutasítsuk a rosszat és minden élethelyzetben a jót válasszuk. A Szentlélek mutatja meg életünk célját, értelmét: Istent keresni és megtalálni, a szeretetet keresni és megtalálni Istenben. Hozzon számunkra Istenben való megújulást a pünkösdi Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te az utolsó vacsorán megígérted tanítványaidnak, hogy távozásod után elküldöd az Atyától a Vigasztalót, az Igazság Lelkét, s ez az ígéret a feltámadásod utáni ötvenedik napon, pünkösdkor teljesedett be. A Szentlélek eljövetele egykor megújulást hozott. Küldd el nekünk is Lelkedet, hogy az élet tiszteletére, megbecsülésére, megóvására tanítson minket! Jöjj el, Szentlélek, Urunk és éltetőnk! Segíts minket az élet igéjének hirdetésében!